Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Oszolt Istvánné és Szirmay Endréné kiállítása a művelődési házban Nagyszámú művészetbarát előtt nyitotta meg a művelődési központban Ecserv Elemér művészettörténész, a Nemzeti Galériá tudományos munkatársa Oszoli Istvánná és Szirmay Endréné kiállítását!. Az érdeklődés mindenképp indokolt volt, ahogy indokolt az azóta megnyilvánuló nagy látogatottság is: a látogatók két rokonszenves művészt ismerhetnek meg. Mindketten szoros kapcsolatban vannak Tolnával: Oszol:- né világa a Paks—Dunaföld- vár közötti Duna-szakasz, festői világa elfér ebben a látszólag kicsi, de változásában szinte felmérhetetlen tájban. Szirmayné aki Dombóvárról költözött Kaposvárra, ahol jelenleg is él, tágabb világban mozog, a táj, Tolna és Somogy vidéke nem elégíti ki, vonzalma a messzibb forrásvidékre, Itáliára is kiterjed, ahonnan néhány nagyon szép városképet hozott haza Érdeklődésük stílusukra is kihat: Oszoli Istvánné képein elsősorban Szfinyi István tájainak ösztönzését ismerhetjük fel, míg Szirmay Endréné több forrásból is táplálkozik s talán a kaposvári évek vitték közelebb Rippl-Rónai- hoz és mindenekelőtt az ugyancsak kaposvári Berháth Aurélhoz. Ám ami' a hatásokat illeti, óvatosnak kell lennünk: mindketten kiforrott, saját kifejező eszközüket megtalált művészek, akiknek van saját mondanivalójuk. Szirmay Endréné a határozottabb egyéniség, világa' is sokrétűbb, változatosabb. Néhány kitűnő portréja kivételes jellemábrázoló készségét bizonyítja, másutt a hibátlan kompozíció hívja föl figyelmünket. Számára a világ — s talán ez legfőbb művészi ereje — kép: a valóság jelenségeit mindig képpé formálja, tehát zárt, teljes világgá, melyben mindennek végleges helye van. Képei így válnak pontos és szinte izgalmas tanúvallomásaivá egy biztos látásmódnak. Oszoli Istvánné nem komponál ilyen szigorúan, előtte a táj a maga valóságában jelenik meg, amit lírai színeivel hoz közelebb, tesz emberivé.' A táji érdekli, az ember-megszelídített vidék, amely mögött mindig ott érezzük az embert, aki szolgálatába kényszerítette a földet, amelynek termékenysége és szépsége egyformán fontos. Rendkívül érzékeny a színekre, s ha nero is költi át a tájat, mint Egry József, képein folyton ott érezzük a festő jelenlétét is, aki miközben ábrázol magáról is elmond valamit. Az óév utolsó és egyben az újév első kiállítása a művelődési központban Oszoli Istvánné és Szirmay Endréné tárlata. Évzárásnak és évkezdésnek egyaránt örvendetes, magas színvonalú kiáll í tás, meiv megérdemli a si, kert. CSANYT L4SZLÖ KALD1 JANOS: , . A TÉLI KEMENESALJÁN, JOLIVAL Hó a földeken, vékonyka fátyol, s a bokrokra is csipke szövődik. Mutatja lent á lanka kolompszótlan. kis legelőit. Csak néz, néz a csonttá-f aggott, holt kórófej ! s a volt virágszál, s odahajít egy-egy madarat a szél a fára - de az is toitább száll. Juli. Joli. de merev e tájdarab' ' Lásd, a lombok mind leégtek, s elfonnyadt, elhullt mosolya a zászlóként lobogó, könnyű égnél:. Joli. Joli, mégis: hiába parázslik a dér, csikoroghat, havazhat, szemeid már indítják-küldik virág-áradását a tavasznak. A szaraidban is — a hídon túl — nap süt már és nyáj kolompol ; Odafönt jön egy szakadt .madárfüzér. Honnan is? A gyerekkoromból Ilyen vagy te, elkergeted e. téldélutánt, e csönd-vidéketj s megteremted az ibolyák táját — ' s ez nem álom és nem igézet ÉRSEKŰJVÁRY LAJOS: SZEMEID , szeretem, nézésük oly vad, de szemem tüzével mégis összeolvad. NINCS MESSZE tőlem már a Messze, s nem vagyok tőle messze én. csak kezem imlaki eleressze, s örökre elvisz majd a szél. OSZOLT ISTVÁNNÉ: Tokaji kőbánya OSZOLT ISTVÁNNÉ: Földvári pincék SZU?MAY ENDRÉMÉ: Fellépés .előtt SZIRMA Y ENDRÉNK: S7pnf1^«!7ló; iifoq,
