Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-02 / 282. szám
F öldtulaj don-rendezés - államigazgatási úton Szakszervezeti vezetőségválasztás a Népboltnál Tolna megyében is megkezdődött az üzemek, vállalatok keretében működő szakszervezeti bizottságok, tanácsok újjáválasztása. A szakszervezetek szerepe állandóan nő. Gazdálkodásunk új rendje feltételezi, hogy a szak- szervezeti szervek egyrészt hatékonyabban tevékenykednek a dolgozók képviseletében, másrészt pedig mindent megtesznek o termelési eredmények növelése érdekében. E kettős feladat elválaszthatatlan, szerves kapcsolatban van egymással. A dolgozók érdekvédelmének a termelés növelése az alapja, a termelés növelése pedig elképzelhetetlen a dolgozókkal való törődés nélkül. A X. pártkongresszuson is nagy nyomatékot kapott a szak- szervezetek szerepe. A vezetőségválasztó gyűléseken mindenütt a kongresz- szusi útmutatás tükrében elemzik munkájukat, határozzák meg feladatukat. Emlékezetes, hogy a földtörvény végrehajtásának kezdeti szakaszában, a földtulajdon és a földhasználat egységesítése során igen sok gondot okozott a földek tulajdon- viszonyainak rendezése. A tulajdonos nagyon sok esetben ismeretlen volt, vagy éppen régen meghalt, és időközben esetleg harmadik, negyedik kézben volt a föld. Rendkívül sok túlmunka hárult a földhivatalokra, amíg a tulajdonvagy a birtokjogot megállapították, és a járásbíróságoknak rövid idő alatt kellett több száz elmaradt hagyatéki eljárást lefolytatni. Most, a zártkertek, belterületek rendezése, kialakítása során is adódnak hasonló, tisztázatlan földügyek; az ingatlan birtokosa, használója nem az, akinek a nevén a telekkönyvben szerepel. Az eltérésnek számos oka lehet. Az egyik’ az úgynevezett t,zsebszerződéssel” kötött adás-vétel. A földrészlet eladásáról az eladó és a vevő kötött ugyan szerződést, de illetékezés végett nem mutatták be — nyilván, hogy a százalékfizetéstől mentesüljenek, vagy egyéb manipulációk miatt — így a tulajdonjog átDolgozókat felvesz Fémmunkás” Vállalat, Angyalföldi Gyár, Budapest, XIII., Frangepán u. 7—11 felvesz: lakatosokat, (épület-, gép-, szerszám- és általános), asztalosokat, betanított munkásokat, női és férfi segédmunkásokat, darukezelőket, fűtőket alacsonynyomású kazánokhoz, portásokat, éjjeliőröket, nyugdíjasokat, minden fizikai munkakörbe. (3) PÁLYÁZATI FELHÍHÁS! A Mechanikai Mérőműszerek Gyára pályázatot hirdet a vállalathoz tartozó szekszárdi műszergyárnál gyári főkönyvelői állás betöltésére. Pályázati feltételek: közgazdasági egyetemi végzettség, legalább 10 éves szakmai gyakorlat, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatokat önéletrajzzal és az eddigi működés részletes leírásával az alábbi címre kell benyújtani: Mechanikai Mérőműszerek Gyára, Budapest, III., Szépvölgyi út 41., személyzeti főosztály. (29) A Sárköz-Völgységi Vízitársulat felvételre keres gyors- és gépírónőt, jogtanácsos mellé, 1970. decembertől kezdődően, szekszárdi munkahellyel. Jelentkezni lehet: Bonyhád, Somogyi u. 1. Tel.: 19. Munkaügyi osztály. (5) Népújság 1970. december 2. írása is elmaradt. A másik; hogy a szerződés elveszett, vagy megsemmisült. Lényeges és gyakori az, hogy a nyilvántartásban szereplő tulajdonos ismeretlen helyen tartózkodik, vagy meghalt és örököse is ismeretlen. Avagy: a telekkönyv szerinti tulajdonos meghalt, a hagyatéki eljárást nem folytatták le, illetve nem áll rendelkezésre hagyatékátadó végzés. Ezekben az esetekben a föld tényleges birtokosa, vagy használója nem tud felmutatni a tulajdonjog igazolására, rendezésére megfelelő okiratot, holott a földet már hosz- szabb ideje birtokolja, és a hosszabb idő óta fennálló birtoklás kétségtelenül bizonyítható. Ezeket, ä nyilvántartástól eltérő tulajdoni adatokat ez ideig csak hosszadalmas eljárással, legtöbbször bírói úton lehetett rendezni. Ezért adott ki rendeletet a közelmúltban a kormány (46/1970. (XI. 11. Korm. számú rendelet), amely lehetővé teszi a tisztázatlan földtulajdoni, birtokosi viszonyok rendezését. A rendelet hatáskört adott a földhivataloknak, hogy az említett esetekben államigazgatási eljárás keretében, egyszerűsített módon rendezzék az eltérő földtulajdoni adatokat. A rendelet hatálya a zártkerti és belterületi földekre terjed ki, valamint egyes külterületi földekre. A termelőszövetkezetek közös használatában levő földek tulajdoni adataira továbbra is a földtörvény rendelkezései vonatkoznak. A földtulajdoni adatok rendezése a következőkben történhet: — Ha a nyilvántartott tulajdonos élő és ismert személy, akkor a tulajdonjog átruházását — az eladást — elismerő nyilatkozata és a tényleges birtokos legalább háromévi birtoklása szükséges a tulajdonjog rendezéséhez. — Ha a nyilvántartott tulajdonos ismeretlen helyen tartózkodik, vagy meghalt és örököse ismeretlen, akkor a tulajdonjog megszerzéséhez — a polgári jogi elbirtokláshoz hasonlóan — a föld tízévi, folyamatos birtoklás szükséges. — Ha a nyilvántartott tulajdonos meghalt, de a hagyatéki eljárásra nem került sor, az igazolt örökös javára a tulajdonjog elismerhető, ha legalább három éve birtokolja a földet. Az adatrendezést a föld fekvése szerint illetékes járási földhivatal folytatja le, hivatalból. Az eljárás keretében — a rendezést a megkezdés előtt 30 nappal közhírré teszik — a földhivatal megvizsgálja a nyilvántartási adatokat, a tényleges birtokállapotot, és tisztázza az eltérés okait. Az ismeretlen helyen tartózkodást, a tényleges birtoklást, a törvényes öröklésre jogosító rokoni kapcsolatot, vagy egyéb tényeket az illetékes községi tanács végrehajtó bizottságának igazolása alapján kell figyelembe venni. Ezek után dönt a járási földhivatal a tulajdonjog kérdésében. Az eljárás során senkit nem érhet jogsérelem, a járási földhivatal ellen fellebbezni lehet a megyei földhivatalhoz, ' ezen túlmenően a kormányrendelet azt is lehetővé teszi, hogy az érdekelt bírói úton is érvényesítheti tulajdoni igényét. A járási földhivatal adatrendezési eljárása illeték- és költségmentes, bírságot, vagy felemelt illetéket akkor sem lehet kiróni, ha a vagyonátruházási illetik befizetése — bármilyen okból — nem történt meg. Többszöri átruházás esetén csak az utolsó tulajdoni változás után kell illetéket fizetni — ez az intézkedés is a rendezetlen tulajdoni viszonyok tisztázását segíti elő, amelyhez elsősorban az ingatlanszerzőnek, a tulajdonosnak fűződik érdeke. A járási földhivatal jogerős határozata a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésére alkalmas okirat. Viszont egy törvényhelyet ismételten hangsúlyozni kell: a nem mezőgazdasági fő foglalkozású személyek bármilyen jogcímen csak ösz- szesen egy kataszteri hold. illetve 6000 négyzetméter földterületet szerezhetnek. BI. A Tolna megyei Népbolt Vállalatnál hétfőn délután tartották a szakszervezeti tanácsot újjá választó küldöttértekezletet. A megyei művelődési központ egyik termét rendezték be e célra, s ez önmagában is mutatja: a Népbolt Vállalat szakszervezeti tagsága, vezetősége a vállalatvezetéssel együtt nagy jelentőséget tulajdonít ennek az eseménynek. A tanácskozáson részt vett Horváth József, a megyei párt- bizottság titkára és Dajka József, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátó Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja is. A tanácskozás rangját mutatta, hogy a szakszervezeti tanács és bizottság kétéves munkájáról írásban előzetesen megkapta mindenki a beszámolót, s azt az értekezleten szóban csak kiegészítették. E szakszervezeti tanácskozás a választás jegyében Déldásan. sokoldalú, beható elemzést adott a vállalat munkájáról, a dolgozók élet- és munkakörülményeiről, de olyan javaslatok is elhangzottak, amelyek országos problémákhoz kapcsolódtak. íme néhány a felvetésekből. Tavaly bizonyos stagnálás volt tapasztalható a vállalat gazdálkodásában, de ez évben jelentős fellendülés következett be. Az eredmények növekedéséhez a szocialista brigád- és munkaverseny-mozga- lom is hozzájárult. Szép hálószobabútor eladó Szek- szárd. Arany J. u 5. _______ (x) N agy gyakorlattal rendelkező, perfekt gépírónőt felvesz a Tolna megyei Népújság Szerkesztősége, Szekszárd, Mártírok tere 15-17,____________________________(x) E gy fő kereskedelmi és felvásárlási áruforgalmi gyakorlattal rendelkező férfit azonnal íelve- szünk. Áfész. Szekszárd, Jókai u. 2._____________________________(46) A szekszárdi kórház felvételre keres segédmunkásokat kazánházba, segéd elmeápolókat, valamint betegvezetőket és takarítónőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. (31) A budapesti vegyiművek HIDASI gyártelepén az üzemszerű termelés megindult. Férfi munkásokat felveszünk. Munkaidő: heti 42 óra.____________________________(9) Balatonföldváron egy nagyobb és két kisebb nyaraló eladó. Panziónak, kifőzdének is alkalmas. „Megegyezés 7165” jeligére a siófoki hirdetőbe. ______________(10) P adheverő, hálószoba-, kamaszheverő. konyhabútor, kárpitozott A Kisipari Szövetkezetek Tolna megyei Szövetsége 1970. november 25-én megtartott küldöttközgyűlése felhívta a szövetkezetéket, hogy az MSZMP X. kongresszusa tiszteletére jelenleg folyó szocialista munkaversenyt a ktsz-ek tagjai, dolgozói folytassák tovább, a jövő évben megtartásra kerülő OK I SZ-kongresszu s tiszteletére. Ez évben 13 egység kapta meg a /szocialista brigád megtisztelő címet, 11 bolt érte el a kiváló szintet, negyvenegyen pedig a kiváló dolgozó címet nyerték el. A beszámolási időszakban, az elmúlt két évben nem sokat fejlődött az újítómozgalom. Két év alatt mindössze 4 újítást vezettek be. A jövőben szükséges, hogy a vállalat- vezetés a szakszervezettel közösen újítási feladatokat dolgozzon ki, mert a vállalat további fejlődésének ez is előfeltétele. Behatóan elemezték a bérezési tapasz'talatokat. Úgy foglaltak állást, hogy a jövő évtől elsősorban a vállalathoz hű és kezdő szakmunkások, valamint a vállalat gerincét alkotó törzsgárdatagok bérét kell rendezni — felfelé. Külön vizsgálták az alapbér és mozgóbér arányát. Komoly eredményként könyvelhették el, hogy a vállalatnál a gazdaságvezetés munka- védelmi szemléket rendszeresített. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a felvetett hiányosságok kiküszöbölése néha vontatott A gyűlés keretében a szervezeti szabályzatnak megfelelően megválasztották az új vezetőséget. garnitúrák stb. nagy választékban kaphatók a tamási „Kop-Ka” Afész bútorboltjában. (34) 0 km-es Skoda S 100-as fehér, eladó. Baja, Bem József u. 50. (28) Eladó kombinált szekrény, kocsikapu, kertajtó. Szekszárd, Kadarka u. 16. ____________ (45) E ladó Szekszárdon háromszobás ház szőlővel, tanyával, pincével, azonnal beköltözhető. Érdeklődés: Szekszárd. Kadarka u. J6. (44) Régi ezüst pénzek, fegyverek, szobrok, gyertyatartók, porcelán 6 személyes étkészletet vennék. „Gyűjtés a hobbym 241561” jeligére szekszárdi hirdetőbe, _______(43) Z aporozsec-kiutalás eladó. Bogyiszló, Duna u. 13.___________(42) Kétszoba-konyhás ház nyolcvanezer készpénzért eladó. Szek- szárd, Rózsa u. 16 b. (41) Skoda Octávia motor kiszerelt állapotban eladó. Fadd. Lenin u. <■__________ (40) Eladó öcsényben, Zrínyi u. 9. sz. alatti ház.___________________(39) K étszobás családi ház Dombóváron, Táncsics u. 8. sz. alatt eladó. (38) A munka versenyben fontos helyet kap a gazdasági célkitűzések teljesítése, a tagok személyi jövedelmének növelése, a lakossági ipari—javító— szolgáltatási igények, a lakásépítések, a tatarozás fejlesztése, növelése és nem utolsósorban a munkakörülmények, a szociális ellátottság javítása. NT 1970. december 3-tól december 24-ig ? Férfi nylon ingek O 10 % engedménnyel v * T Házi papucs 95 Ft helyett 85 Ft _ T Olajkályha tűzkosár m 75 Ft helyett 68 Ft V Kaphatók a Tamási Afész áruházáhan és vas-műszaki boltjában. * UUSflR (32) ...Apróhirdetések... Szocialista iminkayersenv a megye kísz-eihen