Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

Egy jól sikerült fénykép, és mindössze három soros írás­ban közölte olvasóival a Nép­újság december 10-i száma, hogy a megyeszékhely új, kor­szerű kereskedelmi egységgel gazdagodott. Ennyit közölt az újság. E hír, az ünrtepi esemény előtt azonban sok minden történt. Elsősorban az a szokatlan je­lenség, hogy Szekszárd város Tanácsának Végrehajtó -Bizott­sága pályázatot . hirdetett. A pályázat szerint hasznosítani akarta a városi tanács a ta­nácsház bővítése során kelet­kezett földszinti, irodai helyi­ségeknek nem alkalmas terü­letet. A pályázatot meghirdették, majd pedig illetékes szakem­berek a város ajánlatával fel­kerestek több céget. Felaján­lották a" lehetőséget á vendég- iátóipari vállalatnak, a Nép­boltnak, a kisipari szövetkeze­teknek, sőt tárgyalások foly­tak arról,- hogy a szekszárdi magánkisiparosok vennék meg az alsó sziht helyiségeit mű­hely. és üzlethelyiségek céljá­ra. nagykereskedelemmel, fogyasz­tási szövetkezetekkel, állami gazdasággal, a sütőiparral, s végül gondoskodni róla, hogy az új, korszerű áruházba jól képzett eladók kerüljenek. Nem szükséges sokat írni az áruház berendezéséről, azt meg kell nézni. A gondolák könnyű megközelítése, az áruk kivá­lasztása itt valóban „Önkivá­lasztó”. A folyamatos áruellátás nem könnyű, de -a Bátaszéki Áfész- nek több évtizedes kapcsolatai vannak már - szinte -az -ország minden nagykereskedelmi vál­lalatával. A húsárukat a híres Hőgyészi Állami Gazdaság vá­góhídja szállítja. .Tőkehúst is mérnek itt. Az áruház folya­matos ellátását megbízható partnerek biztosítják. Azt. sze­retnék az áfész vezetői, hogy itt minden háziasszony min­dent megvásárolhasson, ami a' konyha és. környéke .„üzemel­tetéséhez” szükséges. Nem titkolják az áruház ve­zetői, hogy mind több vásárlót szeretnének kiszolgálni, fogad- j ni. S ezért számos kedvez­ményt is adnak, ha egyáltalán párt- és állami vezetői is, a város vezetői, a társszövetke­zetek, a nagykereskedelmi vál­lalatok képviselői, ott volt az áruházat ellátó tucatnyi cég képviselője. Császár József városi ta­nácselnököt kérte fel az áfész vezetősége, hogy nyissa meg az áruházat. „Örömmel teszek e , kérésnek eleget — mondotta á ' tanácselnök —, mert e léte­sítménnyel a város lakossága jobb ellátásának útját'nyitjuk meg.” Az áruház első fél napján sok vásárló, még több nézelő­dő, érdeklődő fordult meg a pultok, gondolák körül. Elis­meréssel nyilatkoztak az áru­házról. A, fél napi forgalom: 2750 vásárló, 54 ezer forint. K. Jánosné háziasszony a Mérey-lakótelepen lakik: , — Az új lakótelep ellátása eddig nem volt jó, ez az áru­ház, remélem, kielégíti az igé­nyeket, tudunk itt vásárolni mindent, ami a háztartáshoz kell. Az áruház vezetője, Salamon János a következőket mondot­ta: lakos*«: a igényét, az szerei- háztartási felszerelést. Gondos- nőnk 1 p. könnyé1« lakói if. kódunk róla, hogy áru mindig szerezzék h ■«- «Mn irre szert. -Hő választékban legyen. A BABTtMA ABC ÁRUHÁZ nyitva tartási idejét mesz- ,/emeíiően a lakosság igényeinek megfelelően állapították meg. E szerint az áruház a hét minden napján reggel hat órakor nyit. ék este nyolc órakor zár. r. késziiit az áruház ünnepi nyitva tartási rendje is. Ez ’•.•-vetkező: Aranyvasárnapon deeember 29-án 8—12-ig december 24-én 6—18-ig december 27-én 6.30—10-ig január 2-án 8.30—10-ig Az áruház hús- ás husaeszítméuy- és házikenyér-kiadó részlege. A Bátaszéki Általános Fo­gyasztási és Értékesítési Szö­vetkezetei is felkereste a vá­ros; tanács. Az ajánlat szerint a város hozzájárul az üzlet nyitásához — hisz az épület váza már a pályázat idején kész volt — a Bátaszéki Áfész- nek csak az a dolga, hogy be­rendezze, üzemeltesse. Nem adtak azonnal választ, hisz az igazgatóságnak kell ilyen nagv horderejű ügyben dönteni, és az áfész tagságának is szava van abban, hol, hogyan hasz­nosítsák a pénzt, hogy az még 1 ebbet „fialjon”. Kellő közgaz­dasági számításost után ú°v ha­tározott az áfész vezetősége, tagsága, hogy vállalkozik egy ABC élelmiszer áruház meg­nyitására, de folytatja 3áta- szék és körzetében a kereske­delmi üzlethálózat korszerűsí­tését. S kiszámították, hogy a bátaszéki nagyobb arányú fej­lesztésre is módot ad a szek­szárdi áruház üzemeltetése. Elkészítették az áruház ter­vét, s hozzáfogtak az üzletin- dítés .sok-sok ügyének elinté­zéséhez. Ilyenek voltak: Gon­doskodni a berendezésről — a különleges üzletfekvéshez kel­lett a berendezést készíteni, megállapodni az. áruellátó lehet kedvezménynek nevezni az olyan intézkedést, amely az igény tökéletesebb kielégítését célozza. A kenvérről van szó jelen esetben. Az áruházba minden reggel friss házi ke­nyeret és péksüteményt szál­lítanak a Bonyhádi Sütőipari Vállalat bátaszéki új kenyér­gyárából. A jó zöldségellátás érdekében a zöldség, gyümölcs nagy részét előrecsomagolva, . főzésre félig előkészítve szál­lítják az áruházba. Az áruház alapterülete 60« négyzetméter, ötven fényes világítja meg, 4600 literes hű tőtér, norvég hűtőpult, korsze­rű .légfűtő, mirelité hűtőpult, különleges tejhűtő tartozik az üzlet felszereléséhez. A mák-, dió- és kávéőrlő-gépek termé­szetes hozzátartozói a felszere­lésnek. A BARTINA ABC Áruházat december 9-én nyitották meg. A nyitás után, a délutáni órák­ban — minden különösebb hír­verés, reklám nélkül, a kará­csonyi vásárlások elején — kis ünnepség keretében adták át a város lakóinak ezt a szép áru­házát:. Az áruház jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ott voltak a megye — Tudjuk, mi kell egy kor­szerű háztartásba, ismerjük a Gazdag áruválaszték várja a vásárlókat. Szilveszterre bőrös pecsenyemalacot ígérnek, és rendszeresen kapható bárány- és birkahús is. A Szekszárdi és a Paksi Állami Gazdaság és Béla tér 8„ a Ráíaszéki Ál talános Fogyasztási és Érté­kesítési Szövetkezet BART1NA ABC Áruháza. a Meesekvidéki Állami Pince­gazdaság valamennyi forgal­mazott bora itt vásárolható. Az italáruk sztárja: harminc literes üvegben a Paksi Álla­mi Gazdaság ezerjó bora. Len­gyel, NDK, szovjet, kubai és hazai röviditalok, különféle pezsgők képezik a választékot. Mintegy százféle üveges- és dobozos konzerv között lehet válogatni. A piperecikkek nagy választékát a kedves vásárló­nak a helyszínen kell meg­nézni. Érdemes viszont feljegyezni azt, hogy ebben az áruházban ’2 féle száraztészta vásárolha­. ekkora választék a megye űyetlen üzletében sincs. , A kedves vásárló eligazodá­st a rengeteg áru között, a gyors vásárlást tizenöt jól kép­zett eladó könnyíti meg. (x) Az Ön áruháza! Az á< > á-/. megnyitásának ünnepi aktusa: Császár József eívlárs elv; ;,ja » *< azetiszín« szalagról.

Next

/
Thumbnails
Contents