Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-24 / 301. szám
2270 éve biztosítunk? A jelenség nem új. Karácsony közeledtén — sokszor úgy tűnik — fölkerekedett az ország lakosságának majd fele, ki vonaton, ki autóbuszon, gépkocsin igyekszik időben érkezni a családmelegbe, vagy távol élő szeretteihez, esetleg testvéri jóbarátokhoz, hogy az ételek, italok ínycsiklandó illatával elegy fenyőszagot beszippantva a hazatalálás, az összetartozás biztonságot adó emberi élményével telítődhessék. Évről évre elkészül az ünnepi népvándorlás, azaz a karácsonyi utasforgalom mérlege, s utólag valahányszor azt állapítjuk meg, hogy az idén több ember utazott, mint tavaly, mert lám, hiába, hogy beállt X számú mentesítő szerelvény, indult a menetrend szerint közlekedő autóbuszok mellett ennyi, meg ennyi, a zsúfoltság maradt. De ki törődik ilyenkor a kényelmetlenséggel? Dohognak a gőzösök, brummognak a dieselek, ha tudna nyögni a vaspálya, bizonyosan nyögne az emberekkel megtömött szerelvények alatt. Az a fontos, hogy ki-ki elérje úticélját és baj nélkül érkezzenek a bőröndökbe, bugyrokba, táskákba rejtett ajándékok. Mondjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, s van, aki hunyorít hozzá, jelezvén, hogy ..ugyan már, legföljebb ha beszélünk a szeretetről, de nem úgy van ám az az életben!” Pedig ilyenkor derül ki, hogy nagyon is úgy van. Aki már szánta magát arra, hogy megfigyelje alaposan a karácsonyi utazókat, az tudja, hogy nem beszélek a levegőbe, mert még az utazás óráira közösségbe szorulók is békes- ségesek és ritka a másikat bántani szándékozó hang, vagy garázda kötekedés. Ahol ilyen mégis előfordul, ott bízvást fölróhatják az alkohol számlájára, hogy a bor tette, vagy másféle nyakolaj. De... már az indulás másféle, mint egyébkor lenni szokott, mert akik alatt már ott a négy kerék, csak úgy de semmiképpen sem komolyan mondogatják egy-egy állomáson, hogy: — Na itt ugyan egy gombostűt sem lehetne elejteni! Addig hullámzik ugyanis a tömeg, amíg gombostű helyett föltüremkedik még öt-tíz utas egy vasúti kocsiba. S az utas még csak hagyján! De jönnek a bőröndök, táskák, bugyrok, szatyrok, mintha otthonról a fél házat hoznák- vinnék az utazók! — Ejnye néném! Hogy képzeli ezt az öt csomagot két kézbe cipelni?! — Van kinek vigyem. — Úgy látom vinnivaló is van! — Miért ne lenne? Sopronba kérték feleségnek a lányt, két unoka van már és nem is sejtik, hogy úton a meglepetés, a mama, akinek nyilván nem egy álmatlan éjszakájába került, mire eldöntötte, hogy oldalbordáját a fiára és annak családjára hagyja, ő meg ott karácsonyozik az ország másik felén. — Járt már Sopronban, néném? — Hittak már, de nem úgy van az, hogy csak megy az ember. Alkalom kell. Hát pont ez az. az alkalom! Az ünneoi népáradat kicsatta- nóan jókedvű nekilódolása Nagvdorogtól Sopronig. Nyíregyházától Zalaegerszegig — gyakorlott és szorongásokkal teli, gyakorlatlan utazókkal, akik minden állomáson attól rettegnek, hogy valahogyan a vonaton maradnak, holott régen kicserélődik köröttük a valahova igyekvők családja, mire megérkeznek. És a beszállás után a folytatás is tagadhatatlanul kedélyesebb, mint máskor. Ünnepre öltözött katonafiuk nó- tázása csapong a csöndesen beszélgetők, sűrűn felnevetők fölött. Ez a fiatal pár az egyéves csimotával az öregekhez igyekszik, az a fiú, aki mind sűrűbben ereszti ölébe az úti olvasmányt, a menyasszonyához. Az a két lábon is ingadozó fiatalember pedig a családjához. Jócskán besörözött állapotban, de senki nem haragszik rá, mert kitűnően szórakoztatja a közelében lévőket míg oda nem figyelő munkatársainak magyarázza a „bizonyítványt”, hogy tulajdonképpen miért is öntött föl a garatra. Valami Sanyi bácsi nevű művezető szolgáltatott okot az ivásra és azzal, hogy nem eresztette el már két nappal ezelőtt. Most aztán a hízó, vagy nem hal meg karácsonyra, vagy csak az ünnepek után lesz belőle hurka, kolbász... — Oda se neki szakikám! Jól jön az akkor is, mert' alig heverejtik ki a bejglimérgezést, már nyakunkon a másik eszem-iszom! — Lesz késésünk, kalauz bácsi ? — Húsz perc. Most még ez sem olyan baj, hacsak nem kell beérni időben a csatlakozást. Narancsillat vegyül a házikolbász illatával. — Én, hallja minden évben vágtam még eddig, ha isten segít az idén is, mert nem szeretem a boltit. — Az se rossz pedig, de a hazai, az az igazi! így van. Az ünnep is akkor igazi, ha tele van haza ‘Otthon már nagyjából .-vesz minden, amit a család az ünnepi asztalra kívánt. Olyan nagyon még csak le se moshatjuk magunkról az úti fáradságot és következik a gyertya- gyújtás megható ceremóniája, az örömszerzés minden örömével. Meleg papucs, a mamának... A papának kesztyű, sapka, sakk-készlet... Játékok, könyvek, téli holmik, édességek. Együtt a család. Ezekért a pillanatokért kerekedett föl az a tengersok ember Nyíregyházától Zalaegerszegig, Soprontól Békéscsabáig és ezért az ünnepi reggelért, amelynek csöndje, nyugalma szinte tapintható. Ajtó nem csapódik, a szomszéd sem bőgeti a rádióiát és a reggeli edények zördülései hiába csalogatják a családot, a gyerekek első útja a karácsonyfához vezet, hogy megvan-e minden ? Persze, hogy meg! Akkor hát, most kezdődik az igazán boldog karácsony. .. ALIGHA VAN MAGYAR- ORSZÁGON település, melynek lakói házfalon, hirdető- táblán, autóbusz-váróhelyiségben, vagy a postán ne lennének kénytelenek ft lfigyelni két betűre, melyet többnyire ilyen, vagy amolyan —, de mindenesetre sűrűn ismétlődő — jelmondatok követnek. A két betű „ÁB ’, a jelmondatok pedig aszerint változnak, hogy a reklám szakemberei milyen biztosítási formákra óhajtják felhívni‘a figyelmet. A reklámpszichológia alapfogásai közé tartozik a sűrű ismétlés, szóban és írásban egyaránt. Néhány évtizeddel ezelőtt Magyarországon is akadtak azonban a biztosításnak olyan válfajai, melyek jogos feltűnést keltenének, ha ma hirdetnénk azokat. Példáid: házhérvesztesé- gi biztosítás (háziurak részére, akik, ha késedelmeske- dett a „partáj’), harangtöré- si biztosítás (eklézsiáknak), sztrájkbiztosítás (nem a sztráj- kolóknak, hanem' a tőkéseknek). árfolyamveszteség) biztosítás (ugyanazoknak), sőt — ez azonban már csak Amerikában — „büntetendő cselekmény elleni biztosítás” is (gondos banditáknak, akik nem akarták, hogy családink elessen a napi rablás eredményétől, amíg a családfenntartó hűvösön ül.) Mióta biztosítunk? Ha a lexikonnak hinni lehet, hozzávetőlegesen kétezer-kétszázhetven éve. Ekkoriban álltak össze palesztínai szamárhai- csárok és vállalták, hogy egymás ellopott jószága helyett közösen újat vesznek A második pun háború idejéből ismeretes azonban már fegyverszállítmányok biztosítása, 1155-ben pedig ill Sándor pápa biztosítási rendelkezést hozott betöréses lopás ellen. Firenzében és Genovában, ä nagy kereskedő város-köztársaságokban a XIV. században alakultak az első biztosító társaságok. Az első baleset- biztosításról 1540-ből, Angliából van adat. Tűzbiztosításról 1609-ből Németországból, állatbiztosításról 1700-ból ugyaninnen. Az életbiztosítás 1706-ban szintén az angoloknak jutott először eszébe, a jégverés elleni 1750-ben a skótoknak és franciáknak egyszerre. Magyarországon 1770- ben, a Szepességben alakult tizenhat bányaváros biztosítási szövetkezete: — tönkre is ment 1792-ben. MAI ÜTÖD A, az Állami Biztosító, melynek névbetűit a bevezetőben említett reklámpszichológusok jóvoltából olyannyira „unalomig” ismerjük, nem mehet tönkre, működési feltételeinek teljesítését az állam szavatolja. Az idén a megyében — kereken kilencvenhatezer lakás- és személy- biztosítás volt érvényben, az évi gyarapodás 6306, annyi, mint hozzávetőlegesen Paks fele lakossága. Az ilyen biztosítottak részére mintegy tizenegymillió forint különböző kártérítést fizettek ki. A tavalyi 624 000 forintról egymillió fölé emelkedett a kötelező gépjármű-biztosítás után kifizetett összeg, és népszerűvé váltak a csoportos életbiztosítások. Utóbbiak terén a bonyhádi áfész. a Bonyhádi Ruházati Ktsz, a simontornyai bőrgyár és a pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet járt élen. A törzsgárda kialakítását célzó „hűségbiztosítás” jelentőségét és hasznát legjobban a Paksi Halászati Termelőszövetkezetben értették meg a biztosítás történetének 2270-ik, a hazai biztosításénak pedig két- századik esztendejében, Tolna megyében. A tél pontos volt Lapunk keddi számának utolsó oldalán egy fény- képfelvételen mutattuk be, hogy naptár szerint is ,,zúzmarás pontossággal” köszöntött be az 1970/71-es tél. Tegnap a gépkocsivezetők, de a korai utcai járókelők egyaránt tapasztalhatták, hogy a tél sok szállítással foglalkozó cégnél lelkiismeretesebb pontossággal tartja be a határidőket, buzgón hordja a havat, hogy csalfa módon eltakarja az utakat, gyalogjárókat már borító vékony, de annál csúszósabb jégréteget. Még nem tudjuk, de őszintén reméljük hogy mire ezek a sorok megjelennek, a közutakon már javában folyik a küzdelem a közlekedés biztonságát veszélyeztető csúszósság ellen. Azt viszont annál inkább tudjuk, hogy a domborzati viszonyai miatt is „szép” esésekre lehetőséget nyújtó megyeszékhely gyalogjáróin a járdák tisztogatása, salakozása, homokkal felszórása még csak alig-alig kezdődött meg. Esztendőnként visszatérő téma ez lapunk, és az egész magyar sajtó hasábjain. Régi szabály, hogy semmilyen munkát nem jó a közepén kezdeni, hanem sokkal célszerűbb az elején. A télnek épp az elején vagyunk. Jó lenne, ha erre a háztulajdonosok, vállalatok, intézmények is gondolnának és — bármennyire terjed az olajfűtés — időben elkezdenék a mialogiárók testi ességének órását, a járdák felszórását, jégmentesítéséi. Ne csak a tél legyen pontos. Föld alatti fal Makó árvízvédelmére Makó határában, a Maros árterületén az árvíz rongálta gáttal párhuzamosan föld alatti fal épül a város védelmére. Négyszáz mé»er hosszúságban, tíz méter mély és ötven centiméter széles árkot nvit—k >u vízzáró réteggel töltenek ki. Ezzel a kritikus szakaszon egy er s mindenkorra elejét veszik buzgárok keletkezésének, képünkön: munkában a résfalazó gép. LÁSZLÓ IBOLYA (MTI foto— Tóth Béla felvétele — KS)
