Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

\ Iliimi mi 11 iiiiiiiiiiii — Ismét itt a karácsony, maholnap az újév, megint öre­gebbek lettünk egy évvel. — Már aki öregebb lett. Nem ritkaság az olyan eset, amikor a 23—24 éves játékosok egyik napról a másikra ifjú­sági lcor.úvá válnak. . — Valami csodaszert hasz­nálnak? — Nem kell ahhoz csoda­szer, csak egy golyóstoll, ás kijavítani a minősítési könyv­ben az évszámot. — Még ilyen is előfordul? — Tényleg nem tud ilyen dolgokról? Véleményem sze­rint vasárnaponként sok spor­toló fiatalodik néhány évet — a minősítési könyvben. — Látok a rajzon egy fut- ballcipőt. Ezt kinek szánta? — Sajnos, sok csapatnak kellene adni, mert több helyen láttam, az ifjúsági mérkőzés végén valóságos „sztriptízt" rendeznek a pálya szélén, a cipőtől a zokniig és a mezig rángatják le az ifjúsági játé­kosokról, hogy kezdődhessen a felnőttmérközés. » — Hát bevallom, ilyen je­lenetnek csak akkor tudnék örülni, ha ezt egy női mér­kőzésen 'látnám. így nem sok fantázia van benne. — A Békeszerződés című könyv kit illet? — Ezt is több helyre oda kell adni. Nem ártana például, ha Bátaszéken „kitörne” a bé- ke, mert maholnap annyira fajulnak a dolgok, hogy nem lesz sport a községben. — Nekem' más a vélemé­nyem. A labdarúgás változat­lanul megmarad, és a vasutas­klub helyett a gimnáziumban atlétizálnak majd a fiatalok. — Csak az a kérdés, hogy ez kinek jó. Nemcsak azok szeretnek atlétizálni, akik kö­zépiskolások, hanem a 20—24 évesek is. Erre viszont egy gimnáziumi sportkörben nincs lehetőség. Nem beszélve az anyagiakról... — Ebben van valami, mert míg a vasutas sportkör ver­senyzői úgyszólván díjtalanul utaznak, addig a gimnázium sportolói legjobb esetben 50 százalékos kedvezménnyel. De akárhogy is vesszük, ez így nem jó ... — Pedig egyhamar nem várható béke Bátaszéken. Fi­del Castro hamarabb kibékül Nixonnal, mint Bátaszéken egyenesbe jönnek a dölgok. — Ez bizony szomorú. Leg­alább annyira, mint a.z, hogy Tolnán évről évre sokasodnak a gondok-bajok. — Akkor adjuk nekik azt a pénzköteget. — Úgy nyilatkoztak a tol­naiak, hogy jövőre nem lesz probléma, mert a tanács át­veszi valamennyi létesítmény felett a gondnokságot, fedezik az anyagi részt. — Kívánom, hogy úgy le­gyen és akkor nem kell a tol­nai sportvezetőknek és a Szek­szárdi járási TS elnökének Andaxinon élni. — És az ébresztőóra kit illet? — Azt egy szertárosnak ad­juk, hogy a jövőben a játé­kosoknak ott legyen az asz­talon a felszerelés. — Mi történt tulajdonkép­pen? — NB HI-as csapatról van szó: a szertáros vasárnap jól beebédelt, és utána egy-két kortyot ivott, — bár egyesek szerint — megvolt az 100— 120 is. Közeledett a mérkő­zés időpontja és kiment a sportpályára. Igaz, ez nehezére esett, keskenynek bizonyult az út, de leküzdött minden aka­dályt. . — Ez egy derék ember. — Várjon, nincs vége még a történetnek. A mérkőzés előtt egy órával megérkeztek a já­tékosok és az edző. Bementek; dé a szertárost nem találták. Végül felosztották egymás kö­zött a sarkokat, a padok al­ját és egyéb rejtekhelyeket, majd felderítő útra indultak. Tíz perc múlva az egyik fel­kiáltott, körülbelül úgy, mint annak idején Kolumbus mat­róza, mikor meglátta a száraz­földet. — Hol találták a szertárost? — At egyik sarokban, ma­gára húzva néhány mezt, és az igazak álmát aludta. Mit te­hettek a fiúk, összeszedték a felszerelést és öltözni kezdtek. Utána derült ki, hogy a mér­kőzés nem kezdődhet, mert nincs labda. Végül q#t is sze­reztek egyet és így megkez­dődhetett a küzdelem. Szegény szertáros mire magához tért, vége volt a mérkőzésnek. — Akkor adjuk a szertá­rosnak a virgácsot is, és eset­leg vegyünk neki egy álmos­könyvet: ha legközelebb ilyen jót alszik, meg tudja fejteni az álmát. — ö álmodott, de amit az ozoraiak mondtak, az valóság: ellenőrzésen volt náluk egy vezető, akinek lelkendezve új­ságolták, hogy elkészült a sporttelep, ahol az általános iskolások a testnevelési órát tartják. — Bizony, a megyében nincs még egy olyan társadalmi munkával épült létesítmény, mint Ozorán. Remélem, tet­szett az illetőnek? — Nem, mert azt mondta, most nem ér rá megnézni. Ennvire lelkesedik, ennyire ér­dekli a falu sportja. — De remélem, nem szek­szárdi volt? • — Elárulom, hogy nem. — Kit akar lelőni a revol­verrel? Mert látom, az is van. — Ilyenekkel kellene felsze­relni némely helyen a rende­zőket ... — Na, meg néhány könny­fakasztó gránát sem ártana. — Nem bizony. Meg néhány olyan osztályozó, ami nemrég volt Szekszárdon. Legalábbis ezt mondja a Sió-csárda sze­mélyzete, mert akkor lenne nyereségrészesedésük. — Mi az összefüggés a Sió- csárda és az osztályozó között? — Csak annyi, hogy az osz- tályozón részt vett kézilabda- csapatok közül az egyik a Sió­csárdában ünnepelte, hogy az utolsó helyen végzett, és állí­tólag az ünneplés olyan jól sikerült, hogy aznapi bevéte­lük kiemelkedik az átlagból. — Kit illet a „Jó szereplést” felirat? — Elsősorban azokat, akik­től jobb, de nem utolsósorban szerencsésebb helytállást vá­runk. így például a Szekszárdi Bőrdíszmű kézilabdás lányai­nak kívánjuk, sikerüljön vég- Ve az NB II-be jutniuk, a Pak­si Kinizsi labdarúgócsapatá­nak, hosszú idő után teljesül­jön vágyuk, kerülienek az NB íll-bá, de a Szekszárdi Dó­zsának sem árt, ha labdarúgói az NB II-ben dobogóra kerül­nek. — De ne hagyjuk ki a dom­bóvári tekézőket sem. — Ne bizony, mert jó lenne már, ha ők is egy osztállyal feljebb lépnének. — Ha jól látom, melltartó is van az ajándékok között. Mit jelentsen ez? — Haladnunk kell a korral. Egymás titán alakulnak a női labdarúgócsapatok és gondo­Hallotta i lom a felszereléshez ez is hoz­zátartozik. Vagy talán nem? — Bevallom, még nem fog­lalkoztam ezzel a gondolattal, de annyit már tudok, hogy az egyik edző kijelentette: Szí-, vesen vállalja a élői csapat edzését. — Az is valami? Én isme­rek eav szurkolói aki felaián- lotta: díjtalanul vállalja bár- melvitr női csapatnál a gyúrói tisztséget. — Azt meghiszem . I; — Visszavannak még a ke­rékpárosok és az ökölvívók is, hoav az atlétákról és a kosa­rasokról ne is beszéljek. — Bizony, nekik is kellene adni valamit. A kerékpárosok­nak talán azt a jót kívánjuk, hogy nőiön nagyra a Mecsek Kupa idejére a kukorica és akkor még elsők is lehetnek. — Álljunk meg egy polgári szóra, ezt nem értem. — Erőltesse meg az agyát, és emlékezzen vissza. Mi tör­tént jó- néhány éve a Mecsek Kupa körversenyén, amikor egy kerékpárost találtak a ku­koricásban ... — Ja igen, most már em­lékszem. Nem egészen úgy volt ám az, mint ahogy el­mondták. no de mindegy. Le­gyen bő kukoricatermés, akkor még megyénk labdarúgósport­ja is esélyes a fejlődésre. — Mi az összefüggés a jó kukoricatermés és a labdarú­gás színvonalának emelkedé­se között? — Ha jó a kukoricatermés, jobban híznak a disznók, és ha ez így van, akkor esetleg a másfél mázsás hízó helyett kétmázsásat is lehet adni pré­miumként a focistának. — Ezt a blablát hol hallot­ta? — Ez nem blabla, ez való igazság. A „vendégjátékosők” kapják prémiumként. — Kiket nevez vendégjáté­kosoknak? — Akik községüktől távol, idegen csapatban játszanak vasárnaponként. — Csak nem a szedrest fiú­ra gondol, aki Bonyhádon ját­szik! — Ugyan kérem, a Zománc­gyárból esetleg egy selejtezett edényt kaphat, amit áltálában éjjel használnak. — Ilyen „bőkezűek"? — Kényes téma, inkább be­széljünk másról. Például arról, milyen ürmöst szeret? — Urmös ben kövéret, leg­alább 120 kilósat szeretek, olyat, mint a Sárközi zenekar bőgőse. — jÉs hajnövesztő szert sem kedvel? — Az a kérdés, milyen cél­ra? — Mi másból, minthogy a fejére kenje? — Egy szakembert kérdez­zen meg, mondjuk Pakson a Molnár fodrászt. Igaz, hogy neki sincs sok haja, de hátha tud mégis valami jó hajnö­vesztőt ajánlani. — Most viszont én kívánok a szeretet ünnepén kosárlab­dázóinknak és atlétáinknak minden e1kénzelhető jót. nem utolsó sorban azt, hogy az NB II- es lányok olyan jól szere­peljenek jövőre is, mint , az idén Szabó edző keze alatt. — Az edző szó juttatja eszembe hoav Szekszé-dnn a Vasasnál új edző működik a tavasztól? — Még nem biztos, de az edző nem új, csak ennél a csapatnál számít újoncnak. Annyit mondhatok róla, hogy a megyebajnokságból az NB III- ba annak megnyerése után az NB II-be vitt egy csapa­tot. Gondolom, most már sej­ti, kiről- van szó. — Igen. Bár mindjárt meg­mondhatom azt is, néhány já­tékosnak nem,, fog tetszeni az edző keménysége, határozott­sága és nem utolsó sorban az, hogy az edzéseken nincs par­don, nincs színészkedés, fú­rás, faragás, csak egy van, lelkiismeretes munka. — Hát majd beletörődnek. — Attól függ. Reméljük így lesz. d* azért ajánljuk neki a bokszkesztyűt — Labdarúgóedzőnek boksz­kesztyű? — Hát nem kötelező hasz­nálnia, anélkül is — csupasz ököllel — kiütheti azt a játé- kőst, aki először kísérli meg a fúrást. — Látok hanglemezeket is a polcon. — Igen, gazdag az idei ka­rácsonyunk. — De még mindig nem tu­dom, milyen lemezeket találni köztük? — Akad néhány, aktuális. Egynéhány cím: Nem kell ah­hoz csillag jósnak lenni.... Hol van az a nyár?..., Badacso­nyi kéknyelű ..., Micsoda igé­nyek .... Csak még fáj, fáj ... — Tehát önkiválasztó rend­szert vezetünk be, mindenki válassza ki, amiről úgy gon­dolja, legtesthezállóbb. — A mentőautó hová tart? — Lesz dolga bőt>en. Az ün­nepek alatt elsősorban azokat szállítják kórházba, akik beig- H-mérgezést kapnak, esetleg, akit a kijózanítóba kell vinni. Ha elmúlnak az ünnepek, megjön a tavasz, a pályákról viheti a sebesülteket. — A bordatörötteket? — Tudom mire céloz, de ki­jelentem, ártatlan vagyok. El­sősorban nem én vizsgáltam meg; nekem így mondták. Azt sem ellenőriztem, hogy tényleg volt-e kórházban, de annyi bi­zonyos, hogy egy hét múlva már makkegészséges volt. — A tolnai szurkolók ígé­retet tettek, ha majd az a színeikben játszik — két test­vérével együtt —, akkor vi­gyáznak rá, hogy az ellenfél csapatának szurkolói ne tud­janak bordái közelébe jutni. — Ezt úgy értsem, hogy a Fazekasok a tolnai csapatban játszanak a' következő szezon­ban? — Igen uram, jól követi a gondolataimat> jobban, mint egyik-másik védő a rábízott csatárt. Tolnán játszik a kö­vetkező bajnokságban a húrom Fazekas fiú... — És mi lesz Kisdoroggal? — Ne féltse azokat. Ott tö­rődnek az utánpótlás-név elés­sel, — Még nem esett szó ked­venceinkről, a labdarúgó-já­tékvezetőkről. — Pihennek a fiúk, gyűjtik az erőt a tavaszi rajtra, hogy jól tudjanak szaladni, — A mérkőzésen, vagy « mérkőzés után? — Értse, ahogy akarja. — Van még egy kedvene emberünk, aki időnként mo­solyra, mondhatnám nevetésre késztet bennünket. Mi van ve­le? — A majosi „öreg fiúra71 gondol? — Igen, aki zöld-fehér ru­hában jár. Elkészült a vég­rendelete, mely — állítólag — érdekes dolgokat tartalmaz. — Például mit? — Ügy mondják, arra kérte a Fradi vezetőségét, hogy biz­tosítsanak neki helyet az Ül­lői úti labdarúgópálya köze­pén, ott helyezzék örök nyu­govóra, a kezdőkör a{att. — Jól értettem? — Igen, így beszélik. Sőt, azt is mondják, hogy a vég­rendeletben felkérte Albert Flóriánt, hogy a búcsúbeszé­det ő mondja majd el kopor­sójánál. — Akkor a majosi bará­tunknak ítéljük óda az év leg­jobb Fradi-szurkolója címet. — Nem bánom: legyen úgy, — Mielőtt még elfelejtem: kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek. — Magának is. kas.

Next

/
Thumbnails
Contents