Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
Ez a helyzet a II. osztályú labdarúgó-bajnokságban Általánosságban fejlődést hoxott ax ősxi sxexon Asztalitenisz Második az Sz. Vasas ifjúsági csapata Az idén a Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség karolta fel az ifjúsági asztaliteniszezőket és a Somogyi Ifjúsági Kupa megrendezésével biztosított számukra versenyalkalmat. Az ifjúsági kupában részt vett a Szekszárdi Vasas csapata is és 5 résztvevő között az előkelőnek számító második helyen végzett. A Somogy megyei szövetség tájékoztatása szerint az ifjúsági kupa végeredménye a következő: 1. Pécsi Ércbányász 26 pont, 2. Szekszárdi Vasas 20, 3. Komlói Bányász 20, 4.' Kaposvári Vasas 10, 5. Pécsi Bányász 2 pont. Az 1970. évi sikeres szereplésben Gugh Zoltánnak, ifjú Jánosi Györgynek és Gazdag Ferencnek, nem utolsó sorban pedig a fiatalokkal nagy szeretettel és lelkesedéssel foglalkozó Jánosi Györgynek vannak érdemei. A szakosztály megfelelő korú serdülő versenyzőkkel nem rendelkezvén, nem' tartja megnyugtatónak az utánpótlás helyzetét. Ezért ezúton is felszólítja az asztalitenisz sport iránt érdeklődő 8—9—10 éves fiúkat, hogy jelentkezzenek a szakosztály edzésein az MTS sportcsarnokában szombaton 4 órakor. Szekszárdon, «3 Babits Mihály művelődési központban rendezték a me- gyi ÁIST és a megyei sakkszövetség afc úttörőolimpia megyei döntőjét. Heves viták és nem kis izgalom előzték meg a versenyeket, ugyanis több úttörőnek nem volt lebélyegezve az úttörőigazolványa és a versenybíróság ezúttal hajthatatlan maradt, kizárták, illetve nem engedték indulni azokat, akiknek nem volt rendben az igazolásuk. A viták elcsendesedése után hét fiú- és öt leánycsapat kezdte meg a versengést a bajnoki pontokért. A versenyen hengerelt a szekszárdi járás, melyet Medina képviselt. Minden aranyérmet — fiúcsapat, leánycsapat, fiú egyéni, leány egyéni — a medinaiak vittek el. A versenysorozat után Prantner János, a megyei sakk- szövetség elnöke zárszavaiban méltatta a legifjabbak versenyének jelentőségét, óva intette a győzteseket az elbizakodottságtól, és buzdította A megyebajnokság sportsxerűségi versenye A megyei labdarúgó-bajnokság őszi fordulójában két csapatból r.em történt kiállítás, illetve nem szolgáltattak okot büntetőpont levonására: Paks és a Szekszárdi Dózsa tartalékcsapata. Sorrendben 4 csapat következik, 5 büntetőponttal: Gyönk, Fadd, Máza- Szászvár II. és Bölcske. 10 pontja van: Tamásinak, Dombóvárnak és Hőgyésznek. Sí: Simontornyá- nak és az Alpári SE csapatának. 20 pontos: Bonyhádi Petőfi, Du- naföldvár, Fornád, TengeUc és Kísdorog. 25 pontos: Tolna. 40 pontos: Szedres. Két csapat került hátrányos helyzetbe közönsége miatt: Tengelic és Szedres. itt említjük meg, hogy az őszi szezonban 42 játékos került a kiállítás sorsára. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét az ifjúságiak közül került ki több, számszerűit 26, míg a felnőtt játékosok közül 16. Népújság 14 1970. december 13.' Befejeződött a kétcsoportos II. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi fordulója. A két rendező szövetség, a paksi és a tamási járás lejátszatta az elmaradt mérkőzéseket. és döntött a függőben lévő ügyekben is. így alakult az őszi forduló végső sorrendje. A keleti csoportban öcsénv 5 pont előnnyel nyerte a bajnokságot, megelőzve Harcot és a Szekszárdi Építőket. Az őszi szereplés alapján 3 részre oszthatjuk a tabellát-: Az élmezőnyhöz tartozó öcsény, Harc, Szekszárdi Építők, Kajdacs és a Szekszárdi Vasas tartalékcsapata. Az utóbbit 8 pont választja el az első helyezettől. A középmezőnyben végzett Gerjen, Alsópél. Madocsa Béta, Dunakömlőd és Kakasd. Az utolsó három helyen tanyázik Felsőná- na, Kéty és Németkér. Minden bizonnyal a tavaszi szezon befejezéséig nagy változások lesznek a tabellán, de annyi már most is biztos, hogy 2—3 csapat már most elkönyvelheti, hogy jövőre járási bajnokságban szerepel. A másik 3—4 csapatnak mindent meg kell kísérelnie, hogy jobb helyezéssel a tabella első felén1 végezzenek, hogy ne kelljen jövőre ismét e. járási bajnokság- 1* ban kikötni. 2. 3. A nyugati csoportban Tolna- 4. námedi szerezte meg az első he- 5. lyet. 23 ponttal a 19 pontos Apar- 6. hant. és Pincehely előtt. Itt nem 7. szóródott annyira szét a Vnezőny, 8. mint a keleti csoportban, és . a 11. 9. azokat, akik gyengébb eredményt értek el, hogy szorgalmas, kitartó munkával készüljenek a további verse nyekre és az eredmény nem fog ei maradni. A nevelőknek is köszönte a lelkes, odaadó munkát, mellyel minden évben újabb és újabb fiatalokkal ismertetik és szerettetik meg ezt a szép sportot és kérte őket, hogy továbbra is ilyen lelkesedéssel neveljék e sportág részére az utánpótlást. VÉGEREDMÉNY: Fiú csapatbajnokság: 1. Szekszárdi járás 12 pont, 2. Paksi járás 11,5 pont, 3. Szekszárd város 9, 4. Bony hódi járás 7, 5—6. Tamási járás, Dombóvár város 6,5—6,5, 7. Dombóvári járás 4,5 pont. Leány csapatbajnokság: 1. Szekszárdi járás 16,5, 2. Tamási járás 11,5, 3. Paksi járás 8, 4. Bonyhádi járás 7, 5. Dombóvári járás 2 ponttal. Úttörő fiú egyéni: 1. Németh Gábor (Szekszárdi járás) 7 pont. 2. Várszegi Ernő (Paksi járás) 7, 3. Hegedűs József (Paksi járás) 4, 4. Le- hócz József (Dombóvári járás) 3,5, 5—8. Bencze Lajos, Kiss László (Tamási járás). Székely Zoltán (Szekszárd város). Jung Nándor (Bonyhádi járás), 3—3 pont, 9. Farkas Róbert (Tamási járás) 2,5, 10—12. Kiss TlA tizenhárom éves tskofásíóny, Ka- zujo Jamamoto influenzával feküdt otthon, amikor négy osztálytársnője *— kihasználva a szülők távoliétét — berohant a lakásba. A fiatal kislányt hajánál fogva rántották ki az ágyból, és ahol érték, verték. Az áldozat egy közeli kórházba befutva menekült meg a súlyosabb következményektől. Másnap 11 osztálytársnő jelent meg a kórházban, hogy az egy nappol korábbi támadásért bocsánatot kérjen. Legalábbis így magyarázták a portón, ahol a látogatást indokolták. A látogatók azonban magukkal csalták Ka zu jót egy szomszédos templom melletti telekre, ahol a visongó lányok leteperték áldozatukat, testét, fejét rugdosták. Következmény: bordatörés, beszédzavar, idegösszeomlás. Az orvosok attól tartanak, hogy « fejrúgások az ískoláslány agyának súlyos sérülését idézték ol<8, A fiatal föazufo Jamamötö esafc egyike azoknak a tucatszámra megtámadott áldozatoknak, akiket a japán iskolai sportfanatfzmus néha végzetes formában ítél el önhatalmúan. A legújabb, 13 éves kis áldozat például azzal hívta ki társnői haragját és dühét, hogy apja betegsége miatt egy hétig kivonta magát az osztály kosárlabda-csapatának az edzéseiből. A szerencsétlen kislány cpjn egyébként báréra to helyezett Dombóvár mindössze 5 ponttal van lemaradva a 4. helyezett Naktól. A leggyengébben Iregszemcse szerepelt, majd sorrendben a Dombóvár tartalékcsapata és a Dombóvári Tsz következik. Mindkét szövetség elkészítette a bajnoki táblázatot a tartalék- csapatok eredményei nélkül is. Érdekességként ennek is helyet adunk. Az ifjúsági bajnokságban a keleti csoportban Alsópél és Kajdacs, míg a nyugatiban Tevel és Tolnanémedi emelkedik ki a mezőnyből. Leggyengébben Felső- nána szerepelt, valamennyi mérkőzését elvesztette és a. 13 rúgott góllal szemben 73-at kaptak. Uj- ireg eredménye is csak annyival jobb, hogy 2 pontjuk van, de gólarányuk még a felsönánaiaké- nál is rosszabb, 70 gólt kaptak, a 8 adottal szemben. őszi végeredmény: Keleti csoport Felnőttek öcsény (4) 13 12 — 1 47:18 28 Harc (4) 13 9 1 3 36:14 23 Sz. Épít. (5) 13 8 2 3 33:23 23 Kajdacs (5) 13 9 — 4 33:24 21 x Sz. Vasas (5) 13 7 1 5 49:27 20 Gerjen (4) 13 6 1 6 42:32 16x Alsópél (3) 13 fi 1 fi 23:31 16 Madocsa (2) 13 5 3 5 27 .‘35 15 Báta (3) 13 4 0 7 38:36 13 bor (Dombóvár város), Nagy László 'Szekszárdi járás), Sebestyén György .Szekszárd város) 2—2 pont, 13. Fó- '.s István (Dombóvári járás) 0 pont- al. Kisdobos fiú egyéni: 1. Kiss József (Szekszárdi járás) 6 pont, 2. Piszter Gyűlő (Szekszárd város) 4, 3. János Lajos (Bonyhádi járás) 4, 5. Steinbach Roland (Paksi járás) 3.5, 5. Simon Miklós (Dombóvár város) 1,5, 6. Vidóczi László (Tamási járás) 1, 7. Szőke László (Dombóvár város) 1 ponttal. Úttörő leány egyéni: 1. Nagyfalusi Klára (Szekszádi járás) 8 pont, 2. Striegens Erika (Bonyhádi járás) 7, 3. Garai Gabriella (Tamási járás) 6. 4. Fenyvesi Ágnes (Szekszárd város) 6. 5. Kis Júlia (Szekszárdi járás) 5,5, 6. Izsák Klára (Tamási járás) 4,5, .7. Nagy Judit . (Paksi iárás) 4, 8. Berzsenyi Anna (Dombóvári iárás) 3, 9. Keszte Márta (Dombóvári iárás) 1, 10. Balogh Magda (Dombóvári járás) 0 ponttal. Kisdobos leány egyéni: 1. Kunner Mária (Szekszárdi járás) 3 pont, 2. Izsák Ágnes (Tamási járás) 1, 3. Kanász Katalin (Paksi járás) 1, 4. Bedől Ágnes (Oombóvó/i járás) 1 ponttól* halt. A gyászoló kislány bűne azonban nagy volt, mert megfeledkezett a tokiói iskolaközi bajnokság fontosságáról. A szenvedéseket természetesen nem feledtette, hogy az osztályt e „felbuzdulás” következtében végül kizárták a bajnokságból, A sportfanatismus egyik korábbi áldozata Japánban a 15 éves Ihiro SimanukJ. egy tokiói középiskola tanulója. Az egyik rögbiedzésen, a nagy meleg és fizikai kimerültség miatt összeesett. Idősebb csapattársai üregekkel és rúgásokkal kényszerítették a felállásra. Közben Ihiro feje egy vasaíkotmány kiszögelésébe ütközött, és órákon át feküdt o forró napon eszméletlenül. A kárházban halt meg. A éves Maszak? Sigejama a régi császárvárosban, Kyoíóban, ki akart lépni az Iskola vívákiubjából. Kéréséhez orvosi bizonyítványt mellékelt. Tíz klubtag vette kezelésbe bambuszbotokkal. hogy „lebeszéljék" tor véről. A bambuszbot-kezelést csak okkor hagyták abba, amikor az épület házmestere véletlenül . meglátta, mi történik. Maszaki szerencsére csak külső sebekkel teli testtel menekült ki a kezelésből. A 18 éves Riaszaku Annjo diákot viszont társai szabályosan megiincselIwébfce* 10. D.köml. <3) 13 4 1 8 17:41 12 11. Kakasd (2) 13 3 3 7 26:32 11 12. F.nána (2) 13 2 3 8 17:31 9 13. Kéty (3) 13 T 4 8 11:3l 8X 14. Néznetk. (2) 13 3 2 8 18:42 7x Az Sz. Vasas II. eredményei nélkül: 1. öcsény (4) 12 11 _ 1 43:15 26 2. Harc (4) 12 9 1 2 36:10 23 3. Sz. Épít. (5) 12 8 2 2 32:17 23 4. Kajdacs (4) 12 8 4 27:20 19x 5. Madocsa (2) 12 5 3 4 26:25 15 6. Gerjen (4) 12 5 1 6 39:31 14x 7. Alsópél (3) 12 5 1 6 22:31 14 8. D.köml. (3) 12 4 1 7 17:31 12 9. Kakasd (2) 12 3 3 6 25:28 11 10. Báta (3) 12 3 2 7 29:35 11 11. F.nána (2) 12 2 3 7 17:31 9 12. Kéty (3) 12 1 3 8 10:30 7x 13. Németk. (2) 12 3 2 7 18 :37 7X Ifjúságiak: 1. Alsópél 13 11 _ 2 52:10 22 2. Kajdacs 13 10 2 1 49:14 22 3. Sz. Vasas • 13 8 1 4 41:17 17 4. Sz. Építők 13 8 1 4 41:34 17 5. Kakasd 13 6 2 . 5 34 :20 14 8. D.komlód 13 7 ~ 6 38:30 14 7. Kéty 13 4 4 5 21:25 12 8. Gerjen 13 5 2 6 26:39 12 9. öcsény 13 6 1 6 34:28 llx 10. Harc 33 5 1 7 42:40 11 11. Báta 13 4 2 7 24:37 10 12. Madocsa 13 4 1 8 20 :27 9 13. Németkér 13 4 1 8 16:36 9 14. Felsőnána 13 — — 13 13:73 — Nyugati csoport Felnőttek 1. T.wémedi (4) 12 8 3 1 30:12 23 2. Aparhant (4) 12 7 1 4 20:14 19 3. Pinceh. (5) 12 6 2 4 19:13 19 4. Nak (3) 12 6 2 4 26 :19 17 5. Kurd (4) 12 5 3 4 20:18 16x 6. Tevel (3) 12 5 2 5 18:19 15 7. Ujireg (4) 12 4 3 5 14:16 15 8. Kocsola (5) 12 5 7 30:17 14x 9. M.keszi (3) 12 4 3 5 21:26 14 10. Naevsz. (2) 12 4 3 5 19:26 12x 11. D. Tsz (2) 12 4 2 6 14 :25 12 12. DVSE II. (2) 12 4 2 6 18:20 9x 13. Iregsz. (—) 12 2 2 8 11:35 6 A DVSE n. eredményei nélkül: 1. T.némedi (4) 11 B 2 1 28:10 22 2. Pinceh. (5) 11 6 2 3 18:10 19 3. Aparhant (4) 11 7 — 4 19:13 18 4. Nak (3) U 5 2 4 23:19 15 5. Tevel (3) 11 5 2 4 17:17 15 6. M.keszi (3) 11 4 3 4 20:21 14 7. Uiireg (4) 11 4 2 5 14:16 14 8. Kurd (4) II 4 3 4 14:18 14x 9. Kocsola (5) 11 4 — 7 26:17 1SX 10. Nagysz. (2) lt 3 3 5 15:26 lOx 11. D. Tsz (2) 11 3 2 6 11:23 10 12. Iregsz. (—) 11 2 2 7 11:32 6 Ifjúságiak: 1. Tevel 12 11 — 1 «8 3 22 2. Tolnanémedi 12 9 — 3 52:13 18 3. Domb. Tsz 12 8 1 3 33:14 17 4. Pincehely l?. 6 3 3 40 :20 15 5. Aparhant 12 5 4 3 20:16 14 6. Kocsola n 5 1 5 41:26 13 7. Magyarkeszi 12 5 3 4 30:26 13 8. Kurd 12 5 2 5 33:24 12 9. Iregszemcse 12 5 2 5 21:21 12 10. Nak 12 3 3 6 13:29 9 11. DVSE 12 2 — 10 21:57 4 12. Nagyszokoly 12 1 1 10 8:44 3 13. Ujireg 12 1 — 11 8:70 2 spoFiíársoi erőszakoskodása miatt a Takasoku egyetem karateklubjába belépni (a karate a cselgáncs legvadabb formája, amelyben a keményre edzett tenyéréllel ütik egymást a versenyzők — szerk. megj.) Hiába kérte ismételten a klubtagokat, engedjék őt kilépni. Még az apja is elutazott falujából, hogy erre megkérje az ifjúsági sportegyesület vezetőjét. Tizenhárom sporttárs rohanta meg a fiatalembert, és a vezető irányítása alatt két órán keresztül mérték rá a karatecsapásokat. Amikor a földre zuhant, rugdalni kezdték. Hét órával később a kórházban agyvérzés következtében megholt. Az egyetem elnöke, Hasuhirí Naka- szone, nyilvánosan sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és a szülőknek —■ fájdalmuk enyhítésére — egy nagyobb pénzösszeget nyújtott ót. A főiskoláról valamennyi tettest kizárták, kettőt közülük, mint felbujtót letartóztattak, és az egyetemet, a kitört zavargások miatt, egy időre bezárták. A rendőrség az esetet „gyilkosságnak*’ minősítette, és emlékeztetett rá, hogy ugyanez a karateklub mát két évvel ezelőtt egy 22 éves diák- sportoló haláláért is viseli a felelősséget. Az illető koponyatörést szenvedett, és ebbe halt bele. Japánban azonban a közvélemény oem túlságoson érzékeny az ilyen keA szövetség döntése után Mint arról már hírt adtunk, a megyei labdarúgó-szövetség fegyelni bizottsága megsemmisítette a 3;l-es állásnál félbeszakadt Szedres—Fadd mérkőzés eredményét és a 2 pontot, 0:0 gólaránnyal Fadd kapta. Ennek figyelembevételével így módosult a bajnoki táblázat: (ezt a döntést vettük alapul annál a tabellánál is, melyet a jutalompontok figyelembevétele nélkül állítottunk össze): 1. Palis (5) 17 13 2 2 50:10 33 2. Kisdorog (3) 17 10 2 5 37:18 25 3. Tengelic (3) 17 9 4 4 43:31 25 4. Bölcske (1) 17 8 6 3 31:17 23 5. Szedres (4) 17 9 1 7 37:37 23 6. Fornád (2) 17 8 3 6 31:26 21 7. Gyönk (4) 17 6 5 6 26:30 21 8. Sz. Dózs. II (2) 17 7 3 7 41:33 19 9. Tolna (4) 17 6 3 8 32 :36 19 10. D.földvár (1) 17 7 3 7 39 :27 18 11. Bonyhád (3) 17 6 3 8 26:27 18 12. Hőgyész (3) 17 6 3 8 25:40 18 13. Fadd (—) 17 6 5 6 21:21 17 14. Alpári SE (3) 17 4 6 7 25:30 17 15. Dombóv. (—) 17 5 6 6 23:26 16 Ifi. S.tornya (1) 17 4 6 7 19:38 15 17. Tamási (3) 17 3 3 11 13:35 12 18. M.-Szász. II (2) 17 4 — 13 18:60 10 HA NEM LENNÉNEK JUTALOMPONTOK: A megyei labdarúgó-bajnokság tabelláját elkészítettük jutalom- po-niok nélkül is. Nyomatékosan hangsúlyozzuk azonban, hogy ennek gyakorlati jelentősége nincs, a szövetség a jutalompontokkal együtt állapítja meg a végső sorrendet, kizárólag, mint érdekességet tesszük közzé. Ezen a tabellán is változatlanul Paks vezet, csak két ponttal kevesebb az előnye, mint a jutalom pontokkal. Lényeges változás a többi csapatoknál sincs, ez is igazolja, hogy a szövetségnek helyes volt az elgondolása. amikor a félfordulós bajnokság eredményei után jutalompontokat adott, ezzel érdekeltté tette a csapatokat. Tehát, így néz ki az őszi végeredmény, jutalompontok nélkül. 1. Paks 17 13 2 2 50:10 28 2. Kisdorog 17 10 2 5 37 :18 22 3. Bölcska n 8 6 3 31:17 22 4. Tengelic 17 9 4 4 43:31 22 5. Fornád 17 8 3 6 31:26 19 6. Szedres 17 9 1 7 37:37 19 7. Dunaíöldvár 17 7 3 7 39:27 17 8. Sz. Dózsa II. 17 7 3 7 41:33 17 9. Fadd 17 6 5 6 21:21 17 10. Gyönk 17 6 5 6 26:30 17 li. Dombóvár 17 3 6 6 23:26 16 12. Bonyhád 17 6 3 8 26:27 15 13. Tolna 17 6 3 8 32:36 15 14. Hőgyész 17 6 3 8 25 :40 15 15. Alpári SE 17 4 6 7 25 :30 14 6. Simontornya 17 4 6 7 19:38 14 17. Tamási 17 3 3 11 18:35 9 18. M.-Szászvár II17 4 — 13 18:60 8 gyetlenkedések iránt. Japánban mindenki ismeri a kérlelhetetlen fegyelem és engedelmesség elvét a feljebbvalókkal szemben, legyen szó munkahelyről, vagy sportklubról. így például abban a klubban, ahol Rio- szakut megölték, edzések előtt a sportolók kórusban ismétlik el az alapszabályokat: „Eleget teszünk diák-kötelezettségeinknek". „Mindig komolyan viselkedünk", „Keményen eddzük harci szellemünket". „Követjük vezetőink parancsait". „Elkerüljük a nyers erőszakot". Ez utóbbi fogadalom azonban sohasem akadályozta meg a fanatikus klubtagokat a nyers erőszak halálos alkalmazásában. Az egyik japán lap — Japan Times — szerint a karategyilkosság magán hordja a japán katonai fanatizmus szadizmusának bélyegét. Más lapok ezt a „sportszellemet" egyszerűen a gengszterszellemmel hasonlítják össze. Szodizmus, vak engedelmesség még az esztelen parancsoknak is, a kérlelhetetlen győzni akarás a legjobb sporteredmények elérése érdekében — ez mind főszerepet játszik a japán főiskolák és különböző más intézmények sportklubjaiban. SAKK Remekeltek a medinaiak a megyei úttörőolimpián Gyilkosság a tornateremben