Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-06 / 286. szám

Uj gyárban dolgoznak... Akinek volt már új gépkocsi a keze alatt, tudja, hogy a bejáratás nem egyszerű műszaki feladat. Az első néhány ezer kilométer után nyeri el a jármű azokat a végleges tu­lajdonságokat, amelyek késő bb jól vagy kevésbé jól te­szik használhatóvá. Előfordul, hogy a kocsit javítani kell. Nincs ebben semmi különös. Egy jármű ugyanis bonyolult szerkezet. Egy gyár sok­kal bonyolultabb. így azután szinte természetes, hogy más­ként fest a rajzasztalon és megint másként a valóságban, hiszen amíg épült, az idő alatt is történtek változások — ha nem is nagyok — az ország gazdasági életében, mun­kaerő-viszonyaiban. A Mechanikai Mérőműszerek Gyárába tett látogatáskor ennek megfelelően nem annyira az elért eredményeket, sokkal inkább a jövő lehetőségeit vizsgál­tuk. ÍGY látják A VEZETŐK A Mechanikai Mérőműsze­rek Gyára mintegy öt évvel ezelőtt a vidéki ipartelepítési program keretében került Szekszárdra, a hasonló nevű budapesti anyavállalat önál­ló egységeként.. A 140 ^milliós beruházás több mint 900 embert jutta­tott a biztos keresethez, jó munkafeltételekhez. Számuk lehetne nagyobb. A gyár munkaerőgondokkal küzd. A növekvő feladatok teljesítéséhez több munkás­kézre lenne szükség, de leg­alább arra, hogy a meglévő dolgozókat megtartsák. Az év kezdete óta nyolcvannal csök­kent a személyi állomány. A veszteséglistán szerepel négy mérnök is. Helyükre eddig ketten jelentkeztek... A gyár igazgatója az alapí­tók- egyike. Szereti, és min­denkinél jobban ismeri a gyárat. Szívesen hozzásegít bennünket ahhoz, hogy mi is megismerjük. — A gyárat annak idejen, amikor még csak rajzasztalon létezett, tömeggyártásra ter­vezték. Szerkezete, eszközei ennek megfelelőek. Közben változtak a piaci igények és még a tapasztalatszerzés évei­ben új termékek gvártását kellett megkezdeni, illetve át­vennie az anyavállalattól. Megjegyzésre méltó, hogy a gyártásra átadott termékek majd mindegyike ráfizetéses volt. a nagyobb tapasztalattal rendelkező fővárosi gyáregy­ségekben is. Az első időben gazdasági eredményeik nem voltak biz­tatóak. annak ellenére, hogy a termelési értékek gyorsan emelkedtek. Ajándékát karácsonyra Bizományi Áruházból! EGYIPTOMI BŐRÁRUK TEVENYEREG KELETI SZŐNYEGEK IRÁNI RÉZÁRUK BÖRTÁSKÁK Hagy választékban OTP- részletre is kaphatók. BÁV. SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 10. (100) így: 1967 1968 1969 1978 55,5 74.7 83,3 198 millió Az ■ 'vben tehát már 108 rr ‘ yintos terv telje­sítése a .eladat. A gyár főmérnökétől ka­pott előzetes' információk szerint erre már nincs mód. Az egyes évnegyedekben a következőképpen alakult a termelés: I. II. III. IV. 19,5 25,5 26,5 ? millió Hogyan ítéli meg az igaz­gató a lehetőségeket? — Bizakodóan. Ha elmarad­nánk is, az nem lesz jelen­tős. Az utóbbi időben beve­zetett új gyártmányokból lé­nyegesen kedvezőbb a gyárt­mányösszetétel. Pontosabban: a veszteséges termékeket gaz­daságosabban előállíthatókkal váltottuk fel. — A lemaradás pótlásakor nyolcvannal kevesebb dolgo­zóra számíthattak. Termelési értékük ennek ellenére majd­nem megduplázható lenne? — A dolog nem ilyen egy­szerű. Bízom benne, hogy a közelmúltban történt profil­változások az év végére már eredményekben mutatkoznak. Az elvándorlás egyben szelek­tálódás is. (?) A mintegy 200 törzsgárdatagra fokozottan számítunk, de — véleményem szerint — a többi dolgozó is nagyobb kedvvel végzi mun­káját, amióta a gyár vezető­sége többet foglalkozik szemé­lyes gondjaikkal és ügyel ar­ra is, hogy a munkahelyei sa­játjuknak tekintsék. — Eddig másként volt? — Sajnos. A fővárosból le­költözött, azóta eltávozott szakemberek ezt a munkahe­lyet a gyors és, viszonylag könnyű haszonszerzés vadász- területének tekintették. Nem is maradtak itt sokáig. Ide­iükből és lelkesedésükből nem jutott arra, hogy kapcsolatot teremtsenek munkatársaikkal. Távozásuk — rövid távon — károkat okozott, de szeren­csénkre. akik nálunk marad­tait, azokra érdemes, és lehet alapozni. A munkahelyen tett látoga­táskor ezt tapasztaltuk: ;..A MUNKÁSOK hatszázan vannak. Ennyien dolgoztak ebben az állomány­ban 1970. november 30-án. Hogyan ítélik meg ők a gyá­rukat? Milyen a munkahelyi légkör? Szerintük miért nagy — ha nagy — a fluktuáció? Hárman beszéltek erről a törzsgárdából. Egy történetet mondtak valamennyien: a ma­gukét. Persze nem úgy, ahogy az önéletrajzok '-’"létnek, in­kább ahogy a vallomások. Péterfi Teréz betanított munkás: — Nem tudom, ki hogy van vele. Szeretem a gyárat. Igaz, akikkel együtt kezdtem, azok­nak talán csak negyede dol­gozik most is itt. Miért men­tek el? A pénz miatt, no meg a velünk való bánásmód sem volt mindig megfelelő. . . . Ér­zékenyek az emberek, főként új környezetben. Csak azt lát­ják, hogy ez főnök és pesti, — más ember. Elégedett va­gyok. Ezernyolcszáz forintnál kevesebb még nem volt a fi­zetésem, és a munkatársak­kal is ki lehet jönni. Dolgozni kell először, utána lehet csak reklamálni. Bendei István betanított munkás: — Sokan megfordultak már ebben a műhelyben. Csak mű­vezető tíz volt a gyár indu­lása óta. abból öt budapesti. Egy szál bőrönddel jöttek la­kást kaptak, magas fizetést, de egy-két év múlva Trabant­tal mentek el. Kire gondolok konkréten? Például Tóth elv­társra. Hat éve figyelem a csarnokot, mostanában meg­változott a hangulat. A mű­vezetők már közülünk valók: itt tanulták a szakmát, pár év­vel ezelőtt éppen úgy nyakig olajosak voltak, mint mi. Sze­rintem a legfontosabb: értsen a szakmájához a főnök, és tudjon bánni az emberekkel. Szóval vezetni — tudomány, azt hiszem. — magyarázza mosolyogva. Valóban az. Ismeretanyaga szüntelenül gyaraDodik, mó­dosul az alkalmazás szerzett tapasztalatainak parancsára. Ha ezt a tvidománvt valahol nem megfelelően alkalmazzák, a közösség látja kárát. Modern gépek, csupa-üveg műhely, rend. fegyelem. ..Elit társaság”-ként emlegetik a gyárban a szerszámkészítőket. Egyikük elmondja, miért: — A legnehezebb, legkvali­fikáltabb tudást igénylő mun­kát mi végezzük. Ez az egyik ok. A másik — és talán a fon­tosabb — az. hogy jól együtt van a kollektíva. Negyvenen vagyunk, évek óta nem ment el senki tőlünk, a szakmun­kások valamennyien saját ne­velésű fiatalok. — mondja a műhely főnöke, Bognár Ti­bor. — És ön? — Budapestről kerültem ide 1964-ben. Ma szekszárdi­nak érzem magam. A fizeté­semre nem panaszkodom. A többiek is megtalálják a szá­mításukat. Ilyenkor az év vé­gén amúgy is feszítettebb a tempó, idegesebbek az em­berek. Nagy szükség ván az összetartásra. Most különösen. * A gyár igazgatója arra kért bennünket, mutassuk meg ezt az írást megjelenés előtt. Mi jobban szeretnénk, ha egyidő- ben olvasná mindenki, akit illet. RADIOS—MEGAY Tolna megyei Vendéglá­tóipari Vállalat több. éves gyakorlattal rendel- | kező GÉPKOCSIVEZETŐT KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés: Szekszárd, Bezerédj u. 2. munka- í ügyi osztályon. (101) A magyar sajtó napján elődeinkre emlékezünk. Közü­lük sokan nem voltak hivatá­sos toliforgatók, de írásaik ha­tása a bennük izzó forradalmi eszméktől olyan nagy volt, hogy burzsoá lapok divatos toliforgatói közel sem voltak annyira népszerűek, ismertek, mint ők. Uj, bátor és harcos volt a hang, amelyen szóltak. A nép hangja volt, a dolgozó nép érdekeiért vállalták a harcot, a marxista—leninista eszmék, a szocializmus győzel­méért. ötvenkét évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg a Kommunisták Magyarországi Pártjának központi lapja, a Vörös Ujsá^ ezzel az alcím­mel: „Kommunista lap.” Az eseményre emlékezve üljük meg évente december 7-én a sajtó napját. Annak a sajtó­nak az ünnepét, amelynek születési dátuma — ezt ma már tudják, mindazok, akik korunk dolgaira haladó szel­lemmel figyelnek — új feje­zetet nyitott .— és nemcsak — a magyar sajtó történetében! 1948. december 7-én került először olvasói kezébe a Vö­rös Újság, 10 ezer példányban. Néhány hónap múltán már közel 400 ezer példányban készült a lap, de olvasóinak száma ennél jóval több volt. Egy sajtótermékre először ak­kor mondhatták — még leg­ádázabb ellenségei, üldözői is — hogy fegyver a proletárha- talom kivívásáért, megraga­dásáért .és megtartásáért küz­dő párt kezében. A Vörös Új­ság valósággal belerobbant a' magyar társadalrtii, politikai életbe, olyan igazságot hirde­tett •— szolgálva a nép ügyét — ami a kor summázott kö­vetelménye volt. Mikszáth írja valahol, hogy „a politika úri huncutság”. Nos, nem volt az csak egy­szerűen huncutság már az ő korában sem. Több volt annál. A politika mindenkori lénye­gét az szabja meg, kik csinál­ják, kiknek áz érdekében. így volt ez igaz, amikor született a mikszáthi mondás, így igaz napjainkban is. A KMP politikáját — ötven­két évvel ezel"tü megalakulá­sakor és megalakulásától szá­mítva mindig — a nép érde­ke, akarata határozta meg. E politikának voit propagátora harcos elődünk a Vörös Új­ság, s valamennyi kommunista sajtótermék. Mind azt a Hol­napot akarta, amit mi Mának nevezhetünk. A Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napját követő­en tízezreket gyilkolt meg, zárt börtöneibe a fehérterror 25 éves rémuralma. Gátlásta­lanul és bestiálisán öltek. Ál­dozataik között nagyon sok volt a nép ügyének föleskü - dött agitátor újságíró. Mégis a mozgalom, a forradalom ha­mu alatt izzó parazsának őri- zője, szítója maradt a forra­dalmi haladást sürgető, meg­hirdető kommunista sajtó, amelynek olyan egyéniségei voltak, mint Aranyossy Pál, Alpári Gyula, Bálint György, Gábor Andor, Földvári Mi­hály, Kemény Tibor, Komjáth Aladár, Révai. József, Rudas László, hogy csak a legismer­tebb neveket említsük. A Horthy-fasizmus 25 éve megtizedelte a forradalmár toliforgatók sorát. Megölték Rózsa Ferencet, Rákosi Endrét, Alpári Gyulát, Kemény Tibort, Földvári Mihályt, tízeket, szá­zakat. De mindig jöttek a párt hívó szavára akik a mártírok példájához méltó bátorsággal használták fegyverként író- szerszámukat, hogy helyet csi­náljanak a költő megálmodta, a párt meghirdette - tudatos jövőnek, a mi mai jelenünk­nek. Újságírónak lenni ma is na­gyon szép, és semmi máshoz nem hasonlítható szolgálat. A sajtó mai feladata sem csak tükrözni a társadalom életét, hanem formálni is! Nemcsak informálni az olvasókat — népünket —, hanem tánítani arra az, aktivitásra, amely nél­kül napi politikai, gazdasági, társadalmi, közművelődési fel­adataink nem valósulhatná­nak meg. A sajtó a munkás- osztály hatalmának elismert eszköze. Munkásai, újságírók, nyomdászok, lapterjesztők le­hetnek párttagok és párton kí­vüliek, egyként vállalták és vállalják azt a feladatot, amit a sajtó, rádió, televízió dolgo­zóira bízott az MSZMP X, kongresszusa. \ A sajtó napján elődeinkre emlékezve a munkát is ünne­peljük. Pontosabban: mun­kánk tárgyát, azt a kollektív alkotást, amit népünk valósít meg az előttünk járt forradal­márok harcos szellemében szó­ló párt mai szavára. Mint minden ünnep, szám­vetés a magyar sajtó 1970. évi ünnepe is: felelősségtudó számbavétele feladatainknak! Tolna megyei Népújság munkatársai a sajtónap alkal­mából megkoszorúzták a mártírok emlékművét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents