Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-06 / 261. szám

TOLNA MEGYEI ■VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG ff A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA T XX. évfolyam, 261. szám ARA: 90 FILLER Péntek, 1970. november 6. rnmm Határozat komplex géprendszerek közös fejlesztésére és termelésére A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter jelentést tett Xuan Thuynak, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság államminiszterének magyaror­szági látogatásáról, a vele foly­tatott megbeszélésekről. Ven­dégünk a tárgyalások során a vietnami párt, kormány és nép nevében köszönetét mon­dott a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a magyar kormánynak a vietnami nép­nek nyújtott sokoldalú segít­ségéért. Részletes tájékoztatást adott az indokínai helyzetről, a párizsi tárgyalásokról és a további feladatokról. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyet­tesének jelentését a KGST végrehajtó bizottsága 49. ülé­séről és a magyar—lengyel gazdasági együttműködési bi­zottság X. üléséről készített jelentéseket, egyben felhívta az érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek ve­zetőit, hogy a határozatok vég­rehajtásához szükséges intéz­kedéseket tegyék meg. A magyar—NDK gazdsági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság IX. ülésé­ről szóló jelentés a két or­szág közötti gazdasági kapcso­latok és külkereskedelmi for­galom dinamikus fejlődéséről adott számot. Az idén a teljes forgalom mintegy 74 százalék­kal haladja meg az 1965. évit. Az átlagot meghaladóan nö­vekszik a gépipari termékek kölcsönös szállítása. Ezt a növekedést jelentős számú termelési, együttműkö­dési megállapodás segítette elő. Tovább szélesedett orszá­gaink között a gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés is. Az ülésszak fog­lalkozott a kutatási és a ter­melési együttműködés további feladataival. Megállapították, hogy ezekre különösen a gép­ipar és a vegyipar területén nyílnak nagy lehetőségek. Ha­tározatokat hoztak a gépipar. ez elektrotechnikai és elektro­nikai ipar területén komplett géprendszerek közös fejleszté­sűre és termelésére. A minisz­tertanács a jelentést, valamint az ülés jegyzőkönyvét elfogad­ta. A külkereskedelmi minjsz- tör a szocialista országokkal fennálló kereskedelmi kap­csolatainkról, az idei forgalom várható alakulásáról számolt be. Az elkövetkező években e gyümölcsöző kapcsolatok to­vábbi fejlesztésre, törekednek, különös figyelemmel a nem­zetközi szocialista munkameg­osztás bővítésére. A Minisz­tertanács a beszámolót tudo­másul vette és felhatalmazást adott a hosszúlejáratú megál­lapodások. illetve a jövő évi árucsere-forgalmi jegyzőköny­vek aláírására. A pénzügyminiszter dr. Kari Schillerrel, az NSZK gazda­ságügyi miniszterével folytatott tárgyalásairól számolt be. A kormány a jelentést tudomásul vette. A Minisztertanács tanácsi hivatalának elnöke az új ta­nácstörvény előkészítéséről tett jelentést. A kormány a jelentést tudomásul vette és határozatot hozott a további munkálatok elvégzésére. A kormány megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, vala­mint az igazságügy-miniszter együttes előterjesztését a földtulajdoni és használati vi­szonyokra vonatkozó adatok rendezéséről. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette a mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter­nek a 67. Országos Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár főbb tapasztalatairól szóló jelentését. Köszönetét nyilvánította a kiállítás sike­res megrendezéséhez hozzájá­ruló társadalmi és gazdasági szervezeteknek^ valamint sze­mélyeknek. A belügyminiszter előter­jesztése alapján a kormány ..önkéntes rendőri szolgála­tért1' kitüntető jelvényt alapí­tott. A kitüntető jelvényt azok az önkéntes rendőrök kapják, kik szabadidejük jelentős ré­szének feláldozásával 10, illet­ve 15 éven át látták el e fontos szolgálatot. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Ifjúsági nagygyűlés a DSVSZ megalakulásának 25. évfordulója alkalmából Csütörtökön délután a Nem­zeti Sportcsarnokban Buda­pest ifjúsága lelkes hangulatú nagygyűlésen köszöntötte a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség megalakulásának 25. évfordulóját, s üdvözölte a vi­lágszövetség Budapesten tar­tott VIII. kongresszusát. A nagygyűlés szónoka, dr. Horváth István, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára ünnepi beszédében egyebek között rámutatott­— 1945 november 10-re em­lékezünk, arra a napra, ami­kor közös zászló alá tömörült öt világrész haladó ifjúsága, hogy hitet tegyen nagy esz­méi mellett, és sorait szorosra zárva harcba induljon az igazságos és tartós kékéért. A társadalmi haladásért, az ifjú nemzedékek szebb, boldogabb jövőjéért. A DÍVSZ negyed- százados tevékenysége fényes bizonysága annak, hogy a vi­lág haladó ifjúsága minden­Ifjúsági és diák világfesztivál A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Budapesten tartott VIII. kongresszusáról tájékoztatta az újságírókat csütörtökön Angelo Oliva, a DÍVSZ elnöke. o A VIII. kongresszuson 95 ország 250 ifjúsági szerveze­tének csaknem 600 küldötte vett részt, plenáris üléseken és 12 különböző bizottságban tanácskoztak. Kitűnt: a külön­böző körülmények között élő fiatalok ma még számos, egy­mástól eltérő irányzatú szer­vezetekbe tömörülve, az ak­ciók legkülönbözőbb forrná i t megvalósítva harcolnak. A VIII. kongresszuson elfo­gadták a szervezet politikai programját, ameiv a követke­ző négy esztendőre megszab­ja a DÍVSZ tevékenységének fő irányát. Angelo Oliva bejelentette: a DÍVSZ VIII. kongresszusa el­határozta, hogy , „Az ifjúság vádolja az imperializmust” jelszóval nagy nemzetközi kampányt indít, s felhívja az ifjúság törekvéseiért jogos kö­veteléseiért síkra szálló vala­mennyi szervezetet, hogy já­ruljanak hozzá e mozgalom sikeréhez. Az ifjúság egységét erősítő közös akció egyik köz­ponti feladata az indokínai népek harcának támogatása lesz, s a kampány betetőzésé­ül ifjúsági és diák világfeszti­vált rendeznek. A DÍVSZ VIII. kongresszu­sa megállapította: — az ifjú­ság imperiaiistaeilenes akció­egysége ma parancsoló szük­ségszerűség. Ez az egység a legbiztosabb záloga annak, hogy megvalósuljanak a fia­talok törekvései, s hogy köve­teléseiket valamennyi demok­ratikus és aníiimperialista erő egységfrontjában kivívhassák. kor is hű maradt az 1945-ben elhangzott alapítási eskühöz. — A világ haladó ifjúságá­val együtt, mi magyar fiata­lok is elítéljük, vádoljuk az imperializmust, mert ember­telen. népirtó, agresszív há­borút folytat az indokínai né­pek ellen, mert akadályozza a közel-keleti konfliktus békés rendezését, mert gátolja az európai földrész tartós béké­jéért és biztonságáért tett erő­feszítéseket, mert továbbra is rabságban akarja tartani a népeket. Mi. magyar fiatalok azzal a meggyőződéssel csat­lakozunk, á DÍVSZ VIII. kongresszusán a „Vádoljuk az imerializmust” jelszó je­gyében meghirdetett nemzet­közi akcióhoz, hogy ez a kez­deményezés újabb lendületet ad a haladó ifjúság antiim- perialista harcának — zárta beszédét dr. Horváth István. A nagy tapssal fogadott be­széd után Huyanh Thnan, a Dél-Vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front ifjúsági szö­vetségének egyik vezetője tol­mácsolta Budapest ifjúságának az igazságos harcát vívó dél­vietnami nép üdvözletét. Magyarországra látogat a török külügyminiszter Xhsan Sabri Caglayangil, á Török Köztársaság külügymi­nisztere Péter János külügy­miniszter meghívására novem­ber második felében hivatalos látogatást tesz Magyarorszá­gon. (MTI) A Német Kommunista Párt nyilatkozata A Német Kommunista Párt vezetőségének csütörtöki ülé­sén nyilatkozatot fogadtak ei. A nyilatkozat rámutat, hogy a jobboldali körök würzburgi provokációja, amely a jelen­legi európai határok elisme­rése és a Szovjetunióval kö­tött megállapodás ellen irá­nyult, továbbá a Brandt kancellárral való leszámolás­ra szóló felhívások és a tör­vényellenes újfasiszta tünte­tés az erősödő jobboldali ve­szély komolyságát bizonyítja. A nyilatkozat felhívja az NSZK kormányát, hogy foga­natosítson végre határozott intézkedéseket. a neonáci NDP betiltására, lépjen fel a szélsőjobboldali és revansista szervezetek ellen. A párt nyilatkozatában tá­mogatja a szovjet—nyugatné­met szerződés mielőbbi ratifi­kálását, az európai feszültség csökkentését és az európai kontinensen kialakult realitá­sok elismerését­Részleteket nein közöltek A bonni minisztertanács csü­törtöki ülésén foglalkozott a lengyel—nyugatnémet tárgya­lások állásával és a nagy­hatalmak nagykövetségeinek berlini értekezletével. Részlete­ket nem hoztak nyilvánosság­ra, a kormányszóvivő csupán annyit közölt, hogy a kor­mány „üdvözli a berlini kér­désben elért haladást”. A kor­mány megvitatta a szombat esti würzburgi fasiszta tünte­tés ügyét is és ismételten éle­sen elítélte a történteket. A würzburgi eseményekkel egyébként csütörtökön foglal­kozott a Bundestag belügyi bi­zottsága is, amelynek Genscher belügyminiszter tett jelentést. Azt várják, hogy a belügy­miniszter hamarosan nyilat­kozni fog az ügyben. A DÍVSZ VW, kongresszusának delegátusai koszorúzás! ünnepségen róttam ie kegye­letüket a magyar kosok emléjtc előtt, (Képtávírónkon érkezett).

Next

/
Thumbnails
Contents