Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-24 / 20. szám
ÚJDONSÁG Postánk februárban adja ki az első magyar bélyeg 100. évfordulóját köszöntő budapesti nemzetközi bélyegkiállítás harmadik propagandabélyegét. 1969-ben 5+2 forint névértékű bélyegen a Lánchidat örökítették meg, a múlt évben háromértékű sorozat a főváros legszebb épületeinek rajzával hívta a filatelistákat. Az idei kiadás Budapest múltjába vezet. Az első bélyegen 1470-ből idézzük Buda képét, ahogyan a Schedel-féle krónikából ismerjük, és amint 1966-ban az UNESCO tiszteletére megjelent 2 forintos értéken bemutattuk. A következő bélyegeken egykori rajzok, metszetek alapján Buda 1600 körüli, Pest és Buda 17., valamint 18. századi panorámája tárul elénk. A két utóbbi bélyeg középpontjában a hajó-, illetve pontonhíd áll, amelyről minden korabeli utazó nagy csodálattal nyilatkozott. A rajzok jobboldalán szelvényszerű rész húzódik, amelynek felirata a kiállításra utal, míg ez alatt Buda és Pest egykorú címere helyezkedik el. Az új sorozat Zombor.v Éva grafikusművész terve megerősítése olyan költséget jelent, amit csak a nemzetek közössége tud viselni. A Postaügyi Világunió körlevélben kérte fel a tagállamokat, hogy bélyegek kiadásával segítsék felébreszteni a kultúremberek lelkiismeretét. Bizton reméljük, hogy a meg- emlékezők közül a Magyar Posta sem marad ki. A város művészeti és kulturális kincsekben oly gazdag, hogy nagyon szép sorozatok megjelenésére számíthatunk. Sok fi- latelista fogja a várossal foglalkozó valamennyi bélyeget összegyűjteni, az ilyen albumokban előkelő helyet kap majd a velencei városrészletet ábrázoló 1968. évi festményblokkunk. Ennek rajzán a harangtornyot is látjuk, amely 1902-ben már összeomlott, igazolva a tudósok végzetes jóslatait. Az „UNESCO — Velencéért” akció 1972-ben fejeződik be, ezért kérjük a postát, hogy a jövő évi kiadások között biztosítson méltó helyet egy Velencéről megemlékező sorozatnak. A sorozatot fila- telistáinkon kívül minden honfitársunk várja, aki a küMOZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: Régi harci és díszfegyverek Európától Távol-Keletig és a Zsol- nay-kerámia. A Baöits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig látogatható. Állandó kiállítása: Babits-emlékek. A két intézmény hétfőn szünnapot irt. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár hétfői nyitva tartása: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óra. Tájékoztató szolgálat: ideológiai és társadalmi tudományokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjúsági könyvtár 14—18 óráig. Az olvasóterem 9—19 óráig látogatható. Bonyhádi Járási Könyvtár: vasárnap 14—19 óráig a művelődési központ és a járási könyvtár közös fenntartású folyóiratrerme látogatható. Hétfőn in—12-ig és 13.30— 18 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: hétfőn felnőtteknek 13—18, ifjúságiaknak szintén 13—18 óráig van nyitva. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek és ifjúságiaknak hétfőn 13—18 óráig látogatható. Tamási Járási Könyvtár: hétfőn felnőtteknek 8—10 és ifjúságiaknak 13—18 óráig van nyitva. SZEKSZÁRD. Babits Mihály megyei művelődési központ: Az olvasóterem 10—18 óráig látogatható. Vasárnap 18 órától ifjúsági klub. 19 órakor En és a kisöcsém. Zenés vígjáték a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. A Hegedűs-bérlet érvényes. DOMBÓVÁR: Vasárnap a vasutas művelődési házban bélyeg- és filmklub, hétfőn eszperantóklub. HÖGYÉSZ: Vasárnap táncos klubdélután. SIMONTORNY A: Vasárnap és hétfőn Is a Dajkamese hölgyeknek című amerikai filmet vetítik. DECS: Vasárnap ifjúsági klub, hétfőn filmstúdió. FADD: Hétfőn 19 órától a Váci Mihály-klubban, találkozás várady Hédivel. Irodalmi est. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának Jogát az illetékesek fenntartják). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a 11'1-es gyógyszertár égzí (Széchenyi u.) Bonyhádon, Dunaföldváron, Pakson és Tolnán a helyi két MOZI gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli szolgálatot tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog, Simontor- nya és Tamási gyógyszertára. ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi rendelés van, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd. és Szálka községekre is. Telefon: 12— 122. Bonyhádon 23-án déli 12-től 25- én reggel 8-ig dr. Kövér Ferenc ügyel (Szemészeti szakrendelés; • Pénzéi Mór u. Telefon: 72). Nagymányok, Váralja, Máza és Győré körzetben 23-án déli 12-től 25-én reggel 8-ig dr. Molnár Ferenc fogadja a betegeket (Máza). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben 23-án délelőtt 11-től 25-én reggel 7-ig dr. Pató József látja el a hétvégi ügyeletet (Kisdorog, telefon: 7). Dombóvárott dr. Lukács László az ügyeletes ofvos. Szombaton 17 —18 óráig és vasárnap délelőtt 10— 12-ig az Arany János téri orvosi rendelőben (telefon: 12—24), utána a lakásán található (Jókai u. 12.) Állatorvosi ügyelet -. Szekszárdon: dr. Fisi István (Sióagárd. Kossuth u. 13). Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, öcsény, Sióagárd, Harc, Szálka községekre is. Ügyeletet tart még az állatkórház szakállatorvosa is. A rádió és a televízió musorci alapján készül. A bélyegek névértéke egyenként 2 forint a bélyeggyűjtő-mozgalom javára darabonként további 1 forintot kell fizetni, vagyis a sorozat ára 12 forint. EGY BLOKK A Posta-vezérigazgatóságtól nyert értesülésünk szerint február 1-től kezdve bizonyos mértékben módosul a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége tagjai részére biztosított újdonságok mennyisége. A szervezett gyűjtők ezentúl az új magyar bélyegekből öt sorozatot vásárolhatnak, de blokkból, kisívekből csak egy példányt, A filatelisták remélik, hogy az intézkedés következtében csökken az egyes kiadások példányszáma, ami értéküket kedvezően befolyásolhatja. MENTSÜK MEG VELENCÉT A tengerre épült város megmentése érdekében az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) felhívást intézett a világhoz. Velence varázsát a víz, a várost átszelő számtalan csatorna adja, de ez jelenti a veszélyt is, az épületek, a paloták lassan elsüllyednek. A műemlékeket a tengerfenékbe ágyazott sok ezer cölöp tartja, ezek lönleges hangulatú városban valaha is gyönyörködhetett. HÍREK I Jugoszláviában űrkutatási sorozattal kezdődik a filatelisták éve, februárban hat bélyeg „a világűr a tudomány szolgálatában” gondolatot fejti ki. — Portugália négy értékből álló sorozaton borait hirdeti. A szürettől a pincészetig követhetjük a szőlő levének útját és emlékezhetünk arra. hogy ott tudják, hogy jó bornak is kell cégér. A Magyar Posta ugyanis eddig nem állított emléket még a tokaji aszúnak sem. — Távol-Keleten az Idei év a vaddisznó jegyében zajlik, ennek az állatnak rajzával köszönti Hongkong az új esztendőt. — Vietnam az ott élő kígyófajtákat mutatja be négy értékből álló sorozaton. JANUAR 24: BONYHAD: Közjáték. (Lengyel film). DOMBÓVÁR: A könnyűlovasság támadása. (Angol film). DUNAFÖLDVÄR: Bűn és bűn- hődés. I—II. (Szovjet film). PAKS: A nagy Red. (Amerikai film). SZEKSZÁRD: Emberöléssel vádolva. (Szovjet film). Du.: Aladdin és a csodalámpa. TAMÁSI: Egy férfi, aki tetszik nekem. (Francia film). TOLNA: Szent Péter hadművelet. (Olasz—francia—NSZK-íilm), JANUAR 25: BONYHAD: Lucia. I—II. (Kubai film). DOMBÓVÁR: A könnyülovasság támadása. (Angol film). DUNAFÖLDVAR: Bűn és bűn- hődés. I—II. (Szovjet film). PAKS: A nagy Red. (Amerikai film). SZEKSZÁRD: Emberöléssel vádolva. (Szovjet film). Du.: Aladdin és a esodalámpa. TAMAsi: Egy férfi, aki tetszik nekem. (Francia film). TOLNA: Szent Péter hadművelet. (Oiasz—francia—NSZK-íilm). VASARNAP: KOSSUTH RADIO 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Hang—Kép. 9.45: Rádióreklám. 9.50: Gondolatok a könyvtárban. 10.03: Nyikita gyermekkora. A. Tolsztoj regénye rádióra. 11.06: Az MRT szimfonikus zenekarának matinéja. Közben: Kb. 11.25: Tompa Mihály versei. Kb. 13.00: Jegyzet. Kb. 13.10: Kálmán Imre operettjeiből. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Művészlemezek. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.08: Linha Singers új lemezeiből. 15.28: Pályám emlékezete. VII. rész. 15.56: Joan Sutherland filmdalokat énekel. 16.04: A vas fiai. Kodolányi János regénye rádióra. IV. rész. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.05: Sporthírek. 17.10: Nő talced velőknek. 17.53: Bella István versei. 18.08: Uj operalemezeinkből. 18.28: Fél óra dzsessz. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 13.10: Sporthírek. Totó. 19.15: VII. Hadrián. Peter Luka drámája. 21.27: Népdalok. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 7.30: Amadeus Webersinke Bach kora I előj át ék oka tt orgonái. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Bugac — romantika nélkül. 9.00: Zenei anyanyelvűnk. Zenei rokonság. 9.10: Zenekari operarészletek. 9.32: Szívesen hallgattuk! 10.40: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.01: A bolhavári sütkérezde. Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: Hazánk a világgazdaságban. 15.30: A jövő hét műsorából. 16.05: Rita Gorr és Jon Vickers énekel. 16.40: Szúlistaparádé. 17.10: Beszélgetés egy versről. Benjamin László: Szocialisták. 17.25: Beethoven műveiből. 18.05: Sporthírek. 18.10: Strauss-keringők. 18.28: Kórusok magyar költök verseire. 18.42: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 18.52: Népi zene. 19.19: Zenekari muzsika. Közben: 19.50: Jó estét, gyerekek. Közben: 20.10: Sporthírek. Totó. 20.51: Könyvek és századok. 21.16: A dzsessz kedvelőinek. 21.34: Tarka krónika muzsikusokról. 22.00: A művelődéspolitikai rovat műsora. 22.15: Operettrészletek. 23.10: Ritmusturmix. URH 16.05: Csak fiataloknak I 17.35: Hanglemezparádé. 18.05: Szűcs Lóránd Beethoven-zongoraestje. Közben: 18.45: Külföldi tudósoké a szó. 19.35: Operarészletek. 20.34: A dzsessz kedvelőinek. 20.55: Zenekari muzsika. 22.14: Kórusmüvek. 22.31: Bartók: Szólószonáta hegedűre. MAGYAR TV 8.40: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 0.05: Csak gyerekeknek! 10.25: Nemzetközi sllesikló- verseny I. futam. 11.30: Gazdasági kapcsolatok az élelmiszer- gazdaságban. Riportfilm. 12.10: Népújság 13 1671. január 24. ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ NŐI MUNKAERŐT ADMINISZTRATÍV MUNKAKÖRBE VALAMINT FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT FELVESZÜNK. Jelentkezés: Népbolt Központ Szekszárd, Garay tér 8. (236) i\ép <\ Lány a címlapon című angol filmből, melyet a Magyar Televízió jauuár 34-éo sugároz. Királyság a fellegekben. Lengyel kisfiim. 12.25: Televízió a kis iskolákban. 12.55: Nemzetközi sí- lesiklóverseny. II. futam. 14.43: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. 15.10: „Akik messziről indulnak”. Dokumentumaim. 15.45: Nótaszó. 16.15: Műsorainkat ajánljuk! 16.40: Daktan. 4. A falánkság ára. 17.30: Váci Mihály szavalóverseny II. forduló. 18.10: Delta. 18.35: Sporthírek. 13.45: Esti mese. 19.00: A ,,Hét”. 20.00: Hírek. 20.05: Lány a címlapon. Angol film. 21.40: ..Kicsoda — Micsoda?” Fejtörő játék. Kb. 22.30: Hírek. — Sporthírek. JUGOSZLÁV TV 8.55: Magyar nyelvű adás. 9.30; Népi muzsika. 10.00: Földművelőknek. 10.50: Gyere, nőjünk! 11.30: Holland drágakövek. 12.00: Falu parasztok nélkül. 12.30: A 30 betű művelete. 13.00: Egy egész élet egy év alatt. 14.00: Vízilabda: Partizán— MLadost; Kitzbühel, műlesiklás. Férfiak. 18.05: Rövidfilm. 18.20: A bolond sírja. Amerikai játékfilm. 20.35: Balkezesek. 21.35: Sportszemle. OSZTRÁK TV I. program: 14.45: Dalok Ausztrálból. 15.40: Kontakt. 16.10: Szájkosár nélkül. 17.35: Tv-ablak. 13.05: Jó éjszakát, gyerekek! 13.10: Bonanza. ,,Az ajándék”. 19.00: Tv-híradó. 19.30 Sporthírek. 20.15: Éva. (Játékfilm). 21.45: Tv-híradó. II. program: 19.00: Tv-híradó. 19.30: A világ, amelyben élünk. 20.00: Sakkműsor. (4. rész). 20.15: Boeing-Boeing. Vígjáték. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Sporthírek. 23.10: Kulturális aktualitások. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO 8.12: Adám Jenő: Dankó Pista, dalai. 9.03: A kék dosszié. IV. rész. 9.23: Rádióbörze. 9.30: A hét Bartók-műve. 10.05: Két szimfónia. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Schubert: Moments musicaux. 12.30: Tánczenei koktél. 13.18: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Kamarazene. 14.25: Filmslágerek. 14.40: Eötvös József III. rész. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Koltay Valéria énekel. 16.05: Kóruspódium. 16.15: Van új a Nap alatt. 16.30: A Zsoldos-együttes látszik. 16.38: Népdalok, virágénekek. 17.20: Parasztbecsület. Részletek. 18.00: Az Országos Takarékpénztárban. 19.25: Uj magyar dzsesszfelvéte- lekből. 19.35: Beethoven-est. Közben: ,Kb. 20.25: Egy légy. Elbeszélés. Kb. 21.15: Verbunkosok, népdalok. 22.20: Beszélgessünk zenéről. 22.40: Allen Ginsberg versei. 22.55: Ritmusturmix. 0.19 r Zandonai operáiból. PETŐFI RADIO 8.05: Mendelssohn műveiből. 9.00: Ezeregy délelőtt. 11.45: A ládzsahal »titkai. 12.00: Barokk muzsika. 12.50: Ausztráliai műsor. 13.03: Szín, fény, ’áték, gondolat. 13.20: Operafelvételekből. 14.00: Kettőtől—hatig... 18.10: Köz kívánatra! 19.31: Riportműsor. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Rádió- színház: ii. József. 22.29: öt penny. Részletek. 23.15: A hét Bartók-műve. 23.45: Liszt-kórus- muvek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55* Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19 10* Gordonkaverseny. 19.40: A vasasok kongresszusáról. 19.50: Na- bucco. Részletek. 20.33: Bartók- felvételekből. 21.14: a dzsessz kedvelőinek. 21.38: Láttuk, haí- lottuk. 21.58: Hangfelvételek. JUGOSZLÁV TV 15.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.00: Tanácsadás szülőknek. 17.40: Gyermekőrző. íBáb- játék). 18 00: Tv-óvoda. 18.30: A tudomány és mi. 19.05: Maximéter. 20.35: Szomjas forrás. Tv-dráma. 21.45: Peyton kisváros. OSZTRÁK TV I. program: 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 18.50: A tegnap embere. 19.16: Az ORF ma e .te. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az újságirónő. 21.00: Po«?;n- fiók 7000. 21.15: Közvetítés Kilz- bühelből. 22.15: Tv-híradó. 22.30* líiportműsor. II. program: 18.30: Mi leszek, ha nagy leszek? ’9.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Muzsika. (A zene Angliában). 21.15: Amerikai játékfilm. ~ ~ ‘ '' 23.10: Osztrák 22.40: Tv-híradó. képek.