Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-30 / 304. szám

fV~fVrVVViffvvVOWvVt»VVVVvvmvm7fiV▼ *fyVV^fVWYVVVV¥'»'i¥V*> yvrVWy*'iVVV?VVV¥yy7ViVVnrTTTTTTT * VV * V V*^nvvfVyyy?vHv ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ►. ► ► ► ► > ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► +■ ► ► * ► > ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► » ► » Do~*VmJ[ i-CLruj WCIiMllSí? a. 192 .« magaslat cm DokvJmeirviuív» - regé ny Zavartan és hitetlenkedve látta,- hogy Meserve minden teketória nélkül hozzákezd terve végre­hajtásához: Clarkkal a nyomában, szisztemati­kusan átkutatta a falucska viskóit. Üres kéz­zel bújtak ki öt vagy hat kunyhóból, amikor a mindig kedves és előzékeny Rafe egv fehér kunyhóra bökve felkiáltott: „Ott egy csinos lány lakik. Aranyfoga van!” Az őrmester azonnal döntött: „Ö lesz az, akit megtalálunk.’ Rafe elképedt javaslata várható horderején. és keserves arccal Manuelre és Erikssonra nézett, miközben Meserve és Clark meggyorsították lépteiket a csinos aranyfogú lányt rejtegető fehér viskó felé. Eriksson, Manuel és az idő­közben elszerencsétlenedett Rafe kinn ácsorgott, Meserve pedig Clark társaságában belépett ' a kunyhóba, Mao otthonába. Tovább időztek, mint a többi viskóban, és mivel Eriksson kinn állt, nem tud számot adni arról, mi történt odabenn, Panh Thi Loc, Mao húga azonban, aki benn volt, az egyik tárgyaláson elmondta. Két évvel Volt fiatalabb Maonál; a vallon; ását for­dító tolmács ezt közölte: „Az mondja, hogy bejöttek, elemlámpa volt'náluk, körbevilágítot­tak, meglátta az anyja meg a nővére arcát, mindnyájan egyszerre ébredtek fel. Reggel hat óra volt, még nem volt világos.” Az apa a Phu My-i piacra ment, folytatta a tolmács. Az anya zokogva könyörgött, a lányai összebújva a fal mellé kucorodtak. Lochoz nem nyúltak, de Maot megragadták, hátrakötötték a kezét egy darab kókuszkötéllel. Loc egy másik vála­szát a fordító így közvetítette: „Azt mondja, -a nővérének van egy aranyfoga az alsó állkap vsában, jobb oldalt." Mikor Meserve és Clark csatlakozott a há­rom várakozó katonához, mór megkötözve von­szolták Maot. Clark a könyökénél fogva taszi- gálta előre, amikor Meserve induljt parancsolt az osztagnak. „Közeledett a napkelte, és azt akarta, hogy a lányt minél kevesebben lássák' — folytatta Eriksson. jEgy helikopter legény­sége megláthatta volna.” Az osztag még a fa­lu területén járt, amikor helybeli gyerekek se­reglettek össze, körülvették Maót, izgatottan beszéltek egymáshoz, majd kilépett a viskóból Loc. A két nővér egymásra nézett. „Rémület volt a szemükben” — emlékszik vissza Eric­sson. Zsákmányukkal együtt a katonák nyugat felé indultak, kifelé a faluból, vissza arra az . útvonalra, amelyet követniük kellett volna. Alig haladtak húsz métert, amikqr kétségbe­esett kiáltás állította meg őket. Mao anyja ki - áltott, és üldözőbe vette őket. Meserve így vallott a hadbíróság előtt: „Előbújt az anyja, és amint várható volt, sírva fakadt Lidi, menj el — mondtuk neki.” Az anya, mondta Erik­sson, egy sálat lengetett, és nagy igyekezettel tört előre. Lihegve érte be a katonákat, muto­gatással tudíukra ádta, hogy a sál Maoé, és szeretné,: ha Mao felvenné magára: arca köny- n.vektől volt nedves, hangja esedezett. Kínos pillanat volt, Clark vetett véget neki Széles mosollyal elvette a sálat, és Mao szájába gyö­möszölte. Manuel esküvel hitelesített vallomá­sának szövegében ez áll: „Clark azért tömte be a lány száját, hogy ne kiálthasson. Még mindig sötét volt, és egyetlen civil sem tartóz tatott fel bennünket.” Az anyát faképnéi hagy­va, újra menetelni kezdett az osztag, Maot lö­késekkel nógatva, hogy tartsa a lépést. Alié maradt látótávolságon kívül a falu, amikor Manuel, talán azért, hogy túltegyen Clarkon, kioldotta Mao kezeit, lecsúsztatta hátizsákját a válláról, és a lányra rakta. ­3. Az öt férfi és Mao kimért léptekkel rótta az utat, Meserve akarta így, mert már ragyogva felkelt a nap, élesen rajzolta ki a tájon a kü­lönös társaság körvonalait. „Szép vidéken ha­ladtunk” — mondta Eriksson. „A hegyvidék egyik fennsíkján jártunk, körülöttünk a zöldes párában mindenütt alacsony hegyvonulatok Alattunk egy völgyben kanyargós patak, kél oldalán rizsföldek és„ onnan aprónak látszó gá lak. A zöld szín legkülönbözőbb árnyalatai közt 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA*4AAAAAAAAAAAAAAAa_»AAAAAAAAAíAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAaÁ mentünk előre, de átvágtunk kopár részeken is, itt-ott napalm barnította meg a talajt. A táj igen változatos volt Egy darabig nyílt terület, aztán meg sűrű tüskebozótok tépték a ruhán­kat,'.alig láttuk benne egymást, pedig, nem vol­tunk messzebb egymástól, mint maga meg én, ahogy itt ülünk.” Nyolc óra lehetett, mikor Me­serve félórás reggeliszünetet engedélyezett. Mao szájából kivették a sálat, de ermi nem adtak neki; mikor Meserve észrevette, hogy a lány­nak piroslik az arca, meg hogy köhög, egy asz­pirint adott neki. Egész reggel csak egyetlen harci cselekményre került sor; de az is hiába­valónak bizonyult. Ahogy Rafe lebámult a völgybe, úgy látta, mintha egy vietnami állna a folyóban, helybeli viseletű szalma Ka! appal a fején. Azt gondolván, hogy egy Vietkong-kato- nát lát, ráeresztett néhány sorozatot M—18-osá- ból. Kiderült, hogy a célpont voltaképpen egy hentergő vizibivaly fara. Az állat kiemelkedett a csekély patakból, és ormótlan rémülettel el­ügetett a szemük elől. Rafe megszegte a szük­ségtelen lövöldözést tiltó parancsot, megerősít­ve Eriksson megfigyelését, hogy nyílt terepen keveset számítanak a tervek, és a legjobb osz­tag is csak elméletben alkotott katonai egysé­get. „Mindnyájan azt tettük, amit éppen kel­lett.” Meserve nem szólt Rafe-re. a többiekre sem szólt, ahogy az idő előrehaladtával hason­ló. hanyagságot követtek el. Mikor kihallgató sán felelősségre vonták, amiért .nem vette fi­gyelembe parancsnoka utasítását, ezt mondta: „Uram, legtöbbször mindnyájan egyetértünk a parancsnokunkkal. Van, amikor nem. és van amikor az ember, el sem árulja, hogy nem ért egvet, megtartja a véleményét magának.-’ , Tíz óra harminckor, már nem' messze a 192-eí magaslat tetejétől Meserve megtalálta, amit ke­resett — az aznapi szálláshelyet. Elhagyott viskó volt. keresztben • és függőlegesen két é= fél méteres, két szel! csőnyílással az északi és déli oldalán; ablaka kelet, ajtaja nyugat fele nézett,, és néhány méterre patak folyt, ahonnan bármikor vízhez juthatott az osztag. A viskó­ban egy asztal állt, alacsony padka volt a fa­lába építve, az egyik sötét sarokban gyékény- szőnyeg szétzilált maradványai heverlek, és a vályogpadlót elborították a vashulladékok, a kődarabok, üres konzervdobozok. Az építmény siralmas állapotban volt, vályogfaiaiban jó­kora rések tátongtak. Valamennyire mégis ép­ségben maradt, és Meserve egy-kettőre fegvver- raktárrá alakította át, a vályogpadlóra halmoz­ták tölténytáraikat és élelmiszerkészletüket. (Folytatjuk.) Székely-föl dí tájak, városok, emberek Segesvár A segesvári óratorony 3. Az Óratorony a látnivaló. Ezt. meg kell nézni mindenki­nek, mert az óra még most is működik. A turisták részére egy kis ablakot szerkesztettek, ezen keresztül lehet belátni a toronyóra gépháztermébe. A laikus nem sok mindent lát s tud meg ebből a szerke­zetből. Hisz csak halk surro- gást hall, s kerékpárláncokhoz hasonló valamiket, meg aztán fogaskerekeket lát: ebből áll az óra. De az óra pontosan jár. Az Óratorony most mú*- zeum. Nem gazdag múzeum. Néhány évszázaddal ezelőtt használt tárgyak, egy-két meg­sárgult okmány, más semmi. A szúette bútorok, öreg fest­mények. meg olajlámpák szin­te minden múzeumban látha­tók. Üjat ez az óratorony nem mutat. Ha csak azt nem,: hogy •fent a magasban, a kerengőn kis bádogtáblák jelzik, hogy merre van Berlin, Varsó, meg Róma, de hogy Budapest, mer­re van, azt a kedves múzeumi idegenvezetőnk nem tudja, tábla sem mutatja. Képeslapot sem lehet venni, csak nagy utánjárással valahol az ötödik trafikban, mert ma éppen vasárnap van, és su idegenforgalmi szezon véget ért, — úgy tnint nálunk. Utunkba esik Fehéregyháza. Mint egy füzetlap, akkora táb­la mutatja az irányt: Petőfi- múzeum. Rossz makadám út vezet a múzeumig. Alacsony, földszintes, fazsindelyes kis ház. Csendes, kihalt. Az udva­ron a millenniumi építkezé­sek idejére emlékeztető em­lékoszlop .Petőfi tiszteletére. Erről az emlékoszlopról senki nem tud semmit, csak talál­gatjuk, hogy mikor épülhetett. Csak a bronz turulmadár, meg a kőoszlop és a körben álló cédrusfák korából következtet­jük a hetven-nyolcvan évet. Székelyudvarhelyen Gothórd Béla ügyésztől tudjuk meg, hogy az emlékművet, talán 1880-ban Petőfit titkon szerető gazdag asszony állíttatta. A múzeum itt sem gazdag. Fotó­másolatok, fényképek* egy-két Petőfi-kötet, három rozsdás kard, nemzetiszínü szalag és egy emlékkönyv. Más semmi. A fiatal lány, aki a múzeum­ban gondnok, nem tud magya­rul. Azt mondja, majd jövőre mire jövünk, megtanul. — Ismeri Petőfi verseit? — Nem. — Románul sem tud egy verssort? — Nem. Beírjuk nevünket az emlék­könyvbe, hogy „Tisztelegtünk Petőfi emlékezetének”, becsuk­juk a vendégkönyvet. Búcsú­zóul még egy felvételt készí­tünk a Petőfi-múzeumról; a mi kedves múzeumgondno­kunk ránk mosolyog. Aztán int még egyet búcsúzóul, s mondja, hogy jövőre már mond nekünk Petőfi-verset is. Csíkszereda felé szalad az út. Jobbról egy nagy emlék­mű. Itt meg kell állni, mert állítólag ezen a domboldalon esett el Petőfi Sándor. Több tonnányi kőtömbből faragtak egy Petőfi-portrét. Kétoldalt román, meg magyar nyelven a felírás-: „Itt esett el a népek, szabadságának nagy költője: Petőfi Sándor”. Az emlékmű alatt gondosan kiépített pihenőhely. Egy cső­ből víz csordogál. Jó italú, hideg víz. Szemlélődünk a tájban, az emlékek, s a tanultak alapján próbáljuk felállítani a szem­ben álló csapatokat, s ksiátezn szűk a harcot, ahol eltűnt Pe­tőfi Sándor. Történelmi pilla­natnak véljük elmélkedésün­ket, s ezt egy autóbusz féke­zése zavarja meg. Bolgár autó­busz. Turistákat visz valahova. Erősebben dobban a szívünk: *— Lám-lám, minden nemzet megáll e gyászos csataté­ren tisztelegni.” A látvány, mely a következő pillanatban fogad, hideg, mint amely víz az emlékmű alatt, a jól kiépí­tett kútból csordogál. A bolgá­rok vízért álltak meg. PÁLKOVÁCS JENŐ —JANTNER JÁNOS 5! m % ::: „te« Át** V A Petőn -múzeum bejáratánál AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAA*

Next

/
Thumbnails
Contents