Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
Megújhodik a textiles ruházati Ipar A törvények szűkszavúak. Nem részleteznek. Az 1966 június 25-én elfogadott törvény a népgazdaság harmadik ötéves tervéről három mondatba sűrítette egy nagy kiterjedésű iparág teendőit. A törvény II. fejezete 17. paragrafusának (I) bekezdésében ez áll: „A könnyűipar a belföldi és az exportigények figyelembevételével növelje a textil-, a ruházati és a cipőiparban a korszerű, magas műszaki kultúrájú, továbbá az exportra gazdaságosan gyártható termékek előállítását. A textil- és ruházati iparban fokozni kell a mesterséges szálak felhasználását, a korszerű kikészítési, technológiai eljárások alkalmazását. A ruházati ipar kövesse rugalmasan a divat változásait.” Eddig a három mondat. A törvény szűkszavú mondatai ezernyi részletet sűrítenek, tehát a törvény maga is részletekre bontható. Sebzett szarvas Varadi Sándor: Sebzett szarvas. A Budapesti Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett, Mezőgazdaság a képzőművészet-« ben című kiállítás díjnyertes alkotása. Fényképek az Ikaruszról LEHETŐSÉGEK ÉS TÉNYEK A három mondat alapján kidolgozott részletes elképzelések, tekintettel a lakosság vásárlóerejének növekedésére, valamint az export gazdaságos fokozására, az 1966—1970 közötti évekre 20—21 százalékban jelölték meg a textil- és a textilruházati ipar kívánatos termelésnövekedését. A lehetőségek a követelmény teljesítésére nem hiányoztak. Mégis: a textilipar mindössze öt a textilruházati ipar pedig 12 százalékkal termelt többet 1969-ben, mint 1965- ben. A lehetőségek tehát kihasználatlan lehetőségekké váltak ... Az élet persze nem ismer csak feketét, csak fehéret. Az okok bonyolultak. A textil- és a ruházati ipar sok mindent elért, teljesített. Mulasztásai, nehézkessége nemcsak a saját számlájára írható. Az örökség nem volt valami túl sok, s az államosításokat követően hosszú éveken át a fejlesztésre csak csurrant-csep- pent. Lényeges beruházások valójában csak a hatvanas években kezdődtek, de olykor hiányzott a döntésekből a hosszabb távú mérlegelés ... Az okok bonyolultak. A pamutipar a textilipar vezető területe. Termelése az elmúlt években csökkent, ám nőtt ugyanakkor az összproduk- tumon belül a korszerű áruk — laminált szövetek, a tiszta és műszállal kevert szintetikus szálból készített pamuttípusú szövetek aránya. Ugyanakkor: a hazai árrendszer a túl magas forgalmi adóval a hazai keresletet visszafogja, az exportnál pedig rendkívül éles a konkurrencia. Egyre kevésbé lehet anyagot eladni, s a hagyományos technológiával készült termékek rohamosan elvesztik népszerűségüket. A gyapjú- és pamut-felsőruházat aránya nagymértékben csökken, nő ugyanakkor a szintetikus anyagokból készülteké. A férfiingek közül mindössze egy százalék volt szintetikus 1965-ben, ma arányuk hét százalék fölött van... KETTŐS KORSZERŰSÉG Korszerű termékeket csak korszerű eszközökön termelhetnek. A korszerűség közvetett fokmérője, hogy a textiliparban foglalkoztatott munkásnők 52 százaléka nehéz fizikai munkát végez. A textil- ruházati iparban a munkások 62 százaléka dolgozik gépek, berendezések mellett. A korszerűség közvetlen fokmérője, hogy az egy foglalkoztatottra jutó termelés 1965-höz mérten 1969-ben azonos volt a textiliparban, s 38 százalékra csökkent a ruházati iparban. Fokmérő az is, hogy a múlt év negyedéveiből háromban csak a negyedév utolsó hónapjában állt fölötte a temelés az évi átlagnak, máskor alatta maradt. Azaz: egyenetlen, tehát a szezonbán kevésbé igazodó a termékkibocsátás. a vevő sűrűn hiába keresi azt, amivel később Dunát lehetne rekesz ten:. Az okok bonyolultak. Mert ugyanakkor a szintetikus szálak aránya az anyagfelhasználásban két százalékról hatra emelkedett. A konfekcionált termékek részesedése. a textil- és a ruházati ipar exportjából az 1960. évi 22 százalékról 1965-re 28-ra, 1970-re 34 százalékra növekedett. A teljes termelés egytizedét már a kötszövőipár adja, melynek árui a legkapósabbak, a gyapjúiparban emelkedett a nem szövött textiliák aránya . . . egyetlen év alatt, 1969-ben 11 százalékkal több textilhordo- zós habosított műbőrt termeltek, mint a megelőző esztendőben. Eredmények és gondok keverednek tehát a három mondat részleteinek kibontásában. Miért fontos mindez? Azért, mert a hazai piac joggal követel jobb ellátást, s mert a fogyasztási cikkek exportjában majd kétharmados részt képviselnek a textil- és a ruházati ipar termékei! A MINŐSÉG RANGJA így már közelebb kerülünk an nak megértésé néz, hogy a negyedik ötéves terv irányelveiben, melyet a párt Központi Bizottsága július 15— 16-i ülésén határozattá emelt, az iparfejlesztés két kiemelt területe között miért szerepel a ruházai ipar rekonstrukciója, az elavult gépek helyett modern termelőeszközök üzembe állítása, „ami a lakossági igények jobb kielégítése és az export fokozása érdekében bővíti a termelőkapacitásokat, javítja azok hatékonyságát és elősegíti a változó keresletnek megfelelő divatos termékek gyártását. A textiláruk tőkés exportjának értéke évente 50 millió dollár körül van. A fejlődő országokba irányuló könnyűipari export 70 százaléka textiláru! A ruházati ipar kivitele a tőkés országokba irányuló könnyűipari exporton belül 1960 és 1968 között öt százalékról 14-re emelkedett. Ugyanakkor: világszerte csökken a méteráruk iránti kereslet, s nő a ruházati termékeké. A látszatra összefüggés nélküli példák logikus lánccá kapcsolódnak. A méteráru kivitelét csak nagy erőfeszítésekkel lehet szinten tartani, hiszen a fejlődő országok önellátása növekszik, sőt, maguk is exportőrként jelentkeznek. Tehát: földolgozott, konfekcionált terméket kell szállítani, de a nemzetközi keresletnek megfelelően jobb minőséget, bonyolultabb technológiával előállított, azaz értékesebb árut. Az export fenntartásának, esetleges növelésének ez az egyetlen lehetséges útja, s ugyanakkor a mérsékelten emelkedő hazai vásárlás fejlődését is — 1965- ben 17.4 milliárd, 1969-ben 22.2 milliárd forint — csak ilyen változások késztethetik gyorsabb tempóra. A modern berendezések, a korszerű gyártási eljárások megvásárlása és bevezetése, a hazai műszál gyártás nagyfokú növelése, ezernyi más teendővel egyetemben jogossá teszi a bizakodást: a völgyből emelkedőre vezet a textil- és a ruházati ioar útja, a köny- m űipar e nagy hagyományú, ?90 ezer embernek kenyeret adó ágazata nemcsak el Sállítja. illetve növeli az évi 30 milliárdos termelési értéket, hanem abból állítja elő. s azt növeli, amit idehaza és külföldön a leS’óbban keresnek, amit korszerűként, tetszetősként szívesen hordanak, tehát: megvesznek MÉSZÁROS OTTÓ A Mars és a Jupiter bolygók pályája között kisbolygóövezet húzódik. Az úgynevezett aszteroidok majdnem körpályán mozognak. Az eddig ismeretes aszteroidoknak keve sebb mint egy százaléka halad erősen nyújtott ellipszis pályán. Az utóbbiakhoz tartozik a 20 éve felfedezett Ikarusz is, amely minden 19-ik évben kerül Föld-közeibe. 1968-ban például 6,4 millió kilométerre közelítette meg a Földet. A Szovjet Tudományos Akadémia egyezményt kötött a Chilei Nemzeti Egyetemmel, amelynek értelmében az El Poble nevű. hegycsúcson egy Leningrádban készült teleszkópot állítottak fel. E műszer segítségével sikerült később aa Ikaruszt lefényképezni. A bolygóval kapcsolatosan végzett széles körű és nagy pontosságú megfigyelések .jelentős értéket képviselnek s* csillagászok számára. Tizenhat név plusz egy Elhagyott, betemetett, gazzal benőtt bányabejáratnál állunk. Lábunk alatt beton- törmelék, a gazban rozsdás drótkötél te- kerődzik. Mellettünk, nem messze, elhagyott, világtalan ablakú épület áll. Az utat, amelyen Vabrik Lajos tizenhat társával 1952. december 22-én délben a bányából kijövet a felolvasóba ment, már régen benőtte a fű. — Itt már nem járnak bányászok, ezt az aknát már bezárták — mondja mellettem, aki egykori lábnyomát hiábo keresi itt. Ez a bánya már meghalt. Csak mi élünk, akiket annak idején vízével 156 órán keresztül fogságában tartott. Az egész ország megmozdult értünk, ennek köszönhetjük az életünket. Ezért szoktam mondani, hogy én kétszer születtem; 1922-ben és 1952-ben. És azóta, hogy azon a bágyadt fényű téli napon ismét napvilágot láttunk, s újra kezdhettük az életünket, ugyanazt tettük, mint előtte való életünkben. Többségünkben bányászok maradtunk. Pedig az emlékek taszítanak, de szerencsére már egyre ritkábban járnak vissza. Néha álmodok o nehéz napokról. Vabrik Lajos 1937-ben merült meg először a bánya sötétjében. Csillésként kezdte, segédvájár, majd vájár lett. Tanfolyamokon tanult, s mint frontaknász szállt le 1952. december 16-án, este 10 órakor a szuhakáílói bányába. Egy kis zsíros kenyeret és feketekávét vitt magával, hiszen éjszaka nem nagyon eszik az ember. Ahogy ballagott a Winter-telepről a bánya felé a lucsokká olvadt, frissen esett hóban, ötéves kisfiára és a közeledő karácsonyra gondolt. Hajnali öt órakor jelezték, hogy elöntötte a bányát a víz. Sokan kimenekültek, de ők tizenheten bennrekedtek. Vabrik Lajos frontaknósz egy piros ceruzával felírta tizenhat társának nevét, a tizenhetediknek a magáét... . Ahogy telt az idő, úgy lett kevesebb levegő. A víz pedig szorította őket a vágatban egyre feljebb, míg azután a hátuk a falba ütközött. Nem volt tovább hová menni. Elfogyott a magukkal vitt élelem, elfogyott a lámpákban a karbid, elfogyott a gyér világosság, s lassan elfogyott a türelem, az emberi kitartás. Egy közülük halálfélelmében ordítani kezdett. Csak a pofon segített... A kihunyt remények akkor éledtek újjá, amikor lefúrtak hozzájuk, s levegőt, élelmet kaptok a fúrólyukon. — Mintha cigarettaszipkán keresztül láttam volna az eget, olyan volt a világ onnan bentről, — mondja. Ezt az eget láttam akkor is — hunyorít a magasba, aztán ottfelejti a tekintetét. Galambcsapat húz e! fölöttünk, árnyékuk ránk vetődik, aztán továbbhullámzik a földön. — A fehér galamb is sötét árnyékot vet, ha rósüt a nap — mondja elgondolkozva. — Megmenekültünk, megmentették az életünket, mert mi is vigyáztunk rá. De annak a 156 órának az emlékét soha nem lehet kitörölni az emlékezésből... — Mégis lementek utána ismét. Sokszor, mindennap, — szólok közbe óvatosan. Összehúzott szemmel néz rám, szinte haragosan. A homlokát is ráncolja. Tesz egy tétova mozdulatot a kezével, aztán a betemetett bányabejáratot nézi. — Az első leszállás nehéz volt. Hiába akartam másra gondolni, nem tudtam, csak arra, hogy egyszer már majdnem itthagytam a fogam. Aztán, ahogy elkezdtünk dolgozni, elmúlott minden szorongás. A munka elmulasztja a félelem keserű ízét. Azon az úton lépdelünk, amelyen éveken keresztül sietett a bányába és ballagott haza. Azon gondolkozom, mi kény szeríthette arra, hogy erről az útról ne térjen le, hogy le legyen hűtlen a bányához, amely az életére tört. Mi az az erő, amely a többieket sem engedte el innen? Mi az az erő, amely legyőzte bennük és sokuk utódjában a halálfélelmet? Vabrik Lajos fia, — aki akkor ötéves volt — most bányalakatos. Ugyanabban a szénmezőben viszi az útja, amelyben az apja dolgozott. S a kisebbik gyerek is apja( bátyja útját akarja járni. — Tudja, — mondja mellettem, miközben a cipője elé néz, — van nekem egy meggyfám. Én ültettem, én gondozom. Szép nagy termése van. Ezzel kezdődik a gyümölcs, ezzel kezdődik a nyár. A múltkor az egyik letört gallyból szipkát faragtam. Ki is fúrtam. Az ég felé fordítottam, átlátni-e rajta? Nagyon kevés fény jutott le a szemig. De onnyi mégis, hogy láttam az eget. ,. ORAVEC JÁNOS
