Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

>vrrfrf»w^T»*TyTmfyffmvTftmtTTTTfmmfTTTyTTmt TTmymTTTTWTTTTT?TfTm?mmmmmmTiTnTvyTTTyn Doboxy Imre: Újra lehet kezdeni V 28. — Anyám — mondja Deső — lépni se tud. Háttal fordul a városnak, arcán a megélt pusztulás merev fájdalma. Nem sajnálom, másnak is van anyja. Fésűs Járó azonban melléje lép, ne add át magad, mondja neki, mindnyájan így vagyunk, de élni kell, Kál­mán, a többiekért is, hát ez mindenkit vígasz­tal, mint egy gebévé vedlett kedvesnővér, itt kellene hagyni az egész, érzelgő népséget. — Ha nem támogatják, az udvarra se tud ki­menni — mondja Deső. — Tavasszal ástam ott egy árkot, óvóhelynek, de nem bír odáig menni, a szomszédok biztosan magukkal van­nak elfoglalva. Vigyázz, kiáltja Tarba, a sárgakúti országút felől három határvadász kapaszkodik fel a sző­lőhegyre, a középső csámpásan húzza féllábát, a másik kettő hátrafelé rángatja fejét, lőnek is egyet-egyet a semmibe, nem látok mögöttük senkit. Deső feláll, elébük megy. — Hová, fiúk? Van köztük egy őrvezető, zömök, fekete sű­rű kis ember, ráemeli véres szemét a főhad­nagyra, nem tiszteleg, meg se szólítja, csak elő­re löki fegyverét. — Eresszen. Deső a fejét rázza. — Nem akarlak visszaküldeni. — Hót hová? — Sehova. — Akkor eresszen. A vasúton túl... — Késő. Az őrvezető körülnéz, gyulladt szeme két­ségbeesetten tapogatja végig a tájat, nem bír­ja elhinni, nem akarja, hoev semerre sincs ki­út, de aztán hirtelen eldohia fegyverét., mi is a magunkét, a kastély felől szakasznyi orosz katona jön lépésben, előttük Sorki, magasra tartva kezét. Tarba eszelősen felordít, futni ló­dul, de megtorpan mindjárt, mellének fordítja géppisztolyát. Gallai csavarja ki a kezéből. — Adja vissza, ha istent ismer! Én nem ke­rülhetek a kezükbe... Deső rászól. — Maradj veszteg. Semmit sem tudnak meg. A szakaszvezető remeg. Fegyvereink kis ha­lomban, a diófa alatt. A sebesült lábú határva- dósz leül, hányni kezd, annyi ereje sincs, hogy oldalt fordítsa fejét, összepiszkítja köpenyét. Tartsd magad, mondja az őrvezető, nem tud segíteni, csak odaáll, szurtos tenyerét a sebe­sült fejére teszi, másik kezével a köpenyére ra­gadt, sarat kaparja. Egyenesen áll, majdnem vi- gyázzban, és tisztogatja magát, hihetetlen, ez az elcsigázott kis ember mennyi méltósággal tudja befejezni katonai pályafutását Kétszáz lépésre vannak az oroszok. Azt mondják, utál­ják a fogoly tiszteket. Azt mondják, le is dur- rogatnak közülük. Vagy félszáz dobtáras gép­pisztoly néz ránk, hullámzó vonalban, föl s le süllyedve a lépések ütemére. Gallai előrántja piszkos zsebkendőjét, meglengeti, a fehér rongydarab idegesen cikázik a levegőben. Lát- niok kell, hogy fegyvertelenek vagyunk. A csend­őrök! Deső. hát miért nem kiabálsz, lelőtted őket, ez számít, ez... Fésűs Járónak folyik a könnye, elébük siet­ne, de nincs ereje, bőg csak, és meg-meglebbcn- ti vézna karjait, hülyeség, ezt mindennek vél­hetik, csak üdvözlő integetésnek nem. Húsz lé­pésre vannak. Ólom a lábam, iszonyú fáradt­ság szivárog széjjel bennem, rossz álomból éb­redek, ilyen összetört állapotban, kivert a víz, menekülni akartam, valami szörny vagy gép elől, de a lábam nem engedelmeskedett, ütöt- tem-vertem volna dühömben, de hiába. Deső kilép, sapkájához emeli kezét, oroszul jelent­kezik, a szakaszt vezénylő fiatal tiszt megáll, végignéz rajtunk, szeme kíváncsian tér vissza Desőre. Tolsztoj. Bunvin. Gorkij, Turgenyev, sorolom magamban, kétségbeejtő, hogy egyet­len szót sem értek, magamat se bírom megér­tetni Velük, én nem vagyok bűnös, nézzetek rám, én nem ártottam senkinek. Fésűs Járó odamegy a tiszthez, sírva hadar, mellére muto­gat, kezét kínálja, a tiszt zavartan elfogadja, a veszélyes pillanat elmúlt. Micsoda viharos, vad megkönnyebbülés, énekelni kellene, a reánk szeseződő fegyverek fölött, s alatt most kezdem látni a sapkákat, arcokat, köpenyeket, csizmá­kat. a köpenyek felett, terenmintás Rátorlan, a katonák velem egvkorúak, s még fiatalabbak. Tolsztol. Rnnvin. Gorkii Turgenyev. mondom hangosan. A tiszt rám bámul, a katonák körül­zárják a présházat, nagy zsongást csapnak oda­bent, aztán kitódulnak felvillanyozva, lármá­san kérlelik a hadnagyot. — Hát igen — mondja Deső — német nincs, bor van. A hadnagy tanácstalan, hátrafelé nézeget, ahon­nan jöttek, végül odaszól Desőnek. — Egy pohár bort adjunk fejenként — mond­ja Deső. — Adjatok — mondja Géza. — Én addig be­kötözöm a határvadászt. Futunk mindnyájan, Sorki az első, zuhatagnyi kortyot ereszt magába a lopóból, jelentem alás- san ruszki urak, jó kis bor, nincs benne méreg, hát csak bátran, egészségükre. A hadnagyé az első pohár, felhajtja, aztán odaáll az asztal vé­géhez, eszébe ne jusson valakinek repetálni. Töltögetünk mint a csaposok, ahányan vagyunk, de minket nem bíztatnak, nem akarnak koccin­tani velünk. Tíz percig se tart az egész, a had­nagy int, a szakasz nekivág a hegynek, legye­zőformán szétterülve a szőlők között. — Velünk mi lesz? — kérdi csalódottan Fé­sűs Járó. — A fenébe is — bámul Gallai —, a fegyve­reket is itt hagyták, ha kedvünk szottyanna, beléjük durranthatnánk. Sorki kiáll az ajtó elé, tele lopó a kezében, lebugyogtatja az egészet, anélkül, hogy egyet is nyelne. — Ez az egész? — Vigyorogva néz körül. — Kár volt betojni, főhadnagy úr alázatosan. Ha ez így megy, én máma még egypárszor fogság­ba esnék. — Ez a szakasz — mondja Deső — valame­lyik nagyobb gárdaegységhez tartozik. A visz- szavonulás közben elszakadt német—magyar szórványt vadássza, mással nem törődik. — De rólunk mit mondtak? — Várjunk itt, fegyver ne legyen hálunk. Egy töltény se. Majd jön a következő hullám, összeszednek bennünket. Vagy ha sürgős mond­ta a hadnagy, menjünk be a városba, jelent­kezzünk a parancsnokságon. — Van már parancsnokság? — Honnan tudjam? — Nyavalyát sürgős — mondja Gallai,' — Különben is, ha elszelelhetünk innen, nem et­tem meszet, jelentkezni. — De ez a rohadt egyenruha! — Sorki, mi van a kastélyban? Körülnéztél? (Folytatjuk) ■. 4 uiuuauuAiuuiiiAáuuáaimaaiAiuuAaÁAUiitiiai auaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa^ Houa utazzon I jöiiöre 7 f Már most kísérje figyelemmel az 1971. évi programjainkat és mi­előbb válassza ki legmegfelelőbbet. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kíván az IBUSZ dolgozói Szekszárd, Paks. a io) Karácsonyi borvásár a Garay borozóban 1970. december 20-tói 24-ig. ÁRUSÍTÁSRA KERÜLNEK: a Szekszárdi Állami Gazdaság, egri és badacsonyi pincegazdaságok borai. IV osztályú ár, 100/o engedmény Bő választék, palackozott és bordós borokból. Karácsonyi borszükség­letét nálunk szerezze be ! Töltse a szilveszteri egységeinkben / SZEKSZÁRDON: Garay Szálló összes helyiségében. Kispípa vendéglőben, Kulacs vendéglőben. BONYHÄDON: Béke Szálló és Étteremben. DUNAFÖLDVÁRON: Kék Duna Szálló és Étteremben. Valamennyi egységben: ZENE—TÁNC! MALACSORSOLÁS— TOMBOLA! KITŰNŐ és JELLEGZETES ÉTELEK! Hajnalban KORHELYLEVES! Valamennyi kedves vendégünknek, boldog újévet kíván TOLNA MEGYEI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT (111)

Next

/
Thumbnails
Contents