Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

I Szemelvények külföldi újságokból Megmenthetők-e parasztjaink? — KÉRDEZI JOSEF ERTL, AZ NSZK MEZŐGAZDASÁGI MINISZTERE A német paraszt néma, de minden hájjal megkent — németek generációi vélekedtek így. Népszokás már, hogy minden kormány ellen morog és mindig sok pénzt akar az államtól. Érti mezőgazdasági miniszter körkérdéssel nyomoztatta ki: hogyan látják ma a né­metek parasztjaikat? Csaknem minden szövetségi pol­gár, — az összes megkérdezettek 89 százaléka —, rö­viden és érthetően kimondta: szükségünk van paraszt­jainkra. És a németek azt is megmondták, hogy miért: hátrányos lenne mindenkire nézve — vélte 79 százalék —, ha élelmiszer-ellátásunkat messzemenően külföldről kellene fedeznünk. A németek, — állapította meg Josef Érti — tehát meg akarják tartani parasztjaikat. De vajon meg­menthetők-e a parasztok, a Közös Piacból és a tenge­ren túlról származó olcsó importtal folytatott verseny­ben? Érti nem kételkedik ebben, mégis tesz néhány meg­szorítást. „Jó néhány gazdának meg kell tanulnia — mondja —, modemül gazdálkodnia. A nyugalmas mező- gazdaság kisparaszti idilljének ideje elmúlt már”. Számos kisgazda, aki nem tud alkalmazkodni és akinek udvara túl kicsi, ma már joggal mondja: „Mi­előtt reggeltől késő estig, vasárnap és hétköznap né­hány száz márkás éhbérért meggebednénk, inkább a gyárba megyünk és a mezőgazdasággal csak mellé­kesen foglalkozunk, vagy egészen fel is adjuk”. Nem egy kisgazda persze dilemma előtt áll, amelyet az ál­lamnak kell megoldania, tervezett struktúrapolitikájával. Persze a keménységet nem lehet teljesen kiküszöbölni. Az NSZK megalapítása óta kereken 600 000 paraszt fel­adta, értékesítette, vagy leállította gazdaságát és ez a többségüknek bizonyára fájdalmas volt. Ma még 1,3 millió német paraszt gazdálkodik saját földjén és csak kevesen kételkednek abban, hogy a küzdelmet végül is feladják. 1969. október 27-én felértékelték a márkát, — a pa­rasztok hiába tiltakoztak. Lépést kellett tartaniuk a szomszédos országok áraival. Amit ily módon elveszí­tenek, Bonn kiegyenlíti — 1,7 milliárd márkát irányoz­tak elő erre. A pénzt hektáronként osztják fel. Ki kell tölteni egy nyomtatványt, hogy hány hektár hasznos terület áll művelés áíatt; ‘i^égy hektárba 1Ö9,50 márka jut. Tehát megint a szubvencióról szóló régi nóta? Érti azt mondja: „Nem. Szubvenció a szó szoros ér­telmében aligha létezik már a mezőgazdaságban. Ezek úgynevezett előmozdító intézkedések. Ha ezeket a se­gítségnyújtó intézkedéseket szubvenciónak tekintjük, akkor csaknem minden állami intézkedés szubvenció. Akkor a műút szubvenció az autósoknak, a szociális lakásépítés ugyancsak az, és ez így menne tovább, egészen a nyugdíj juttatásig”. Érti rátapint a kényes pontra: „Elterjedt az a vé­lemény, hogy parasztjaink a szubvenció révén jövedel­müket többé-kevésbé állami eszközökből fedezik. Ez igy nem igaz”. Szubvenció ide, előmozdító intézkedések oda: a sa­ját maga által kezdeményezett körkérdésből a minisz­ternek tudomásul kellett vennie, hogy a német pa­rasztoknak több mint a fele (61 százalék) azon a vé­leményen van, hogy a mezőgazdaságnak mindig szük­sége lesz állami támogatásra. Érti ezt még józanabbul látja. A Quick megkér­dezte őt, hogy meg tudná-e nevezni azt az időpon­tot, amikor a német parasztokat többé nem kell tá­mogatni. Erre Ért azt válaszolta: „Ilyen soha nem lesz”. ó (Quick) Képtelen prémium: SZÁZHUSZONÖTEZER URA ANNAK. AKI LEVÁG EGY TEHENET Olaszországban 33 ezer tehenet kellene levágni és minden egyes levágott tehén után 125 ezer líra jutal­mat fizetnének. „Halál a tehenekre!” — ezt az utasítást kapták megdöbbent állatenyésztőink. A parasztok a tv- ben így panaszkodtak: „Nem akarunk megválni jól te­jelő teheneinktől. A Közös Piac tönkretesz berniünket, hogy megsegítse Franciaországot és Hollandiát”. A nagyközönség, amely nem túlságosan járatos ál­lattenyésztési problémákban, az egészből nem sokat ért. Azt tudtuk, hogy Olaszország több húst fogyaszt, mint amennyit termel, és hogy a fizetési mérleget nehéz egyensúlyban tartani, amióta az életszínvonal növeke­désével minden nap hús kerül az olasz családok asz­talára. A kereslet hamar meghaladta a kínálatot. A húsimport egyre növekszik. Kevés az állatállomány a hazai istállókban. És most még ebből a kevésből is jócskán le akarnak vágni. Valahogy nem stimmel ez a számítás. A Közös Piac mezőgazdasági bizottságának elnöke, a holland Sicco Mansholt vészkiáltást hallatott: „A Kö­zös Piac belefullad a tejbe. Az Európai Közösség vajjal kirakott úton csúszik a tragédia felé”. Apoka­liptikus képet tárt a hat tagország miniszterei elé: „Hatalmas nehézségek közepette mozgunk a tej- tengerben, a menekülés minden lehetősége nélkül. Óriási vaj hegy • készül ránk omlani. A vaj tartalék csak­hamar túlárad ,a Közö^ Piac hűtőraktárain és eláraszt­ja városainkat, falvainkat. Ha meg akarunk menekülni, sok tehenet le kell vágnunk. Túl sok tehén túl sok te­jet ad, és a tejből túl sok vajat gyártunk. Álljunk le a tehéntenyésztéssel!”. Mansholt meggyőzte önmagát és a különböző föld­művelésügyi minisztereket, hogy meg kell szabadulni a tehenektől. Mansholt kijelentette: ,,A Közös Piac ke­retében 22 millió tehenet tartanak nyilván. Számukat 17 milióra kell csökkentenünk. Ez fájdalmas, de el­kerülhetetlen. Hogy kevésbé fájdalmas legyen, a Kö­zös Piac minden egyes levágott állatért 125 ezer lírát fizet. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre 5 millió állatot levágni. A kezdeti fázisban 330 ezer állat le­vágására kerülne sor”. És Brüsszel feltette a kérdést a tagországoknak: hány tehenet hajlandók levágni az első fázisban? Az ember azt várta volna, hogy Franciaország, amely a vajfelesleg miatti hozzájárulás felét emészti fel, legalább 150 ezer állat levágására vállalkozik. De Franciaország csak 43 ezret jegyzett. Hollandia, a fe­hér áradat másik felelőse 14 ezret. Az éppen csak ön­ellátó Németország 160 ezret. És Olaszország, amely sem tejből, sem vajból, sem húsból nem termel eleget, késznek mutatkozott 33 ezer tehén levágására. A 125 ezer líra felét a Közös Piac, felét pedig az az ország fizeti, ahol az állatot levágják. így tehát a ki­zárólag spekulációs túltermelés megszüntetése érdeké­ben Olaszország nem csekély összeget fizet a speku­láció révén meggazdagodott országok javára. De ez nem elég: rengeteg állatról is lemond. Nem öngyil­kosság ez ? (L’ Europeo) A párizsi „vágóhíd-botrány" •• Az egymilliárd frank beruházással épülő új párizsi közvágóhíd (La Vilette), ez ideig lappangó botránya a kormány részére a legrosszabb időpontban pattant ki: a pénzügyminiszter most dolgozik a jövő évi költség- vetésen, amely a kiadások 8 százalékos növekedését irányozza elő. A vágóhíd építését 1961-ben kezdték meg, s eddig elkészült és üzemelő berendezései 757 millió frankba — az előirányzott összeg négyszeresébe — kerültek, míg befejezésük további 325 milliót igényel. A vágóhíd azonban máris 30—40 millió frank évi deficittel dolgo­zik, mert — még befejezése előtt — feleslegessé vált. Időközben ugyanis korszerűsítették a vidéki vágóhíd- hálózatot, s a vágásokat — a korszerű értékesítés mó­dozatainak megfelelően —, a termelési körzetekben, vi­déken végzik, s a húst hűtőkocsikban szállítják a pia­cokra. A vidéki vágóhidak forgalma ennek megfele­lően folyamatosan nő, míg a párizsi központi vágóhídé 1968-ig 50 százalékkal csökkent, s 1969-ben becslés- szerüen további 30 százalékkal esett vissza. A fővárosi hatóságok a kínos „La Vilette-botrány” megoldásaként a vágóhidat összes berendezéseivel és deficitjeivel együtt az államnak kívánták átadni. A miniszterelnök által elrendelt vizsgálat során azonban a Szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a „vadonatúj” vágóhidat be kell zárni, a párizsi hús­piacot pedig a múlt évben Orly közelében megnyitott nagy vásártelephez kell csatolni. (The Times) Számpcj t vény A megadott definíciók alapján először a baloldali ábrát kell megfejteni, majd a kockák bal felső sarkában lévő szá­mok alapján a jobboldali ábrát kell kitölteni, a megfelelő betűk beírásával. Helyes megf ejtés esetén Babits Mihály egyik szüreti versének pár sorát kapjuk. 1. Divatos fejdísz 2. Színárnyalat 132. 29 62 &S­4 74 47 92 07 4 2. 5 4 5 6 •7 8 9 71 33 29 40 49 6 2 42 ■55 'ic 14 12 93 44 15 96 47 48 3. Kiskoponya 27 31 3©-to 2 94 52 23 73 28 49 2D 21 22 23 24 25 26 35 i 4. Régi ház alkotórésze 3 33 19 7 22 06 ©3 4© 44 27 28 29 30 39 32 33 34 5. A hét egyik napja 70-1 94 17. 77. 34 5 98 63 36 37 38 09 40 49 42 43 44 I 6. Tele 97 11 92. 45 72 8 24 92. 30 45 46 47 48 49 50 51 52­7. Lejtős, menetes 8. A megfejtéseket néha ezzel kérik 9. Csekély mennyiségre mondják. 10. Egyik szőlőfajtából készült bor 11. Papp Lászlóról mondták (két szó) 12. Nemes gyümölcr 95­SB 59 43 9 79 98 90 96 53 54 55 56 57 58 S9 60 13 88 • y'r Ti’. 39 26 Go 2.5 68 75 44 61 62. 60 64 G5 66 67 G& 60 S4 noo 01 ’■ 90 903 58 89 66 36 70 79 72 73 74 75 76 77 7S 80 64­956. 50 85 78 9ol 91 45 79 80 S1 82 83 84 85­86 84 22 96 82 96 . 69 54 20 57 87 S© ©9 9o 94 92 93 94 95 61 67 93 28 ... -f S3 37 95 904 96 97 98 99 1© o 1o1 9o2 9o3 104 Beküldendő az idézet megfejtése 1970. nov. 9-én, déli 12 ó.iig levelezőlapon, a Megyei Művelődési Központ, Szek- szárd címre. A lapra kérjük ráírni: „REJTVÉNY”. A helyes megfejtők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1970. okt. 18-i rejtvény megfejtése: „A vadászati vi­lágkiállítás”. Könyvjutalmat nyertek: Asztalos Dénes, Szckszárd, Baj- csy-Zs. E. u. 3., Dechcrt Péter, Tengelic, Gyimesi u. 35., Ná- dasi István, Pécs, I., Fürst S. u. 75., Perei Mária, Bonyhúd, Kossuth u. 55 a. Simon József, Szekszárd, Lisztesvölgy. A könyveket postán küldjük eL

Next

/
Thumbnails
Contents