Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-20 / 272. szám
A zárszámadások elé K ongresszusra készülve A legnagyobb osztály Az üzemi demokrácia: igény és valóság 3. „A munkások jogos igénye, hogy a pártszervezetek, a szak- szervezetek, a gazdasági vezetők adjanak részükre rendszeresebb tájékoztatást és jobban vonják be őket az érdekeiket szolgáló döntések kialakításába”. (Az MSZMP Központi Bizottságának X. kongresszusi irányelveiből.) Általában a demokratizmus, s azon belül az üzemi demokrácia megítélésében csak a sokféle vélemény mérlegelése után alkothatunk reális képet. Gyakran hallani egymásnak ellentmondó nézeteket, tapasztalni szélsőségeket, mert hiszen az üzemi demok- . ráciára, egy-egy termelői közösség légkörére nincs olyasfajta mérce, mint a termelési eredmények mérésére. Ezért olykor megtörténik, hogy egy- egy gyáron belül, ahány ember, annyiféle vélemény él a kérdésről, s vannak, akik jónak, mások meg rossznak tartják a helyzetet. Egy valamit azonban már elöljáróban leszögezhetünk: az üzemi demokrácia csupán formális létezésig jutott el ott, ahol ugyan a munkások elmondhatják észrevételeiket, bírálatukat, javaslataikat, de azok nyomán nem történik semmi. Rendszeres tájékoztatást Az üzemi demokrácia érvé- ' nyesítése nem könnyű dolog — ezt előre kell bocsátanunk. Többféle ok miatt nem. A munkások egy része ma még közömbös a saját dolgain túlterjedő kérdések iránt, s tudásbeli szintje, isrríéretanyaga sem éri el mindig azt a fokot. hogy érdemleges résztvevője lehetne a gyárat érintő kérdések megvitatásának. Ugyanakkor a termelés bonyolultabbá válása, a technikai fejlődés, a piaci helyzet mérlegelése, magas fokú tájékozottságot, nagy szakmai alaposságot követel, s éppen ezért maguk a vezetők is egyre inkább kénytelenek felhasználni a számítógépeket, a modern irányítástechnika más berendezéseit, s a műszaki, közgazdász apparátus egészét egy-egy lényeges döntés meghozatalához. Jogos lenne tehát az a vélekedés, amely szerint a tudományos-technikai forradalom következtében, a termelőeszközök és a termelőerők egyre bonyolultabb kapcsolatai miatt, fokozatosan veszít jelentőségéből a munkások beleszólása a gyár, a vállalat dolgaiba? A vélekedés, bár első hallásra igaznak tűnhet, valójában hamis, mert összekeveri az irányítás eszközeit az irányítás módszereivel. A korszerű vezetésnek valóban fel kell használnia a modern irányítástechnika minden lehetséges eszközét. Ez azonban nem zárja ki a széles körű tájékozódás, a sokféle vélemény meghallgatásának és mérlegelésének szükségességét, a dolgozók vállalat céljaival való azonosulásának fontosságát. Ahhoz azonban, hogy a munkások valóban érdemi véleményt mondhassanak, és sajátjuknak tekintsék a vállalat céljait, nélkülözhetetlen rendszeres tájékoztatásuk. Informálni kell őket a gyárat, a vállalatot érintő legfontosabb kérdésekről — a legfontosabb kérdésekről és nem az aprólékos részletekről! —, a termelékenység alakulásáról, a termelési költségekről, a jövedelmezőségről, a nyereségrészesedés elosztásáról, a termékek, értékesíthetőségéről és így tovább. Napjainkban az X. KONGRESSZUS üzemi demokrácia érvényesülésének egyik akadálya éppen az, hogy a munkások ilyesfajta informálását elhanyagolják. A termelési értekezleteken és más megbeszéléseken a számadatok özöne zúdul a hallgatóságra anélkül, hogy az előadók megmutatnák a számadatok közötti összefüggéseket, a folyamatokat, amelyek egybefogják az egyéni és közös erőfeszítéseket. Nem túlzott kívánság, hanem a gyakorlat tükröződése a munkásoknak az az igénye, hogy ha részletesen tájékozódhatnak a világ és az ország dolgairól, akkor legalább részletességgel ismerhessék munkahelyük problémáit, eredményeit és feladatait. Biztató, hogy jónéhány termelői közösségben már elértek eddig a fokig. A szocialista munka vállalata címet elnyert termelőegységekben, az élüzem cím birtokába jutott üzemrészekben ma már természetes mércéje az elbírálásnak, hogy mennyiben vált, kovácsolódott közösséggé az ott dolgozó emberek csoportja, s hogy milyen fokon ismerik Közvetlen és közvetett feladataikat. Hozzájárulnak a dolgozók tájékoztatásához az üzemek újságjai is, valamint a társadalmi szervezetek rendezvényei, nem elhamarkodott tehát az az állítás, hogy az üzemi demokrácia erősítésének keretei már ma is jóval többre nyújtanak lehetőséget, mint ami a gyárak, vállalatok többségében megvalósul. Egészséges kölcsönhatás Az üzemi demokrácia fejlesztése kapcsán hiba lenne egy nagyon fontos és napjainkban növekvő szerephez jutó tényezőre nem felfigyelni. E tényező: a technika fejlődése és a munkások felkészültsége egészséges kölcsönhatásban áll egymással. A technikai színvonal növekedése, amely mind igényesebb feladatok elé állítja a munkásokat, szükségszerűen növeli képzettségüket, hozzáértésüket, bővíti látókörüket, azaz a tudatosság magasabb fokát teremti meg. Már napjainkban sem csak elvétve találni olyan termelő- egységeket, ahol a legmodernebb technikával magasan képzett munkások serege dolgozik, elég itt a híradás és vákuumtechnikai iparra, a műszeriparra, a vegyiparra utalni. Az ilyen helyeken már ma adottak a személyi, képzettségbeli feltételek ahhoz, hogy kibővítsék azon kérdések körét, amelyekben tág teret keli nyitni a munkások véleménynyilvánításának. Erre természetesen nem lehet általános érvényű réceptet megfogalmazni, hiszen más a helyzet egy olyan vállalatnál, amely csupán csak néhány terméket állít elő» s más egy olyannál, ahol termékek sokasága készül. Ugyancsak mások a feladatok ott, ahol kizárólag belföldi felhasználásra, s mások, ahol bel- és külföldre egyaránt termelnek. Éppen ezért csak az adott helyen dönthetik el az érintett társadalmi szervezetek, hogy milyen arányban és milyen mértékben bővüljenek az üzemi demokrácia keretei, de egy valamiből nem lehet elengedni: abból, hogy bővüljenek! A munkásosztály sokféle dologban és sokszor adta tanújelét érettségének, ítélőképességének, mérlegelni tudásának. A munkások közül vezetők tíz- és százezrei emelkedtek ki (napjainkban például a szellemi foglalkozásúak mintegy kétharmada fizikai munkás volt maga, vagy fizikai munkás gyermekeként szerzett közép- és felsőfokú végzettséget). Túlzásoktól mentesen A föntebb leírtakkal szemben felhozható az az érv, hogy tagadhatatlanul akadnak munkások, akik elvetik a súlykot, irreális dolgokat kérnek, hozzá nem értésről tanúskodó javaslatokat tesznek, sőt olykor a demagógia is fölbukkan. Helyes és szükséges, ha a túlzások, az irreális kívánságok, a demagógia megfelelő és határozott választ kap, ám nem túlzás e túlzásokra hivatkozva a munkások kollektívájának véleményét lebecsülni? Túlzás, sőt mi több: hiba! Egy-egy munkás véleményét valóban nem lehet mindig azonosítani a munkások közösségének véleményével. Ahol húsz, ötven, vagy száz ember lát azonosan valamit, ahol húsz, ötven, száz ember mond ki lényegében egyező véleményt, ott már aligha sántít az igazság, ott már a szavakat mérlegelni kell. Rendszeresen tájékoztatni, s ugyanakkor meghallgatni a munkásokat, gondoskodni javaslataiig és bírálataik hasznosításáról, nem könnyű feladat, de nem is valamiféle kegy, hanem a szocialista társadalom minden tisztségviselője számára elsőrangú kötelesség! S a kötelességükre elsősorban a 'pártszervezetek, a kommunisták példamutatása figyelmeztetheti őket, az a példamutatás, amelyet a kongresszusi irányelvek így fogalmaznak meg: a pártszervezeteknek „fontos feladatuk a gazdasápolitikai célok megismertetése a párttagsággal, a dolgozókkal; véleményük tanulmányozása, javaslataik ösz- szegezése, eljuttatása a gazdasági vezetőkhöz.” címmel előadássorozat indult a dombóvári „Gyenis Antal” fiúkollégiumban. A kollégium vezetősége dr. Szilágyi Imrét, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem bölcsészettudományi kara filozófiai tanszékének adjunktusát kérte fel az első előadásra, amit még több követ majd a tanév folyamán. Nagy Tibor, a kollégium igazgatója megnyitó beszédében elmondta, hogy „ ... a kollégium a TIT helyi szervezetének segítségével minden tanévben szervez a tanulók világnézeti-politikai-erkölcsi nevelését szolgáló előadássorozatot. Ennek keretében — a most induló sorozatban — néTV érni izgalom, idegesség-*■ ’ nyugtalanság ’tapasztalható. Néhány termelőszövetkezet előre bebiztosítandó magát jelzi a felsőbb szerveknek, hogy az anyagi és az erkölcsi támogatásra igényt tart. Helyenként megkezdődött a kapkodás, a tűzoltó munka, a közös gazdaság vezetői minden követ megmozgatnak, hogy az év elején tervezett jövedelmet a tagoknak „felhajtsák”, biztosítsák, összességében ebben az évben már szeptember végén megkezdődött a zárszámadási hangulat, s mindenütt a szokottnál korábban kezdtek beszélni a termelőszövetkezeti zárszámadások előkészítéséről, lebonyolításáról. Helytállóbb lenne azonban úgy fogalmazni, hogy eljött az órák pontos beállításának az ideje, minthogy eddig, más években a közös gazdaságok a zárszámadások előkészítésével mindig késésben voltak, s ezt a késést nehezen tudták behozni. Mindebből azután bekövetkezett egy olyan képtelen- helyzet, hogy több termelőszövetkezetben a tervjóváhagyó közgyűlést májusban, sőt némelykor júniusban tartották olyan időpontban, amikor a tervek egy részét már rég teljesíteni kellett volna. Dehát a késés, késést szül. A zárszámadások előkészítésének most van az ideje. Rengeteg szövetkezeti gazdával kell Szót érteni és szót váltani, tekintettel az idei kedvezőtlen időjárásra, nagyon sok üzemi problémát szükséges nyíltan, őszintén megbeszélni, elemezni, értékelni, „helyére tenni”. A termelőszövetkezetekben működő pártszervezetek feladata sokrétű és bonyolult, hiszen a zárszámadások politikai előkészítése nem mindig népszerű, sőt olykor kimondottan népszerűtlen tennivalókkal jár együtt. "p1 lsősorban szólni kell a kiesésekről, amely különösképpen jelentős búzából, kenyérgabonából. Több tízmillió forinttal rövidültek meg a termelőszövetkezetek, mégis az az általánosnak nevezhető tapasztalat, hogy a közös gazdaságok vezetői túlzottan optimisták, s kijelentik: nem lesz jövedelemcsökkenés, az egy dolgozó tagra jutó átlagrészesedés eléri a tavalyit, illetőleg a tervezettet. A zárszámadások politikai előkészítése már csak azért sem ígérkezik könnyűnek, mert jó néhány közös gazdaságban éppen a vezetőket kell meggyőzni optimizmusuk tarthatatlanságáról, megalapozafhány előadás hangzik majd el a marxista etika tárgyköréből. Az első előadáson az erkölcs keletkezéséről és fejlődéséről esett szó. A kollégisták nagy érdeklődéssel hallgatták dr. Szilágyi Imre mintegy kétórás előadását, melynek első részében az előadó az erkölcs fogalmát tisztázta, majd áttért az erkölcs keletkezését befolyásoló természeti és társadalmi feltételek magyarázására. Az ifjúság érdeklődését mi sem bizonyítja ékesebben, mint azok a kérdések, amelyek elhangzottak az előadás után. B£RDI AGNES lanságáról. Nincs szó presztízs veszteségről. Mégis az elnök, a íőagronómus, a főkönyvelő sok esetben úgy véli, a tervezettnél kevesebbet ne fizessen a tsz semmilyen körülmények között sem, mert ha kevesebbet fizet, esetleg a tagok menesztik a szakvezetőket. A biztonságra és a népszerűség megtartására törekvő termelőszövetkezeti vezetők a kiesések elhallgatáséval altatják és becsapják a tagokat. Az is előfordul, hogy ügyeskedéssel próbálják a tervezettnek megfelelő részesedést biztosítani. Van arra példa, hogy a negyedik negyedévre esedékes műtrágyát visszamondták, s legfeljebb tárolási szerződésre hajlandók az igényelt meny- nyiséget átvenni. Másutt a vetőmaggal takarékoskodtak. Nyilvánvaló, hogy ilyen manipulációkkal szinten tartják ugyan most, 1970-ben a jövedelmet, de ez a bűvészkedés jövőre súlyosan károsíthatja majd a közös gazdaságot. Nincs más választás: a szövetkezeti gazdáknak értésükre, tudtukra kell adni, hogy a bevételi kiesések következtében az idén a tsz-ből származó jövedelmeknek is csökkenniök kell. Vagy ha nem, akkor ennek jövőre fizeti meg a közösség az árát. A zárszámadások politikai " előkészítése során első és legfontosabb követelmény: a tagok lássanak tisztán. Nincs értelme az önáltatásnak, az ónámításnak. A halogató taktika az a meggondolás, hogy van még idő, ráérünk még szót érteni a tagokkal, csak növeli a bizonytalanságot, és csak rontja a közhangulatot. Más években főleg a rossz kilátások ismeretében több termelőszövetkezetben úgy vélték, a bajokról ráérnek a végén, a zárszámadás napján beszélni. Ilyet most nem engedhet meg magának egyetlen termelőszövetkezet sem, s ezt a felfogást ne tűrje el egyetlen pártszervezet sem. Ahol tudatosan elferdítik a tényeket, szépítik, vagy takarj gatják a hibákat, a mulasztásokat, ahol elhallgatják különböző meggondolásból a kiesések összegét, ott kétségbevon-: ják a gazdák nagykorúságát, politikai érettségét. Ha a termelőszövetkezetekben tíz, tizenöt, húsz százalékkal csökken az idei évre tervezett jövedelem, akkor ez cseppet sem örvendetes, s badarság lenne azt álítani, hogy a gazdák tapsolnak a jövedelemkiesésnek. Azt viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy eltekintve néhány „máma mindent, holnap semmit” felfogású embertől, a tsz-tagok többsége ha nem is örül a vártnál keve- seb jövedelemnek, mégis megérti, hogy ebben a helyzetben nem lehet mást csinálni. Illetőleg nem szabad mást csinálni, mell: azzal verj igazán agyon magát egy termelőszövetkezet, ha mindent kioszt, ha mindent felél, s vezetői, tagjai nem gondolnak a holnapokra. A z egyéni világban sem volt másként. Az a do1 gozó paraszt, aki lemondott gazdasága fejlesztéséről, a lehetőségek keretei közptt a kisüzeme korszerűsítéséről, előbb-utóbb tönkrement, mert teljesen „kimerült”. Egyszerűbb szavakkal szólva: tartalékok, készletek nélkül, pénz és anyag nélkül megáll a tudomány mind a kisüzemben, mind a nagyüzemben. Éppen ezért saját magukat teszik tönkre azok a szövetkezeti gazdák, akik a fejlesztési alap rovására, a jövő év terhére minden áron ragaszkodnak az év elején tervezett jövedelmi szinthez., Az erkölcs keletkezése és fejlődése
