Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-18 / 270. szám

/

Köhler, a száznyolcasból

Kcv Kukoricát érleozep OhZ. lő bort íorralő

szép ősz. Poros. Eső, vagy húsz napja nem mosta a gyórkö- nyt határt.

Vontató zörög el a száznyolcas istálló előtt, porfelhő úszik utána. A karámban csüdig érő aprított kukoricaszárban jól ápolt tehenek kérődznek. Az istálló, meg a karám között tiszta a placc. Vesszősöprű nyomait lehet felfedezni, meg a száraz trágyát. A kivonó, mint egy megrokkant szerszám, sután támaszkodik négy vaskerekére, előtte kocsi, amely arra hivatott, hogy a trágyát vele elvigyek.

Az istálló két nagy ajtaja sarkig kitárva. Egy ember, negyvenéves lehet tán, siltes sapkáját homlokára tolva a szürkére mázolt ajtónak támaszkodik.

— Ereje van még a napnak.

— Van.

Kezét 'nyújtja. Kemény szorításé, erős, fejesben, villaforgatásban kitöredezett nagy kéz.

, _ Köhler. Köhler János —

mondja, s megemeli egy kicsit a' sapkasiltet — Mi járatban?

Kérdez, merthát joga is van hozzá. Idegen mit lábatlanlco- dik a jószágok körül. Mondom, hogy csak úgy. Most az autót nem kell hajtani, hát van idő nézelődni, amíg az utasok dolgoznak.

— Dolgoznak’

*— írnak.

— Némelyikkel annyit keH bajlódni, mire megtalálja a tejet. Aztán mégis mindig kevesebb a fizetség, t ,

— Kevés? -■,

— Háromezer körül. De hajnaltól késő estig tartó munkáért.

Amikor még kézzel fejt, jobban fizették. Most gép van. Több tehén a gondja, kevesebb az egység.

— A könyvben is ennyi van. Ennyi jár.

Nagy hangú S*0*5'™;

csöndes beszélgetésünkbe.

— Jani bá’, kelbe szár?

— Kell, hozzatok, mert reggelig sem lesz elég.

S odaállnak a bejárathoz a géppel, letúrják róla az aprított szárt. Alomnak, meg foglalatosságnak is. Egyen a jószág, ha kívánja. Az állat rosszabb, mint a gyerek. Többet kell vele törődni Nem lehet csak úgy otthagyni. Megkívánja a „pátyülgatást”.

— Az a rossz az én mesterségemben. Vasárnap is, amikor a presszóban ücsörgünk, mindig az órát kell nézni. Mert a jószág vasárnap is enni akar. A műszakot nem lehet kettéosztani. Mert aki utánam jönne, vagy ha én váltanék, honnan tudná, mi történt délelőtt az állattal.

Eltűnődik. Átnéz az építő- brigádon, tekintete valahol a szőlőhegyen pihen meg. A bor a téma.

— Szép munka, ha jól csinálják.

— Minden munka úgy szép. A tehenészé is.

— A szőlőben van még üzlet. A borban már nincs. Eladtam huszonhárom mázsát a háztájiból, öt forintnál többet adtak érte.

— Nincs is abban hiba.

Mutatja az istállót. Rendben

iminden. Tiszta alom a bent levő néhány tehén alatt, a borjúk különkötve, hogy csak akkor szophassanak, amikor at ideje van.

— Nézze ezt a kettőt'

Szép két, teljesen egyforma borjút mutat. Nem ikrek pedig. A télen, amikor a nad- rágos nem tudott kijönni, az itteni apaállatot használták. Azért egyformák. Ikreket is mulat. Hatalmas nagy tehén mellett két gyámoltalan borjú botladozik. Kétnaposak,

Ingre vetkőzött, nagy kalapos ember áll elénk. Homloka gyöngyözik. Sietett,

— Steiner — nyújtja a kézét, és hallgató, figyelő állásba helyezkedik.

— Végezett? — kérdi tőle Köhler.

— Hát, de aztán kezdeni kell, mindjárt dél.

lem síelnek. “3*l

meleg ajtónak, nézzük a karámban tibláboló jószágot.

A bonyhádi kórház rekonstrukciója

Tizennégymillió forintot fordítanak a bonyhádi járási kórház rekonstrukciójára. Három szintes új épületet emei- nek, ami lényegesen segít majd a különböző osztályok jelenlegi elhelyezési gondjain. A több évre húzódó rekonstrukcióhoz tartozik az új nővérszállás is, melynek már kiUső burkolási, vakolási munkáin dolgoznak az építők.

Foto: G. K.

— Szép állatok — dicsérném őket. Nem veszik figyelembe, alig rezdül Köhler arcán egy izom.

— Györkönyben mindig szép állatok voltak.

— Egyéni korban is?

— Akkor is. Sertés, meg marha az itt csak szép lehetett. Az emberek rátartiak.

— Maga is? — fordulok szembe Kóklerrel.

— Ez? — nevetni kezd Steiner. — A tsz elől elment a városba. Budapestre. Aztán mégis itt van.

Köhlernek tetszik Steiner vidámsága.

— Az úgy volt, tudja, hogy az egyik barátom kovács volt Pesten. Aztán az hívott. A Cipőtervező Vállalathoz mentem. Másfél évig cipőt terveztem. Kiemelt órabérrel.

— Talán cipész a mestersége?

— A fenét. Paraszt. De ahhoz is értettem. Aztán visszajöttem. Először kocsis voltam, fél évig hajtottam a saját lovaimat. Aztán elszegődtem csi- rásnak,

Nyolc évig “gSLffj

istállóban is példás munkát végzett. A tsz-nek vezetőségi tagja.

— Nem állhattunk meg a réginél. Azt mondtuk, emberek, nekünk is fejleszteni kell a gazdaságot, korszerűsíteni. Megvették aztán a fejőgépet. Meg építették ezeket a drága szép épületeket. Most már jó itt dolgozni.

Rakodómunkás jön mellénk. Feltűrt ingben áll. Bőrsapkáján csillog a nap.

— Mindenes vagyok. Kinti ember. Három évig csináltam ezt ni — mutat az istálló felé —, nekem elég volt.

— Én tíz éve csinálom — szól közbe csendesen Köhler János.

— Szeret itt dolgozni? — kérdem Köhler Jánostól.

— Nem. A hajnali kelés nagyon megvisel. Dehát ez a dolog, ezt kell csinálni. Na. menjünk.

Steiner az egyik soron, Köhler a másik soron kezdi a munkát. A gyámoltalan borjúkat megszabadítják vastag kötelüktől, anyjuk alá tolják- nyomják őket. Az istállóban vagy harminc borjú fogolt az .ebédhez".

Köhler János úgy áll a sor közepén, hogy minden borjút lásson. A kis állatok most szorgalmasak. Csak azt kell kivárni, amíg jóllaknak

— Addig igyunk egyet, jöjjön, megkínálom — mondja Köhler János és elővesz a táskájából egy üveget. — Tessék.

— Köszönöm, vezetek.

— Ja, persze, hisz mondta az előbb. Na, akkor isten áldja.

P Ál, KOVÁCS JENŐ

Népújság

1,970. november IS.

Baliék és a Petőfi-raj

Á paksi I-es számú iskola Petőfi-rajának egyik tagjával, Takács Erzsivel beszélgettem. Tőle tudtam meg. hogy raja gyakran felkeresi az idős Bali-házaspárt Az osztályfőnök, Kern Istvánná szólt a pajtásoknak, hogy néha látogassák meg az idős házaspárt, és segítsenek nekik. Az úttörők azóta gyakori „vendégek” Báli öyörgyék- nél.

— Mit szoktatok ott csinálni?

— Két tanuló mindennap elmegy az öregek napközijébe, hogy elhozzák Gyuri bácsiék ebédjét. A fiúk vizet visznek, fát vágnak, vagy elmennek kukoricát daráltat- ni. A lányok bevásárolnak, takarítanak, mosnak, mosogatnak. Kati néni hetvenkét éves, Gyuri bácsi hetven- három. — mondja Erzsi.

Az idős házaspárhoz együtt mentünk el a Könyök utcába.

— Kati néni kérem, tessék elmondani, mit segítenek az úttörők?

— Én csak jót tudok róluk mondani. Már másfél éve nem tudom mozdítani a jobb kezem és a bal lábam, az uram meg tizenkét éve asztmás. Nagyon jó ez a segítség nekünk. Azelőtt a bácsi tízkor indult ebédért, de mindig két óra után tudtam megebédelni, mert csak akkcn> ért haza. Lassan tud járni,

— És most?

—■ Már fél egykor-egyfeoi- xtt az ebéd. Nagyon kedvesek ezek a gyerekek, s mindig azt kérik, adjunk nekik munkát. Telehordják a bográcsot vízzel, hogy esténként meg tudjam füröszteni beteg kezemet és lábamat. A lányok megígérték, hogy az udvart kertté alakítják, és elvégzik az őszi munkákat. Mindig elkérik a szennyes tányérokat, ruhákat. Tegnap aa ágy* neműt húzták át.

— Mi a kívánsága, tn*t szeretne, Kati néni?

—« Nekem már olyan nagy kívánságom nincs. Csak azt szeretném, hogy ezek a kis úttörők segítsenek továbbra is, mert nélkülük már nem. is tudom, hogy lennénk.

Müller Erzsébet

i ittörőtanya Dombóváron

A Gárdonyi Géza általános iskola nyolcadik osztályának Vadvirág őrse Dombóváron a Bezerédj utca 9-es számú ház padlásszobájában úttörőszobát rendezett be.

Örsi foglalkozásaikat itt tartják. A környezet romantikus, a szoba megvilágítása petróleumlámpával történik. Hamarosan avatják az úttörőszobát, melyre Máté Lászlót, az iskola úttörőcsapatának vezetőjét is meghívják.

Fábián Károly Dombóvár

Őszi táj

A napok rövidülnek, az éjsza» kák hoszabbodnak. A levegőben, furcsa feszültség érződik.

Csend van. A madarak elköltöztek, vagy amelyik itt maradt, behúzódott meleg fészkébe. A fák sóhajtoznak: — Megjöt az Ősz, megjött az őszí Közben aranysárga, brcnzbarna levelek keringnek. Most hirtelen szeliőcske libben. — Megrázzalak, vén tölgy? S feleletet nem várva, széllé erősödik. Mintha könnyen hajló íj lenne, úgy játszadozik az öreg fával. Később megúnja a játékot és tovalibben. Minden: megnyugszik.

A világosságot fölváltja a sötétség.

Este van.

Simán Péter Szekszárd

Mit játsszunk?

Par of ad ugó-verseny

Ehhez a játékhoz páratlan számú parafadugók szükségesek. (7—9 darab).

A pajtások körbeállnak, mindenki kap — egytől felfelé sorban — egy számot. A játékvezető a kör közepére áll, és kezében parafadugókat tart Két egymás mellett álló játékos számát mondja, például 15 és 16, akik erre ellenkező irányban megkerülik a kört A játékvezető közben a dugókat a földre dobja. A versenytársak a® üresen hagyott helyüknél visz- szaszaladnak a körbe, s felszedik a dugókat Tekintettel arra, hogy a játékvezető páratlan számú dugót dob a kői? közepére, az egyik játékosnak mindig több dugója lesz, így ő nyer. A játék érdekesebb, ha a páros számú pajtások a páratlanok ellenfelei lesznek, s így csapatonként is pontozhatjuk őket

A kört az ellenfelek csak ellenkező irányban kerülhetik meg.

Az ember és a gyümölcsfák

Valamikor reges-régen a gyümölcsfák kint éltek a vadonban. Senki nem gondozta őket. Egyszer az ember bolyongásai közben közibük tévedt. Nagyon fáradt volt, hát lefeküdt az egyik alá pihenni. Már majdnem elszundított, amikor sóhajtozást hallott. Riadtan ugrott talpra és elkiáltotta magát:

— Ki jár itt, a teremburáját? Azonnal bújjon elő!

— Nem jár itt senki, csak mi sóhajtozunk. — mondták a fák,

— Méghorm ti? — csodálkozott el az ember. — Aztán ugyan miért?

— Mert már igen nehéz rajtunk a sok érett gyümölcs. — válaszolták a fák.

— Ha csak ez a bajotok, segíthetek ezen. — mondta az ember és sorban lerázta a. fákról a gyümölcsöt. Azok pedig elcsodálkoztak erején, s ezt mondták:

— Te aztán erős vagy, és jószívű. Kérünk, ízleld meg termésünket, és ha jónak találod, vigyél bennünket magaddal. Meglásd, nem bánod meg.

Az ember evett a gyümölcsből, és mivel jónak találta, intett a fáknak, hogy kövessék. Ezután elindultak az ember lakóhelye felé. Elöl ment az ember, utána a sok fa. És azóta ott élnek a közelében, az gondozza, ápolja őket, a fák pedik ezt sok terméssel hálálják meg.

KESERŰ GYULA