Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-23 / 249. szám
* -■ ■ í • 12. AZ „ALPESI ERŐDÍTMÉNY” 1945 tavasza. Németország, Ausztria, Csehszlovákia országútjain visszavonulnak a hitlerista csapatok. Április 10-én Hitler bejelenti, átköltözik a Bajor-Alpokba, s ott az „alpesi erődítményben” megszervezi a náci erők, végső ellenállását. Végül azonban a „führer” ott maradt berlini bunkerjében, ahol, mint tudjuk, öngyilkosságot követett el, holttestét benzinnel locsolták le és elégették... Az „alpesi erődítményt” azonban mégis a nácik által egész Európából összerabolt kincsek, valamint a titkos dokumentumok és irattárak hatalmas rejtekhelyévé alakították át. A hegyek között megbúvó tengerszemek, a meddő és elhagyatott bányák, a barlangok és odúk megtelték rejtélyes ládákkal és konténerekkel. Ide, ebbe az Ausztria, Németország és Csehszlovákia határai közé ékelt hatalmas háromszögbe hordták tizenhat vasúti kocsiban a sachsenhauseni berendezéseket is. A nyomdai felszerelésből semmi sem került elő többé. Ami pedig azt a száznegyven foglyot illeti, akik a 18/19-es tömbben berendezett nyomdában dolgoztak, Himmler parancsa világos volt: A „Bernhard-művelet” nyomait el kell tüntetni. A különleges papírt és a hamis bankjegyeket égessék el, a lemezeket és a matricákat vessék a Toplitz-tóba, ott, ahol a legmélyebb a víz, azt a száznegyvenet pedig vigyék az ebensee-i táborba és egytől egyig likvidálják őket.” Himmler parancsát csak részben teljesítették. A foglyokat elszállították ugyan Ebensee-be, de az amerikai tankok 1945. május 5-i váratlan betörése megakadályozta az SS-eket abban, hogy kivégezzék a történelem legnagyobb pénz- hamisításának szemtanúit. Nem hajtották végre a bankjegyek elégetésére vonatkozó utasítást sem. Az SD és a Gestapo emberei ugyanis arra gondoltak, hogy nem árt, ha félretesznek egy kis pénzt az elkövetkező „sötét napokra”. Mintegy hatvan konténert tehát a Toplitz tengerszembe süllyesztettek. 1959-ben több konténert felszínre hoztak, s jó részükben hamis fontot találtak. A Toplitz-tó mélyébe rejtett pénz mennyiségére és értékére vonatkozó adatok rendkívül ellentmondóak. A sachsenhauseni hamisítások következményeinek kérdésében az Interpol diszkré- tebb volt, mint bármikor, noha a háborút követő években foglalkozott a még forgalomban levő bankjegyek felkutatásával és az ezeket forgalmazó szélhámosok üldözésével. A Daily Mail 1950. június 5-i száma azt írta, hogy „Himmler hamis font sterlingjei továbbra is áramlanak Hága felé. Többségük az európai országokból érkezik, de jön hamis pénz Argentínából vagy Ausztráliából is”. Ismeretes, hogy Hága az Interpol hamisítványokkal foglalkozó irodájának székhelye. 1947—1949. között ez az iroda százhuszonhét hamisítványtípust fedett fel. A nyomozók felfigyeltek arra, hogy a sachsenhauseni hamis dollárok készítésénél alkalmazott matricák, lemezek, papírminták sosem kerültek elő. Egyes újságok, nemkülönben egyes szerzők, köztük Julius Mader is, így arra következtettek, hogy az 1949-ben forgalomba került hamis dollárok és az eltűnt nyomdafelszerelések között kapcsolat van. „Ügy tűnik, hogy a hamisítók ugyanazokat a matricákat használják, amelyekkel a háború idején a nácik nyomták a hamis dollárokat” — állapította meg a nyugat- berlini Telegraph 1949. augusztus 29-i száma. Igaz — mutat rá az amerikai titkosszolgálat már említett jelentése is —, hogy 1947—1949. között szinte egyidőben kerültek forgalomba ilyen bankjegyek Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Angliában és Norvégiában. A későbbi események ellenben azt mutatták, hogy a hamisítók tevékenységének fokozódása világjelenség, és nincs kapcsolatban a háború idején alkalmazott „papírpénz-bombázással”. A hamisítások „fellendülése” nem volt egyéb, mint a második világháború után fokozódó bűnözés kísérőjelensége. CSEMPÉSZET! Kezdetben csak „hadicsempészet”-ről beszéltek. Az 1659-es pireneusi, majd az 1713-as irirechti egyezmény elvileg leszögezte, hogy csem- pészcikknék számítanak általában a fegyverek, továbbá „a hadviselést szolgáló összes tárgyak”. Az ostromlott erődítmények esetében ezekhez sorolták még az élelmiszereket is. Az idők során azonban a csempészet fogalma tágabb érteimet nyert. Sőt, mondhatni — igen tág értelmet... Az üzérkedésre alkalmas, rendkívül változatos tárgyak listáján így, a fegyvereken kívül, ott szerepelnek a borzalmas kábítószerék, értékes régészeti leletek, pornográf kiadványok; egyszóval mindaz, ami „pénzre váltható”. A szeszcsempészet volt például egyik előidézője a gengszterizmus szökőhullámának, amely 1924—1936. között az Egyesült Államok csaknem valamennyi nagyvárosát elborította. Azt mondtuk, „egyik előidézője”, mert az első világháború után az Egyesült Államokat ért megrázkódtatások alapvető okai társadalmi és gazdasági jellegűek voltak. Századunk második évtizede volt az az időszak, „ ... amelynek vége egybeesett a kapitalizmus történetében ismert legkegyetlenebb gazdasági válság kirobbanásával. Ebben az évtizedben hatalmas méreteket öltött, s még a végrehajtó és a törvényhozói hatalom, valamint az igazságszolgáltatás legmagasabb köreibe is befurakodott a korrupció meg a csalás. Ez volt az az évtized, amelynek folyamán az Egyesült Államokban példátlanul álló banditizmus dühöngött.” Az alkoholtilalmi törvény, amely 1920. január 16-án lépett érvénybe, megtiltotta valamennyi szeszes ital gyártását és árusítását. Azonnali eredményeként megnövekedett az alkoholfogyasztás. Egy hónappal az alkoholtilalmi törvény megjelenése után egy szicíliai rabló, Colossimo, akit „Big Jim”-nek is hívtak, hozzákezdett a tiltott alkohol nagyméretű gyártásához és árusításához. Ily módon — írja Thorwald — Chicagóban megszületett a szicíliai Maffia amerikai ágazata, amely a hangzatos Cosa Nostra nevet viselte. Colossimo gondosan tanulmányozta a belső piac kínálta lehetőségeket. Chicagót nyolc „alho- hol-körzetre” osztotta. Számításai szerint minden körzet 30 000 pohár whiskyt nyelt el naponta. Ezt a mennyiséget a „körzetek” számára a Cosa Nostrának kellett biztosítania. (Folytatjuk# 4 ■4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ◄ 4 4 + 4 4 4 4 4 4 4 4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAfcAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Lakásépítés ■ elosztás ■ uasarlas ■ fizetés IL Nem kétséges, valamennyi városban és más centrális helyen egyre több és több lakás kell. De hogyan épüljön több? — ez a nagy kérdés. A népgazdaság teherbíró képessége véges, a jogos lakásigény viszont minden előjel szerint továbbra is nőni fog. A gyakorlat beigazolta, hogy a jelenlegi lakásépítési, -elosztási rendszerünk sok tekintetben elavult, és gátlójává vált a nagyobb ütemű fejlesztésnek. Éppen ezért új lakás- építési és elosztási koncepciót dolgoztak ki. Ennek az egyik alapvető vonása az, hogy a dolgozókat anyagilag is közvetlenebbül érdekeltté teszi az általános lakásfejlesztésben, másrészt pedig reálisabb, mél- tányosabb alapokra kívánja helyezni a lakáselosztást. Nagyon lényeges vonása, hogy a tanácsok önállóságára lesz bízva a különböző helyi arányok kialakítása. Az utóbbi időben — érthetően — nagyon sok szó esik erről. Hivatalos fórumokon, magánbeszélgetéseken egyaránt. Az egyik legtöbbet vitatott része a bérlakások építési hozzájárulása. Arról van ugyanis szó, hogy a jövőben a lakásigényléshez nem lesz elegendő az ötsoros kérvény, rajta a néhány forintos okmánybélyeggel, hanem az építés összköltségének Dizonyos hányadát be kell fizetni az állami pénztárba építési hozzájárulás címén. A lakásjogot végeredményben meg kell majd vásárolni. Ez ellen azt hozzák fel több helyen érvként, hogy nem segíti a rászorultsági elvek ér- vényrejutását, hiszen az lesz előnyben, aki könnyebben ki tudja fizetni a hozzájárulási összeget. És azok, akiket legsürgősebben lakáshoz kellene juttatni, rendszerint mérsékeltebb anyagi körülmények közt élnek. Szekszárdon ilyen szempontból megvizsgáltak sok lakásigénylőt. Többségük valóban kisfizetésű, pontosabban alacsony az egy családra jutó havi jövedelem. A megvizsgált ötvenből 22 esetében nem éri el a 700 forintot, további húsznál pedig 700—1000 forint közt van. Ez így tény. De azt sem szabad elfelejteni, hogy manapság a lakáselosztásnál már nem lehet a hangsúlyt kizárólag a szociális helyzetre tenni. Ami indokolt volt 20— 25 éve, kevésbé az ma. A családok túlnyomó többségé ma aszerint él jó, vagy rossz anyagi körülmények közt, ahogyan a felszabadulás óta eltelt negyedszázad alatt iparkodott, dolgozott. A most kezdő fiataloknak is egyértelműen adott a lehetőségük ahhoz, hogy anyagilag megfelelő szintet érjenek el munkájuk, takarékoskodásuk eredményeként Éppen a munka szerinti elosztás elvét sértené napjainkban, ha a szociális körülmények mindenhatók lennének. Szekszárdon is, másutt is tucatjával lehetne sorolni a példákat arra, hogy az ugyanolyan képzettségű és jövedelmű ember, család közül az egyik takarékosan, beosztva él, új bútorra is, autóra is tellett már, a másik pedig éppenhogy tengődik, mert a kelleténél többet költ fröccsre, szórakozásra. Vajon milyen demokratizmus lenne az, ha a kocs- mázót megsajnálnánk, s szociális körülményeire való tekintettel hozzájárulás nélkül kapna lakást, a másiknak pedig fizetni kellene érte? Aki ma szegény, az nem a társadalom, hanem saját maga szegénye. Ez alól csak kivételek adódnak, és szociális körülményeket elfogadni is csak kivételes esetekben, egyéni elbírálás, és nem pedig fizetési kategóriák szerint indokolt Ugyanakkor helyeslésre talált, hogy más jellegű szociálpolitikai elveket — ilyen a gyermekek utáni meglehetősen nagy anyagi kedvezmény — figyelembe vesznek. Az új koncepciók szerint bizonyos lakbérrendezés is lesz, ami a lakók számára többletkiadást, az államéra pedig többletbevételt jelent. Erre azért van szükség, mert a jelenlegi lakbérbevétel az állami házak fenntartásának is csak kis töredékét fedezi, az építési költségek megtérüléséről nem is beszélve. A jelenleg is érvényben levő lakbér-tarifát régen dolgozták ki, és megközelítőleg sincs összhangban a jelenlegi árrendszerrel. De ellentmondásos más szempontból is: feszültséget eredményezett a dolgozók között. Társadalmunkban a személyi jövedelem forrása azonos: a közösségnek, a közösség érdekében végzett munka. Mégis kialakult az a fura helyzet, hogy az egyik a saját zsebébe nyúlt, épített magának házat, természetesen lemondva sok mindenről, a másik pedig ugyanolyan, vagy korszerűbb állami lakást élvez alacsony lakbérért. Egyébként ez az ellentmondás szembetűnően megmutatkozik egyes munkahelyeken. Újabban az ipari üzemek is építtetnek saját nyereségükből lakásokat. Ez helyés és jó, a lakásprobléma megoldásának egyik módja, de közvetett formában segíti az üzemi fejlesztést is, hiszen nagyon sok esetben a lakáson múlik, hogy az üzem gyarapszik-e egy-egy jó szakemberrel. De ilyen módon az üzem dolgozóinak csak egy kis része juthat lakáshoz, a többség nem, márpedig a nyereségképződésben nemcsak azoknak van érdemük, akik abból lakáshoz jutnak. Sokan aggályoskodnak amiatt, hogy vajon a jövő év közepén életbelépő rendelet végrehajtásával feloldódik-e ez az ellentmondás. A lakbérrendezéssel kapcsolatban is felvetik, hogy a tervezett többletbevétel elég hatékony intézkedés lesz-e. Ha figyelembe vesszük, hogy a mostani lakbérrendszer kialakítása óta nőttek az építkezési költségek, joggal vetődik fel, hogy ez végeredményben alig lesz több, mint az akkori építési, tatarozási és bevételi arányok visszaállítása. Az aggályok mögött természetesen az van, hogy mindenki szeretné a még nagyobb arányú lakásépítkezést. A lakáskörülmények javulásához minden előjel szerint hozzájárul majd a lakáscsere szélesítése. Azok, akik kis létszámú családdal tágas, több-; szobás lakást tartanak fenn, abban lesznek érdekeltté téve, hogy azt elcseréljék kisebbek Ezáltal a nagyobb családosok tágasabb lakáshoz jutnak, Igaz, számolni kell bizonyos manipulációkkal is, hiszen a csere mögött pénz lesz, a jó lakást elcserélő pénzt kaphat legálisan is partnerétől, ezek nagyobb részét azonban megelőzhetik, ha a tanácsok megfelelő jogkört kapnak hozzá. Szekszárd lakosainak a száma a hetvenes évek közepére 30 000 fölé nő a várható fejlődés szerint. De ezzel párhuzamosan az eddiginél jóval nagyobb ütemben kellene épülni a lakásoknak ahhoz, hogy az egy lakásra jutó lakó-átlag ne csökkenjen, és a lakásigény- dömping mérséklődjön. Az új lakáselosztási és lakbérrendelet minden előjel szerint több tekintetben is kedvezően hat majd az általános lakáshelyzetre. Szekszárdon is, másutt; is. BODA FERENC Energiaválság New Yorkban A hatalmas metropolisban máris sok jele mutatkozik az elektromos áram hiányának. Sürgősen szükség van új erőművek építésére. A New Yorkot és környékét ellátó vállalatoknak monopóliuma van 9 millió New York-i árammal való ellátására, és készül is egy hatalmas új erőmű építésére. A probléma most az, hogy ha jelépül, hatalmas kéményei még jobban szennyezik a város amúgy is rendkívül szennyezett levegőjét. Ha viszont nem járulnak hozzá az építéshez, New York-ban 1974-ben már súlyos energiaproblémák lesznek.
