Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-29 / 254. szám
iBukos Márta KISZtitkárok premierplankan A KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban tárgyalta a lányok és fiatalasszonyok helyzetét a megyében. Részlet a jelentésből: „A KISZ munkájában és a különböző funkciók vállalásában, va„ lamint azok példamutató ellátásában sok nő végez kitűnő munkát”. A sokból kettőt kerestünk meg. „Szerencsés nemzedék?” A Tolnai Selyemgyárban fiatal szőke lány fogad bennünket. Bakos Márta, a gyár KISZ-alapszervezetének csúcstitkára. I960 óta KISZ-titkár, 1967-től csúcstitkár. Tavaly vették fel a párttagok sorába. Huszonhárom éves, mosolygós arcú, közvetlen és egyszerű. — Mit jelent csúcstitkárnak lenni? — kérdez vissza. — Sok örömet, még több gondot. Jó az, hogy 150 kiszesünk ma már nemésak kötelességszerűen vásárol bélyeget, de az összejövetelekre is szívesen jár. Remek ötleteik vannak egy-egy rendezvénnyel kapcsolatosan! Gond a 6+2-es munkahét, a három műszak. Objektív akadályok ezek, de néha olyan bénítóan hatnak! Komorrá válik az előbb még csupa derű tekintete, majd a jövő tennivalóiról beszél: — A jövő héten Sopronba utazom A selyemipar kilenc gyárának KISZ-titkára alakított koord'nációs bizottságot, s. a következő értekezletünket Sopronban tartjuk. Határozott, kiegyensúlyozott egyéniség. Egyszerű, kerek mondataiból kicsendül a hit, az akarat, amellyel bonyolult és felelősségteljes munkáját végzi. Százötven fiatalt irányít, pedig tulajdonképpen még ő is fiatal.. Vajon milyennek látja korosztályát, ő, akihez naponta ezernyi gonddal fordulnak a selyemgyári kiszesek? — Hadd. kezdjem példával. Valamelyik este a gyár gazdasági vezetőivel vitatkoztam. Elhangzott azon a beszélgetésen többek között az is, hogy mi, a „háború utáni korosztály”, szerencsés nemzedék vagyunk. Valóban azok lennénk? Nem hiszem. Igaz, van bennünk egyfajta fenntartás, az örökös múlt-felemlegetőkkel szemben, van bennünk iszonyat a tudománytalan túdományoskodók- tól. De van bennünk mérhetetlen vágy az őszinteségre és valami ösztönös vonzódás az olyan emberek iránt, mint amilyen, például a mi párttitkárnőnk, Bolvári Józsefné. Számos társadalmi funkciójáról beszél még, arról, hogy vajon eleget tud-e tenni minden vállalásának ezután is? — Néha, úgy érzem magam, mint az a bizonyos kovács, aki hályogot operált, s csak később jött rá a veszélyességére — mondja. Kérdően néz rám: értem-e, mire gondol? Értem, Márta A kis képviselő Neve: Ádám Györgyi. Életkora: 17 év. Ádám Györgyi Foglalkozása: tanuló. Tanulmányi átlaga: 4,6. — Elsős koromtól alapszervi titkár vagyok, tavaly választottak meg csúcstitkárnak. Első önálló feladatom ez év februárban, a diákparlamentre való készülés volt. Akkor érez. tem igazán, hogy nekem kétszáz társam érdekeit kell képviselnem, kétszáz ember örömét és gondját tolmácsolnom. Talán nem túlzás azt mondani: ♦ akkor éreztem magam először felnőttnek. — Miről beszéltél a diákparlamentben? — A KISZ demokratizmusáról. — Példaképed? — Most, Madame Curie. — Terveid? — Pedagógusnak lenni. — Kedvenc tantárgyad? — Magyar irodalom Csengetnek. A tolnai gimnázium csúcstitkára órára siet. Történelemből még nincs felelete. .. Ne haragudj, kérlek, hiszen soha nem vezet a kioktatás szándéka, meg aztán tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy fölöslegesen hányom a borsót a falra. Bevallom, a „borsóval” sokszor ta- takarékosabban bánnék, ha csak rólad lenne szó. No, nem azért! Tudom én, hogy kamaszruháddal együtt kinövöd a világról alkotott zűrzavaros elméleteidet is, sőt egy idő után kikéred magadnak és minden utódodnak ezeket az „elméleteket”. Ami megnyilvánulásaidban, „színvallásaidban” engem határozottan zavar, az nem más, mint az, hogy korodhoz képest érces a hangod és fölöttébb hamar emelkedik a még mutáló hangok fölé. Szóval, hangadónak számítasz kis körödben és bármi valószínütlenül hangzik, hatásod elég erőteljes, mindenképpen alkalmas arra. hogy disszonanciát eredményezzen. Mondod, unalmas már, hogy mostanában annyit „szövegelnek a felnőttek a rádióban, tv-ben, újságok hasábjain, különféle fórumokon — uram bocsá’, még otthon is — arról, hogy meddig jutottunk el, mit kell megcsinálnunk az elkövetkező öt évben. Mondod és észre sem veszed, vagy nem akarod észrevenni, hogy a „haláli unalom”-ról panaszkodva egyrészt azt mondják rólad, hogy „ez aztán igen, ez megmondja őszintén!” — másfelől pedig sajnálkozva fordítanak hátat neked a korod- béliek, akik már fölfedezték, hogy a demagógia ugyanúgy mérgezi egy adott közösség levegőjét, mint a városokét, az ipar- és lakótelepek füstje. Hátat fordítanak, mert azok a bizonyos „szövegelők” tulajdonképpen csak felerészben szövegelnek önmagukért. Számadásra kész felelősség- tudatuk legalább annyira van érted, értetek, fiatalokért, mint magunkért, világosabban szólva, azokért, akik a történelmet nem azért csinálják, mert nincs egyéni problémákra lebontható gondunk és bajunk, haném azért, mert ez most a mi legemberibb, legszebb kötelességünk. Nem X és Y kötelessége, hanem összköteles- ség, lévén, hogy az össztár- sadalom közeljövőben boldogulása, a függőleges tovább építkezésre alkalmas, szilárd alapok lerakása a dolgunk. Ismétlem, nem az „enyém”, „ti- ed”-del jelölhető dolgunk, hanem a mienk! Ha még most nem is, majd csak meghallod e szónak valódi csengését és majd csak sikerül hozzáigazítanod páratlannak vélt személyiségedet ahhoz a hűséges szolgálathoz, amit a m i kötelességünk parancsol. Ó, nem kívülről, hanem belülről! Külső parancsra — hiszen tanultál történelmet és tanulsz is még — ez a nép nem „szövegelt” se keveset, se sokat. De harcolt, a szavakat tettekkel párosította. Furcsállom, hogy ezt nem érzed és érted, mivel éveid számát tekintve fiatal vagy és kérkedsz is ezzel, méghozzá néha úgy, mintha a fiatalság örök úti- társad lenne. Nem feltételezem rólad, hogy nem tudod ki Louis Aragon és ki volt Maurice Thorez. Nos, ő, Thorez mondotta igen sokszor — idézve a nagy francia költőt —, hogy a kommunisták a világ ifjú sá g a. Folytassam? Nincs rá szükség. Mostani meggondolásra talán ennyi is elegendő ... — Rá — [■■■■■■■■««■■MllMnWMIIMmWMIIIMHII II I Hill II T ~ ~T ~ Bástya utca 24 j régi nádfedeles házikó olyan, mint egy nagyon hosszú élet. Tele van emlékekkel. Komorakkal és vidámakkal. A rozoga falak néha sírnak, néha nevetnek. Sírnak, ha eső áztatja őket. Ilyenkor a hatalmas könnycseppek a kis konyha és a szoba szűk világába is beperegnek. S ha beszökik a napfény, a falakkal együtt kacagnak a repedezett deszkaajtók rései. A minap is fény, derű, öröm költözött Paksra, a Bástya utca 24-be Mindezt a MEZÖBER Április 4 szocialista brigádja vitte be. De hogy is kezdődött? Az év elején tett brigádfelajánlás hatodik pontja így szólt: „Vállaljuk, hogy támogatjuk a rászoruló családokat...” S, hogy miért éppen Paksra mentek és miért Kiss Istvánékat keresték fel? Vállalatuknak munkakapcsolata van a Paksi Állami Gazdasággal, a brigád meg úgy érzi, hogy . a „választott” család kilenc tagjának kell a törődés, jólesik a szeretet. * Kopogtatnak. Csak a nagymama van itthon. — Tessék csak... még jól emlékszem magukra, nagyon vártuk, hogy megint jöjjenek. Amikor augusztusban itt jártak az jó volt. Na megyek is. ösz- szeszedem a gyéreiteket. Mind a napköziben vannak. — Elvisszük kocsival — szól Egyed Dezsőné. Az idős asszony idegenkedve tekint a Volgára, aztán a lábára mutat. ' — Ez gyorsabb. A tizenegy tagú brigád három képviselője marad csak a konyhában. A kis asztalra sorra kirakják az ajándékokat. Ruhák, cipők, csokoládé, ceruza, radír... minden. Talán ennyi szép tehertől még soha nem roskadozott az az asztal. Az öreg Singer varrógép, a két ösz- szetákolt hokedli és a hideg sparhelt „figyelik” a tevékenykedőket. De máris megérkezik a nagymama a tízéves Pistivel. A kamaszodó fiú kissé szégyenkezve, de boldogan húzza fel a vadonatúj kék tréningruhát. Nézi magát, s csak ennyit szól: — Megmutatom a srácoknak. — s máris becsukódik mögötte az ajtó. A szőke fejet még egy pillanatig lehet látni, amint az ablak előtt elszalad, az iskola felé. Aztán kevés szó esik. Ilyenkor nem könnyű a beszéd. — Menjenek a Terihez, a menyemhez is el, babot szed Csámpapúsztán Az lesz az ebéd holnap. * István, Teréz, Zoltán, Júlia, Zsuzsanna. Tízíves, kilencéves, hatéves, négyéves, hároméves. Öt testvér. A brigád ajándékainak mindannyian örültek. Azóta már egyikük új kiscsizmában, másikuk új ruhában megy az óvodába, vagy az iskolába... A nagymama pedig, úgy, mint régen, csak talán mosolygósabban, vezeti a háztartást, a nagypapa a ház körül dolgozik Az öt emberpalánta édesanyja babot meg tököt szed. vagy zsákot foltoz az állami gazdaságnak. Esténként pedig hajtja az öreg Singert, hogy Zsuzsinak, vagy Julikénak előbb készüljön el a kis ruha. A család fenntartója Kiss István. Rokkantsági nyugdíjas. Havi hétszáz forintot kap. Este pedig az állami gazdaság fatelepére megy, s.mint éjjeliőr lép szolgálatba. Minden munkát elvégez, amihez egy kéz is elég. Három éve vágta le fél kezét a silógép. * Az Április 4 brigád 11 tagja boldog. Segítenek egy családon, szeretetet adnak öt kis gyermeknek és négy felnőttnek. Az ajándékokat társadalmi munkáért kapott pénzből vásárolták. Szakítottak időt a munkára, szakítottak szeretetet a szívükből, pedig tizenegyük közül nyolcán családosok. Az egy nap története ezzel nem ért véget. Mindehhez hozzátartozik egy kedves sztori, ami a látogatás estéje után történt, Egyedéknél. Az első elemista Dezsőké kissé morcosán, sértődötten kérdezte meg édesanyját. — Hát anyuka, játékokat meg nem vittetek? — Most nem, de lesz még Mikulás, karácsony és még sok_ ünnep. íftwvátw Wm v_ A
