Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-10 / 263. szám

♦yyyyvTyyyyftrrvvvyvfffyfvrmTyvwvvyyvvvvyTvvrvryyvvyv^yy» yvyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyvyyyyyy^yy^y^*1^ KALANDOS TÖRTÉNETE 25. A fenti eset újból bebizonyította, hogy a mik­ronyomok felkutatása, megőrzése és vizsgálata célravezető módszer a kriminalisták kezében. Ezek a parányi bűnjelek mindenhová elkísérik a gonosztevőt, nem tud megszabadulni tőlük. A vád e láthatatlan aprócska tanúi szilárd bizo­nyítékot szolgáltatnak még akkor is, ha a bűnöző több ezer kilométer távolságra szökött a nyo­mozótól. _ „KIDNAPPING” AUSZTRÁLIÁBAN Bondy, Sidney egyik külvárosa, büszkén viseli „a Csendes-óceán paradicsoma” elnevezést. Itt, Bondyban élt családjával Bazil Thorne, egy utazási iroda ügynöke. A Thorne család békésen éldegélt egészen 1960. július 1-ig, amikor, sze­rencsétlenségükre, megütötték a 100 000 fontos főnyereményt. „Szerencsétlenségükre” — mon­dottuk, s ez nem rosszindulatú túlzás* mivel... De lássuk, mi is történt lényegében. Graeme Thorne, Bazil Thorne nyolcéves kis­fia, minden reggel 8 óra 30 perckor indult ha­zulról az iskolába. Gyalog ment az Edward Street és a Wellington Street kereszteződéséig. Itt Phyllis Smith, Thorne-ék egyik barátnője várta, aki aztán kocsiján elvitte a Scot Collegé­be. 1960. július 7-én reggel 9 órakor Phyllis megállt autójával a Thorne-ház előtt. Graeme-t kereste, aki nem jött el a megszokott fél kilen­ces találkozóra. Pedig a kisfiú pontos időben el­ment hazulról. Nem találtak rá sem az iskolá­ban, sem egyebütt. A kis Graeme eltűnt. Amikor a telefon csengett, O’Shearne rendőr őrmester éppen Thorne-ék asztalánál ült, és jegyzőkönyvet írt az esetről. Thorne felesége vette fel a kagylót. „Mrs. Thorne beszél?” — kérdezte egy férfihang. „Igen.” „A férje otthon van?” „Mit akar tőle?” „A fiuk nálunk van” — mondotta durván az ismeretlen. Mrs. Thorne megrémült, a kagyló kiesett a kezéből. O’Shearne utánakapott és hallotta, amint az idegen ember tovább beszélt: „A fiú a kezemben van. Huszonötezer fontot akarok ma délután ötig,” O’Shearne, aki mitsem tudott Thorne-ék nyereményéről, elképedve kérdezte: „De honnan vegyek annyi pénzt?” A hang to­vább beszélt: „Ne tréfáljon! Van elég ideje öt óráig. Menjen a bankba és vegyen fel huszonöt- ezret a százezerből. Ha nem kapom meg a pénzt, a fiúból cápaeledel lesz...” O’Shearne belekiál­tott a kagylóba: „De hol találom meg magát?” A válasz nem késett: ,*Később felhívom.” így indult el az ügy, amely hónapokig egész Ausztráliát lázban tartotta. Július 8-án megtalálták a kis Graeme iskola­táskáját. Freeman, a nyomozást vezető detektív Dél-Ausztráliából külön erre a célra hozatott rendőrkutyákkal kétszáz nyomozót küldött ki, hogy átkutassák a környéket, ahol a táskára bukkantak. Helikopterek köröztek állandóan a vidék fölött; július 11-én megtalálták a gyer­mek sapkáját és esőkabátját. Tíz nappal Graeme Thorne eltűnése után a helyzet éppen olyan za­varos volt, mint az első napon. A Thorne-házas- pár szinte el sem mozdult a telefon mellől, vár­ta, mikor szólal meg a fenyegető hang, amely egyetlen reményük maradt. A hang azonban nem jelentkezett. A „kidnapping”-esetek szak­értőinek véleménye szerint az ilyenszerű aljas bűntettek szabályainak megfelelően a gyermek­nek már régóta halottnak kellett lennie. A fel- tételezés sajnos beigazolódott. Augusztus 16-án két, vele körülbelül egykorú gyermek találta meg a fiúcska tetemét egy üres telken. Bondytól mintegy tíz mérföldnyire. A gyermek iskolai egyenruháját viselte. Az orvosok megállapítot­ták, hogy halálának oka: fulladás. A hír rendkívüli felháborodást váltott ki az ausztráliai közvéleményben. Heves támadások érték a rendőrséget, ezrek vádolták tehetetlen­séggel, amiért nem tudta megakadályozni a kis Graeme meggyilkolását. Ausztráliában ez volt az első „kidnapping”. A rendőrségen kívül nagy katonai egységek kutatták végig az üres telke­ket, parkokat, városokat. Mégsem tudták meg­akadályozni a gálád gyilkosságot. A Sidney-i Scientific Investigation Bureau szakértői megvizsgálták a kis áldozat ruháit és a pokrócot, amelybe a holttestet burkolták. Na­pokon át, méterről méterre haladva átkutatták a helyet, ahol a hullát megtalálták. Az első mikronyomok elemzése ismeretlen növényből eredő részecskéket hozott napvilágra. Ugyan­ilyen mikroszkopikus maradványokat találtak a takarónak azon a részén, amely a holttest hátát fedte. Ekkor vonták be a kutatásba Nevilla Hewlett White professzort, a Sidney-i egyetem tanárát, valamint több orvost, botanikust, textil­szakértőt, porvizsgálatban gyakorlott krimina- listákat. Nemsokára valamennyien tisztában vol­tak azzal, hogy a figyelmet a növényrészecskékre kell összpontosítani. Milyen növény parányai kerültek a gyermek ruhadarabjaira? — nos, erre a kérdésre rend­kívül nehéz volt választ találni. A szakértők hosszas vizsgálódások után megállapították, hogy egy igen ritka ciprusfajtáról, a Savara- ciprusról van szó. S a rendőrség parancsot kapott, kutassa végig Sidney egész területét és jelezze, ha valahol felfedezi e ritka növényt. A szeptember 20-án megkezdett kutatás csak a hónap végén járt eredménnyel. A Morre Streeten, egy kis családi ház kertjében, a garázsbejárat két oldalán Sa- vara-ciprusokat találtak. A kérdéses házban rö­viddel azelőtt még Stephen Leslie Bradley la­kott a családjával. \, Ettől kezdve a nyomozás új lendületet kapott. Először megállapították, hogy a Bradley-család július 7-én, a gyermekrablás napján lakást bé­relt az Osborne Road-on, de nem költözött oda. Mi történt a bútorral? Hol tartózkodik Bradley és családja? A szomszédok tanúvallomásaiból a következő derült ki: Bradley felesége a gyer­mekekkel együtt Queensland-be ment pihenni. A bútor elszállításakor Bradley nem volt jelen. (Folytatjuk.) tg ‘aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^iAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Kóruskultúránk — közelről A dunaszentgyörgyi huszonhármak Ecce homo..: íme az ember 1970-ben Dunaszentgyörgyön. Társakat keres, mígnem azt mondhatja: — „Vagyunk ismét huszon­hármán, de leszünk még en­nél többen is, csak rajta, kezd­jük!” És az ember a hét nem tu­dom én hány — de számos és alkalmanként változó szá­mú — estéjén, amint hazaér a munkából, tisztálkodik, fal valamit és megy. Énekelni. Miről énekel? Majd mindig arról, amit összességében így nevezünk: élet. Az ember többedmagával népdalokat, népdalfeldolgozásokat énekel, egy olyan közösségben, amit sokkal inkább ismertek és be­csültek a faluja határain túl, mint otthon. A dunaszent­györgyi férfikórus — mert ez a hivatalos neve az ember te­remtette közösségnek — 1970. tavaszán született újjá, akkor, amikor hazánk fölszabadulása 25. évfordulójának ünneplésé­re készültünk. És nem sokkal ezután megszerezte az első ok­levelet, majd a másodikat a forradalmi és munkásmozgal­mi dalok megyei fesztiválján. Még ma is élénken emléke­zem, amit a fesztivál zsűrijé­nek elnöke, Balázs Árpád SZOT-díjas zeneszerző mon­dott: — Nagyon vigyázzanak er­re a kórusra, mert gyöngy­szem ez! Nemcsak azért, mert ez a megye egyetlen férfi­kórusa, hanem azért is, mert bámulatos tisztasággal adják vissza a népdalok valódi szép­ségét. Próbáljanak gazdát ta­lálni a kórusnak! Miért, nincs talán gazdájuk? Hadd feleljen a kérdésre a dunaszentgyörgyi huszonhár­mak fotóul egyj ; . . -.’.-J — Van nekünk jó gazdánk a kultúrház „személyében”, de mit csináljunk, ha olyan sze­gény?! Csakugyan, igen szegény. Évi 16 ezer forinttal gazdál­kodhat. Ennyi pénzből jó, ha futja a tüzelőbeszerzésre, meg a tiszteletdíjakra. És a termelőszövetkezet? Hiszen huszonhármuk közül a többség a termelőszövetkezet­ben dolgozik, ki fogatosként, ki gépen, ki pedig egyéb munkakörben! A sok — hasonló — véle­mény közül egyet: — Sajnos igen sokáig sem­mibe tekintették a kórusunkat. Ott voltunk mi mindenütt, ahol kellett, de amikor vala­mire szükségünk volt, menten azt kaptuk, hogy semmiérő a kórus. — Most is így vélekednek? — Nem, már most nem, mi­vel számos faluhatáron kívül kivívott siker van a huszon­hármak mögött. Talán a leg- számottévőbb a toronzkoszorús oklevél diplomával. Ez már országosan is nyilvántartott rangot jelent. A kórus a má­jus 10-én rendezett országos énekkari minősítő versenyen szerepelt úgy, hogy megkap­hatta a bronzkoszorút, diplo­mával. Januárban pedig a Rádió „személyesen” jön Du- naszentgyörgyre. hogy a kórus itt fölvett népdalcsokrával ked. veskedhessék az országos nyil­vánosságnak. Soha ennél szebb születésnapi ajándékot! A du­naszentgyörgyi férfikórus ugyanis 1971-ben tölti be ti­zedik esztendejét. Igaz, műkö­désének ez a tíz éve nem volt töretlen. Amikor kiderült. Nemrég esett ez a tulajdo­nosi rácsudálkozás, akkor, amikor az ünnepi tanácsülés záróakkordjaként színpadra lé. pett otthonában a kórus és át­vette a minősítésen nyert bronzkoszorús jelvényt. Taps­viharral köszöntük meg a pompás népdalcsokrot, köszön­töttük a kórust a minősítési versenyben elért eredményért. Még sokszor szeretnénk őket hallani! LÁSZLÓ IBOLYA .„jókedvünkből csináljuk... hogy „senkinek sem érdeke”, hogy legyen a kórus, szét­hullottak. Ritkán- keresték egy­mást az együtténeklés. szándé­kával. Céltalannak látszott. Márpedig — ezt ismét csak ők mondották: — Igaz, hogy jókedvünkből csináljuk, amit csinálunk, de azért cél nélkül nem ment. A jubileumi év hozta őket össze. Sebestyén János, a kórus karnagya: — Nem vártunk mi soha nagy dolgokat, csak azt, hogy nézzenek ránk.. Nem könnyen, nem küzdel­mek nélkül, ezt vívták ki ma­guknak 1970-ben a népdal­szerető huszonhármak. Toljuk néz a megye, tudnak róluk minden biztató jót az ország kóruskultúrájának mentorai és mintha őszintén csodálkoztak volna maguk a dunaszentgyör- gyiek is a férfiak kórusára: — Nicsak! Tényleg alig vet­tük észre, hogy nekünk ilyen kincsünk is van. . , AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAiaa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents