Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-27 / 22. szám
Várkonyi Nándor: Ősrégi kultúrák nyomában r Oamerikai „kereszténység” KERESZTELÉS, GYÖNÁS, BÖJT, CÖLIBÁTUS AZ INDIÁNOKNÁL I. E sorozat egyik előző cikkében Őamerika és az Cvilág kulturális hagyatékának „leltáráról” szóltam. A mitológiai és rituális leltár egyezései csakugyan sűrűek. így példáúl a kutatók kénytelenek valóságos amerikai őskereszténységről beszélni. Ezeket a jelenségeket avval magykráz- zák„ hogy a normannok IX—X. századi útjai révén kerültek oda, a népi képzelet pedig az eltűnt apostolok, Tamás és Bertalan működésének tulajdonítja őket. Mindkét nézet alaptalan hiedelem, ám az egyezések sora történeti tény. A spalök beszámolnak a megdöbbenésről, ami elfogta őket, mikor a pogányok közt viszontlátták saját egyházuk hitelveit és rítusait (ahogyan az első, XVII. századi jezsuita misszionáriusok Tí- betből írtak hasonlót). Kaliforniától Mexikón, Columbián, Ecuadoron át Peruig terjednek a megegyezések nyomai: az ostya száraz kenyér vagy tésztabáb formájában, a szűzanyaság, a fülbegyónás, a keresztelés, feloldozás, cölibátus, böjt, vezeklés, a házasság szentsége, a hal és galamb jelkép, a frigyláda. SZENVEDJ ÉS HALLGASS! A vízzel való léöntés, mosódás, fürdés rítusa általános és régi, a lelki megtisztulás köny- nyeh érthető, természetes szertartásaképpen. A sumérek, babiloniak, egyiptomiak, indusok, görögök, skandinávok, indiánok gyakorolták. Babilonban Indara isten nyújtotta äz „életadó, megtisztító” vizet, az aktust jelző „szakharra” szó jelentése „moss meg a portól”. Ott és Egyiptomban avatási szertartás is volt; az egyiptomi trónörököst például Atum isten és a fáraó leöntik a megifjító, halhatatlanná tevő vízzel: „Az élét és a boldogság vize ifjítson meg téged Atumhoz hasonlatosan.” Tertullianus írja a babiloniakról, hogy a víz által „megújulást nyertek és bűneik bocsánatát”. A skandináviai ógermánok az újszülötteken végezték a rítust; az Eddában a „skira” szó lemosást, megtisztulást, jelent; az ed- dabeli Bilskiri jelentése: Bil a Keresztelő (Lemosó); Keresztelő szent János neve Izlandop és Norvégiában ma is Skiri-Jon. Az aztékoknál, és a mayáknál ünnepélyes, bonyolult szertartás volt, s ahány törzs, annyiféle változata dívott. Az azték keresztelőt, mint kevéssé ismert kuriózumot, leírom: Napját pap tűzte ki horoszkóp alapján, s pontosan napkeltekor kellett kezdeni. Főszerepben a bábaasszony fungált, s aki mozdulni tudott, megjelent ajándékaival a feldíszített házban. A bába napkelte előtt az udvarban zöld levélhalomra fektette az újszülöttet, melléje korsó yizet állított. Mihelyt a Nap felbukkant, a gyermek és a maga arcát feléje fordítva, megnedvesítette a kisded ajkait, mondván: „Vedd ezt, mert ezáltal fogsz élni, megerősödni és növekedni.” Utána a mellét érintette: „Vedd ezt a szent és tiszta vizet, hogy szíved megtisztuljon.” Aztán vizet öntött a fejére: „Vedd gyermek, e vizet a Világ Urától, ivódjék be ez az égi tiszta víz testedbe és maradjon ott: vögyen le rólad minden bajt és rosszat, ami rád tapadt a világ kezdete óta. Lásd, mindnyájan a Víz Istennőjének kezében vagyunk!” Végül egész testét megmosta, és így kiáltott: „Minden bajok, távozzatok! Mert a gyermek újra él és újból született; megtisztult és megújult a Víz Istennője által.” Azután az Ég, a Nap és a Föld isteneihez fohászkodtak, hogy védelmezzék a csecsemőt, s mindannyiszor magasra emelték. Ekkor felszólították a jelenlevő gyermekeket, hogy adjanak nevet a kisdednek; a nevet a bábaasszony háromszor rámondta, s evvel velejében véget_ ért a ceremónia. Többi részét hosszas volna leírni, csupán a záróimát idézem: „C, te kis jószág, azért születtél erre a világra, hogy szenvedi; szenvedj és hallgass!” Jól jellemzi az indiánok nyomott lelkivilágát, életérzését; egy másik, bővebb változata még jobban: port hintettek ^ a gyermek fejére; s ezt mondták: „C\ te kis jószág, azért jöttél e világra, hogy szenvedj; szenvedj és hallgass! Élsz, de meg kell halnod; sok fájdalom, szorongás jön reád, míg újból porrá leszel, mint ez a pof.” II. ADJ ALAMIZSNÁT! A „keresztény” rítusok közül Közép-Amerikában dívott még a fülbegyónás, a böjt, az áldozás, a házasság egyházi megáldása, mikor is a pap a házasulandók kezét egymásba tette, és összekötötte ruhájuk csücskét. A papokra kötelező volt a cölibátus és az aszkétikus önsanyargatás. Az aszték gyónás így folyt le: a gyónó mély töredelemmel, könnyekben úszva járult a pap elé; ez felszólította, hogy ne hazudjék istennek és tartózkodás nélkül gyónja meg bűneit. A bűnös megesküdött erre, füstölőt szórt az oltárra, vagy némi földet, port vett szájába. A bűn vallás után a pap vezeklést rótt rá: többnapos böjtöt, áldozást, súlyosabb esetben önsanyargatást, nyelve vagy füle átszúrását tüskével. Végül intelmekkel látta el, például: „Adj alamizsnát a szűkölködőknek és éhezőknek, még ha magad étel és ruha nélkül maradsz is; mert ők hús a te húsodból, és emberek, mint te. Főként pedig gyámolítsd a szenvedőket, mert ők az isten hasonmásai.” A „szenvedő isten” sem csupán indián tulajdon, itt a jellemző az, hogy szenvedése erkölcsi. Babilon és Szíria szenvedő istenei: Dumuzi, Ninurta, Ningiszida, Tammúz Tispak, Attis — természet-istenek, ősszel kénytelenek leszállni az alvilág rabságába, s a népek siratják őket; tavasszal feljönnek, és a népek ujjonganak. Marduk levágja saját fejét, s a vérével kevert agyagból formálja Istár-Mami az embert; Uszirit szétdarabolja a gonosz Szét; Dionüszosz-Zagreusz testét széttépik és felfalják a hívek, hogy megistenüljenek. De az indián isten azért szenved, mert az élet szenvedés, nem tud változtatni rajta. Az áldozásnak többféle rítusa volt, íme kettő: a mexikói év 15. hónapjában a papok tésztából kiformálták Huitzilopochtli főisten bábját, bekenték az áldozati állat vérével, aztán kiosztották a híveknek. Az ünnep, illetve az áldozás neve „Istenevés”, Teocualeo volt, a bábé Sancu. — A másik variáns: amaránt magokból és mézből kis kalácsokat sütöttek és szétosztották. „És akik a szent eledelből ettek, — írja a szemtanú spanyol szerző — nagy áhítatot és tiszteletet mutattak, mert amint mondták: ez az isten teste.” Szent kenyér vagy tészta szerepelt az egyiptomi szertartásokban is és több népnél, de más-más jelentéssel. A tömeges emberáldozatokról, a szív- kitépésről itt nem szólok, csupán megjegyzem, hogy ezek testéből is ettek, de a rítusnak semmi köze sem volt a tésztabáb-evéshez. Az emberáldozatot az istennek adták eledelül, hogy beteljék és kegyes legyen, míg a báb maga volt az isten, a jelkép áthelyettesítő erejénél fogva. Az istenevés, tbeophagia eredetibb formája, hogy egy kiválasztott embert, vagy állatot megtettek az illető istennek, ráruházták tulajdonságait, imádták, aztán az ünnepen feláldozták és megették, hogy részesüljenek erőiből. SZENT SZEKRÉNY A szent szekrény is előfordul mind az Ö-, mind az Újvilág kegytárgyai közt, így India, Iíáldea, Asszíria, Egyiptom népeinél. Kins- borough lord pedig ezt írja: „Ahogyan a zsidóknál a frigyszekrény hordozható templomféle, amelyben az isten hitük szerint állandóan jelen volt, éppúgy a mexikóiak, a cherokee, a michoa- cáni és hondurasi indiánok szent szekrényt tartottak tiszteletben.” Ehhez senkinek sem volt ' szabad nyúlnia a papok kivételével. Kinsborough azt is állítja, hogy ezeknek a népeknek a rítusai sokban hasonlítanak a bretonok és írek (ázáz kelta népek) szokásaihoz. (Folytatjuk); a ■* A 4 3 ◄ ◄ 4 * ■4 4 4 < 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 < 4 4 4 « ◄ 4 41 3 A A 4 ■4 4 4 4 4 A A 4 *aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÍ i Cselédsors...? A mainál lényegesen kisebb területű és lélekszámú Budapesten 1930-ban nem kevesebb, mint 63 294 házicseléd volt. Az új népszámlálás adatai még feldolgozatlanok. A megelőző; lS60-ás, a fővárosban 4637 háztartási alkalmazottat talált. Közülük 1330- an szervezett dolgozók voltak Cseléd-szakszervezet Magyar- országon természetesen nincs, a háztartási alkalmazottak érdekeit a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének egy csoportja képviseli. Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó háztartási alkalmazottá váljék? Szegedy- Maszák Aládárné, aki 1940- ben, a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége kiadásában megjelent „Háztartási alkalmazottak kis kátéja” című könyvecskét szerkesztette, erről így vélekedett: .. lelki felkészültség, hogy isten rendeltetését lássa abban, hogy őt a háztartási munkakör elvégzésére állította be, tehát nem szabad szégyellne azt.” Nincsenek adataink arra vonatkozóan, hogy megyénkben hány főhivatású háztartási alkalmazott van. Nagyon sűrűn előfordul, hogy az ilyen munkakör betöltőit munkaadóik ném jelentik be. „Feketén” is lehet valaki cseléd. .. bocsánat! háztartási alkalmazott. Ez sem épületes, de mit szóljunk a „másodállásban” betöltött cselédsorhoz? Nem az újságíró lendített egyet a fantáziája kerekén. Van ilyen. <• — Jó az állásom, — mondja a megyei hatáskörű középvállalat személygépkocsi-vezetője. — A rí agyi önökkel tege- ződünk, a hosszú vidéki utakon tán nincs is olyan téma, ami szóba he kerülne köztünk. ö „Sanyikára”-oz engem, én „Z. elvtárs légy szíves, vagy kérlek”-ezem öt. Csak égy a hiba! A nagyfő- nök, hogy finoman fejezzem ki magam, nem antialkoholista. Hetente legalább két-há- rom olyan kiszállásom van, amikor ötre végez a hivatalos munkával, de tizenegy, fél tizenkettőnél előbb nem érünk haza. Pinceszer, én nem ihatok, hát ülök kinn a kocsiban és magamat etetem a méreggel. A minap a munka megbecsüléséről tartott valahol előadást, este negyed tízig. Hazaindulás? Éjjel egy óra után. Ilyenkor kicsit elvtelen elvtársnak tűnik a főnök, aki teljesen elfelejti, hogy ném személyi használatra adott, hanem vállalati gépkocsit vezetek. Olyankor is, ha elugrását napközben gázolajért, amit persze íelcipelek a negyedik emeleti lakásába. Mindig megköszöni, abban nincsen se hiány, se hiba. Mert különben rendes ertiber a nagyfőnök, semmi kétség, hogy az..., * — Jó az állásom, — mondja a hivatali takarítónő. — Nem kell megszabadni a munkában, és a kollégák szívesek, segítőkészek. Nemcsak takarítok, a leveleket is én hordom a postára. A poéta elég messze van, a város másik végében. Ilyenkor előbb becsengetek ide a szomszéd házba, a főkönyvelő asszony édesanyjához és elkérem Csö- pit Csöpi egy spániel, naponta én sétáltatom a postáig és vissza. Nagyon helyes kis kutya a Csöpi, már a csengetésemről megismer és elémfut, ha érte megyek. * — Jó az állásom, — így a vezér gépírónője. — Munka persze van, azt csak a kívülálló képzeli, hogy itt a titkárságon csupa kávéfőzés és reprezentáció az élet. Az Cregre egy rossz szót se lehet szólni. Megköveteli, de tiszteli is a munkát, a munkatársat, az embert és a nőt. ő maga rengeteget dolgozik. Többnyire még a hivatalos munkaidő lejárta után is benn marad. Többnyire én megyek el az óvodába a két gyerekért és viszem haza őket az asz- szonynak. Nem, a vezér felesége nem dolgozik. Ilyen fizetés mellett, amilyen a férjének van, tulajdonképpen miért is tenné? * — özvegy embernek, az én koromban, jó ez az állás, — állítja szilárdan a géptelep hetven esztendős éjjeliőre. — Nem olyan nehéz ez, mint sokan gondolnák. Nekem napi négy-öt óra alvás bőségesen elég. Óránként egyszer-kétszer megkerülöm a telepet, ügyelek. Az én kezem alól még nem tűnt el innen egy kam- pósszeg sem. Hajnal előtt elballagok a főmérnök úrék sufnijához és felvágom az asszonynak aznapra a tüzelőt. Jó, kemény fájuk van, az ilyenre szokták mondani, hogy kétszer fűt vele az ember. Először, amikor felhasogatja, másodszor, ha alágyújt. Gyújtás helyett nekem az a stampedli pálinka jut, amivel a főmérnök úr reggelenként, amikor leteszem a szolgálatot, megkínál. Köhögtetően erős pálinkája van, otthonról küldi neki az apja, valahonnan Szabolcsból, mert onnan származott ide. Nagyon jó pálinka, még otthon is érzem a számban az ízét, amikor hazaérek. Az a stampedli pálinka minden reggel kijár nekem. A főmérnök úr el nem mulasztaná, hogy megbuktassa az üveget, * .. lelki felkészültség, hogy isten rendeltetését lássa abban, hogy őt a háztartási munkakör elvégzésére állította be, tehát nem szabad szé- gyelnie azt.” ORDAS IVÁN DUNAFÖLDVÁRI ÜZEMÜNKHÖZ VEZETŐT KERESÜNK, MÉRNÖKI VÉGZETTSÉGGEL, LEGALÁBB 5 ÉVES GYAKORLATTAL, VAGY TECHNIKUST. Jelentkezni lehet: Vasipari Vállalat, Szekszárdi, Rákóczj u. 13. (302) Mikor jobb ízű a disznóhús ? Az az izgalom, amelyet az állatok akkor éreznek, amikor a vágóhídra viszik őket, elrontja a disznóhús ízét — állapította meg nemrégiben Nil Lannek svéd professzor. Az íz romlásának oka szerinte az, hogy az állatok izomzata — a szállításkor fellépő ideges állapot miatt — jókora mény- nyiségű vizet ad le. Ezáltal a. hús száraz lesz és vészit jó ízéből. Hogy az állatokat hozzászoktassák a nyugtalansághoz és megelőzzék azt a félelmet, amely egyébként teljesen érthetően elfogja őket, azt ajánlja a professzor, hogy szoktassák hozzá az állatokat azokhoz a mindeddig szokatlan zajokhoz és váratlan fényhatásokhoz, amelyek majd a vágóhídon érik őket.. Azt javasolja, hogy a szállítás előtt néhány nappal a sertéseket szalagon futtassák, hogy c. technikai berendezésektől való félelmük megszűnjék. A feltaláló peehe Sir Robert W atson-W alt, akinek jelentős része volt a radar felfedezésében, nemrég rendőrségi idézést kapott postán. Azt követelték tőle, hogy gyorshajtás miatt fizessen büntetést. Kihágását az autóút mentén felállított rendőrségi radarkészülék regisztrálta.
