Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
Kérem, könyörgöm 1 Levelet kaptam. „Jöjjenek ki Gyulajra! segítsenek rajtunk, családos asszonyokon! Kérem, könyörgöm! Itt annyi az öngyilkosság, a nyomorult házasság, hogy az már nem emberi. Nem veszik észre, hogy Magyarországon nem a rák, hanem az alkohol a legsúlyosabb népbetegség? Mindent meg tudott tenni a néphatalom, csak éppen a kocsmákat nem csukatta be. Ezek a szegény családok kizsákmányolói. Kérem, ne dobják papírkosárba a levelem!” A levél névtelen. Nem dobom papírkosárba, megyek Gyulajra. A tanácstitkár: — A faluban 587 lakás van, ebből 65 a cigányoké, a 65-ből 25 putri. Kimondottan alkoholista két ember, tizen-tizen- öten mindig a kocsmában kötnek ki, az olyan „ivós ember” pedig huszonöt, harminc. Nemcsak cigányok. Reggel, nyitáskor harmincán is várnak a féldecire a kocsma előtt. „A vendéglősök hitelbe szolgálják ki a már berúgott embereket.” — Nem, ezt nem lehet biztosan állítani. Feltételezhető persze. Két kocsma van. Már javasoltam, hogy csukják be a Magyar utcait. Nem biztosította a kocsmárosnak a megélhetés alapját. Az italbolt vezetője erős, megtermett ember. Rászól a részegre: Tűnj el, mert kiraklak! Címeket kérek. Olyan emberekét, akik rendszeresen isznak. Nagy nehezen kapok kettőt, de csak egy családot találok otthon. Ott is az asszonyt, D.-nét. Szőke, sovány asszony, állandóan jön-megy, értelmetlenül tesz-vesz a szobában, le sem ül. Idegileg tönkrement, huszonhárom éves. A tűzhelyen kétdecis, címkés üveg, benne tej, cumi van ráhúzva, az ágy vetetlen. A szétszaggatott dunna — egyik éjjel, amikor kidobta a férje a holmiját az udvarra, a kutyák tépték szét — egy lepedőbe kötve, a sarokban. — A pitvarban sírdogáltam egész éjjel. — Hány éves házasok? — Hét. — Mire mentek? — Semmire. Csak az első félévben nem ivott, akkor vettünk neki egy öltözet ruhát, meg nekem egy télikabátot. Azóta az én pénzem mindig a két gyerekre ment. Mert a fizetéséből most is csak kétszáz forintot adott haza. A többit elissza. Mire itt a tizediké, az összes pénz a kocsmába megy, hitelre. Ha nem lennének az öregek, talán éhen is pusztulnánk. Azok tartanak el. — Mi volt a vasárnapi ebéd? — Birkapörkölt. — Mikor vett utoljára új ruhát? — Augusztusban, mikor lagziba mentünk, kétszáz forintért. Az anyám adott rá. — Veri az ura? — Ver, meg rúg. Csupa kék vagyok. Bementem a pénzért, de meghatalmazás nélkül nem adják ki. Nem írt alá. Nem tanulnak a gyerekek se jót tőle. összerezzennek, ha sír a kicsi. A szoptatást is idő előtt elhagytam. A plébános gladioluszgumót szed fel, ásóval, lapáttal jön a kert végéből. Leveti a földes zakót, megtörli a kezét. Meghökken. Névtelen levél? — Ellenem szól? — Nem. — Az oka? Ennek lélektani háttere van, mégpedig a gyökértelen szellem. Nem tudnak belehelyezkedni a környezetbe, és ábrándoznak. Ha nincs igazi ábránd, akkor zsákutcába jut az élet. Meg a környezet, kérem. A tsz csődbe jutott, nincs főút, csak bekötőút. Az erkölcsi hátteret is nézni kell. Romlott a közszellem. Elmaradott falu ez. Erdőszél... A körzeti megbízott: — A baj az, hogy a vezetők is isznak. Az egyik ellen most folyik eljárás, veszélyeztetés bűntette miatt. Ebben az évben huszonöt botrányokozás és verekedés volt. Kötekedő természetűek, gorombák itt a részegek. Én eddig megúsztam, hivatali személy elleni erőszak nem volt. Az orvos nehezen szakít időt, — sok a beteg: — Sem alkoholelvonókúra, sem gyomormosás nem volt még. A második osztályosok hangosan olvasnak, mikor belépek az osztályba: — Isznak a gyerekek? — kérdezem a tanítónőt. — Ha berúgnak, másnap nem jönnek iskolába. — Körbemutat. A huszonhét gyerekből tizenkilenc cigány. Mezítlábasak, piszkosak — külön padsorban ülnek. Megkérdezzük őket: — Ki szereti a bort? A két cigánypadsorból tizenkét gyerek nyújtózkodik. Orsós László csak a pálinkát szereti. — Ki szereti a pálinkát? Hatan. Ebből kettő lány, — ők csak kis pohárral, stampedlit isznak. — Ki iszik minden vasárnap? Tizen. — Ki volt berúgva egyszer? Tizenegyen. —- Kétszer? Hatan. — Háromszor? — Négyen. De hát ez így nem stimmel, valaki többször is feltartotta a kezét. — Néni kérem, én minden vasárnap berúgok. — Kinek volt berúgva az anyukája? — Tíznek, — Az én anyukám tökrészeg, ha berúg. — Mennyi egy deci pálinka? — Tíz forint. — öt forint. — Nem igaz, te hülye, mert tíz forint. Elbúcsúzom. A gyerekek felállnak. Rózsi a legutolsó padban a karjára borulva alszik. Ol- dalbabökik. Feláll, mosolyog. Tizennégy éves, túlkoros. Szép lány. A fülében hosszú fülbevaló csüng. Amikor valaki részegségében meghal, a pap az anyakönyvbe azt írja: delirium tremens. Igen, tizenheten bnllak meg idén a faluban, közülük öt öngyilkos lett. Négy felakasztotta magát, egy kútba ugrott. Részegen. VARGA MARTA érve-kéretlenül, sok tanácsot kaptam. — Az üdülőszezon végén számolni kell az időjárás változásaival. Elsősorban meleg holmit vigyél magaddal. Melegítőt feltétlenül. — Melegítőt? Ki hord ma üdülőben melegítőt? Nem is képzeled, milyen elegánsan üdülnek manapság az emberek. Csak a jobb dolgaidat vidd magaddal. Megszívlelve a tanácsokat, tömött bőrönddel indultam útnak. „A beutaló több ágyas szobára érvényes,, felirat tudatta, hogy egy szobában többen leszünk elszállásolva. Emőke — így hívták az elsőnek érkezett szobatársat — már előttünk járt egy lóhosz- szal. Ismert, tudott mindent, hova kell menni orvosi vizitre, hol lehet vasalni, ki kedves és ki undok. Éber figyelemmel kísérte a kicsomagolást, s ellátott tanácsaival, például, hol, milyen ruhában lehet megjelenni. Sürgősen leszögezte: a melegítő és a frottir- títoern sthßawe szalonképe». Esetleg egy steppelt nylon- döntős, mint amilyen az övé, még elmegy — mondta ruhatáramat vizsgálva. Emőke részéről alaposan megmérettem. Kijelentette, szimpatizál velem, és mesélt, mesélt. Sóhajtozva emlegette gyermekkorát, amikor szőrén ülte meg a lovat. Egyébként minden bajnak, betegségnek beavatott tudó ja volt, s minden panaszra volt receptje. Valósággal dobálózott a gyógy - szernevekkel. Emőke — Ja, ahol három Iorvos van a családban ... — mond- ta többször is "íjtetően. Egyébként ő vitte a szót a yoUÜWfc az étkezésnél, fi « harmadik szobatársat apróbb szívességekkel vette igénybe. Hármunk közül Emőke kezdte meg elsőnek a hazakészülődést. Közben furcsa dolog történt. Kezdődött úgy, hogy a galambszürke velúrkabáton valami pecsétet fedezett fel. Még jobban nekikeseredett, amikor meglátta, hogy a nylonköntösön a csipke elszakadt. Különben is észrevettük, hogy a két hét alatt Emőke többször is kiesett úr- hatnámkodó szerepéből, de. az utolsó napon, amikor így kesergett, teljesen lelepleződött: — Hogyan adom vissza a gazdájának ezeket a holmikat? — sírt bánatosan. Mint kiderült. Emmikét, aki az üdülés idejére Emőke néven „futott”, otthon a lakók segítették ki néhány elegáns holmival. Mint mondta, így viszonozták azt a sok diszkrét kedvességet, amivel mint ház- felügyelő, elhalmozta őket. P. M. Mit olvasnak a fiatalok ? A Tankönyvkiadó száztíz oldalon páratlanul érdekes kötetet jelentetett meg a közelmúltban. A kis kötet szerzője Tánczos Gábor, címe: „Mit olvasnak a fiatalok?” A cím csalóka. A Központi Statisztikai Hivatal teljes apparátusa sem lenne elégséges ahhoz, hogy valamennyi magyar fiatallal kapcsolatban elvégezzen egy művelődésszociológiai vizsgálatot. Tánczos Gábor könyve egy nagyon fontos rétegükkel, a dolgozó középiskolásokkal foglalkozik. Miért fontos ez a réteg? Az ország tizennégy év feletti lakossága valamivel több, mint a felének nincs meg az általános iskola nyolc osztályának megfelelő végzettsége, de a 30 —40 év közöttiek harminchat százalékának sincs meg. Ezek a tulajdonképpen elemi szintet jelentő iskolai végzettségüket, már akkor is csak mint dolgozók gyarapíthatják, ha befejezik az általános iskolát. A vizsgálat 1967—68-as esztendejében 123 527-en voltak ilyenek. Még mindig túl sokan egy vizsgálat alapanyagához. Ezért Budapestet választották, 7264 személyt, mégpedig olyan bontásban, hogy külön foglalkoztak a dolgozók középiskoláiba éppen beiratkozottakkal, a végzettekkel és ellenőrzésként egy olyan réteggel, mely a dolgozók középiskoláján érettségizettekkel azonos beosztásban van. de képesítés nélkül. A könyv óriási erénye, hogy a közölt hatalmas adatmennyiséget olvasmányosan, szép és közérthető irodalmi nyelven dolgozza fel. Egy napilapban nem lehet terünk ahhoz, hogy valamennyi fejezettel részletesen foglalkozzunk. A vizsgálat kiterjedt arra, hogy a tanulók milyen olvasási kedvet szerezhettek otthon? Számok bizonyítják, hogy a nehezebb körülmények közül indult munkásfiatalok hátrányos helyzete itt is észlelhető, sőt — bár csökken, de — az iskola befejezése után sem tűnik el. Az olvasási igényhez okszerűen kapcsolódik a más kulturális tevékenység iránti hajlandóság, így a mozi. A legrangosabb, legnagyobb művészi értéket adó magyar és külföldi filmek általában a legutolsó helyek valamelyikére kerültek. A zenei ízlés mérésekor az utolsó táncdalfesztivál jobb átlagát képviselő művek vitték el a pálmát. A világhírű Ko- dály-rendszerű zenei oktatás bevezetése után pár évvel a megkérdezettek 0,26 százalékának maradt csak rangos népdal-emléke. A könyvek. Legnagyobb meglepetés, a sokáig verhetetlennek hitt romantika megbukott. Legalábbis a klasszikus szerzők művei háttérbe szorultak Berkesi, Rejtő, Szilvás i, Dold-Mihajlik, Margaret Mitchell (!) és a többiek mögött. Thomas Mann, Németh László és mások, akiket az irodalom nagy alakjai között tartunk számon, szinte helyezetlenek. Más tehát az irodalmi kritika és más a közízlés, amit ugyan régóta tudunk, csak nem eny- nyire számszerűen bizonyítva. Egy idézet: „...előttünk a teljes térkép, melynek az uralkodó, minden mást felülmúló mezejét a lektűr-bestseller kategória tölti ki.” Tévedés ne essen! „...a szocialista könyvkiadás védjegyét viselő lektűr-bestseller veszélyesebb is lehet, mint a becsületes, mert irodaimi toliakkal nem ékeskedő régi ponyva”. Melyik vers tetszik? Ábrányi Emil és Farkas Imre jobban, mint Kosztolányi, vagy Nagy László. Csizmadia Sándor, sokszorta inkább, mint Németh László. Idézzünk ismét: „ehhez már előzetes fél- renevelésre, az ízlés, az ítélőképesség valóságos dezorientá- lására volt szükség.” Említettük, hogy terjedelmünk nem engedi meg a könyv külön tanulmányt érdemlő méltatását. Nem, hogy fontos, hanem nélkülözhetetlen lenne azonban Tánczos Gábor könyve minden hivatásos népművelő és valamennyi magyar irodalomszakos tanár kezében. Népújság 5 1970. október 18.
