Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-30 / 255. szám
Ünnepségsorozat a tanácsok fennállásának 20. évfordulója alkalmából Forradalom 53. évfordulójáról. Beszélt a X. kongresszus előkészületeiről is. — A tanácsok megalakulásának 20. évfordulóját ünnepeljük. Ez is része felszabadulásunk óta elért nagy eredményeinknek, hiszen a tanácsok megalakulása gyakorlatilag a hatalomért való harc befejezése volt. A hatalom a munkásosztály kefébe került, s a tanácsok megalakulásával létrejött a munkások, parasztok államának diktatúrája. A proletárdiktatúra a néphatalmat teremtette meg. — Az elmúlt húsz év alatt a tanácsok jól szervezett helyi, állami szervekké váltak, megfelelő szakigazgatási szervezetet építettek ki. A megyében végbement fejlődés elválaszthatatlan a tanácsi munkától. Az MSZMP KB. a közelmúltban részletesen elemezte a tanácsi munka helyzetét és utat mutatott továbbfejlesztéséhez. A cél az, hogy a tényleges tevékenységet összhangba hozzuk a fejlődési követelményekkel. A megfogalmazás, amely azt mondta ki, hogy a tanácsok tömegszervezeti, államhatalmi és államigazgatási szervezetek, ma már nem teljesen helyes. A népképviseleti jelleg többet jelent, mint tömegszervezeti jelleget. Az egész nép képviseletének megtestesülése. Az sem pontos kifejezés, hogy helyi államhatalmi szervek, mert ebből az következne. hogy mindentől függetlenek. Az új fogalmazás következetesebb, amikor kimondja, hogy a centralizált államhatalom helyi szervei a tanácsok. A jelen feladatai közé tartozik megkeresni a módokat arra, hogy hogyan lehet nagyobb anyagi eszközöket a tanácsok kezébe adni, hogy hosszú távra is tudjanak szervezni. — Az elmondottaktól függetlenül határozottan ki kell mondani, hogy egy dologban semmi változás nincs: ez pedig: a tanácsok a proletárdiktatúrát testesítik meg, közép- és alsó szinten egyaránt Az államhatalmat, a proletárdiktatúra hatalmát pedig erősíteni kell. Ennek érdekében a tanácsok munkájában két pólus erősödik a jövőben: az egvik a nagyobb fokú centralizáltság. a másik pedig a nagyobb önállóság. Ezután K. Pann József ismételten elismerését fejezte ki a mepvei pártbizottság nevében, majd további jó munkát és a jó munkához jó egészséget kívánt. M. É. (Folytatás az 1. oldalról.) kapcsolatuk a lakossággal. Ebben két tényezőnek volt és van nagy szerepe. Egyfelől, hogy népszerűbb, a lakosság messzemenő egyetértésével találkozó politikát képviselnek, másfelől, hogy a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány összhangban a pártnak a szocialista demokrácia fejlesztésére irányuló politikájával, nagy gondot fordít a tanácsok gazdasági eszközeinek és önállóságának bővítésére, és a tanácsi munka soron következő korszerűsítéséről, majd a következőkkel fejezte be, itt nagyon röviden és kivonatosan ismertetett ünnepi beszédét. — Tudatában vagyunk a nagy felelősségnek, amely reánk hárul a párt által kitűzött, a megnövekedett feladatok végrehajtásában. A tanácstagok és a tanácsapparátus dolgozóinak politikai és szakmai tapasztalata, hozzáértése, szorgalmas munkája az A tanácsok húszéves fennállásának évfordulójára készített emlékplakett. hatáskörük növelésére, egyszóval a feladataik ellátásához szükséges feltételek megteremtésére. Ezt követően Szabópál Antal részletesen és számadatokkal bizonyítva beszélt az elmúlt húsz év fejlődéséről, azokról a látható, kézzelfogható eredményekről, amelyek a jó tanácsi munka nyomán teremtődtek meg a megyében. A későbbiekben a következőket mondotta: — A tanácsi tevékenységben kiemelkedő társadalom- politikai jelentősége van a tanácstagi munkának. Amikor a húszéves tanácsokat ünnepeljük, őszinte elismeréssel kell illetni azt a 3080 tanácstagot, akik önzetlenül, vállalva a megtisztelő megbízatással járó jelentős többletmunkát, képviselik választóikat a megye tanácsaiban. Tisztelet és elismerés annak a ma még funkcionáló 236 tanácstagnak, akik húsz évvel ezelőtt, vállalva az ismeretlen feladatokat, elkezdték a tanácsi munkát, s elősegítői voltak a falu, a város, a megve fejlődésének, akik húsz év óta megszakítás nélkül töjtik be tisztségüket, becsülettel dolgozva a közösségért. A fentieken kívül elismeréssel beszélt a jubileumi tanácsülés szónoka a tanácsi apparátusban dolgozókról, s mindazokról, akik a korábbi években voltak tagjai a tanácsoknak. — A két évtizedre való visz- szatekintés — folytatta később Szabópál Antal —, az arra való emlékezés csak akkor válhat teljessé, ha a húsz év tapasztalatai alaoián az új elvárásoknak megfelelően számot vetünk a jövő feladataival is. A szocialista építés, a tanácsok előtt álló megnövekedett feladatok, a szocializmus teljes felépítsenek magasabb szinten való folytatása megköveteli az állami élet, a szocialista demokrácia, ennek szerves részeként a tanácsok és szerveik tevékenységének fejlesztését Ezt követően Szabópál Antal röviden beszélt a negyedik ötéves terv végrehajtása elmúlt húsz év során is biztosítéka volt és a jövőben még inkább biztosítéka lesz annak, hogy Tolna megyében a tanácsok a szocializmus teljes felépítése során rájuk háruló feladatokat, a X. párt- kongresszus határozatait, a párt irányításával, a megye lakosságának aktív közreműködésével, a gazdasági és társadalmi szervek további támogatásával, az elvárásoknak megfelelően szervezik meg és hajtják végre a következő esztendőkben. A kitüntetések átadása után K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára emel. kedett szólásra. A megyei pártbizottság nevében megbecsüléssel és tisztelettel köszöntőm a húszéves tanácsokat, a tanácsi apparátus dolgozóit és a tanácstagokat — kezdte felszólalását K. Papp József. Ezután röviden megemlékezett ez év nagy évfordulóiról, Lenin születésének 100., hazánk felszabadulásának 25. és a Nagy Októberi Szocialista Mezőgazdasági vázszerkezetek gyártása A Beton- és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyára az elmúlt év végén kezdett termelni. Gyártmányaik között mező- gazdasági vázszerkezeteket is készítenek, két méretben. Az előállított vasbetonpanelek különféle mezőgazdasági épületekhez, — magtár, istálló, stb. — használhatók fel. Képünkön: kiemelik a kész vázszerkezeti elemeket a formákból. (MTI foto „A jólét útja két szóban kifejezhető — munka és takarékosság” — mondta Franklin Benjamin. Sok igazság rejliek ebben a mondásban: a becsületes munka, minden magyar állampolgárnak biztosítja a biztos megélhetést. Ha ez józan takarékossággal párosul elősegíti a gondtalanabb életet. Megyénk felnőtt lakossága és ifjúsága tudja ezt, és gyakorlatban ennek megfelelően cselekszik. Ezt bizonyítja az a közel 1 milliárdos betétállomány, amellyel jelenleg megyénk lakossága rendelkezik, az a 4—5 milliós iskolai takarékbetét, melyet ifjúságunk — iskolai betétállomány formájában évente összegyűjt. Igazolása a helyes szemléletnek az a tény, hogy az 1970. szeptember elsején bevezetésre került „Ifjúsági takarékbetét”-re két hónap alatt mintegy 3000 fiatal kötött szerződést megyénkben. Megyénk takarékos lakossága — köztük a fiatalok — ugyanakkor él azokkal a lehetőségekkel, amelyeket társadalmi rendünk nyújt a számára. Ezt mutatja, hogy megyénkben közel 40 000 család megközelítőleg 500 millió Ft kölcsönt vett igénybe célkitűzéseinek megvalósításához, melyből mintegy 12 000 családi ház épült fel az elmúlt 10 év alatt. E számok mögött megyénk lakosságának komoly és szorgalmas munkája, ipari és mezőgazdasági üzemeink fejlődése, életszínvonalunk emelkedése áll. A takarékosságban alapvetően fontos a cél ismerete: a múltban is takarékoskodtak az emberek, de minőségi különbség van a két takarékossági forma között. Míg az elmúlt társadalmi viszonyok között a kapzsiság, a harácsolás, vagya holnaptól és a jövőtől való félelem, a létbizonytalanság kényszerített családokat és egyéneket arra, hogy felhalmozzanak, vagy megvonjanak maguktól valamit, addig a ma tudatos takarékossága a jövő a mind jobb és biztonságosabb megélhetés, a háboríthatatlan családi és egyéni életmód érdekében történik. A „Józan takarékosság” jelszavát mind többen teszik magukévá, ez nagy mértékben jellemző a fiatalokra is. Már gyermekkorban megkezdődik a helyes szemlélet kialakítása. Ebben nagy szerepük van azoknak a pedagógusoknak, KISZ- és úttörővezetőknek, akik célokat, távlatokat állítanak a fiatalok elé a takarékossági mozgalomban. Egész éves takarékosság eredményeként a nyáron táborozni, kirándulni viszik az úttörőket, fiatalokat. Ezzel az előtakarékos- sággal nagy mértékben megkönnyítik a szülők helyzetét, amellett távlatokban gondolkodó, beosztó ifjúságot heveinek. Lehetővé teszik, hogy azok a gyermekek is eljussanak hazánk legszebb tájaira, akiknek szülei egy összegben ezeket a költségeket fedezni nem tudják. A jellemformálás a takarékos életmódra való nevelés szempontjából nagy jelentősége van az ifjúsági takarékbetét bevezetésének. A nagyfokú érdeklődés bizonyítja, hogy fiatalságunk felelősséget érez a jövőért, tudja, hogy a takarékos életmód biztosítja a gondtalanabb családi élet feltételeit. Amikor a 46. világtakarékossági napra emlékezünk szerte a világon, kifejezzük megbecsülésünket azoknak, akik különösen sokat tesznek ifjúságunk és a felnőtt lakosság takarékosságra neveléséért: a pedagógusoknak, az OTP, takarékszövetkezetek és posta- hivatalok dolgozóinak. Szabó Géza a KISZ megyebizottság első titkára Takarékosság — ifjúság során jelentkező feladatokról, — Érez* K. Gyula felv. — KS) I