Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

Hetenként egyszer, hétfőn A kezdet biztató Lassan akár kötetbe gyűjthetnénk a napisajtóban meg­jelent írások közül azokat, amelyek arról szólnak, mennyire elmaradt vizuális oktatásunk, zenei képzésünk mögött. Az írások jó része megelégszik a baj megállapításával, anélkül, hogy ellenszert javasolna. Tény, hogy a vidéken élő gyerekeknek kevés lehetőségük van képzőművészeti alapműveltség szerzésére. Esélyük, hogy ezen a területen továbbtanuljanak, ennek megfelelően mini­mális. Ezért megnyugtató tudni, hogy a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ vezetősége, képzőművészeti szak­kört létesített, általános iskolai tanulók részére. A kör tag­jait négy iskola rajztanárának javaslata alapján választot­ták ki számos jelentkező közül. A kiválasztás a képességek, és a szociális helyzet egyidejű figyelembevételével történt. A foglalkozások vezetője: Cseh Gábor rajzpedagógus, pontos munkaterv szerint dolgozik. Eddig a rajzoláson kívül több vetítettképes előadást tartott. Bemutatta a gyerekeknek többek között Barcsay Jenő és Konecsni György munkáit — azokét, alakét maga is mesterének vall. Cseh Gábor elmondotta: célja nem képzőművészeket ne­velni, hanem az, hogy megismertesse tanítványaival a mű­alkotások felépítésének szabályait. Természetesen vannak olyanok, akiknek képességei többet ígérnek. Velük külön foglalkozik. Ha saját, otthoni műteremgondját sikerül meg­oldani, több ideje marad erre. Tervei kapcsolódnak a vállalt feladattal. Két kiállításra készül egyszerre. Saját munkáiból a közeljövőben nyílik be­mutató. Növendékei rajzait, talán a tanév végén láthatja a közönség. A gyerekek nem sok ügyet vetnek a mögöttük sétáló, munkájukat figyelő felnőttre. Egyesek szénnel, mások pasz- tellel dolgoznak. Az utóbbi kezelése még nehezen megy. Nem elég a színek használatát megtanulni, a műfaj technikáját is ismerni kell. Kezdetben a vízfesték engedelmeskedik leg­jobban a kissé gyakorlatlan kezeknek, de már a rajzok kö­zött is akadnak jólsikerültek. Illő jutalom lesz mindnyájuk szorgalmáért az a néhány kirándulás, amit a művelődési központ mikrobuszával tesz­nek majd a közeljövőben, hogy az ország különböző kép­tárait megtekintsék. A kezdet biztató. Jó lenne hinni; ahogy a szekszárdi gye­rekek felfedezik a képzőművészetet, úgy lassan a képzőmű­vészek is felfedezik Szekszárdot. Ez a város kitűnő lehető­séget adhatna egy művésztelep létesítésére. Méretei, jellege előnyösebb, mint számos helységé, ahol már régóta nagy hírű alkotók dolgoznak. — Megay — Rádió­kommentár A reggeli hírekben megütötte a fülemet egy mondat. A ter­mészeti csapás sújtotta Pakisz­tánban, ahol már egymillió ha­lottról (!) beszélnek, a gyógy­szer és egyéb segélyeszközök el­juttatásának legfőbb akadálya a szállítóeszközök, „főleg a repü­lőgépek" hiánya. Ha a Föld bár­mely pontján valamelyik országot elemi katasztrófa sújt, világszer­te segítőkész szándékkal össze­fognak a többiek. Nagyok és ki­sebbek, lehetőségeik szerint. így volt ez a marokkói földrengés­nél, a törökországinál, a jugo­szláviainál és a magyar árvíznél is. Biztos, hogy a nagyok közül az Amerikai Egyesült Államok sem vonja meg támogatását Pa­kisztántól. Főleg a repülőgépek hiányán enyhíthetne. Hiszen épp eleget tart belőlük a térségben. A vietnami és kambodzsai fal­vakat nap mint nap bombákkal elárasztó szuper légierődök te­herbíró képessége például több tonna. Csak a menetirányukat kelle­ne megváltoztatni és a rako­mányt kicserélni, mondjuk gyógy­szerrel, sátrakkal, tábori ágyak­kal és más hasonlókkal. Ez azonban csak a mi ábrán­dozásunk. Az ott állomásozó amerikai fegyveres erők vezér­karában a West-point-i akadé­miát legkiválóbban végzett tisz­tek egyikének sem jut eszébe. O. I. © Mielőtt az ember belemélyedne az örökösödési ügyek tanulmányozásába, először is tisztázni kell, hogy van örökhagyó és örökös, és amit va­laki jussolt, azt illetőségnek, az öröklés tár­gyának kell nevezni. Meg szolgalom. Micsoda szó! A hozzá nem értőnek valami rettenetesen idegenül hangzik. A közjegyző, akitől érdeklődöm, rámnéz a szemüvege fölött (olyan mindig egyforma bt rósági szobában, mindig egyforma közjegyzőt székben ül), csodálkozik — mi a fene érdekes vay. abban, hogy az emberek örökölnek? — Mit? Ezt-azt. Tizenkét éve csinálja (hogy azelőtt mi volt, borítsunk rá fátylat). A nagykendős öregasszo­nyok, pacskeros öregemberek közjegyző úrnak hívják. „Közjegyző úr, kérem..„Aranyos, nyugodjon meg, minden rendben lesz.” — Mégis mit örökölnek? Földet, házat, pénzt, szobrot, bélyeggyűjteményt, aranyat? — Mindent, ami személyi tulajdonban van: ingatlant, ingóságot, jogot, követelést. — Jogot, követelést? — Kölcsönkövetelést, elővételi jogot, szolgal­mi jogot. A szolgalmi jog azt jelenti, hogy va­laki a más földjén levő kútból merhet, átjárhat az ott vezető úton. Az öröklés kötődhet személy­hez, vagy ingatlanhoz. Nem öröklődhet a bizto­sítás, a bemutatóra szóló takarékbetétkönyv. „Az a vélelem, hogy akinek birtokában van a betétkönyv, azé. Lerontható, de csak perben.” Csavaros dolog ez a jogtudomány. — Hát ■ akkor mégis, mi örökölhető? — Beltelek, házas ingatlan, zártkertek, végle­ges háztájiként meghagyott ingatlan, tsz-illető- ség. — A legnagyobb örökség? — Egymillió forint körüli vagyont örököltek az oldalági rokonok egy orvostól. — Mit? — Négyszázezer forint takarékbetétet, házat, értékes berendezést, szobrokat, védett képeket. Végrendelete volt, pereskedésre nem került sor. Miből? Hogy mibe! telik némelyeknek?! Ko­csira, házra, telekre. Miből? Legtöbbször az örökségből. A házat áruba bocsátják, a bútoro­kat, ingóságokat széthordják, (a rossz szekrény a padlásra kerül, a kacat a szemétdombra). Vá roson hirdetésre mennek. .,Hagyatékot, ágytollat limlomot veszek.” Falun meg mindent „ki tudja mire lesz még jó”. Az örökölt összegeket pedig befektetik: házba, telekbe, kocsiba. így éri meg. azt mondják. — A legkisebb örökség? — Pár száz forint. Ócskaságok, limlomok, ér­téktelen dolgok. Az ilyesmi nem kerül hivatalos fórum elé. © Végrendeletek. A végrendelet kétféle lehet: közvégrendelet, amit a közjegyző csinál, és ma­gánvégrendelet. Ezt két tanú jelenlétében zára­dékolni szokták, ők „mint felkért végrendeleti tanúk bizonyítják, hogy az általuk ismert vég- rendelkező az okiratról kijelentette, hogy az az ő végrendelete, és együttes jelenlétükben alá­írta”. Szóban csak az végrendelkezhet, akinek az élete veszélyben forog. Irni-olvasni nem tudó A JUSS egyének csak közvégrendeletet tehetnek, ugyan­úgy a süketek és némák is. A végrendeletnek ez a formája 1960. május elsején lépett életbe — azóta van érvényben a PTK —, azelőtt rend­szerint kölcsönös és közös végrendelet volt. A végrendelet olyan szomorú dolog. Mikor a szót hallom, bennem mindig egy haldokló, égő szemű, beesett arcú, borostás öregember képe jelenik meg, aki csontos kezét felemeli, és íté­letet oszt. A házam... a földem... a jószá­gaim ... Szerződések, öröklési szerződés — a szekszárdi járásban ebben az évben négyet kötöttek. El­tartási szerződést már többet, ezt azonban főleg magánokiratban rögzítik — ügyvédek előtt. Látom a közjegyzőn, hogy valahogy nem esik ínyére a dolog. Sehogy se akar úgy fordulni, ahogy nekem tetszene. Merthogy nem mond az istennek se olyan dolgokat, amire úgy igazából kíváncsi vagyok. Átnézem majd a periratokat. — De most menjen az Illetékkiszabási Hiva­talba. „Félfogadás 8-tól 12-ig” — mondja a telefonba a hivatalnoknő. Elmegyek, megtudom, hány ezer évente az örökhagyók száma, az örö­kösök számát index számok jelölik, ezeknek al- számaik vannak, — nehéz kikeresni. Megtudom azt is, hányán fizetnek ötszáz forinton aluli illetéket, és hányán tízezer forint felett. A vezető nincs benn, — az egyik elvtárs közli, hogy nem I hozhatnak nyilvánosságra adatokat az igazgató beleegyezése nélkül, így aztán eltépjük a jegy­zetfüzet két lapját. Periratok, Perérték harmincötezer forint, tár­gyalások száma négy. „Édesapám, néhai Sz. F. 1968 decemberében meghalt. Halála idején há­zassági kötelékben volt. Házastársa Cs. Anna alperes. Néhai Sz. F. 1953-ban végrendeletet ké­szített, melyben általános örökösévé házastársát tette meg. Engem kötelesrész címén az ingatlan­nak fele értéke illet, melyet egyelőre harmincöt- ezer forintban jelölök meg.” ítélet: a járásbíró­ság a felperes keresetének helyt adott. Hagyaték értéke: hatvanötezer-nyolcszi'iz fo­rint. Tárgyalások száma: hét. Néhai K. 1.-nek egyetlen gyermeke vagyok. Végrendeletében há­zas ingatlannak a tulajdonát képező fél illető­ségét, valamint az összes ingóságát anyámra, az alperesre hagyta. Kötelesrész címén engem a fele illet. Az alperes hetvenegy éves, százötven forint öregségi járadéka van, tizenötezer forint készpénzzel rendelkezik. Kötelesrész címén fi­zessen nekem hétezerhétszáz forint tőkét, vala­mint a felmerülő perköltségeket." ítélet: a bí­róság a felperes keresetének helyt adott. Tárgyalások száma: öt, pertárgy értéke: tizen­négy ezer-hatszázhatvan forint, „özv. F. ír.-né örökhagyónak csak az ingatlanjai kerüllek lel­tározásra, mi felperes örökösök a leltárt ki­fogásoltuk, hogy nem tartalmazza az örökhagyó ingóságait. Az ingóságok az örököstársunknál vannak. Takarékbetétkönyv, 6 párna huzattal, 1 kaszli, 4 szék, 1 asztal, 1 vájdling (értéke 80 forint)” A keresetlevél hátlapján háromszázötvennégy forint értékű illetékbélyeg van. Tárgyalások száma: három. „Fiam, V. István B.-i lakos alperes hagyatéki tárgyaláson végren­deletet csatolt az iratokhoz, mely végrendelet szerint édesapám vagyonának fele részét alpe­resre hagyta...” Az anya követel a fiától. Felperes: az anya. Alperes: a lánya. Felperes: a fiú. Alperes: az apa. Örökhagyók, örökösök, juss. VARGA MÁRTA

Next

/
Thumbnails
Contents