Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-03 / 283. szám
Szidjuk, önfeledten. Indulataink tárgya mindig ugyanaz. Már-már örökzöld témának számít, hogy nem elég tiszta a város, hogy kár kidobni ennyi. meg ennyi pénzt, mert lám alig kerül ki valami az utcára, már másod-, harmadnap akad megrongáló- ja. Aztán: — szép, szép a parkosítás, de lám, itt is, meg ott is kitapossák a füvet, lábuk kel a kiültetett virágoknak, törik a pad, a gyerekeknek szánt hinta és így to- vúbb . . . Tulajdonképpen igazunk van, amikor mérgelődni kezdünk és hiányoljuk az egy város kulturáltságát jelző tisztaságot, a város képét megszépítő tárgyak közmegbecsülését, de ... abban bizony nincs igazunk egészen, ha a köztisztaságért, a társadalmi tulajdon megóvásáért csak a Várost, azaz az illetékeseket emlegetjük. Néhány, nappal ezelőtt egy igen népes fórum előtt azt vallotta egy fiatalember: „Ha takarítok otthon — segítve a mamának — sokkal jobban vigyázok utána á rendre. Hogy miért? Mert az én munkám is benne van." A majd tizennyolc éves fiatalember vallomása sokszor jutott már eszembe azóta is és jut még ezután, valahányszor csak arról hallok, hogy nem elég tiszta ez a város. Azt is megmondom, hogy miért. Egyszerűen őzért, mert ha egy város köztisztasága nem megfelelő, az visszavezethető sok mindenre. Magyarázható azzal, hogy minden erőfeszítés ellenére alacsony a köz- tisztasági munkák gépesítettségének a. foka. vagy... vannak már ügyes, korszerű gépeink, de nincs elegendő ember. De... oka lehet — és igen jelentős mértékben — egy város szennyezettségének az is, hogy lakói nem érzik eléggé sajátjuknak a lakóhelyüket. Oka lehet a köztisztaság ellen felhozható kifogásoknak az is, hogy városunk lakóiban még mindig nem alakult ki a környezettel szembeni esztétikai igény. Továbbá, hogy csak kevesekben munkál a tisztaság óhaja aktív módon. Számtalan esetben voltam fültanúja — sőt, mi tagadás! — cselekvő részese a város tisztaságát reklamáló párbeszédeknek. Arra viszont nincs példám, hogy bárki rászólt volna például a városközpontban szeletelőre; vagy arra, aki a kihelyezett padok ülőfelületére rakott lábbal, a pad A BONYHÁDI KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM bonyhádi munkahelyre felvesz: kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat, kubikosokat, rakodómunkásokat, építési művezetőt, földmunkagép kezelőt, Jelentkezés: Bonyhád, Szabadság tér L támláján csücsül: netán arra. aki Kinizsi Pálnak érezvén magát, erejét azzal fitogtatja, hogy meghajlogatja az utcai szeméttároló állványvasát.., Egyszer már. el kellene kezdeni összhangban cselekednünk azokkal, akik hivatalból, hivatásból tesznek igen sokat a városért! Egyszer már a jog szerinti számonkérésen fordítanunk kellene valahogy így. — Én mit tettem azért a varosért, amelyben születtem, amelyben élek? Majd pedig folytathatnánk így: — Én mit tehetnék? Ä passzív, csak • kifogásokban kimerülő lokálpatriotizmus nem ér egy fabatkát sem. Ezt fedezték föl azok a fiatalok, akik részt vettek azon a tanácskozáson, amelyen egy társuk azt fejtegette, hogy jobban meg tudja becsülni az ember azt, amiben benne van aj o keze munkája is. Kedves felnőtt társaim! íme. tanulhatunk a fiataloktól! Aki a háta mögött tettekkel szid valamit, részt vállalva a közös gondból, annak másként cseng a szara. És minden megszólalása azt ígéri, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Sokak megítélése szerint erre van szükség! —óa— Anyakönyvi hírek Dombévá rótt 1970. november hónop- bon az olábbi anyakönyvi események kerültek bejegyzésre: Születések : Kovács Zoltán, Várszegi Henriette, Keresztes István, Ugi Zoltán, Fóbián ibolya, Bódog Ibolya, Dobos Andrea, Tóth Zsuzsanna, Készéi Zsolt, Susóczki Attila, Turáczi Endre, Biczó Sándor, Schmidt János, Bárány Tamás, László Jstvón, Lakatos Éva, Undi Beáta. Házasság : Könecsny Lajos— Keszthelyi Klára, Ács László—'Gállá Anna Magdolna, Horváth Lajos—Péter Erzsébet, Fábián János—Rápolti Csilla Éva, Raffai Nándor—Tausz Veronika, Mihólkovics János—Lázár Erzsébet, Stern Gyula—Hetényi Mária, Marton Jenő—Őri Rózsa. Haláleset: Fiiszár Gáborné, sz. Fiiszár Julianna, Hajts Zoltán Gusztáv, Molnár Istvánná, sz. Fenyő Anna, Szabó Antal, dr. Borsody László Kamill, Kelemen Károly, Ruppert Istvánná, sz. Schwindt Anna, Dobos Mi- hályné, sz. Kemény Erzsébet, Dubo- vánszki Dezsőné, sz. Cser Margit, Kelemen Szaniszló, Óbert Istvánná, sz. Ragács Katalin, Eigenbrót Péter, Rí- csovics Ferenc, Más Erzsébet. Apróhirdetések Szekszárdi híradástechnikai és háztartási gépjavító egységünk vezetői állásának betöltésére pályázatot hirdetünk. Technikusi végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk eddigi működésük részletes ismertetésével. „Szolgáltatás 71” jeligére a kiadóba. __________________________________(57) S árköz—Völgységi Vízitársulat Szekszárd, Bogyiszlói úti telepére éjjeliőröket és portásokat felvesz azonnali belépéssel._______(47) B alatonföldváron egy nagyobb és két kisebb nyaraló eladó. Panziónak, kifőzdének is alkalmas. „Megegyezés 7165” jeligére a siófoki hirdetőbe._______________(IQ) Zaporozsec-kiutalás eladó. Bogyiszló, Duna u. 13.____________(42) Elcserélném központi fűtéses garzon lakásomat kétszobás lakásért Szekszárd, Széchenyi u. 43. I. em, 5.__________________ (60) M egismerkednék házasság céljából 27—40-ig intelligens nővel. Választ „Álom 241576” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (62) A Sárköz-Völgységi V izitársulat felvételre keres gyors- és t^PtfSnSi, jogtanácsos mellé, decembertől kezdődően, »zeifez&äE mpakaheilyel. JeíenSfcezBf ge&tfie Bonyhád, Somogyi it, I, Tel.: 18L osztáíjfc IP Dolgozókat felvesz a „Fémmunkás" Vállalat, Angyalföldi Gyár, Budapest, XIII . Frangepán u. 7—11 felvesz: iaikatosokat, (épület-, gép-, szerszám- és általános), asztalosokat, betanított munkásokat, női és férfi segédmunkásokat, darukezelőket, fűtőket alacsonynyomású kazánokhoz, portásokat, éjjeliőröket, nyugdíjasokat, minden fizikai munkakörbe. (3) PÁLYÁZATI FELHÍHÁS! A Mechanikai Mérőműszerek Gyára pályázatot hirdet a vállalathoz tartozó szekszárdi műszergyárnál gyári főkönyvelői állás betöltésére. Pályázati feltételek: közgazdasági egyetemi végzettség, legalább 10 éves szakmai gyakorlat, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatokat önéletrajzzal és az eddigi működés részletes leírásával az alábbi címre kell benyújtani-: Mechanikai Mérőműszerek Gyára, Budapest, III., Szépvölgyi út 41.. személyzeti főosztály. (29) FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSSEL HÁROM FÖ ÉJJELIŐRT. NAPPALI TELEPI ÖRÖKÉT EGÉSZ MŰSZÁKRA, FÉL MŰSZAKKÁ, EGY FÖTELEFONKÖZPON1- KEZELÖT. LEHET FIATALKORÉ IS. Cím: Tolna megyei Talajerő-gazdálkodási Vállalat Szekszárd, K eselyű- si út 2. (22) AUTÓSZERELŐ, LAKATOS, HEGESZTŐ SZAKMUNKASOKAT. FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT FELVESZ a Tolnai Gépes Műszeripari Szövetkezet. Jelentkezés: a személyzeti előadónál. (25) A decsi „Sárközi Egyetértés" Mg. Termelőszövetkezet felvételt hirdet MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, ÁLTALÁNOS LAKATOS, VASESZTERGÁLYOS szakmunkások részére. Fizetés szakmai gyakorlattól függően. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet gépműhelyvezetőjénél, mindennap 7—16 óráig. (27) Népújság 9 december 3. 4 VOLÁN 11. sz. Vállalat a darabáru-szállítások kibővítése kapcsán felmerülő alábbi munkakörökre a megjelölt telephellyel felvételt hirdet: Bátaszék: 2 szállítómunkás! Oonyhád: 1 forg. szolgálattevőt t raktárost 1 szállítómunkást Dombóvár: 1 körzeti irodavezetőt 1 forgalemvezetőt !9 szállítómunkás! Simontornya: Szakály — 1 raktárost 2 szállítómunkást Hőayész 1 szállítómunkást Tamási: 2 szállítómunkást Szekszárd: több forgalmi szolgálat ellátót, raktárost és száliíténiiiükást A forgalmi szolgálat ellátására férfi és no egyaránt jelentkezhet. Felvételhez érettségi bizonyítvány szükséges. ■Gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Jelentkezni lehet a vállalati munkaerő-gazdálkodási cső. porinál. Szekszárd. Tarcsay Vilmos .út 21. (•íf>) A Baranya raegvei Állami Kpítoipari Vállalat hőszlgefeSo átképzés tarafolyamdf indít A tanfolyamra jelentkezhetnek 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 18 éven felülj férfi dolgozók, akik kedvet éreznek a szakma elsajátításához, A tanfolyam időtartama: 3 hónap. A tanfolyam résztvevői heti 1 napos elméleti oktatás mellett heti 4 napos gyakorlati oktatásban részesülnek, hőszigetelő brigádokba beosztva. Sikeres vizsga letétele után szakmunkás-besorolást kapnak és elszámolásuk teljesítménybérben történik. Foglalkoztatásuk egész éven át biztosított, a pécsi és Pécs környéki munkahelyeinken. Jelentkezés-: személyesen, vagy írásban, a vállalat központjában, Pethes Lajos részlegvezetőnel. a szerelőipari lö- építésvezetőségen. Pécs. Rákóczi út 56. sz. alatt. (24) MÉG KÉRDEZI Szidjuk a Várost