Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-16 / 294. szám

Zárszámadásféle a háztájiról A háztáji állattartás látta Télikabát a tanítványnak A tanácskozás szünetében kissé szokatlan, fel­■^rL emelő ismerkedés zajlott le. Kevesen vették észre, ráérősen beszélgettek, amikor egy asszony éli szólította körükből a férfit. Küldöttek voltak mindketten a pártértekezleten, a dombóvári kommunista asszony csakúgy, mint a tanárember, aki a bonyhádi járást képviselte. Talán sosem látták korábban egymást, de megismerkedtek. Megismerkedtek, mert az asszony emlékezni és emlé­keztetni akart férje gyermekkori, maradandó élmé­nyére. Üdvözölte, mint akik régi jó ismerősök. — Már megbocsásson elvtársnő, de nem emlékszem, hol találkoztunk — felelte a férfi a semmitmondó el­ső mondatok után, elnézést kérő, kissé zavart mo­sollyal. — Nem is emlékezhet! Mi sosem találkoztunk. A mi családunk a tanár elvtársat ismeretlenül ismeri. Tudja, a férjem révén... Én vagyok annak az árva gyereknek, ifjúkori tanítványának a felesége, akinek 1941 karácsonyára télikabátot vásárolt — rukkolt ki a beszélgetés kezdeményezője a magyarázattal, íjfogy’ is volt? Aha, már tudja, hogyne emlé­“ kezne. Akkoriban árvult meg a tanítvány, a kis csóré, akinek a didergését kispénzű, kezdő ember létére sem nézhette tétlenül. Lelkére kötötte-e asszonyának a férj, hogy emlé­keztessen a hajdani nemes gesztusra? Esetleg az le­hetett a gyerekember első új télikabátja? Vagy talán a tanácskozás atmoszférája adott indítékot az asz- szonynak a tiszta emberség, a humánus cselekedet felidézésére ? Katonatiszt lett a régvolt kisdiákból. A kisdiák felnőtt fejjel gondoskodott arról, hogy családja szá­mára se: kopjon el a háborús karácsony máig feled- . hetetlen emléke. Ami a nyomorúságból fakadt, em­berségben fogant... Érthető, hogy a felelevenített epi­zód huszonkilenc esztendő távlatából is melengetett, átsütött az idő sűrűsödő árnyékán. ÍVJ íré küldetésük lejárt, mire vége lett a kétnapos megyei tanácskozásnak, már ismerősként kö­szöntek el egymástól, összehozta őket, s összekapcsol­ta az áldozatos, humánus tett, az emberöltővel ez­előtt átadott, nagy becsben tartott, régen elnyűtt ka­rácsonyi ajándék. <4 -i Az első országos felnőttoktatási tanácskozás tapasztalatai A mezőgazdasági kiállításon állandóan nagy közönsége volt a korszerű falusi otthonnak. A valóban modern, minden lehető kényelemmel berende­zett falusi házat minden ki­egészítette, amit könnyen el lehet képzelni: a borospince, a házi barkácsműhely, a gé­pesített tehénistálló, a hason­lóképpen korszerű sertés- és a baromfiól. Szóval, ilyen lehetne a tsz-tagok háztáji gazdasága. A látogatók egy része mégis, túl szépnek ta­lálta így együtt a korszerű falusi otthont. Részben az anyagiak miatt, mert ilyet bárhol is felépíteni még a tsz-tagság kimondottan jól ke­reső rétegének is nehéz. Más­részt, sokan azon meditáltak, mennyi időt kell fordítani na­ponta — még a viszonylag magas fokú gépesítés mellett is — annyi jószág gondozá­sára? Kereken kimondva, tetszett, tetszett a korszerű falusi ott­hon, de sokak számára túl szépnek találtatott. A valóság­ban ugyanis nem — de a jö­vőre nézve sem — ilyen op­timális a háztáji gazdaságok helyzete. A lehetőségek ugyan adottak, de nagyon sok min­den kell ahhoz, hogy a lehe­tőségből valóság legyen. Maradjunk csak az épüle- _ teknél, mint a háztáji gazdái- ' kodást befolyásoló tényezőnél. A megyei népi ellenőrzési bi­zottság 25 termelőszövetkezet­ben vizsgálta a háztáji gaz­dálkodás helyzetét, A megállapítás szerint a korszerű követelmények­nek csak a baromfitartás felel meg. (Bár az is csak ott, ahol in­tenzív tojástermeléssel foglal­koznak.) A kisparaszti porták régi istállói, sertésóljai nem teszik lehetővé nagyobb szá­mú állat tartását, hizlalását. Az új házakhoz ma már se­hol nem építenek istállót — de erre sok helyen a köz­egészségügyi szabályok sem adnak lehetőséget. Uj lehető­ség a háztáji és az egyéni gazdaságok számára, hogy háztáji férőhely bővítésére, mezőgazdasági gépek beszer­zésére az OTP-től 50 000 fo­rintig vehetnek fel kölcsönt, azonkívül állat- és termény­vásárlásra is. Mégis, az a ta­pasztalat, hogy a mezőgazda- sági kölcsönöket inkább a bérből és fizetésből élők ve­szik igénybe, de azt is néhány ezer forint erejéig. Hogy eb­ből mennyit fordítanak való­ban háztáji termelés fejlesz­tésére, ellenőrizni szinte lehe­tetlen. A nagyobb összegű kölcsönök felvételétől az Is visszatartja a termelőket, hogy a házilagosan végzett építést, egyéb munkákat nem lehet számlázni, az OTP nem is ve­szi figyelembe. Ugyancsak nem veszik figyelembe hitel- fedezetül a tsz-tag keresetét, Ily módon a háztáji gazdaság fejlesztésétől az riaszt vissza, amelynek segíteni, ösztönözni kellene. A háztáji gazdaság fejlesz­tését egyéb tényezők is aka­dályozzák. Szinte nincs tsz, ahol az alapszabálynak azt a részét módosították volna, amely a háztáji állatállomány mértékét meghatározza. Általánosan csak hallga­tólagos megegyezés van a vezetőség és a tag között, így van olyan tsz-tag, aki 30—40 sertést hizlal éven­te, de ennyi után hogyan írják jóvá az eszmei mun- kegységet? A tsz-vezetők azzal érvelnek; ennyi jószágot nem a tag gondoz, jogtalan előnyhöz jutna, ha munkaegységet ír­nának jóvá neki. A tagság egy része viszont azt firtatja; egy hold háztáji termésből hogyan lehet meg­hizlalni 20—30 sertést? Ilyen esetekben már tisztességtelen üzletelést emlegetnek, mond­ván, hogy ha valaki ennyi jó­szágot tart, kevés idő jut a közös munkára. A háztáji termelésre még jó ideig szüksége van a nép­gazdaságnak. A múlt évben hozott határozatok mégis, alig- alig tudják megállítani az idén a háztáji jószágállomány nagymérvű csökkenését. Mert nemcsak a fiatalok idegen­kednek az otthoni jószággal való vesződségtől. Nagyon sok idős, nyugdíjas, vagy járadé­kos számolta fel az otthoni ál­latállományt, mert nincs ereje hozzá. Pedig nekik kellene elsősorban a jövedelmet kiegé­szíteni. De mit tehetnek, ha ők jutnak a legnehezebben fo­gathoz, ha ők nem tudnak már részes kaszálást, egyéb munkát vállalni, hogy a ta­karmányt előteremtsék. A tsz-ek nagy része ugyan ahogy tud segít, de van olyan szövetkezet is, amelynek nyugdíjasai, járadékosai az idén még nem kaptak szalmát, holott az is legalább annyira kell, mint a takarmány. a kárát annak is, hogy egyik-másik szövetkezet­ben a nyugdíjasok, jára­dékosok azért nem vállal­tak részes kukoricát, mert az ő területüket a határ legtávolabbi pontjára mér­ték volna ki. Az a baj sokszor, hogy a felső szintű, jó kezdeményezé­sek elsikkadnak a helyi nem­törődömség miatt, az előre­haladást, a kibontakozást tsz- en belüli okok fékezik. Ha a helyi akadályok megszűnné­nek, rövidebb idő alatt meg lehetne állítani a korábbi években tapasztalt nagymér­tékű csökkenést, illetve, gyorsabb lenne a kedvező té­nyezők hatására az ez évben megindult fejlődés. (Az utób­bi 3 évben 34 százalékkal csökkent a háztáji szarvas­marha-állomány, a múlt év­ben 30 százalékkal a tojóhib­rid-állomány.) Az idén a sül­dőkihelyezési akció, és egyéb kedvezmények hatására ugyanakkor igen kedvezően alakult a sertésállomány; az 1969 tavaszi 98 és fél ezerről 134 ezerre nőtt. A vemhes- üsző-akció hatása még csak abban érzéklődik, hogy mér­séklődött a korábbi évek nagymérvű csökkenése. Fi­gyelmet érdemlő tény, hogy amíg az állatforealmi vállalat ä termelőszövetkezeteken ke­resztül vásárolja, fel a háztáji sertésállomány­nak mintegy felét, addig a szarvasmarhának csak mintegy 9 százalékát. Tehát sokkal nehezebb, sotrtraí nagyobb gond a háztáji szarvasmarhát értékesíteni — ez is magvarázza, hogy miért menekülnek annyian a tartá­sától. A háztáji gazdálkodás hely­zete tehát nem annyira egy­értelmű és szilárd, mint ami­lyen jelentőséget annak a termelőszövetkezeti törvény, és más jogszabályok, rendelke­zések tulajdonítanak. Ahhoz, hogy túlzásoktól, torzítások­tól mentesen megkapja a meg­felelő helyet, ahhoz még sok tsz-vezető szemléletét kell megváltoztatni, hogy a „csa­ládban” ne csak megtűrt sze­mély, hanem teljes jogú „csa­ládtag” legyen. BI. Azt, hogy a nemrégen be­fejeződött felnőttoktatási kon­ferencia munkája mennyire volt eredményes, a gyakorlat dönti el. Az elhangzott elő­adások mindenesetre kiinduló pontul szolgálhatnak a terüle­ten dolgozóknak, hogy mun­kájukat eredményesebben vé­gezhessék. A tanácskozás befejezése után dr. Vadas Ferenc, a me­gyei Művelődési Központ igaz­gatója elmondotta, hogy ta­pasztalatai szerint a jelenlegi felnőttoktatási rendszer leg­főbb hibája, hogy gátlásokat okozhat azoknak, akik részt vesznek benne. Akiknek idő­sebb korukban kell pótolniuk például az általános iskola fel­ső osztályait, azoknak gye­rekei esetleg középiskolába, vagy egyetemre járnak. Ilyen körülmények között nem szí­vesen vállalják az alapfokú képzésben való részvételt. Tol­na megyében már tucatnyi helyen bevezették a felnőttok­tatás új formáját. Eszerint a tsz-tagok, vagy az ipari üze­mek dolgozói nem iskolába járnak, hanem a művelődési házban rendezett osztályozó vizsga előkészítő tanfolyamán vesznek részt. A korábbihoz képest itt negyedannyi idő alatt felkészítik őket a vizs­gákra, amelyeket másutt te­hetnek le. Reméljük, hogy azok az előadások, amik a konferencián elhangzottak, ha­tással lesznek az országos felnőttoktatási rendszerre is. Még az idén átadják... A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói az utolsó simításokat végzik a Dom­bóváron épülő szállodán, mely több mint tízmillió forintk-i került. (I kép.) A takarítási munkák folynak a dombóvári Tanácsköztársaság utján épülő 2T lakásos bérházban is. Az épületben az új kórház orvosai fognak lakni <2. kép). (Foto: Motiváld)

Next

/
Thumbnails
Contents