Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-31 / 305. szám
€ reíxí a Eö?Ci *>*7 ’ i* « # VtUÖ PHÖtá«MÍ*ffYtST>I.tEfíri NÉPÚJSÁG I WUWgAgPAHT TÓIM* KEGTT.l BLCOTT3AG* Cg A frCBOTEl TAMAC8 UAPIJt j "UPPüMBH'lí ál csütörtök '“'TTfvnair ’9*i!vpRflfep. A Nap tél 1,32, nyugszik 1&Ü2 órakor. A Hold kél 9.41, nyugszik 19.4» órakor. »Kék fényH-mérleg . A „Kék fény” óévben sugárzott utolsó adása a tize-.- dik alkalom volt arra. ftogv a lakosság közvetlenül bekapcsolódhassák a nyomozásba. Az eddigi . tapasztalatok- , ról dr. Dobos János rendőr,;* * őrnagy, a műsor szakértőié elmondta az MTI munkatársának : — A „Kék fény’’ nyomozz velünk mozgalma jelentős eredményeket hozott. jellemző erre. hogy • a „Kék fény” útján országosan, körözött személyek ■ mintegy 75 százaléka az adást követő három napon belül kézre került. De a kéthavonként jelentkező adásokban a bűnügyek csupán kis töredékének felderítéséhez kapunk ilyen formán támogatást. Ennél sokkal nagyobb jelentőségűnek tekintjük azt, hogy a „Kék fény” segítségével mind szorosabbá és rendszeresebbé válik a lakosság, valamint a bűnüldöző szervek kapcsolata. — Egy-egy adás alkalmával 100—200 telefonhívás érkezik a „Kék fény ’ szerkesztőségéhez. (Ez lényegében telefonkapacitásunk tei.jes kihasználását jelenti.) A legtöbb értesítés természetesen a televízión bemutatott ügyekre, illetve körözött személyekre vonatkozik, de a lelkes és szenvedélyes magánnyomozók is megragadják ilyenkor az alkalmat, hogy ötleteket adjanak a rendőrségnek. Végül előfordul, hogy Franciaország több pontján, köztük Párizsban, és különösen az ország déli vidékein a kedd délutáni szünet után a szerdára virradó éjszaka kiújult a havazás és a,meteorológusok szerint egyelőre nincs jelé a helyzet javulásának. A A rhone-völgyi hóviharok sok helyiségben katasztrofális helyTOENA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt " Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Fósiv rkésztö: PETRITS FERENC ■Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 128—01, 125—61. Kiadja: Tolna megyei Uapkiadd Vállalat. Szekszárd, Béla tér 3L Telefon: 120—n, 120—10. Felelős kiadó: IvATONA jOZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdádéin .,$ Széchenyi utca 1G. Telefon; 128—21 Felelős vezető: Szén István Terjeszti a Magyar Posta ... , Előfizethető' bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetés; díj egy hónapra 20 Ft ■“*»*4***».r a drót túlsó Végétől valóságos szitokáradat zúdul ránk. Ilyenkor tudjuk, hogy a műsor, negatív „főszereplői’ a bűnözők körébőt érkezik a, hívás. — Az eddigi tapasztalatok szerint... a* csalókra vonatkozó bejelentések .hasznosíthatók a leginkább. Érthető, hiszen ezekben az esetekben a bűnöző szemtől-szembe találkozik az áldozattal, s a becsapott' emberek sietve jelentkeznek. ha felismerik a televízióban a csalók fényképét, vagy trükkjét. Ugváncsak sok hívás érkezik az olvan betörések ismertetése . után is, amikor a tettes jellegzetes tárgyakat hagyott el, illetve nagy mennyiségű értékes darabot vitt magával. így történt a többi között, a Mátyás templomi betörők és az álnyomozók ügyében is. Nem egyszer előfordult. az is, hogy" a bemutatott fotók láttán a- bűnöző önként jelentkezett, mert belátta, hasztalan a további bujkálás. Az adások közötti időszakokban a „Kék fény” munkatársaihoz seregnyi levél érkezik. amelyekben különböző egyéni, vagy társadalmi,, vélt vagy valódi sérelmekhez kérik a rendőrség segítségét. E leveleket, panaszokat gondosan tanulmányozzuk, s minden esetben eljuttatjuk az illetékesekhez. Az érdekeltek 39 hapon belül érdemleges választ kapnak leveleikre, — fejezte be nyilatkozatát dr. Dobos János. (MTI) zetet idéztek elő. Hivatalos jelentések szerint egyes helye-, ken több méter vastag a hó- réteg és a helyi hatóságok szükségrendszabályokhoz folyamodtak, hogy biztosítsák a lakosság élelmiszer-ellátását. Katonaságot vetettek be a hóéi takarítási munkálatokra A Rhone-völgyének számos útvonala járhatatlan. Egyes területeken nincs villanyszolgáltatás, mert a hóvihar leszakította a vezetékeket. A hófúvások miatt a külvilágtól elszigetelt dél-, nyugat- es közép-franciaországi falvak Sürgős felhívásokban leértek élelmiszert és takarókat. A jeges műutakon mintegy 20 000 gépkocsi vesztegel. Csupán a Párizsból Dél - Franciaországba vezető műút egyik, 40 kilométeres szakaszán .'1000 gépkocsi akadt ,-el a hóban. A dél-franciaor;zági Drome miegyében több mint 300 lakás teljesen el van szigetelve a külvilágtól, s e lakásokban nincs villany es fűiés. SpanybfdrszáS ’ "földközi-ten- get*i partvidékének egyes részein 20 év óta először hava$7 iiyfeffk ünnepi nyitva (artásít December 3l-én, csütörtökön^ e Valamennyi kiskereskedelmi H öaüsort nem adó vendéglátóegy^ ifi? szombat, zenés, illetve műsort adó vendéglátóegység 1971, január l-én reggel 5 óráig tart ItfítVa. ■ Január l-én. pénteken: | Valamennyi kiskereskedelmi, egység zárva tart. vendéglátóegy-' ségek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Január 2-án., szombaton: Vasárnap nyitva tartó boltok éi vendéglátóegységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Január 3-án, vasárnapi Rendes munkanap. Jijú szakmunkások találkozója Szekszárdon. a Garay Szálló nagytermében rendezte: meg a Kliííőv a szövetkezeti ipar fiatal szakmunka-? Fainak találkozóját. Az immár hagyományos, évente megrendezett találkozón az idén végzett: legjobb ifjú szakmunkásokat és oktatóikat jutalmazták meg. ‘Mezei Aurél, a szövetség szakmunkásképzési felelőse elemezte az elmúlt évi munkát, értékelte a szövetkezeti szakmunkás- képzés helyzetét. Gyerő András KISZÖV-elnök méltatta a szövetkezetek szakmai utánpótlás terén elért eredményeit. a tanulók és szakoktatók kiemelkedő tevékenység gét. majd átadta a jutalmakat. . Részt vett a találkozón- Szakáll László, a megyei, pártbizottság munkatársa is. Pécsről Szekszárdra érkezett a Bartók Béla halálának 25. évfordulója alkalmából rendezett vándorló emlékkiállítás, amelyet a Művelődésügyi Minisztérium' megbízásából 4 Kulturális Kapcsolatok Intézete állított össze. A szekszárdi Babits Mihály művelődési központ megfelelő környezetei nyújt a tartalmas, a zeneköltö emlékéhez méltó kiállításnak. Száznál több tablón fényképekkel, fotókópiákkal és rézkarcokkal szemléltetik Bartók Béla éleiét és munkásságát. A nagy életút egyes állomásait. így Budapestet. Pozsonyt, európai hangversenyeinek és gyűjtő- útjainak térképét bronzplakettek is ábrázolják, s belülről megvilágított tablószekrényeken dokumentálják hangulatosan. Láthatók többek közt, válogatások Bartók hangversenyeinek program faiból' világhírűvé vált filmfelvétek-sorozat a műé- vészről, piahínón játszó kezéről, tanulmánya a népi hangszerekről: helyszíni gyors kotlafeljegyzései szlovák és román népdalgyűjtéséből. Érdekes fénykép örökíti meg erdélyi gyűjtőútját, ahol Kodály Zoltánnal és Busitiá-val, román barátjával egy fenyvessel szegélyezett to partján pihent meg. Bartók Béla a fasizmus barbársága elől Amerikába emigrált, s egy fénykép megörökítette a tengerjáró hajó fedélzetén, továbbá Sándor György pianista növendékével az Egyesült Államokban. Láthatjuk családjával, s már nagy- , betegen a természetrajongót — Használt gépkocsi-üzlet létesítését tervezik Szekszárdon. Az illetékesekkel fdlytatott tár. gvalás értelmében ez lesz az első lépés egy .gépkocsiszalon megterem téséhe2. Előrel áthatóan jövőre kezdik meg a használt. autók árusítását a megye- székhelyen. — Megfagyott. Nagy Fe- rencné bölcskei asszony szombaton este ittasan indult hazafelé, az utcán elesett és az éjszaka folyamán megfagyott. — A Tolna megyei Vendéglátóipart Vállalat üzleteiben a KPVDSZ és az SZMT -munka- védelmi felügyelői szemlét tartottak. sok hiányosságot találtak; s határozatban szólították' fel a vállalatot a biztonságos munkafeltételek megteremtésére. — „Búcsú a jubileumi évtől" címmel kiállítást rendeznek Kurdon, amelyen Tolna megye neves népművészei (kerámia, textil, fafaragás) mutatkoznak be és értékes anyagot mutatnak be a környék vadvilágából is. A kiállítás ma, december 31-én nyílik. — 1971-től, a , negyedik ötéves terv végéig megyénkben 250—300- zal gyarapodik az .általános iskolai diákotthonok férőhelyeinek száma. A középiskolai kollégiumok a fejlesztési terv szerint 40—50 szaza - Tékkal több diákot tudnak majd befogadni. — Leállítottak egy gépet. A MÉK. nagydorogi üzemében, védőfelszerelés nélkül üzemeltettek egy faipari gyalugépei. A balesetveszélyes gépet a munkavédelmi. felügyelet leállíttatta és eljárást indítanak is. A néző nemcsak a legnagyobbak közé tartozó művészszel, hanem a népek egymásra találásának szükségét valló nagy emberrel is megismerkedik az emlékkiállításon, amely január 3-ig tekinthető meg Szekszárdon. í-ballabás) az üzemeltetésén felelés személy ellen. — 23 közúti baleset történt Ütőben a dombóvári járásban. Ezek közül egy sem volt halálos ki- menetelei baleset. — A MEZŐGÉP szekszárdi telepén egy védőburkolat nélküli ventillátor leszakította Szőr Ferenc munkás három ujjahegyét. A baleset ügyében a rendőrség a vizsgalatot megkezdte. FELHŐS, ESŐS IDŐ Várható időjárás csütörtök' estig: erősen felhős, enyhe, párás, helyenként napközben 1® ködös idő. Többfelé újabb esik Mérsékelt, időnként élénk délnyugati. déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet- 2—6 fo>k között. SZIL VESZTEM HUMORSZOLGÁLAT Egy aggódó asszony keres* fel az orvost: — A férjem azt hiszi magáról. hogy ló. — Mióta van ez a rögeszméi je? — Már két éve, — Azonnal hozza ide, — Nagyszerű! Megnyetgéf 'lem és máris itt vagyunké * A genovai kikötő egyik koctcá&f iában Ivét barát találkozik. „Adj kölcsön ezer lírát fizet«»* Big”. ..Mikor van fizetésed?« „Mit tudót» én, btszeii te äofe» gazol!” * Két fiatalember «— erőse* Mluminált állapotban —- {Beszáll a villamosra. A® egyiK egy egyenruhás férfi markába nyomja az aprópénz* és Jö*» lenti: — Két jegyet ftérek* — Nem vagyok kalaus, a Duna-hajózás tisztje vagyak —- mondja a férfi. — Atyaúristen! Nem a VÜ» tamosra, hanem hajóra széH» 4unk-j Nem cirkuszi mutatvány: a képen látható hölgy különös kedvtelésnek hódol, az elefánt hátán lovagolva. Férje, az amerikai Carl Pfeffer, karácsonyi ajándék gyanánt bérelte a/, elefántot a hóbortos asszonynak. (Teleíoto — AP — MTI — KSj ítéletidő Franciaországban Bartók-emlékkiállítás nyílt él Szekszárdion 0 Mind szorosabbá ralik a lakosság, és a bűnüldöző szenek kapcsolata