Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-03 / 258. szám
A megyei labdarúgó-bajnokságért Események képekben Paks pontot vesztett Kisdorogon A megyei bajnokságban is több mint 2000 nézőt csalt ki a november 1-i — szeptembert idéző — napsütés. Tengelicen 500, BÖ.lcskén 400 néző jött össze, és ezek a csapatok győzelemmel hálálták meg a közönség érdeklődését. Tengelic ellen ugyan kétszer is vezetett Tolna, de ezen a vasárnapon a szerencsével nem álltak hadilábon a tengeliciek és 3 perccel a befejezés előtt a győztes gólt is sikerült be- rugniok. Bölcskén a vártnál is biztosabban győztek a hazaiak Szedres ellen. A rangadónak számító Kisdo- rog—Paks találkozón Paks szerzett vezetést, de a hazai együttes a hajrában az egyik bajnoki pontot otthon tudta tartani. Tamási, amely közel három hónap óta nem tudott győzni, Gyönk ellen nyert. Dunaföldvár lelépte a teljesen széteső játékot nyújtó mázai tartalék- csapatot, a Szekszárdi Dózsa tartalékjai viszont biztosan fektették kétvállra a hőgyészieket. Meglepő biztosan nyert Bony- hád is Dombóvár ellen, bár a II. félidőben a dombóváriak játszottak jobban. A fordulóban két mérkőzésen osztozkodtak meg a bajnoki pontokon. Faddról Fornád, Simon- tornyáról pedig az Alpári SE vitte el az egyik bajnoki pontot. A bajnokságban Paks előnye Tengelic- cel szemben 4 pontra csökkent, Tengelic előnye pedig Bölcskével szemben 3. Kisdoroggal szemben pedig 4 pont. A megyei ifjúsági bajnokságban a vezetők sorra nyertek. Tengelic változatlanul tártja kétpontos előnyét az Sz. Dózsával szemben. (Az elmúlt héten lejátszották az elmaradt Szedres— Alpári SE mérkőzést. Meglepetésre a találkozót az Alpári SE nyerte 4:3 (1:0) arányban. Az Alpári SE már 3 :l-re és 4:2-re is vezetett. SIMONTORNYA—ALPÁRI SE 1 :l (1:0) Simontornya, 50 néző. Vezette: Király. Simontornya: Csík — Kara, Geruszi, Molnár, Havel, Kardos, Csóka, Király, Kurek, Csepre- gi, Ihász. Csere: Péter, Szabó. Alpári SE: Schneider — Szabó II., Szabó I., Gyurik, Digner, Turcsik, Ivancsik, Györgye, Horváth. Pel- lion, Takler. Csere: Németh és Bia- hó. Az I. félidőben mezőnyfölényt harcolt ki a hazai csapat, de gólhelyzeteit nem tudta kihasználni. A 40. percben Kurekot szabálytalanul akasztották a 16-os előtt, és a megítélt szabadrúgás után Havel a hálóba talált. 1:0. A II. félidő 5. percében Horváth egyenlített. 1:1. Az SBTC Kurek révén több gólhelyzetben is hibázott, pedig egyedül is megnyerhette volna a mérkőzést. Jók: Ge- ru'szi, Molnár, Havel, illetve Schneider, Szabó II., Digner és Györgye.- Róth BÖLCSKE—S7EDRES T 3:1 (2:0) Bolcske, 400 néző. Vezette Varga. Bölcske: Mármarosi — Végh, Papp, Kővári. Sipos, Kiss, Szauer, Hidvégi I., Majrák, Varga, Hidvé- gi II. Csere: Gárdái, Pöth. Szedres: Greifenstein — Nagy, Tornai, Tóth, Simon, Szabján I., Acsádi, Ferkelt, Szabján II., Horváth, Szabó. Csere: Farkas. Bölcske játszott fölényben, de helyzeteit nem tudta kihasználni. A 14. percben ll-eshez jutott Bölcske és Sipos lőtte hálóba a labdát. 1:0. 5 perc múlva Hidvégi I. remek csatárteljesítménnyel szerezte meg a második gólt. 2:0. Ezután is Bölcske kezdeményezett, de gólt nem értek el. A II. félidőben a szórványos, de veszélyes szedresi támadásokat a bölcskei védelem Mármarosi vezérletével rendre hárította. A 16. percben Varga—Szauer összjáték így kellett volna 1. ETO—Csepel 1:0 1 2. DVTK—Tatabánya 1:0 1 3. Óid—MÁV DAC 1:0 1 4. Kecskemét—Egyetértés 0:3 2 5. Oroszlány—Bp. Spart. 2:1 1 6. Eger—Pécsi Bányász 3:1 1 7. Békéscsaba—ZTE 1:0 1 8. Szekszárd—Dorog 3:1 1 9. Almást.—Győri Dózsa 1:1 X 10. Zal. Dózsa—Pécsi Ércbányász 2:1 1 11. Borsodi B.—Kazincb. 0:2 2 12. Vecsés—Pénzügyőr 0:0 X 13. Kistext—Közép. I i 0:0 X 14. Massese—Pisa 0:1 2 után a jobbszélső lövése vágódott védhetetlenül a hálóba. 3:0. A befejezés előtt 3 perccel Ferkelt szépített. 3:1. Jó iramú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Jók: Kiss, Mármarosi, Papp Majrák, illetve Nagy, Szabján I., és Szabó.- Kovács FADD—FORNÁD 2:2 (0:0) Fadd, 300 néző. Vezette: Hopp. Fadd: Fenyvesi — Rácz I., Kovács, Bencze, Szűcs, Kugli, Rácz II., Papp, Schuszter, Farkas, Horváth. Csere: Aradi és Gálfi. Fornád: Kovács I. — Buczkó, Káló, Soós, Hadobás, Kovács III., Németh, Szalai, Délczeg, Csik, Kovács II. Csere: Csuta. Fornád kezdett jobban ami az 5. percben gólt eredményezett: Kovács II. lőtt fenyvesi hálójába. 0:1. A gól után Fadd vette át a játék irányítását kétszer a kapufa mentette a vendégeket a góltól. Szünet után Fadd folytatta támadásait. A 15. percben egy szerencsétlen öngóllal Fornád 2:0-as vezetést szerzett, amikor Bencze lábáról pattant a labda a hálóba. 0:2. A gólra Fadd a 30. percben válaszolt. Schuszter fejese jutott a fomádi kapuba. 1:2. A 38. percben ismét Schuszter volt eredményes. 2:2. Ezzel alakult ki a döntetlen eredmény, amely reális. Jók: Schuszter, Farkas, Szűcs, illetve Kovács I. és Káló.- Kovács BONYHÄD—DOMBÓVÁR 2:0 (2:0) Bonyhád, 100 néző. Vezette: Si- pőcz. Bonyhád: Kovács — Baumann, Kovácsi, LŐrincz, Forrai, Fandák, Kuhl, Palkó, Molnár, Szász, Tóth. Csere: Domány és Lili. Dombóvár: Kadur — Szabó, Vida, Korpádi, Pintér II., La- kós, Völgyesi, Dubovánszky, Pintér III., Övári, Gaál. Csere: Pál és Kovács. Nagy lendülettel kezdett a két csapat. A 16. percben szerezte meg Bonyhád a vezetést, Kovácsi révén, l :0. A gól megzavarta a dombóvári csapatot. Játék helyett veszekedtek és a 40. percben korszerű támadás után Szász ismét a dombóvári kapuba talált. 2:0. A 43. percben Pintér Hl. óriási helyzetben hibázott. ^eljött a szünet után Dombóvár. Lényegesen többet támadtak a hazaiaknál. A 16. percben mégis a bonyhádi csapat szerezhetett volna gólt, de Palkó hibázott. Továbbra is Dombóvár játszott fölényben, de még szépíteni sem tudtak. Az első félidőben a hazaiak játszottak jobban. Szünet után feljött Dombóvár, fölénybe került, de gólt nem tudtak elérni csatárai. Jók: Kovács. Kovácsi, Kuhl, Forrai, illetve Szabó, Vida, ócsag és Gaál.- Veszprémi KISDOROG—PAKS 1:1 (0:1) Kisdorog, 300 néző. Vezette: Köő. Jó iramú mérkőzést láthatott a közönség. Az első félidőben jól játszottak a hazaiak. A 25. percben Farkas hagyott ki nagy helyzetet. Nem sokkal a befejezés előtt Csorna Paksnak szerezte meg a vezetést. 0:1. Szünet után Paks kezdeményezett többet, mégis a hazai csapatnak volt több gólhelyzete, de ezeket nem tudták a csatárok kihasználni. Végül a 35. percben Klein egyenlített. 1:1. Az utolsó percekben Kisdorog érvénytelen gólt, majd kapufát lőtt. A rangadón jó játék vo.lt és igazságos döntetlen született. Jók: Kerekes, Fazekas II.. Klein, illetve Váczi, Bányai és Csorna. < Domokosné TENGELIC—TOLNA 3:2 (1:1) Tengelic, 500 néző. Vezette: Gabi. Tengelic: Kaspari — Balogh, Bölcsföldi, Hosnyánszky, Jilling, Dombi, Gáncs III. Pámer, Gáncs II, Hujber, Molnár. Csere: Sallai és Zsiros. Tolna: Imre — Horváth II, Beck, Oláh, Schäffler, Garbacz, Somorjai, Strich, Horváth I, Vincze, Schaffer. Csere: Vida. Az első negyedórában csapkodó mezőnyjáték folyt gólhelyzet nélkül. Az enyhe hazai fölény ellenére a 19. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, Horváth I. lövésével. 0:1. Egy perccel később Gáncs II egyenlített. 1:1. Valamit javult a játék színvonala a II. félidőben. Mindkét kapu többször forgott veszélyben. A félidő közepén Horváth I. újabb gólt szerzett a vendégeknek. 1 :f. Tolna ezután védekezésre rendezkedett be, de Gáncs II egyenlített a 36. percben (2:2), majd két perccel a befejezés előtt Hujber a győzelmet jelentő gólt is megszerezte. 3 :2. Alacsony színvonalú játék folyt mind a két félidőben. A szerencsésebb csapat győzött. Jók: Bölcsföldi, Jilling, Gáncs II, Dombi, illetve Imre, Horváth I, Sehäffer. — Bállá — TAMÁSI—GYÖNK (2:1) (2:0) Tamási, 100 néző. Vezette: Pozsonyi. Tamási: Kurdi — Borbás, Mészáros, Demkó, Egerszegi, Tóth n, Horváth, Gárdái, Noé. Dobján. Schneider. Csere: Szalai és Gyarmati. Gyönk: Zsiga. — Borsányi, Zsilinszki, Stefán. Horváth. Brandt, Budai, Hajbanecz. Molnár, Péter, Császár. Csere: Brandt II, Wéhl. Tamási kezdeményezett többel eleinte, és egy szöglet után Tóth fejese révén megszerezte a vezetést. 1:0. Az első félidő 30. percében pedig Schneider la odújából Horváth lőtt gólt. 2:0. Tamási támadásokra Gyönk csak szórványos támadásokkal tudott válaszolni. A n. félidőben alábbhagyott a tamásiak lendülete. A 20. percben Molnár révén szépített a gyönki csapat. 2:1. A hátralévő időben még egy 11-est vétett a gyönki védelem, de Dobján gyengén helyezett lövését Zsiga kivédte. A kihagyott ll-es után kiegyensúlyozott küzdeleitinléí ért véget a mérkőzés. A győzelem aránya hízelgő a gyönki csapatra. Jók: Noé, Egcr- szegi, Tóth II, Schneider, illetve Zsiga, Molnár és Péter. — Kurdi — SZ. DÓZSA II—HÖGYÉSZ 3:1 (2:0) Szekszárd, 200 néző. Vezette: Takács. A Dózsa már az 1. percben vezetést* szerzett és biztosan nyerte a találkozót. Góllövők: Fenyvesi (2), Balázs, illetve Pintér. DUNAFÖI DVÁR—MÁZA- SZÁSZVÁR II 8:0 (3:0) Dunaföldvár, 200 néző. Vezette: Kiss II. A hazaiam állandó fölénye mellett jól használta ki a duna- fóldvári csap«*, a lidvzeteit. Gutiö- vők: Hosszú (4), Rivnyák, Ben- csik, Bogár, Lukács. Jók: Nagy, Rivnyák, Hosszú, Tóth, illetve Kővári, Szalai és Hollósi. — Szegvári — A mezőny legjobbjai Tamási—Gyönk: Tengelic—Tolna: Kisdorog—Paks; Fadd—Fornád: Bonyhád—Dombóvár: Simontornya—Alpári SE: Bölcske—Szedres: Noé (Tamási) Jilling (Tengelic) Kerekes (Kisdorog) Schuszter (Fadd) Kuhl (Bonyhád) Schneider (Alpári SE) Kiss (Bölcske) Sportszerűtlenség Vasárnap rendezték. Szekszárd megyebajnokságba jutásért. Ezen gyár női csapata is, akik nem jó szerűtlenségükkel tűntek ki. Miu Technikumtól 11:3, a Szekszárdi 12A-re kikaptak, öltözni kezdtek, kinek. Az öltözőből, illetve a pá ne keltsenek -feltűnést. Amikor az az öltözőt, az egyik versenybíró mennek, a válasz így hangzott: A versenybíró éppúgy tudta, múlva kezdődne Dombóvárnak a nem kerülhetett vitára sor, mert hazautaztak. Azt talán mondani nem jöttek vissza. Azaz valaki bíróság irodájából igazolásaikat on a kézilabda-osztályozót. a részt vett a Dombóvári Kesztyű- eredményükkel, hanem a sport- tán a Bonyhádi Közgazdasági Ékszertől 7:0, majd Ozorától de úgy, hogy nem szóltak sen- lyáról egyenként mentek ki, hogi/ utolsó dombóvári lány elhagyta észre vette, és megkérdezte hová t,ebédelni,\ mint a sportoló, hogy tiz perc soron következő mérkőzése, de a kislány a többi után ment. sem kell, hogy a dombóváriak visszajött közülük, és a verseny- elvitte... Népújság 7 19*0. november 3. Kalász és Gellér (sötét mezben) harcol a labdáért a dorogi kapu előtt. A Szekszárdi Vasas—Búíaszék NB IH-as férfi kosárlabda- rangadón 59:52-es szekszárdi győzelem született. Fotó: Bencze A Szekszárdi VaSas NB H-es női kosarasai biztosan győztek a Budapesti Gyógyszer ellen. Balról felugorva a szekszárdi Skoda.