Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-22 / 248. szám

á Korunk Meddig élhetünk? A Bibliában ez áll: Matuzsálem 969 évig, Járed 962 évig élt, Noé 500 éves volt. amikor gyermekei Sém, Khám és Jáfet szü­lettek. A bibliai mesélő mondott-e nagyot, vagy a múltban valóban hosszabb életűek voltak az emberek? Sem ez, sem az; csupán az időszámítás volt más. Az évet ak koriban 29,5 napos holdhónapok­kal számították. És ha ennek ismeretében kiszámítjuk éveik szá­mát, kiderül, hogy Matuzsálem 78 éves, Járed 77 éves korában halt meg, Noénak pedig 40 éves kora körül születtek a gyermekei. S ha ezek után már kevésbé csodáljuk is az ősök életerejét, mégis joggal maradt lenn a hosszú időt megélt emberek korának jelölésére a matuzsálemi jelző. A tudomáyos kutatás ugyanis megállapította, hogy azokban az időkben, amelyekre a bibllaL tör­ténetek utalnak, feltűnően nagy életkort jelenthetett a 70v esz­tendő. Mert az átlagos életkor még időszámításunk kezdete kö­rüli években is a rómaiaknál, és az egyiptomiaknál nem volt több mint 20 esztendő. Tehát a 70, de még az 50 éves ember is ritka­ságszámba menő, tiszteletre méltó aggastyán lehetett. Nincs abban semmi meglepő, hogy az átlagos életkor a görög bölcsek, a ró­mai császárok idején 20 év körül mozgott, ha arra gondolunk. hogy még néhány évvel ezelőtt is Indiában pl. csupán '25 év volt az emberek átlagos életkora. az Átlagos életkor ÉS A TÖRTÉNKLEM Hosszú évszázadok múltak el míg az átlagos életkor las­san emelkedett Európa or­szágaiban. A középkor vége felé, az 1500-as évek körül az emberek átlagosan 35 évig éltek. 1850-ben már átlag 43 évig, a századfordulón, 1900 körül még mindig csak 4Í évig. Az életkor csak a kö­vetkező évtizedek során kez­dett növekedni: 1.930-ban el­érte az 57 évet, a napjaink­ban született gyermekek pe­dig már el fogják érni az átlagos 70 éves életkort. A kutatók becsléseket vé­geztek, hogy vajon meddig emelkedhet az ember életé­nek ideje? Megállapították, hogy házi állataink átlagos élettartama az ötszöröse, hét­szerese annak az időnek, amely alatt növekednek. A kutya növekedésének időtar­tama kb. 2 év, életkora 10— 15, év; a mácska növekedésé­nek ideje 1,5 év, életkora 8— 10 év; a szarvasmarha növe­kedése 4 évig tart, élete 20— 30 év; a ló növekedésének ideje 5 év, életkora pedig 20—30 év. Ezt a megfigyelést az emberre általánosítva: mi- / vei az ember növekedése 20—25 év között áll meg, természetes életkorára 100 évet kapunk, de igen gyak­ran el kellene érnie a 150 éves életkort is. Ezt a meg­állapítást viszont igazolják a statisztikák, amelyek szerint a 100 évet megélt emberek száma nagyobb mintsem ál­talában gondolnánk. A sta­tisztikák ugyanis azt mutat­ják, hogy 1 millió lakosból 100 éves vagy idősebb: Bul­gáriában 555, Jugoszláviában 25Ó, a Szovjetunióban 150, Romániában 106, Portugáliá­ban 58, Spanyolországban 15, Franciaországban 5, Olasz­országban 4, Angliában 2, MILYEN LESZ A ÍÖVÖ? Megbízható adatok igazol­ják, hogy az ember egészsé­gesen megélheti a 150 évet is. Thomas Parr angol pa­raszt 152 évig élt és életének utolsó napjáig élénk, friss maradt. Bőségesen evett, ivott; 120 éves korában is­mételten megnősült. Túlélt kilenc angol királyt. Tetemét a híres Harvey (a vérkerin­gés felfedezője) boncolta fel, s megállapította, hogy testé­nek semmi olyan rendellenes elváltozása nem volt, ami az öregségből származhatott vol­na. Vajon mit mondhatunk az átlagos életkor alakulásáról a tudományos és technikai for­radalom megdöbbentő ered­ményeit figyelembe véve? Az orvostudomány nem valami fiatalító életelixir felfedezé­sére törekszik, hanem egyre nagyobb energiát fordít az öregedés folyamatainak tanul­mányozására. A gerontológu­sok az életkor meghosszabbí­tásának céljából az életmód­ra vonatkozó receptekét dol­goznak ki. De ha az átlagos életkor jövő alakulását ke­ressük, az orvostudomány egészének fejlődését és vár­ható eredményeit is tekintet­be kell venni. A jövőt kuta­tó futurológusok szerint a 2000 körüli években a szerv- átültetés (szív, tüdő, vese, máj átültetése) orvosi rutin­munka lesz, az embert a be­tegségek ellen egész életére immunizálják, az öregedés folyamatait vegyszerekkel be­folyásolni tudják, megoldják a szervezet energiáival mű­ködő cselekvőképes protézisek (mint pl. a biokéz) kérdését. Ilyen és hasonló tudományos eredmények alapján — fi­gyelembe véve a szociális vi­szonyok kedvező fejlődését is — a jövő század emberének átlagos életkorát 150 évre be­csülik, FAGYASZTOTT ŰRHAJÓSOK De ha sikerül leküzdeni minden betegséget, a sérült szerveket egészségesre kicse­rélni vagy géppel helyettesí­teni lehet, (napjainkban dol­goznak már azon, hogy pl. a szívátültetés helyett mes­terséges, gépi szívet ültesse­nek az ember testébe), állít­hatjuk-e, hogy az ember egy­szer majd örökké élhet? A kutatók lehetségesnek tartják, hogy eljöjjön az az idő, amikor az emberek szer­vezetének működését a kri- obiológia (mélyhűtés biológi­ája) eszközeivel több száz évre, esetleg évezredekre fel- íüggesztheik oly módon, hogy ismét életre kelthetők lesz­nek. Ez lehetővé tenné, ami mai ismereteink szerint meg­oldhatatlan, hogy az emberi­ség több milliárd fényév tá­volságban lévő csillagrend­szerek bolygóit is megláto­gathassa, ahova egyébként csak az útrakelt űrhajósok, — a csillagközi pályán szü­lető és meghaló, — késő utódai érkezhetnének meg. Meddig élhet az ember? A sziklák köve > is elporlad, az emberi szervezet is tönkre megy egyszer. Gondolataink évezredek múlva is élhetnek, de egyéni életünk időtarta­ma mindig szűkre szabott marad, pillanat csupán a ter­mészet rendjében. ' D. L. Műszál — minden mennyiségben Lettországban megkezdték az Ogrszki kötőipari kombi­nát építését. Az előirányzott kapacitásnak megfelelően a kombinát évente 12 és fél millió .különböző kötőipari cikket termel majd. A nagy termelékenységű berendezés, amely biztosítja a szintetikus anyagból készült pamutfonal gyor­sított műszaki eljárással történő feldolgozását, már felszerel, ték. Itt működnek majd a mintanyomásos körkötőgépek, a sima kötőgépek, amelyekkel a készítmények szélét varrják el. Az utóbbi két év folyamán a Szovjetunióban az Ogrszkin kívül még két ilyen óriás kombinátot építettek, — Kurszk­ban és Bjelorussziában. A negyedik kombinát most épül Asztrahányban. Ebben a kombinátban a azai gyártású gé­peken kívül beállítanak olyan felszereléseket is, amelyeket az NDK-ból és Bulv'ri ’'ál hoznak be. Az utolsó öt évben a Szovjetunióban-a : - ‘-zs folsSruházaíi cikkek gyártása meg­kétszereződött. lOGO-jcn a szovjet üzemek 363 millió ilyen terméket gyártottak, haivanhárommillióval többet, mint az előző évben. A kAIAMfcGL Szép számmal akad a tények közlésére szorítkozó napi­hír, amely mögött családok szomorú sorsa rejtőzik. Egy az effélék közült: ittasan vezetett teherautóval ütközött fának Fodor Tibor pincehelyi iakös. A baleset következtében Mil­osevics Tibor és a vezető súlyosan megsérült. A társadal­mi tulajdon kára mintegy negyvenezer forint. A szekszárdi járásbíróság Fodor Tibort jogerősen háromhónapi szabadság- vesztésre és 800 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A sza­badságvesztés-büntetés végrehajtását a bíróság háromévi, próbaidőre felfüggesztette. f A karambol ez év augusztus 11-én történt, Pincehely és Ta­mási között. Fodor 60—70 ki­lométeres sebességgel vezette a Tolna megyei Gabonafelvásár­ló és Feldolgozó Vállalat tar­tálykocsiját. Reggel ivot,t egy keveset. Az igazságügyi orvos­szakértői vizsgálat 1,65 ezrelé­kes véralkoholszintet mutatott ki, — ez a gépkocsivezetőnél közepes fokú alkoholos be­folyásoltságot okozott. És bal­esetet. .. Fodor 1959. óta rendelkezik tehergépkocsi vezetésére jogo­sító engedéllyel. Munkáltatója kedvező véleményt adott róla. Az, hogy két gyermek eltartá­sáról kell gondoskodnia, szin­tén javára szolgált a büntetés kiszabásánál. A Tolna megyei Gabonafel­vásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója Fodor Tibort egyévi átlagkeresetének megfelelő összegű, — 30,576 forint — kár. térítéj. megfizetésére, kötelezte. Ügy rendelkezett, hogy ezt az öszeget a munkavállaló havi keresete 50 százalékának meg­felelő részletekben vonják le. A kártérítésre kötelezett kettős panasszal fordult a vállalat, munkaügyi döntő bizottságá­hoz. Részint az összeg nagysá­gát sérelmezte; nézete szerint a kár aligha halad meg 20 000 forintot, másfelől: a havi letil­tás nagyságát. A vállalati MDB megtartotta hatályában az igazgatói határozatot. A Tolna megyei Területi Munkaügyi Döntő Bizottság előtt Fodor fenntartotta fel­lebbezését. Előadta, hogy be­dolgozóként működő felesége havi 500—600 forintnál többet nemigen keres. Az ő bérének ötvenszázalékos letiltása meg­oldhatatlan gondok elé állítaná a PQíiláflnt A vállalat a TMDB előtt be­mutatta a kárszámlát, — ez 58 048 forintra szólt. A dolgozó eztán már ném vitatta a kár nagyságát. A va­lóban törédelmes megbánás v hangján kérte azonban a TMDB-t, hogy gondoljon gyer­mekeire, akik az ő felelőtlen­sége miatt kerülnek anyagilag hátrányos helyzetbe. Aligha vitatható, hogy a gyermekekre, nemkülönben a KRESZ előírásaira augusztus 11-én — és máskor — Fodor­nak kellett volna gondolnia. Persze azoknak is mindenkor kellene, akik motorkerékpár-« kormányt, volánt fognak a ke-j zükbe. A TMDB végérvényes hatá­rozatában megállapította, hogy a munáltató törvényesen járt el, amikor dolgozóját a gon-j datlan bűncselekménnyel oko­zott kárért egyévi átlagkerese­tének megfizetésére kötelezted (Szándékos károkozásnál a fe­lelősség százszázalékos). Fodoií Tibor családi körülményeire tekintettel azonban úgy dön-j tött, hogy a havi levonás mér­téke ne 50, hanem csak 33 szá­zalékos legyen. Egyebekben a TMDB a vállalati MDB hatá­rozatát nem érintette. Kutatás Noé bárkája után A régészek világszerte ér­deklődéssel tekintenek a Tö­rökországba készülődő ameri­kai expedíció indulása elé. Az Ararát hegység lejtőjén kere­sik a bibliai Noé bárkáját. Harry Crawford, az expedíció vezetője 1960-ban már végzett itt kutatásokat hasonló cél­ból, de munkája akkor ered­ménytelenül végződött. A Noé-bárka kutatás előz­ményei: 1955-ben egy francia kutató 400 méter magasságból 1,50 méter hosszúságú fadara­bot hozott le. A fadarab meg­munkálás nyomait viselte és olyan magasságban találták, amely az élőfa vegetáció ha­tárán kívül esett. A fa korát radioaktív izotópokkal végzett analízisek segítségével 4500— 5000 évesnek minősítették. 1969-ben egy előkészítő expe­díció szintén talált ezen a te­rületen néhány olyan fadara­bot. amelyről feltehető, hogy ember munkálta meg. A Noé bárkájának vélt al­kotmányt felderítő repülőgép­ről már több ízben lefényké­pezték. Egy kb. 135 méter hosszú hajó alakú árnyék lát­ható a képeken. Ember egyelő­INépujság 6 1970, október 22. re nem tud hozzáférni, mert az ismeretlen anyag jégmező­be van befagyva. Kiszabadítá­sa nem lesz egyszerű munka és 1 millió dollárt emészt majd fel a becslések szerint. Az expedíció kilátását a több­szöri kudarc miatt a szakem­berek jelenleg nem tartják túlzottan biztatónak .. I alkoholelleníírzés Amerikában olyan szabada­lom kikísérletezésével foglal­koznak, amely megakadályoz­za, hogy alkohol, vagy kábító­szer hatása alatt álló autósok elindíthassák a kocsit. A ta­lálmány lényege: a vezető be dugja az indítókulcsot, mire a számtáblán öt különböző szám villan fel, néhány másodpercig jól láthatóan. A számok eltűn­nek, de a vezetőnek különböző gombok lenyomásával a meg­jelenés sorrendjében újra fel kell villantania a számokat. Háromszor próbálkozhat, ha nem sikerül, akkor a beren­dezés hosszabb időre megaka- dálvozza a motor beindítását, Ha azonban sikerül, az indító­kulcs újbóli elfordítására be­indul a motor. A General Mo-: tors már megkezdte a készülék kipróbálását.

Next

/
Thumbnails
Contents