Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
Mauriac halálára ízelítő egy nagy múltú színház modern törekvéseiből Meghalt Mauriac, s ahogy most visszapillantunk gazdag életművére, első gondolatunk föltétlenül ez: népszerű volt. Olvasóinak száma egyáltalán nem csökkent az évek folyamán, sőt talán nőtt is, ahogy nálunk is az elmúlt években. Talán az volt a titka, hogy miközben az esztétika a regény válságáról beszélt, s körülötte a modernség kétes kísérletei jelentkeztek, Mauriac nem változott: megmaradt annak, akinek fél évszázaddal ezelőtt indult, hűségesen ápolta a francia regény hagyományát, amely Bal- zac-kal kezdődött, s ösztönzése mindmáig tart. „Minden elbeszélőnek meg kell találnia a maga techniká-' ját, ez a dolog lényege" — mondta Mauriac egy körkérdésre, s róla igazán megállapítható, hogy megtalálta a saját technikáját. Mauriac regényépi- tése nem tartogat indokolatlan meglepetéseket az olvasónak, történetei szabályosan, biztos mederben folynak, egyenletes áramlással. A titka az, hogy mindig érdekes tudott lenni, s ha hőseit nem is zárjuk mindig szívünkbe, történeteit érdeklődéssel kísérjük. Amikor életművét a Nobel-díj koszorúja is elismerte, voltaképpen az olvasók látták igazolva ízlésüket, hisz ez azt jelentette, hogy a népszerű Mauriac valóban a kor egyik legnagyobbja is. Élete utolsó éveiben elég szkeptikusan nyilatkozott: „Nem attól félek, hogy elfelejtenek halálom után, hanem inkább attól, hogy nem felejtenek el eléggé — mondotta. — Nem a könyveink maradnak fönn, hanem kézikönyvekben tengődő szegény éfetünk." Ma még igazán nehéz lenne megmondani, hogy kisebb könyvtárt megtöltő életművéből mi marad fönn. De az biztos, hogy több mint amennyi kézikönyvekben lenne kénytelen tengődni. Gazdag díszítésű, káprázatos kosztümök. Eredetiségükkel meghökkentő színpadképek makettjei. Üveglapok között festett színpad- és kosztümképek. Brecht, Verdi, Sartre, Wágner, P. Zvon színpadra álmodott történeteinek színhelyei, szereplőinek jelmezei. Mindez hatásos elrendezésben, céltudatos összeállításban látható Szekszárdon a Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermének előcsarnokában, a Szlovák Nemzeti Színház 50 éves színház- művészetét bemutató kiállításon. A Szlovák Nemzeti Színház a csehszlovákiai színpadművészet szerves és világhírű része. A világhírű jelző nem túlzás, ha figyelembe vesszük, hogy a brazíliai Sao Paulóban kétévenként és a Prágában négyévenként megrendezésre kerülő nemzetközi színház- történeti biennálékon állandóan az aranydíjasok között szerepelnek díszlet- és jelmez- tervezőik. A szekszárdi kiállításon szereplők közül aranydíjas például T-. Vychodil professzor, V. Suchánek, L. Pur- kynová és Pavol Gábor is, aki építészmérnök, díszlettervező és a szekszárdi kiállítás rendezője. Az aranyesőnek köszönhető, hogy a Szlovák Nemzeti Színház egyidőben 4—6 kiállítást is rendez a világ különböző tájain. Most például még Braziliában van anyaguk, s legújabb munkáik már Prágába érkeztek, ahol tavasszal kerül sor a már említett négyéven- kén megrendezendő biennálé- ra. De kiállítottak már Franciaországban, Chilében, Mexikóban, Argentínában, Egyiptomban is. A szekszárdi kiállítás anyagát Budapesten és Varsóban mutatják még be. — Rendkívül elegánsak és kifejezóek jelmezeik. — Köszönöm az elismerést — mondja Pavol Gábor. — Rendkívüli gonddal készült valamennyi saját műhelyünkben. Jelmezeinkre büszkék vagyunk. Exportálunk is belőlük. így a bécsi Fidelió-elő- adáshoz mi szállítottuk a jelmezeket. S Karajan nagyon meg volt elégedve az Istenek alkonyának kosztümjeivel is. A legnagyobb elismeréssel beszél munkánkról. S a nagy karmester, színházigazgató csak velünk dolgoztat. — Mi a sikerük titka? — Az állandó kísérletezés és az a törekvés, hogy megtaláljuk a szereplő jellemét leginkább kifejező formát és anyagot. A szekszárdi kiállításon is láthatók ilyen rendkívüli technikával készült jelmezek. Ilyen például a Rienzi című Wágner-opera egyik kosztümje. Az alapanyagba különböző formátumú gyapjút, vagy más jellegű anyagot — mint itt például japán fóliát — egy 10 000 tűvel dolgozó speciálisgép segítségével szinte összepréselnek. A tűk átlyuggat- ják az anyago>t, s az egymásba préselt két anyag hatása csodálatos a színpadi világításban. Sok kelléknél használnak fel folyékony gumit. Az általuk készített mintákban öntik ezeket. A gumiba a kívánt hatás érdekében különböző textíliákat kevernek. Ilyen például a Szekszárdon bemutatott kosztümök közül Brecht Kaukázusi krétakörének egyik öltözéke. — P. Zvon: Boldogultak bálja című darabjának egy-egy női és férfikosztümjét is láthatják a szekszárdi látogatók. Ez a két kosztüm applikációs technikával készült. Színben és minőségben más-más anyagokat dolgoznak össze. A munka kiváltságos művészi ízlést igényel. A módszer rendkívül megdrágítja a kosztümöt. A színpadi hatás azonban nagyon szép. Az említett első két jelmez L. Purkynová alkotása, az applikációs jelmezek pedig H- Bezákova munkái. — De állandóan a jelmezekről beszélünk, amikor ön díszlettervező. — Igen, a díszletek... hadi.Slav Vychodil professzor munkastílusa nyomán mi a spekulatív módszerrel dolgozunk. Jómagam is. Egyetlen előadás alkalmával sem akarunk illúziót kelteni, hanem díszleteinkkel atmoszférát kívánunk teremteni. Ezzel az atmoszférával mindazt ki szeretnénk fejezni, amit a szerző el akart mondani műve megalkotásakor. Egyik, a kiállításon is látható színpadtervem alapján — Verdi: Machbet — érzékeltetném törekvéseánket- Az első kérdés mindig az, amit egv-egy díszlet megterve' zésekor fel teszek magamnak: miért írta a szerző ezt a művet? Mit akart vele mondani? ügy éreztem, hogy a Machbet- be£t a gonoszságra, a rosszra hívta fel a szövegíró és a zeneszerző a figyelmet. Megmutatta. hogy a rossz újabb rosz- szat szül. A műben pszichológiailag deformált, beiteg ember a főszereplő. A színpadképemben ezt a betegséget kívántam érzékeltetni. Éppen ezért a színpadkép összes or- namentumában olyan mint a betegség, olyan, mint amikor a rák átszövi az egész emberi Pavol Gábor Szekszárdon kiállított művei között látható három Verdi-operára készült trilógikus-színpadterve is. Az első a Trubadúr színpadképe. Maga a színpadkép egy mozaik lapokból kirakott ferde síkú alapból és egy azt körülölelő háttérből áll. Üres. Mindazt, ami díszlet lesz a térben, különböző fényhatásokkal éri el, amelyeknél diapozilíveket is felhasznál. A trilógia középső darabja az Álarcosbál. Itt például egyetlen színpadképnél 120 speciális reflektort is használ. A speciális reflektorok fénynyalábjai a színészeken nem látszanak meg. csak a háttért világítják. A dekorációt az Álarcosbálban statisztériával oldotta meg. A statiszták öltözéke, s a különböző mozgásformák közben jön létre a színhatások nyomán a színpadi dekoráció. A trilógia harmadik része a Végzet hatalma. Itt masszív, kemény horinzontot helyezett el. amin körben csupa gyilkosság szerepel. A padlózat vörösen ég. s az összes szereplő ebben a vérben mozog. A háttérben ablakok nyithatók a jelenetek megkívánta rendben, s azon árad be a színpadra a fény. Pavol Gábor elismert díszlettervező. Októbertől három hónapon át Kubában tart színháztörténeti előadásokat. A ^ szlovák színháztörténeti kultúra törekvéseiről a Szekszárdon bemutatott kiállítás kapcsán is sokat lehetne még beszélni. Művészetükből ízelítőt láthat majd a közönség 10-én, amikor opera- és balett-társulatuk bemutatkozik egy műsorban a szekszárdi művelődési központ színpadán. testet. MÉRY ÉVA f<*Pí Tíz éve halt meg a modern magyar képzőművészet egyik Jegnagyobb mestere, Szőnyi István Kossuth-díjas 'festő Is grafikus. Müveit Európa és Amerika számos múzeumában és magángyűjteményében őrzik. Kiváló művész-pedagógus volt, a Képzőművészeti Főiskola tanáraként tehetséges fiatalok sokaságát indította el pályáján. Utolsó éveit a Dunakanyar festői táján, Zebegényben élte le, fáradhatatlanul alkotva. Műterme ma kis múzeum, ahová nemcsak tisztelői zarándokolnak; a zebegényi Szőnyi-házban nyaranta művész- telep működik. Képünkön: Szőnyi István női aktot ábrázoló rézkarca. Cs. L. BEDÉ ANNA: " 5 jf MÁR NEM VÁROM Már nem várom, hogy megtérjen hozzám akár árnyék, akár vihai képében az a fekete asszony, aki voltam nagy keleten, valaha régen. Már nem figyelem a pulzusomban vad zuhatagok zubogását. Már nem keresem a pupillámban volt tűzvészek szelídült mását. Sorsomhoz magasodva mondom: itthon vagyok, nagyonis jó itt. Már nem kutatom a horizonton hajdani létek vízióit. S ha álmomban még megrohannak régi regék, dallamok, képek, és kalandozva, rég-elhamvadt távol korok ködébe lépek; Európára ébredek fel, erre a csupafény pokolra, telve hitekkel és sebekkel, gyönyörködve és fuldokolva ZELK ZOLTÁN: SZÉQYEN Bár fénylöbb volt a legfénylőbb örömnél, a halálnál is szégyenteljesebb, hogy ajándékul adtad testedet — hát kértem én? hát reméltem? hát vártam? most járhatok az irgalom sarában, mert egy percig a nem remélt egekben — hogy megalázzál, nem ezt érdemeltem!
