Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-23 / 223. szám
BEMUTATJUK Három nap nóta és muzsika a Kossuth rádió e heti műsorából a Dombóvári Vasipari Ktsz-t Ha a — lapunkban is megjelent — rádióműsornak hinni lehet, ezen a héten a Kossuth rádió hullámhosszán Százötvenegy órányi műsort hallgathat az ország népe. Van ezen kívül még Petőfi és URH-adó is, ezeket most nem említjük, csak a Kossuthot. mint legrangosabbat és egyben példaként kínálkozót. A szeptember 21—27. közti műsoridőből pontosan 4655 percet, azaz hetvenhét és fél órát, vagyis 2,2 napot különböző zenés, nótás, zenekari, operett, vagy „komoly” zenei műsorszámok vesznek igénybe. Megkíméljük az olvasót a százalékszámítás fáradalmaitól, ez 51,3 százaléka, tehát több, mint fele a teljes műsoridőnek. Tévedés ne essen! Abban az országban, ahol Kodály nyomán világszerte példamutatóvá. fejlődött a zeneoktatás, véletlenül sem akarunk zene- ellenes színben feltűnni. A fentieket azért véljük érdemesnek szóvá tenni, mert véleményünk szerint műsorszerkesztésben aránytalanságokra mutat. A rádió immár több, mint egy éve sikeres, élet- közeli, eleven müsórszámok, összeállítások■ „blokkok” tömegével lepte meg hallgatóit és semmi jelét nem adja annak, mintha a televízió népszerűségével szembeni harcban alul óhajtana maradni. Érzésünk szerint azonban nem A Szekszárdi „Szakály testvérek” Építőipari Ktsz. felvesz KŐMŰVESEKET, SEGÉDMUNKÁSOKAT, SZÖVŐ , ...v .. SZAKMUNKÁSOKAT, SZÖVŐTANULŐK AT (16 évet betöltött nőket) LAKATOS ÉS HEGESZTŐ SZAKMUNKÁSOK AT, ASZTALOS SZAKMUNKÁSOKAT. (338) Felveszünk: LAKATOS-, HEGESZTŐ- és SZERELÖMUNKARA. HÜTÖJAVITASRA és FESTÉSRE szak-, betanított és segédmunkásokat, férfiakat és nőket egyaránt. GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS, VARDOMB (350) A Simontornyai Vegyes KTSZ építőipari technikust keres azonnali belépésre. A pályázat benyújtásához legalább ötévi gyakorlat szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén szállást biztosítunk. Jelentkezés írásban (önéletrajzzal) a ktsz személyzeti előadójánál. (360) számol eléggé hallgatói rétegződésével. A legfrissebb nép- számlálás tanúbizonysága szerint Magyarország lakosságának több, mint fele falun él. Percig sem vitás, hogy a falu és város közti különbségek felszámolódóban vannak, de még nem tűntek el. Ilyesformán az sem lehet vitás, hogy a falun élő többség igénye sok szempontból elüt a városbeliekétől. Még akkor is, ha nem feszegetjük most azt a kérdést, hogy a városiak valóban igényelnek-e napi 549—719 perc zenét, ezen belül pedig 150— 275 perc kifejezetten komoly zenei iskolázottságot kívánó zenét. A Falurádió műsora jó, yde csak gazdasági jellegű. A Faluról falunak muzsikával című, pusztán jogcímet teremt arra, hogy több, kevésbé sikeres bemutatás után valamelyik falu néhány lakosának kedvéért ismét zenét lehessen sugározni. Ezenkívül édeskevés az olyan műsorszám (e héten), mely a falusi embert i s érdekelné. Témát sokat lehetne sorolni: a szabad idő felhasználásával kapcsolatos ötletek (nem szájbarágó tanácsok!), hangjátékok, valamelyik vidéki művelődési ház életének bemutatása (nem is egy kitűnő van köztük), a tanácsrendszerben és a választójogban bekövetkezett, illetve várható változások megmagyarázása ... Emellett mintha a rádió teljes egészében megfeledkezett volna arról a tényről, 'hogy Maouarorszáaon, a társadalmi fejlődés okszerű követelményeként. majdnem háromnegyed millió ember életformája az. inná zás otthon és munkahely között. A német rádió már régóta önálló műsort ad a „Pendler”- eknek, ingázóknak, ami alighanem fontosabb, mint az osztrákok „Autofahren unter- wegs”-e. Miért mindezt a zene “'rumién? A minap eov művelődési házban, az összemifílt nagyszámú közönség soraiban ..röp-statisztikát” készítettünk arról, hogy ki és mit tart túl soknak a rádió műsorában. A megkérdezettek (ötvenen voltak) hatvan százaléka a zenét említette. Nemcsak az idősebbek, hanem — horribile dictul — a fiatalabbak többsége is. Aligha véletlenül.-s. -n. Ezúton mondunk köszönetét azoknak a kedves rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik szeretett fiunk és öcsénk ifj. SCHMIDT MIHÁLY temetésén részt vettek, együttérzésüket szóban, táviratban kifejezték. Gyászoló család (390) Fájó szívvel tudatjuk, hogy HÖKKÖN LAJOS hosszú szenvedés után szept. 21-én elhunyt. Temetése 1910. szept. 24-én 2 órakor lesz az újvárosi temetőben. Gyászoló család (385) Jfi Előtérben a már kész műhelycsarnok, háttérben az épülő szociális és igazgatási épület és az 1400 négyzetméteres műhely. Építkezés Tüskepusztán 2. Régi terve a szövetkezetnek, hogy kialakítja új központi telepét. Jelenlegi helyén, a város központjában nincs lehetőség a bővülésre, terjeszkedésre, de különben sincs semmi keresnivalója egy zajos vasipari üzemnek a városközpontban. A tervek valóraváltása megkezdődött tavaly, amikor a szövetkezet megkapta a város északi bejáratánál, a 61-es út mellett, Tüskepusztán az általa igényelt közel tízholdas területet. Tavaly megindult az építkezés és az első épület —egy 1260 négyzetméteres alapterületű, „Cs—4-es” műhelycsarnok el is készült. Ebben már dolgoznak. Az idén megkezdték egy újabb — 1400 négyzetméteres — üzemcsarnok építését, megindult a szociális és igazgatási épület építése is. A szövetkezet fokozatosan kiköltözik a városközpontból, Tüskepusztára. A több tízmilliós beruházás azonban nemcsak ezt a célt szolgálja, már mint hogy megszűnjön a zsúfoltság, megjavuljanak a munkakörülmények. A tüskepusztai beruházás lehetővé teszi mind a szövetkezet tevékenységi körének bővülését, mind a tagok, dolgozók számának növelését. A szövetkezet — eleget téve a növekvő igényeknek — itt már korlátozás nélkül fejlesztheti a javítást-szolgáltatást, ennek már „helyiségakadálya’’ nem lesz. (A másik alapfeltételt, hogy legyen elegendő szakember, a szövetkezet a már említett iparitanuló-képzéssel biztosítja. Egyébként itt, Tüskepusztán rendezik be a szövetkezet tanműhelyeit is) Lehetővé válik a szövetkezet árutermelésében is a profilbővítés. Ez annyiban érinti közvetlenül a város és környékének lakosságát, hogy újabb 120—150 fő foglalkoztatását teszi lehetővé. Hőcserélő és légkondicionáló berendezések gyártásáról van szó, a jövő év végéig vezetik be, az új üzemben főleg fiatalokat és nőket foglalkoztatnak majd. A tüskepusztai új központi telepen szándékozik a szövetkezet felépíteni autójavító és szervizüzemét is. Bár jelenleg is foglalkozik autó- és motorkerékpár-javítással, helyhiány miatt képtelen kielégíteni az egyre növekvő igényeket. Az új telepen nemcsak hely lesz bőségesen, hanem a szerviz elhelyezése is igen kedvező, a nagyforgalmú 61-es út mentén a közelben nincs autószerviz (X) A Szekszárdi Műszergyár felvételre keres ESZTERGÁLYOS. MARÓS SZAKMUNKASOKAT. VALAMINT FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐT BETANÍTOTT MUNKÁSNAK ÉS SEGÉDMUNKÁSNAK. 6 ÓRÁS MUNKAIDŐVEL FIATALKORÚAKAT. 44 órás munkahét, kedvezményes étkezési lehetőség a gyárban. (309) Dolgozókat felvesz Dombóváron létesítendő csavargyárunk részére azonnali belépéssel felveszünk: férfi és női munkaerőket, betanított gépmunkásnak, férfi dolgozókat segédmunkásnak és anyag- mozgatónak, gyakorlott vagy kezdő vasipari szakmunkásokat csavargyártó gépek beállításához és szerszámkészítéshez. A betanítás és foglalkoztatás átmenetileg Budapesten történik. Bővebb felvilágosítást ad a Dombóvári Városi Tanács munkaerő-gazdálkodási előadója, munkanapokon 8 órától. Jelentkezés személyesen vagy írásban, vállalatunk munkaerő-gazdálkodásán. Cím: Csavaripari Vállalat, Budapest, XÍ&. SM Üt 168. .(366) . .. A p r ó h i r 6000 km-es sötétzöld S 100-ast, Trabantért cserélném, Simon József Mözs, Arany János u. 22. ________; ________________ - (372) Ü res szoba-konyhás albérletet keres fiatal házaspár egy gyermekkel, 1 évre. Szekszárd, Prantner u. 4.________________________(356) Fajtiszta boxerkölykök eladók. Bonyhád, Kossuth L. u. 5, (311) A szekszárdi kórház felvételre keres segédmunkásokat kazánházba, raktárba és kertészetbe, valamint takarítónőket, betegvezetőket és érettségizett fiatalokat segédasszisztensi munkakörbe. Jelentkezni lehet a kórház munka- ügyi csoportjánál . (361) SZÍNES NAGY ÁRJEGYZÉKÜNK új kiadása megjelent. Kérésére díjmentesen megküldjük! Rózsák, hatszázfajta újdonság. Ezüstfenyők. virághagymák, díszcserjék. Szállítás postán. Szalkai-kertészet Budapest VI. Népköztársaság útja s._____________________ m> S zőlőoltványok, lugasgyűjtemények. garanciával, őszi szállításra kaphatók. Díjmentes árjegyzéket küldök. Valiskó szőlész, Gyöngyös, Aranysas út 3 __________________(319) S ajtérlelő azonnali belépéssel felvesz 18 éven felüli női dolgozókat állandó munkára. Jelentkezni lehet a sajtérlelőnél. Szekszárd, Kadarka u 38. sz. alat. (374) Étkezési gülbaba burgonya eladó 320,— Ft/q. Szekszárd, Perczel U. 39.____________________________(378) Megegyezéssel keresek szoba- konyhás' lakást, esetleg albérletit is. Cím: Szekszárd, Csaba 28. du. 5 óra után. (384) ÉJJELIŐRT azonnali belépéssel felveszünk. RÖVIKÖT-lerakat, Szekszárd, Béke-telep. (376) d e t é s e k ... Juhásznak elhelyezkednék. Lakás szükséges. Székely Márton, Klsmányok, Kossuth út 2. (383) Textiltisztító és Ruházati Vállalat Szekszárd, felvesz l fő lakatost, 1 férfi hivatalsegédet, l fő szabászatvezetőt, 1 fő daraboló szabászt, varróbetanulókát és varnl tudó dolgozókat. ___________(379) T akarítónőt egész műszakra felveszünk. ÉPFU, Szekszárd, Sörraktár mögött._________________(382) P annónia motorkerékpár teljesen felújítva eladó. Horváth Gyula Piarc, Janyapus2ta._________(388) K ét nő vagy fiatal házaspár részére különbejáratú bútorozott szoba kiadó. Szekszárd, Táncsics u. 32. (389) 1971. évre szóló ZAPOROZSEC- kiutalásomat átadom. Szekszárd, Bertók Róbertné utca 12. sz. (Déli kertváros). (395) Bonyhádi bútorboltunkhoz asztalost felveszünk. Jelentkezés 26. számú Népbolt, Bonyhád. (399) Azonnali belépéssel félveszünk lehetőleg saját gépkocsival rendelkező utazót, valamint egy fő árumozgatót — lehet nyugdíjas is. Dél-dunántúli Cipőnágyker. V61- lalat Szekszárd. Béke-telep. (400) Szekszárd. Baka u. 22. alati ház beköltözhetően eladó. (402) MOZI BONYHÁD: Az én bolondos famíliám. (Csehszlovák film). SZEKSZÁRD: Modesty Blaise. (Angol film.) FŰTŐT, BOLTI ÁRŰ- É8 ANYAGMO/GATŐT, FIATALKORÚ KISEGÍTŐKET FELVESZÜNK. Jelentkezés: Népbolt központ Szekszárd, Garay tér 8. ■ (398)