Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-17 / 295. szám
t „Idáig lehetséges volt szinte minden, — most a bizonyosság kora következik.” Garai Gábor — 1969-ben végeztem Pécsett, a Tanárképző Főiskolán. Matematika-műszaki szakos vagyok. A diákévek utolsó nyári szünete jó volt, de az igazi felszabadultság már hiányzott. Állandó izgalomban voltam. Mindennap eszembe jutott: meg- ájlom-e akkor is a helyemet, ha én tanítok, s nem engem tanítanak? Milyen is az, hogy önállóan élni, irányítani életemet, hogy fogok beilleszkedni a tanári karba? Tudtam, hogy minden eltér az eddigiektől. Az iskolában a padok közelsége, és az a tudat, hogy diákok vagyunk, segítetett a gyors feloldódáshoz. Katona Klára több mint egy évig tanított Szekszárdon a II. számú általános iskolában, s egy hónapja megváltoztatta munkahelyét: a KISZ Tolna megyei Bizottságának munkatársa lett. Pedig, mint mondja, szakmáját hivatásának tekintette, s nehéz volt megválni tőle. Most úgy érzi, ami a tantestület légköréből hiányzott, az már várta új munkahelyén. —■ A fiatal pedagógusok mind úgy érezték, hogy nincs egység a tanári karban. Az idősebbek nehezen fogadták be a néhány évvel fiatalabbakat is, véleményükre még ha jó is volt, nem apelláltak. — A KISZ-szervezetben már középiskolás koromban is tevékenykedtem, szívesen végeztem mozgalmi munkát. Munkahelyemen nem volt alapszervezet, s úgy tudom, még most sincs. Az embernek olyan érzése volt, hogy nem tartozik sehová. Nem beszélve arról, hogy a szakszervezet működése is csak formális volt, kizárólag a tagdíjfizetésre alapult Hiába szerettem munkámat és nagyképűség nélkül mondhatom, hogy jól végeztem, munkahelyem mégsem lett „második otthonom”. Pedig bíztak bennem a gyerekek, én is bíztam bennük. Uj munkahelyén rövid ideje dolgozik Katona Klára, de véleményéből arra következtetek, hogy a két munkahely légköre alapjaiban különbözik egymástól. Mi ez a különbség? — Véleményem szerint itt megteremtették, és mindenkinek megteremtik a beilleszkedés sima útját. Egy év és egy hónap nem jelenthet összehasonlítási alapot, és mégis.... Egy ember egy hónap alatt több „köszönömöt” kaphat, mint egy év alatt. S egy „köszönöm” sokat jelent, legalább annyit, mint az őszinte bírálat. Megszaporodnak a gondok Kerner Sándor Baján végzett, a Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikumban. Először Szekszárdon, a Vízügyi Igazgatóságon dolgozott, november I-től pedig a MEZÖBER tervezője. Hogy rövid idő alatt munkahelyet változtatott, arra elsősorban életcélja „kényszerítette”, ugyanis mindig tervező szeretett volna lenni. —v Az iskolapadból kilépve nehéz volt megszokni a munkahely hangulatát? — Bizony nehéz. Egyik napról a másikra megszaporodnak a gondok. Az iskolában csak tanultunk, s a felelősség nem volt olyan súlyos. Azt hiszem, az előadótermek falai közt a diákok pillanatnyilag nem éreznek felelősséget, sőt örülnek, ha egy-egy órát elbliccelhetnek. Mulasztásaik csak a demonstráción vagy a kollokviumon derülnek ki. No, egyszer vagy kétszer előfordulhat, hogy mázlija van a diáknak, s jó kérdést kap. De valakinek háromszor már nem lehet szerencséje. Ezzel szemben ha valaki kihagy egy munkanapot, azt már nehéz pótolni. A legrosszabb az egészben, hogy a felelősségérzettől függően néhány kihagyott órának, egy-egy „lógós napnak” nyoma marad az emberben. Visszatérve az iskola és a munkahely közti különbségre, csak azt mondhatom: ha a kollektíva befogadja, segíti és véleményét kéri az új dolgozónak, mindenképp jól érzi magát és a kölcsönös bizalom még több, komolyabb munkára doppingolja. Kerner Sándor büszke arra, hogy épít a MEZÖBER a fiatalokra. A dolgozók átlagos életkora 26—27 év. Azt mondja, hogy nemrégiben a televízióban a riporter egy munkásnak tett fel egy kérdést. „Ha dupla fizetést kapna és nem szólhatna bele a vállalat életébe, meg lenne-e elégedve?” — A munkás is azt mondta, de én is azt mondom, hogy nem kellene. Sőt, hozzáteszem, hogy még tripla fizetésért sem. Együtt a gyakorlat és a szaktudás Csak ideiglenesen dolgozik az Otthon Áruházban, Szekszárdon. Érettségi után kereskedelmi szakiskolába iratkozott, és idén februárban friss oklevéllel a kezében a Mártírok terén lévő méteráruboltba került. Az üzlet lebontása után az egész kollektívát az Otthon Áruház emeletére tették. —- Hogy milyen volt az első munkanapom? Még pontosan emlékszem. Először az kapott meg, hogy milyen jó a kis háromtagú kollektíva. Úgy fogadtak, mintha legalább ötödik éve együtt dolgoznánk. Az idősebbek szinte örömmel adták át tapasztalataikat — mondja Békési László. A nyurga fiatalember naponta autóbusszal jár be Bony- hádról Szekszárdra. Alapfizetése 900 forint, a forgalom után pedig havonta körülbelül 500-at kap még. A bérlet 200-at visz el és mégis azt mondja: — Inkább feláldozom a „két pirosat”, de a jó kollektívát fel nem cserélem. — Milyen javaslatot adna az iskolapadból kikerülőknek? — Azt, hogy amit az idősebbektől tanulnak, kamatoztassák. Mert hiába frissebbek a fiatalok szakmai tapasztalatai, azzal csak úgy jutnak valamire, ha hasznos gyakorlattal fűzik egybe. HM. ÜNNEPELTEK Ű uszonhat idős férfi ül a hosszú, megterített asztal körül. Hajuk ősz, tenyerük kérges. Mindannyian a vízügyi igazgatóság szekszárdi nyugdíjasai. Idén másodszor rendezett a szak- szervezeti bizottság öregek napját. A tegnapelőtt megtartott összejövetelre a megye minden területéről érkeztek idős emberek. \ olt köztük kölesdi, decsi, tamási. Goóts Kálmán főmérnök, a szakaszmérnökség vezetője köszöntötte az idős kubikosokat, ácsokat, kőműveseket, mérnököket. Felidézte az együtt eltöltött éveket, az árvíz elleni védekezés nehéz óráit, hónapjait. A visszaemlékezést pedig folytatták a nyugdíjasok. Goldolatban ismét a gátakon voltak. Az öregek napja legidősebb nyugdíjasa, a 70 esztendős Papp János 1825 óta „vízügyes”. 1948- ig a Szekszárd—bátai árvízmentesítő társulatnál dolgozott. Persze akkor csak „heti és napi munka” volt. „Máskor cséplőgép mellett, meg az „ördög tudja” hol kellett munkát vállalnunk, hogy megélhessünk.” János bácsit az igazgatóság nődolgozói nagyon szeretik. Mint mondják gyakori vendég náluk, s ha egészségi állapota nem engedi, hogy belátogasson Szekszárdra, úgy nőnapon, karácsonykor képeslapon, vagy dísztáviraton küldi el jókívánságait. J[ vízügyi igazgatóság szak- szervezeti bizottsága jól gazdálkodott ebben a esztendőben, ugyanis a vállalat mind a 32 nyugdíjasának 200—200 forintot adott karácsonyi megemlékezésül. Az idősek örülnek a váratlan ajándéknak, a bizottság tagjai pedig azért boldogok, hogy végre ők Is meg tudják hálálni ezeknek á munkában megöregedett embereknek azt, hogy ők ma így élhetnek. „Mert ebben az ő munkájuk is benne van.” Gregority Ferenc azt mondja, hogy a pénz soha nem jött rosz- szul, de most. . . „holnap lesz a feleségem névnapja, hát meglepem két abrosszal.” A visszaemlékezések után a többi idős ember is a borítékot forgatta, és be is osztották: nem árt egy kis tüzelőkiegészítés, az unokának karácsonyi meglepetés, vagy cgy pár meleg kesztyű. . . Konzervgyári képek A Paksi Konzervgyár üzemcsarnokában mindig akad valami megcsodálni való. Okos gépek főznek, palackoznak és még sok egyebet művelnek, amit a kívülálló nem ért, de néha restell megkérdezni a szakembertől, nehogy elárulja előtte talán kórosnak tűnő tudatlanságát. Amíg a fotóriporter egy szocialista brigád megörökítésén buzgoikodik. magam is észreveszek valamit ami szememnek már csak azért is kellemes, mert nem haladja meg konzervipari szakértelmemet. Hatalmas asztalnál ülve, húsz kislány almát hámoz. Munka közben, csodák-csodá- ja, esznek is belőle, pedig azt gondolná az ember, hogy akikre az udvaron álló almakegy megtisztítása vár. azok nem kóstolnak többé ilyen gyümölcsöt. A lányok az általános iskola elvégzése után kerültek a gyárba. Napi 6 órát dolgoznak, keresetük 800 és 1000 forint között van. Később, felnőtt korba kerülve módjuk lesz a gyáron belül továbbtanulni. Azt, hogy miért pont Sikei Teréz széke mögött álltam meg, nehéz lenne megmagyarázni. Talán az ő köpenye volt a legfehérebb, vagy ő látszott legcsendesebbnek társnői között. A bemutatkozás után sem lett éppen bőbeszéSiltei Teréz, a gyár fiatal mimkásnöjr dű. Nevén kívül ennyit sikerült megtudni róla: tizennégy éves, édesanyja, aki a gyárban dolgozik, hozta erre a munkahelyre. Itt szeretne időve) szakmát tanulni. Nyolcszáz forint feletti keresetét hazaadja. Szabad idejében otthon segít, színházba, moziba gyakran jár. Jól érzi magát a gyárban, otthon, és általában a világban. Mielőtt életének egyéb tényeit felderíthetném, megérkezik csoportvezetője, Farsang Józsefné. Megjelenése megakadályoz annak az elhatározásnak a véghezvitelében, hogy elcsenjek egy almát. Pont a láda elé áll, amiben a hámo- zatlan gyümölcsök találhatók. A hámozottak közül elvenni egyet kinek lenne lelke, amikor a lányok egyenként 20— 30 kiló almát tisztítanak naponta. A csoportvezető igen elégedett munkájukkal. Teréz- re különösen büszke. A legjobb dolgozók egyikének tartja. Elmondja azt is, hogy a brigád munka után gyakran együtt marad. Közösen mennek színházba, vagy tesznek nagyobb kirándulást. Nyáron 3 napot töltöttek Szegeden, de meglátogatták a Budapesti Nemzetközi Vásárt is. Jövőre németországi utal terveznek. Beszélgetés közben kiderül, hogy a csoportvezető a sajtó embereiről nincs jó véleménynyel. Legutóbb Budapestről érkeztek filmesek, akik mindenkiről és mindenről ami szép és jó, készítettek felvételeket, csak az ő lányairól nem, akik pedig igen készültek erre az alkalomra, és részük van a gyér jó eredményeiben. A közléstől elszomorodom. Vagy nem volt szemük a látogatóknak, vagy az almát nem szerették — mindenképpen hibát követtek el, amikor az új cseresznyemagozó gépet fényképezték a kislányok helyett. Pedig a két különböző felvétel jól megfér egymás mellett Is. MEGAY I,ÁSZI,n l’oto; GOTTVÁLD KÁROLY A Paksi Konzervgyár svájci gyártmányú maeozó gépe.
