Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
Párhuzamos közlekedés AZ IDŐSEBB gépkocsivezetők még nem tanultak a párhuzamos közlekedésről a jogosítvány megszerzése előtt, mert akkor az még nem szerepelt a közlekedési rendben. Ez későbbi módosítás eredménye, s a napjainkban érvényben lévő KRESZ-nek igen fontos pontja. A gyakorlat azonban nemcsak azt igazolta be, hogy közlekedésgyorsítási és biztonsági szempontból szükséges volt e rendszer kidolgozása, alkalmazása, hanem azt is, hogy egyes vonatkozásait módosítani kell a közlekedés mai technikai tényezőinek megfelelően. Nem az alap-elgondolással, célkitűzéssel van baj: a párhuzamos közlekedés szerepe inkább fokozódik a forgalom növekedésével párhuzamosan. A módosítást az indokolja, hogy ezáltal jobban megfeleljen az eredeti célkitűzésnek. Ha egy kicsit végigelemezzük a megyeszékhely — Szek- szárd — párhuzamos közlekedését, kitűnnek azok az ellentmondások, amelyekhez hasonló nagyon sok vetődik fel országszerte, s amelyek összességükben indokolják a rendeletmódosítást. A Széchenyi, Rákóczi és Hu. nyadi utcában — a város legforgalmasabb útvonalain — a jelenlegi KRESZ szerint párhuzamos közlekedés van, noha a forgalmi sávok nincsenek felfestve, csak a felezővonal. A KRESZ nem írja kötelezően elő a forgalmi sávok felfestését Annak eldöntéséhez, hogy valahol párhuzamosan vagy nem párhuzamosan lehet, illetve kell közlekedni, nem az a lényeges, hogy van-e felfestett forgalmi sáv, hanem az, hogy adott-e a kellő útszélesség. Ha valaki csak 10 percig is szemléli ezeknek az útvonalaknak a forgalmát, könnyen megállapíthatja, hogy nincs egységes rendszerű közlekedés: az egyik betartja a párhuzamos közlekedésre vonatkozó előírásokat, a másik nem. Ha közvéleménykutatást végeznénk a vezetők körében, erős a gyanúm, hogy kiderülne: „A jogosítvánnyal rendelkezők igen jelentős része egyszerűen nem is ismeri megfelelően a KRESZ- nek ezt a pontját”. Ez persze semmiképpen sem indokolja a rendelet módosítását, inkább arra lenne szükség hogy a közlekedési előírásokat nem megfelelően ismerő vezetőktől ideiglenesen bevonják a jogosítványt, vagy egyéb módon késztessék őket annak megismerésére. Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sok esetben egyszerűen nem lehet betartani a párhuzamos közlekedés előírásait. Részben azért nem, mert a külső forgalmi sávban — legtöbb helyen — gépjárművek parkírozhatnak, s parkíroznak is. Ha megjelenik egy szélesebb jármű — kamion, tréler —, márpedig az ilyen gyakori, hiszen a Széchenyi és Rákóczi utcán nagy átmenő, részben nemzetközi forgalom bonyolódik le, akkor már eleve felhorul a párhuzamos közlekedés rendje, mert a széles jármű nem fér el kellően egy forgalmi sávban, és odébb szorítja a többit is. Viszont ha baleset következik be, feltétlenül az érvényben lévő jogszabályok, ez esetben a párhuzamos közlekedés előírásaiból kiindulva, vonják felelősségre a gépjárművezetőt. A KRESZ SZERINT jelenleg akkor adott a kellő útszélesség a párhuzamos közlekedéshez, ha az úttest egyik felén kialakítható két olyan közlekedési sáv, amelyek szélessége 2 méter 75 centitől 3 méterig térjed. A gyakorlat szerint a 2,75 méter túl keskeny ahhoz, hogy a járművek biztonságosan közlekedjenek, éppen azért, mert nemcsak keskeny személykocsik, hanem széles teherkocsik is használják az utakat — teljes joggal. Napirenden szerepel a KRESZ módosítása, és foglalkoznak a forgalmi sávok méretének a megváltoztatásával is. Ez nagyon időszerű, mert e nélkül nem lehet nagyon sok helyen következetesen megkövetelni a párhuzamos közlekedés előírásait. Az elképzelések szerint 3 méter lenne a legkisebb sáv- szélesség ami szükséges a párhuzamos közlekedéshez, és lakott területen az útpadkától számítva még 50 centi biztonsági sávot is eh kellene hagyni. A tervezett módosítás egyben alkalmazkodás az Európa fejlettebb közlekedésű országainak gyakorlatához. Mint mindenben, a közlekedésben is fontosak a nemzetközi szabványok. A hozzájuk való alkalmazkodás egyaránt nemzetközi és nemzeti érdek. B. F. MÚZEUMOK: A Balogh Adam Muzeum Szeaszárdon naponta ü— 13 és 14—Itt óráig látogatható. Állandó tárlatai: SzeKszard és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalmakban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos a Zsolnay-kiállltás. A Ba- bits-emlékház 9—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása. Babits- emlékek. A két intézmény hétfőn szünnapot tart. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár hétfői nyitva tartása: felnőtteknek kölcsönzés 13—IS őrá. Tájékoztató szolgálat: ideológiai és társadalmi tudományokból, szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjúsági könyvtár: 14—18 óráig. Az olvasóterem 9—19 óráig látogatható. Bonyhádi Járási Könyvtár: vasárnap 14—19 óráig a művelődési központ és a járási könyvtár közös fenntartású folyóiratterme látogatható. Hétfőn 10—12-ig és 13,30—18 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: hétfőn felnőtteknek 13—18, ifjúságiaknak szintén IS—18 óráig van nyitva. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek és ifjúságiaknak IS—1* óráig látogatható. Tamási Járási Könyvtár: felnőtteknek 8—10 és ifjúságiaknak 13—18 óráig látogatható. DOMB ÖVÁR: A vasutas kultúr* házban vasárnan bélveggyűjtő- klub és táncos ifjúsági klub. TAMÁSI: A művelődési házban vasárnap 17 órától ifjúsági táncest. stmontotwyá: Vasárnap és hétfőn a Háború és béke című film T. részének vetítése. FADD: Hétfőn 19 órától klub- est. Beszéltük meg efmmel az áfész elnökének részvételével vita a közsée áruellétottságárót, IvproolroH ols-m i Ijfltvypfíy/íl. DALMA ND: Vasárnap Bolondok hajója címmel amerikai filmet vetítenek. Hétfőn ugyanez Tüskepusztán kerül lejátszásra. Hétfőn 17 órától könyvtári kölHögyESZ: Vasárnap táncos klubdélután. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogúi az illetékesek fenntartják.) GYÓGYSZERTÁRI ÜGYEDET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a 11/1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.) Bonyhádon, Dunaföldvárott, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli szolgálatot tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog. Simontor- nya és Tamási gyógyszertára. mozi DECEMBER 20. BONYHAD: Az I. akció (Szovjet film.) DOMBÓVÁR: Erotissimó (Francia—oiasz film). DUNAFÖLDVAR: Folytassa, doktor! (Angol film). PAKS: Rómeó és Júlia I—II. (Olasz fiira). SZEKSZÁRD: Szép lányok, ne sírjatok (Magyar film). TAMÁSI: Két rn; mám és két papám van (Jugoszláv , film). TOLNA: A Fekete Szakáll szelleme (Amerikai film)DECEMBER 21. BONYHAD: Szép lányok, ne sírjatok (Magyar film). DOMBÓVÁR: Erotissimó (Francia—olasz film). DUNAFÖLDVÁR: Folytassa, doktor! (Angol film). PAKS: Rómeó és Júlia I—n. (Olasz film). SZEKSZÁRD: Hogyan fogtam el az őrnagyomat (NDK film). TAMÁSI: Bűn es bűnhődés I—n. (Szovjet film). TOLNA: A Fekete Szakái! szelleme (Amerikai film). December 20-án, vasárnap: Szekszárdon: 21. sz. konfekció, 32. sz. cipő, 109. sz. gyermekruházat, 87. sz. illatszer, Otthon Aruház emeleti része, óra-ékszerbolt, OFOTÉRT, népművészeti bolt, könyvesbolt, valamint a bátaszéki áfész-bolt 8—12 óráig, a vasárnap is nyitva tartó boltok a vasárnapi szokásos nyitva tartásnak megfelelően üzemelnek. Vidéken: Ruházat! (méteráru kivételével) műszaki, játék és ajándék jellegű boltok, óra-ékszer, OFOTÉRT, könyvesbolt reggel R —12 óráig, vasárnap nyitva tartó boltok szokásos vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. December 21—22—23-án, hétfőn, kedden, szerdán: Szekszárdon: óra-ékszerbolt, OFOTERT^ könyvesbolt» ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon, a Hunyadi u. 2. szóm alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi rendelés van naponta este 7-től reggel 1-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Bonyhádon december 19-én déli 12-től 21-én reggel 8-ig dr. BeVAS ABNAP : KOSSUTH RADIO 8.14): Édes anyanyelvűnk. 8.13: Verbunkosok, népdalok. 8.58: Szerkesztői üzenetek. 9.06: Vas István vallomása szülővárosáról, Budapestről. 10.03: Az MRT Gyermekkórusának új felvételeiből. 10.15: Olvasmányélmények. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta... 12.57: Szántó Jenő műsora. 13.07: Arturo Toscanini vezényel. 14.07: Versek. 14.22: A zene nem ismer határokat. 15.08: Bartók: Falun — dalciklus. 15.21: Faluról — falunak muzsikával. 15.53: Életem, emlékeim Féja Géza vallomása. 17.05: Dél-vietnami műsor. 17.25: Arany hangok — Maria Callas. 19.10: Stúdiónk vendége: Jereb Ervin. 19.50: Nyilvános adás Nyíregyházáról. 21.16: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. 2S.04: Könnyűzene éjfélig. 0J.Q; Operettrészletek. PETŐFI RADHI 7.3#: Korálelő játékok — orgonára. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.38: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.00: Zenei anyanyelvűnk. (Xsm.) 9.10: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. 9.48: Havannai emberünk. Graham Greene regényének rádióváltozata (Ism.) 10.56: Színházbarátok klubja. 11.16: A moszkvai kamarazenekar hang versenye. Közben: 12.16: Ének a Mekong partján — Dél-vietnami költők versei. 12.29: A hangversenyközvetítés folytatása. 13.05: A hókirálynő. Mesejáték (Ism.) 14.00: Táskarádió. 15.80: Mit üzen a Rádió? 15.35: Riport. 15.45: A Német Néphadsereg Központi Fúvószenekara játszik. 16.05: Ez is, az is... 18.05: Hangverseny. 18.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.40: Lajtha László: Udvarhelyi táncok. 18.45: Atlasz. 18.51: Uj lemezeinkből. 20.35: Találja ki. hol járunk? Földrajzi fejtörő. 20.5«: Leányvásár. 23.10; Barokk zene. URH 16.05: Csak fiataloknak! 17.35: Hangiemezoarádé. 18.05: Nemes Katalin zongoraestje. Közben: Kb. 18.45: A gazdasagpolitikai rovat műsora. 19.40: Haydn-míivek. 20.41: Bellini: Norma. Ketfelvonásos opera. Közben: 22.Öl; .ftad- uöti Miklós verse. TELEVÍZIÓ 9.28: Az Intervxzió gyermekműsora Brnóból. 10.30: Óvodáskorúak műsora. 11.00: Kertbarátok. Riportfilm. 11.30: A Lenin- grácil Televízió képzőművészeti icísiilmje. 12.00: Az ajándékozott tv-készülék sorsa Györ-Sopron megyében. 14.43: Hétmérföldes kamera. Uttörőhíradó. 15.00: Kockázat... Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. 12. rész. Utasítás nélkül. 15.55: Reklámmüsor. 16.05: Tallózás a karácsonyi kirakatokban. 17.15: Nyomozók Társasága. Magyarul beszélő rövidjátékfilm- sorozat. 7. rész. Zsarolás alibi ügyben. 17.40: Reklámműsor. 17.50: Röpülj páva kör... Helyszíni közvetítés Túráról. 18.35: Telesport: Pécsiekkel Torinóban. Filmbeszámoló a Juventus—Pécsi Dózsa EVK labdarúgó-mérkőzésről. 18.55: Esti mese. 19.10: Tíz éve alakult meg a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadulási Front. 29.00: Hírek. 20.05: Stuart Mária. Schiller tragédiájának magyarul beszélő tv-filmváltozata. 21.45: Töltsön egy félórát kedvenceivel. II. rész. Tardos Péter műsora. 22.25: Hírek. — Sporthírek. vészét! bolt, játék és ajándék- jellegű boltok szokásos reggeli nyitástól 18 óráig tartanak nyitva. Vidéken: a szokásos hétköznapi nyitva tartás lesz. December 24-én, csütörtökön: Kiskereskedelmi egységek szombati nyitva tartás szerint, a szombati napokon 18 órán túl is nyitva tartó boltok és vendéglátóüzletek 18 óráig üzemelnek. December 25—SS-áo* pénteken« szombatom: Minden kiskereskedelmi egység zárva tart, vendéglátóüzletek szombati nyitva tartás surini üzemelnek. December 27-én, vasárnapé Vasárnap Is nyitva tartó boltok, valamint a vendéglátóegységek vasárnapi nyitva tartás szerint, háiMt íass ee -Perelte Bejre! (Perez« Bfór <ai 16. Telelőn: 84.) Nagymányok, Váralja, Máza és Győré körzetben 19-én 12-től 2l-én reggel 8-ig dr. Muth Lajos várja a betegeket (Váralja). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben 19-én délelőtt ll-től 21-én reggel 7-ig dr. Gyulai László végez ügyeletet. (Hőgyész, Telefon: 30.) Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Bertha Béla Szekszárd, Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 146—49. Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, öesény, Sióagárd, Harc és Szálka községekre is. Ügy eletet tart még az állatkórház szakállatorvosa. JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázda —■ magyar nyelvű adás. 9.35: Népi muzsika. 10.05: Földművelőnek. 10.55: Nagyok és kicsinyek. 1135: Holland drágakövek — filmsorozat gyermekeknek. 12.05: Falu parasztok nélkül. 13.30: Kosovoi akkordok. 14.30: Sportdélután. 17.55: Rövid film. 18.05: A rossz magva — amerikai játékfilm. 20.35: Vízilabda — küzdelem az első helyért. 21.35: Balkezesek. 22.20: Vide of on. 22.35: Sportszemle. OSZTRÁK TV I. program: 16.00: Kicsinyek műsora. 16.20; Ifjúsági filmekről. 18.áó: Knie — egy artistadinasztia élete. 18.25: Jo éjszakát gyerekek. 18.30: Tv- abiak. 19.00: Tv-hirado. 20.15: A tengerek titkai. 21.05: Hildegard Kneí műsora. 23,05; Tv-híradó — Esti kiadás. IX. program: 18.80: Kontakt. Közvetítés ez ifjúsági szerkesztőségből. 19.00: Tv-hiradó. 19.30: Fórum. 20.10; Aktuális események képekben. 29.15: Film. 21.50: Kulturális aktualitások. 22.10; Sporthírek. 22.58; Tv-hiradó. HÉTFŐ; KOSSUTH RADIO 8.10: Mit üzen a Rádió? R.5Q: Latin-amerikai népdalok. 9.03; Tamási Gáspár önéletrajzi írása. I. rész. 9.23: Rádióbörze. 9.30: A hét Bartók-műve. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Ürkori története III. rész. 11.35: Mozart müveiből, 12.2Ö: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél, 13.18: Endréd! Mimi énekel. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Poi-beat. 14.17: A varázslónő — Jelenet. 14.40: Palotai Boris regényének bemutatása. 15.10: Holnap közvetítjük. 15.24: Ifivezetők fóruma. 15.40: Kodály Zoltán nyomában. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: De- bussy-művek. 17.20: Uj feivéte'e- inkből. 17.40: Robban a biológiai pokolgép. 17.55: Csongrád megyében. 19.25: Népzenei Magazin. 20.05: Tánczenei felvételekből. 20.38: Tolnai Gábor műsora. 21.38: Könnyűzenei felvételekből. 22.20: Jereb Ervin szerzeményeiből, 22.40: A modern történetírás, 23.00: Zenekari muzsika. 0,10: Filmdalokból. PETŐFI RADIO 8.05: Romantikus muzsika. 9.00. A Gyermekrádió órája. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Katonadalok, csárdások. 12.25: Századeleji operákból. 12.45: Vezető, nevelő. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől—hatig... 28.10: A tudományos közélet fóruma. II. 18.35: Még mindig sláger... 18.59: Lift a pokolba. 19.27: Uj könyvek. 19.36: Hangverseny. Kb. 21.20: Népdalok. 21.40. Úti jegyzet. 22.00: Fú vósesz tr ád. 22.20: Sienai kedvtelések. 22.30: A hét' Bsrtók-műve. 23.13: Kitmusturmíx. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.00: Tv-tanácsadó — szülőknek. 17.50: Pszt! — bábjáték. 18.15: Tv-óvoda. 19.05: Szórakoztató dalt énekelünk — népdalt énekelünk. 20.35: Fehér nyulak. — Tv-dráma. 21.35: Objektív 350. 22.45: Jesenice—Chaus <je Fonds. Jégkorongmérkőzés. OSZTRÁK TV I. program: 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25: Jó éjszakát gyerekek. IQ.30: Osztrák képek. 18.50: Egy év vasárnappal. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-hfradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: FBI. ,.Pontosan 6 órakor”. 21.00: Közlekedési körkép. 22.00: Tv-híradó — Esti kiadás, n. program: 18.30: Mi leszek, ha nagy leszek? 19.00: A muzsika világa. 19.30: Tv-híradó. 20.00: AZ ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 21.00: Angyalok háza. íilm. 22:20: Tv-híradó, 22,5ü: Osztrák képek. 40 millió forintos beruházással perlitgyár épült Tapolcán. A Könnyűbeton- és Szigetelőanyag-ipari Vállalat itt állítja elő azt a speciális bazalt-származékot, — a perlitet — melyet kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonsága alkalmassá tesz épületek szigetelésére is egyebek között. Bár az üzem még nem készült el teljesen, napi termelése meghaladja a 600 köbmétert. Képünkön: A perlitgyár udvara, háttérben a ciklonberendezéssel. (MTI-főto: Jászai Csaba felv.) Az üzletek ünnepek előtti nyitva tartása A rádió és a televízió műsora