Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-28 / 253. szám
(f OSiPA S’! C OTlt fHAoHöllTÄftlAUCnft3VQI(ä4 NÉPÚJSÁG I A MAOTAA SZOCIALISTA MÜIOAirMT TOLHA KMTD mothAm tu'» «OTW WWW. IWJ 27x2 25 év a magyar képzőművészetben 24. forduló A régebben csaknem teljesen elsorvadt iparművészet a fel- szabadulás utáni években újjáéledt, sőt az előző korszakot meghaladó eredményeket is elért, ügyit neves ötvösművészünk néhuny művét mutatja be képünk. Kérdések: 1. Melyik iparművész alkotta a fenti képen látható műveket? (Könnyítésül eláruljuk, hogy a debreceni vasútállomás kultúrvárótermének rézdomborítása is az ő müve.) 2. Ki a szerzője a „Műalkotás születése” című könyvnek? Ugyanennek az írónak 1961-ben is megjelent képzőművészettel foglalkozó műve. Melyik az? A helyes megfejtésért 3 pont jár. Odaítélték a fizikai és kémiai Nobel-díjat A Svéd Tudományos Akadémia kedden délelőtt Stockholmban odaítélte az 1970. évi fizikai és kémiai Nobel-díjat. A fizikai Nobel-díjat — arányosan megosztva — idén a francia Louis Neel, a grenob- lei egyetem professzora és a svéd Hannes Alfven, a stockTOLNA MEG VEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca <6. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám; 35 968 holmi műegyetem elméleti fizikai tanszékének professzora kapta meg. Neel professzor az „anti- ferromagnetizmussal és a ferri- magnetizmussal kapcsolatos alapvető fontosságú munkáiért és felfedezéseiért” kapott No- bei-díjat, amelyek jelentős alkalmazást nyertek a szilárd testek fizikájában, Alfven professzor pedig „a magneto-hid- rodinamika terén végzett alapvető munkásságáért és a plazma-fizika különböző területein eredményesen alkalmazott felfedezéseiért” részesült e magas kitüntetésben. Az 1970. évi fizikai Nobel-díjasok december 10-én veszik át Stockholmban a kitüntetéseket és az azokkal járó 400 000 svéd koronát. Az idei kémiai Nobel-díjat az argentin Luis F. Leloic, Buenos-Aires-i professzor kapta, a „cukornukleotidák és a szénhidrátok bioszintézisében betöltött szerepük felfedezéséért.” A kémiai Nobel-díjjal — akárcsak az irodalmi, orvosi és fizikai Nobel-díjjal — 400 000 svéd korona jár. OKTOBER 28 SZERDA Névnap: Simon. A Nap kél 6,21, nyugszik 16.34 órakor. A Hold kél 4,21. nyugszik 13.29 órakor Megkezdődött a munkaügyi oktatás Tegnap délelőtt Szekszárdon, ünnepélyes külsőségek között kezdődött a munkaügyi döntő- bizottsági tagok kétéves tanfolyama. A megnyitót dr. Szilcz Ákos, megyénk főügyésze tartotta. Beszédében emlékeztetett a munkaügyi döntőbizottságok sok éven át tapasztalt eredményes működésére, s hangsúlyozta, hogy az MDB-k helyes tevékenysége fontos tényezője a szocialista törvényes, ségnek. A kétéves tanfolyam első előadását dr. Lőrincz János, a Tolna megyei Területi Munkaügyi Döntőbizottság elnöke tartotta. A munkaügyi döntő- bizottságok szervezeti felépítéséről. ügyrendjéről, hatásköréről szólott. Szekszárdon perdül a szerencsekerék Éppen két évszázada perdült hazánkban először lottó szerencsekerék Budapesten. Még tehát a jubileumi évben vagyunk, amikor az emlékezetes esemény alkalmából pénteken egy olyan impozáns helyen, mint a Babits Mihály művelődési központ termében — húzzák ki a nyerőszámokat. Hogy kiknek? Az majd elválik a „vallatásnál”. Az biztos, hogy eddig akik nyertek, ritkán panaszkodtak. Legalábbis azok, — több mint harmincon — akik ez évben különböző találatokra közel négymillió forintot vettek fel. Ez évben még nem volt ötös a lottóban. Megtörik-e Szekszárdon e negatív sorozat? Reméljük! Az előtte ígért vidám, zenés műsor talán erre serkenti a számhúzókat. (ie) Játék pisztollyá 1 fenyegetőzött Régi játékpisztolya felhasználásával követett el bűncselekményeket Szijjártó Tibor 21 éves kocsimosó, budapesti lakos. Egy. IX. kerületi étteremben — ittasan — egy férfi oldalához nyomta a pisztolyt, s felszólította, hogy fizessen neki italt. Az nem ijedt meg, mert látta, hogy az ittas ember ártalmatlan eszközzel fenyegetőzik. Szijjártó a pisztolyt ráfogta a pénztárosnőre is, aki viszont megijedt és sikoltozni kezdett. Ezt követően a Csemege Élelmiszerkereske— Fakitermelési rekord. Négy motoros fűrésszel, egy hét alatt 500 köbméter fát termeltek ki a tengelici erdészkerületben. — A szekszárdi lottózóban a napokban fizették ki Klemm János- né mözsi lakosnak a 17. játékhét 4 találatos nyereményét. A szerencsés nyertes elmondotta, a nyereményösszeg sorsa már eldőlt: hétvégi házat építtet a család. — A MÉM Mérnök- és Vezetőképző Intézet jelentkezést hirdet az idén novemberben és decemberben kezdődő mérnöktovábbképző tanfolyamokra. A jelentkezés feltételeit a Magyar Mezőgazdaság 42. számának információs melléklete közli. — Dombóvárott október 30- án nyitják meg azt a kiállítást, ami a dombóvári járás és Dombóvár 20 éves fejlődését mutatja be, a népi díszítőművészet legszebb darabjaival együtt. A járási művelődési ház e kiállítás mellett filmvetítést is rendez. A Dombóvár várossá avatásának ünnepségéről készült kisfilm, valamint a dombóvári filmkör néhány díjnyertes filmje szerepei a műsorban. — Pénteken, október 30-án ünnepélyes keretek között nyújtják át Szekszárdon, a tsz-szövetség székházába-» az aratási verseny díjait. A versenyben a szekszárdi járás legjobb kombájnosai vettek részt. — Faddon, a művelődési ház klubtermében ma, október 28- án nyitják meg Molnár M. György festőművész kamara-« kiállítását. A kiállítás november 10-ig lesz nyitva. — Munkavédelmi problémák. Baranya—Tolna megyei Állami Gazdaságok főosztályának rendezésében a két megye állami gazdaságainak igazgatói munkavédelmi tanácskozást tartanak csütörtökön Dalmandon. Devdelija határvárosban találkozott hétfőn a görög és jugoszláv egészségügyi miniszter, hogy megvitassák a kolera ellen teendő közös óvintézkedéseket. Időközben a görög kórházak utasítást kaptak, hogy mindenkit, aki csak óhajtja ezt, be kell oltani koleraellenes szérummal. Hasonló intézkedéseket hoztak Albániában a beutazó külföldi állampolgárokkal szemben. Azok, akik koleragyanús országokból jönnek, kötelesek oltási bizonyítványt magukkal vinni. — Az OTP és a Hazafias Népfront közösen rendez műsoros ünnepi estet Szekszárdon. a Babits Mihály művelődési központban, szombaton este 7 órakor, a yilágtaka- rékossági nap alkalmából. — Mai számunkból a Gyerekek című rovat anyagtorlódás miatt kimaradt. Helyette lapunk holnapi számában Jelenik meg. — A biztosítási és önsegélyező csoport tagjai részére vásárolták meg a pénteki előadás valamennyi jegyét. Ezen a napon Kenessey— Hubay: Csárda jelenete és Borodin: Igor herceg című operájának TI. felvonásbeli balettbetétje, a Po- loved táncok szerepel a műsoron, a Babits Mihály művelődési központban. — Meglopta jótevőjét, egy 89 éves asszonyt Túrái Béláné 39 éves sárosdi lakos, és ezzel ötezer forintot meghaladó kárt okozott. A tamási járásbíróság, arra is figyelemmel, hogy a kár részben megtérült, a tolvajt csak hathónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntetés súlyosbítása iránt a vádhatóság képviselője fellebbezési óvással élt — Erős mezeipocok-fertőzést jelez a. Tolna megyei Növényvédő Állomás Kurd, Tamási, Szekszárd, Bátaszék, Madoc.va és Aparham határában. — Ezer forint pénzbüntetést szabott ki a paksi járásbíróság Katona Andor dunaföldvári szerelőre, mivel ittasan motorkerékpározott — Tégladarabbal dobott meg egy falubeli férfit Varga István 39 éves ozorai lakos, s ezzel könnyű sérülést okozott A hasonló cselekményért korábban már elítélt Vargát a tamási járásbíróság háromhónapi szigorított börtönnel súj-. tóttá. Mintegy százmillió forintos ruházással új, korszerű tejüzem építését kezdték meg Egerben, m város déli részén. Az új tejüzem, amelyet 1971. év végén helyeznek üzembe, naponta 50 000—70 000 liter tej felvásárlására és feldolgozására rendezkedik be, a jelenlegi 15 OQO-rei szemben. GYENGÜL A FELMELEGEDÉS Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások, szórván nyosan előforduló, kisebb esőkkel. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős észak, nyugati szél. A nappali fel- melegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül. delmi Vállalat Páva utcai halelőkészítő helyiségében a pisztollyal fenyegetőzve mintegy 6 kilogramm halat egy nylonzacskóba dugott és elfutott. Többen üldözőbe vették, s amikor csaknem utolérték, rájuk Fogadáson szegezte a pisztolyt. Többen közrefogták, s elvették tőle a pisztolyt és a zsákmányt. A fővárosi bíróság Szijjártó Tibort — az elsőfokú ítélet helyben hagyásával — másfél évi szabadságvesztésre ítélte. Hűségjutalom jellegű életbiztosítás Szeptember óta Tolna megyében negyven hűségjutalom-jelle- gű életbiztosítóst kötöttek a szövetkezetek, vállalatok az Állami Biztosítóval. Az anyagi megbecsülés újabb formája a hűség- jutalom-jellegű életbiztosítás.. A vállalat vagy szövetkezet a szociális alapból fedezi egy-egy dolgozó biztosítási költségét. A tízezer forintos hűségjutalmat tíz év után az Állami Biztosító fizeti ki a dolgozónak. A Paksi Halászati Termelőszövetkezet tizenhét tag részére kötött ilyen biztosítást. — Egyszer már meg keli mondanom: magát így, négyszemközt sokkal jobban érteni, mint a könyveit!