Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-06 / 234. szám

»TVryvrfTyTTTTYt ryyy VTYYTTTYW WTTTTTTTTTTTY ▼▼▼▼?*▼▼▼ VYYYT^VX'tTYTYYYTYYVTTTYYTYYTYYTYYTyTYYTTTYYTTyYYYTVTYYTYYTYYVTTYS VÖROSKŐV lÄNOt fc> ► ► ► ► w > ► ► ► ► ► ► ► ► ► k ► ► ► ► ► ► £ ► * ► ► * ► ► ►* > ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► fl FEKtTg MA«*/» VISSZATÉR- KÉMREGÉNY ­24. — Tehát nem adta oda magát? — Nem. Azt mondta, ha egy- igazi szívességet teszek, akkor számíthatok a szerelmére. Beke őrnagy vette át a szót. — Az előbb valami macskaugrásról beszélt. Násfán, a laktanyában találkoztunk mi valódi macskával is. Ahhoz milyen köze volt magának? — Semmi. Igazán semmi. Én csupán enni ad­tam neki. — A lány kérte rá? — Igen, hogy időnként tegyek egy tányérka tejet az ezredparancsnok elvtárs ablakába. — Csak — nyomta meg a szót jelentőségtel­jesen Kertész ezredes, s Bekére nézett. Csend uralkodott a szobóban. Újból az ezredes kérdezett: . — Mikor kapta az utolsó feladatot? — Mire tetszik gondolni? — A kitérőre. A politikai helyettes félre­vezetésére. Arra, hogy fedezetlenül; hagyta a lőszeres kocsit. Az őrmester hangja ügyeskedő lett. — Már azt is bűnömül akarják felróni, amit jó szándékkal, rne''<’''"z*désből tettem? — Miféle meggyőződésből? — Hisz Tárnok áruló, nem? ■ Amikor másodszor vezették elő kihallgatásra, Királyon látszott, volt ideje mentségeken töp­rengeni. — Honnan veszi maga azt a sületlenséget — kérdezte ingerülten Kertész ezredes •—, hogy az ezredparancsnok politikai helyettese áruló?! Király megpróbált magabiztos lenni. — Nekem hazafiúi kötelességből kellett azt a kis kerülőt megtennem. Tudniillik, úgy áll a do­log, — és itt lehalkította a hangját, mintha ez a szigorúan bizalmas közlés csak négyükre tar­tozna —, hogy ez a Tárnok fontos hadititkokat szolgáltatott ki az ellenségnek. Mivel azonban köztiszteletben álló politikai munkás, nem le­het csak úgy egyszerűen lefogni, mert az ronta­ná a hadsereg tekintélyét. Ezért az illetékesek - ->zt a tervet eszelték ki, hogy a gyakorlatra ki­* múlás jó alkalom lesz a leleplezésre. Ezt kellett nekem elősegítenem. Kertész nem tudta magát türtőztetni. — És maga húszévi szolgálat után elhitte ezt a badarságot? Ezzel akar bennünket átejteni? — Szó sincs erről, ezredes elvtárs! Kati ugyanis közölte velem, hogy ő a magyar szer­veknek dolgozik, ezért tettette nyomoréknak ma­gát, ezért hozta ezt a nagy áldozatot, hogy le­leplezhesse Tárnok őrnagyot és megszervezhesse a „kikapcsolását”. Az erdőben, ahová a mellék­út vezet, ott került volna sor a leszámolásra. Ezért kanyarodtunk le a főútról. — S, hogy a lőszeres kocsi vezetője ezt ész­re ne vegye, maga használhatatlanná tette, a visszapillantó tükröt. — O, csak átmenetileg. Kati adott egy haj­lakkos dobozt; a benne lévő folyadékot fröcsköl­tem a tükörre indulás előtt. Reggel aztán le is töröltem benzines vattával. Szebben fénylett, mint új korában. — Az erdőben mi történt? — Az előírt sebességgel haladtunk a ki­jelölt útvonalon. Amikor a főútra Tárnok őr­nagy kocsija is visszatért velünk, egy kicsit örül- 'tem. Mert nekem ugyanis, spéciéi személy sze­rint, szimpatikus ember a politikai helyettes. Úgy gondoltam, megváltozott a terv. Szépen be­soroltunk, mintha mi sem történt volna. — A két éles lövedék hogyan került a gya­korlat színhelyére? — Fogalmam sincs róla. — Maga tehát nem is követett el bűntettet? — Már hogyan követtem volna el? Udva­roltam egy diáklánynak — eredménytelenül. Te­jet adtam egy fekete macskának, hogy ne pusz­tuljon el. Egy kis kitérőt tettünk a gépkocsival, mert úgy éreztem, ez állampolgári kötelességem. Ennyi az egész. — Ügy tesz — jegyezte meg komoran Ker­tész ezredes —, mintha nem tudná, milyen aljas erők kiszolgálója lett. Mindegy, ez most, már a maga baja. írja alá a jegyzőkönyvet. Majd folytatjuk... Király őrmester értetlenül nézett körül: ugyan miféle jegyzőkönyvet kell aláírnia? Ekkor azonban felállt a hátuk mögött ülő fiatal had­nagy, s néhány telegépelt papírlapot adott át az ezredesnek. Az átfutotta, majd letette az asztalra. — Olvassa el és írja.alá a vallomását. Király a megdöbbenéstől alig látott; kusza betűkkel, reszkető kézzel írta nevét a kipontozott rész fölé. Kertész ezredes a nyilvántartóból már át­hozatta a „fekete macska” dossziéját. Mialatt a fogdából felvezették a kémnőt, a három tiszt a régi feljegyzéseket lapozgatta. Beke megjegyezte: — Amikor nyomozni kezdtünk, még csak gondolni se mertem rá, hogy a két lövedék út­ját ugyanaz a nő irányítja, aki tavaly kicsúszott a kezeink közül! A kísérő jelentett, a nő fásultan leült. Ker­tész ezredes higgadtan, de baljósán szólalt meg: — Az a tavalyi június nehéz volt számunk­ra. Maga nagyon jól megérezte, hogy szorul a , hurok. Otthagyta azt a jó kis állást a Nehézipari Minisztériumban. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el! Jó búvóhelyet választott: az ifjúság rejtekhelyét. Maga azon — a számunkra keser­ves — napon több mint tíz évvel fiatalodott! No, persze ezzel együtt nagy áldozatot is vállalt. Az egyik legkeservesebb betegséget, a gyermekpa- ralízist kapta cserébe... Átvállalta Medgyes Ka­titól. De milyen áron? Felel rá? — Nem tudom, miről beszél. Az ezredes a nő szemei közé nézett. — Tessék. Az igazi Medgyes Kati. S az apja... Kinyitotta a dossziét, s néhány fényképet emelt ki belőle. — Az exhumált hullák maradványai.., Ezzel a kislánnyal maga azon az éjszakán olyan szoros kapcsolatba került, hogy „elkapta” tőle a beteg­séget. A nő cinikusan megvonta a vállát. A képek el­vágták a tagadás lehetőségét. De Kertész ezredes azért megkérdezte: — Soroljam tovább a bizonyítékokat? — Vannak? Kertész nyers lett: — Mi történt július húszadikán?! (Folytatjuk.) : < ■* ◄ 3 3 ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ < * * ◄ < < ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ 3 ◄ ◄ ◄ ◄ 4 4 ◄ ◄ ◄ ◄ M ◄ ◄ < <4 ◄ •4 ◄ < < ◄ ◄ ◄ ◄ < i < * ■4 < 3 A Yard mítosza A Scotland Yard által a mi­nap nyilvánosságra hozott sta­tisztika, úgy tűnik, szétrom­bol egy mítoszt, amit a bűn­ügyi regényírók hadserege a detektívtörténetek ezreiben te­remtett meg. Ez a mítosz arról a nem feltűnő rendőrtisztvise­lőről szólt, akinek csalhatatlan a szimatja, s akinek a legkör­mönfontabb gazember is áldo­zatul esik. A statisztikából kiderül ugyanis, hogy a Scotland Yard a hatáskörébe tartozó bűnese­teknek csupán egyharmadát képes felderíteni. Nagy-Britan- nia nyolcmilliós fővárosában a bűnözőknek soha nem volt ilyen jó sora. Rablás esetén 3:1, betörés esetén 6:1 az esélyük, hogy a büntetést megússzák. Mindez annak ellenére, hogy a Scotland Yard közismerten a világ legnagyobb ujjlenyomat­gyűjteményével rendelkezik, továbbá mindazokkal a mo­dern eszközökkel, közöttük szá­mítógépekkel, amelyek meg­könnyítik a bűnözés leküzdését, arról nem is szólva, hogy so­rai között vannak Anglia leg­jobban képzett nyomozói. A Scotland Yard tudva­lévőén nem országos intéz­mény, csupán a londoni rend­őrség központja, amely csak egész kivételes esetekben fog­lalkozik Londonon kívüli ügyekkel. A Yard három esztendővel ezelőtt egy Victoria korbeli erődítményszerű épületből át­költözött London egyik legkor­szerűbb irodaházába. A nagy­szerű, távvezérelt apparátus, a korszerű számítógépek és a kriminalisztikai technika leg­modernebb eszközei mellett mégis az utcán szolgálatot tel­jesítő rendőr és a „snout” — a besúgó — a Yard legfonto­sabb emberei. Az új épületbe történt be­vonulással egyidőben, (ahol egyébként éjjel-nappal ezer tisztviselő dolgozik), újjá is szervezték a Scotland Yardot. Osztályokra osztották, amelye­ket az ABC betűivel jelölnek. A három legfontosabb osztály,, áz A (közrend fenntartása), a B (a közúti közlekedés számá­ra) és a C (a bűnözés leküzdé­sére). Az A- és B-osztályt a világszerte közismert jóindula­tú és szolgálatkész „Bobby” képviseli. Az elnevezés az első londoni rendőrfőnökre, Sir Bobby Peel-re vezethető visz- sza, aki a Yard jó híréről gon­doskodott, — a C-osztály pe­dig a legendákról. Mint Peter Leining írja, a C-osztály tizenegy részlegre oszlik. Ézek C/l a legnagyobb, a C/8, az úgynevezett repülő­osztag a legérdekesebb. A C/U a legtitokzatosabb, minthogy a Scotland Yard innen szerzi be információit. A C/l részleg tizenegy osz­tagra oszlik, ezek közül a leg­ismertebb a gyilkossági osztag. Külön osztag foglalkozik a ha_ misításokkal. A kábítószer­osztag 18 ezer olyan brit ál­lampolgárt vett nyilvántartás­ba, akik a legutóbbi tíz év so­rán bármilyen összeköttetésben álltak kábítószerügyekkel. A 80 főből álló repülőosztag tisztviselői jelennek meg leg­először a bűncselekmények színhelyén. Ezek a legtúlter- heltebbek: gyakran hetekig is szolgálatban vannak. A C/U, az információs osz­tag a legérdekesebb. Ez a részleg vezeti ugyanis a bűnö­zőkről a híres kartotékokat. Akár alvilági főnökről, akár kis alkalmi betörőcskékről van szó. Itt valamennyit, — meg­rögzött szokásaival együtt —, nyilvántartják. Tudják róla hogy a sörét melyik kocsmá­ban issza meg, felesége, vagy barátnője melyik fodrászhoz jár, a hét melyik napján szok­ta szüleit meglátogatni, isme­rik bejárónőjének és tejkihor- dójának nevét. Ezek a látszat­ra gyakran lényegtelen részle­tek már számos esetben sikert eredményeztek. Amikor pél­dául egy London-szerte ismert betörő új sportkocsihoz jutott, annak rendszámát már más­nap feljegyezték a Scotland Yardnál. Néhány hónappal ké_ sóbb, egy bankrablás alkalmá­val egy utcai járókelő meg­jegyezte egy sportkocsi rend­számát. Néhány órával később a bankrablók rács mögött vol­tak. Az úgynevezett „snout”- októl származó információk megszerzésére a C/ll osztag pénzügyi alappal rendelkezik. Ez az összeg azonban lényege­sen kisebb, mint ahogy ezt ál­talában hiszik. Az . informálok nagy része ellenszolgáltatás nélkül „köp”, azzal a céllal, hogy ha maga is pácba kerül­ne, — enyhébb büntetést re- mélhesseh. Bármennyire is szervezett a világ egyik legismertebb rend­őrsége, ma -már nehezen felel meg feladatának. Rávilágít erre egy jellemző példa. Nem is olyan régen a Soho egyik jól menő klubjában megjelent három disztingvált gentleman. Félóra elteltével ketten távoz­nak, a harmadik, — kezében diplomatatáskával —, a klub főnökével kívánt beszélni. A kölcsönös bemutatkozás után a disztingvált gentleman megszó­lalt: — Ön minden bizonnyal lát­ta az én két ismerősömet? — Igen, volt szerencsém lát­ni őket — így a főnök. — Nos, a két gentleman nemcsak az én ismerőseim, ők cégem igazgatói és én az ő jog­tanácsosuk vagyok. Az én igaz. gatóim megnézték maguknak r '-'él a Scotland Yard, „romantikus" régi székháza a Themze párt­ján, jtn/orul a korszerű, új palota. az ön kitűnő klubját, ami nagy hatással volt rájuk. Azzal bíztak meg engem, fejezzem ki önnek szerencsekívánataikat. Egyidejűleg közölnöm kell, hogy ők szívesen betársulná­nak némiképpen az ön üz­letébe, A klub főnöke azonnal meg­értette, hogy a látogatás után havi jövedelme néhány ezer fonttal csökkenni fog, mert ha nem, esétleg már a közeljövő­ben —, mintegy véletlenül —, verekedés törhet ki lokáljá­ban, amelynek során jó ízlés­sel összeválogatott bútorait a szemétbe dobhatná. A zsaro­lásnak ez a fajtája, az alvilág­nak az üzleti nyereségben va­ló csendes részvétele London­ban ma egyike a legelterjed­tebb bűntetteknek. A Scotland Yard tudja ezt, mégis tehetetlen, mert hiány­zik a legfontosabb előfeltétel ahhoz, hogy nyakoncsíphesse a zsarolókat. Tanúk ugyanis nincsenek. A Londonban és a londoni East Enden volt né­hány ember, aki köpött. Ezek azóta olyan sebhelyeket vi­selnek, ame­lyek a szájuk szögletétől a fülükig húzód­nak. Az alvi­lágból úgy lát­szik még nem veszett ki a jelképek iránti érzék. ,.A Scotland Yard felügye. lőinek az a mí­tosza, hogy csalhatatlan a szimatjuk, amelynek még a legkörmön­fontabb gaz­ember is áldo­zatául esik, úgy tűnik, tényleg lealkonyodóban van'. <B) /

Next

/
Thumbnails
Contents