Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
Közel-Kelet Befejeződött az arab csúcs Az öt arab ország külügy- és hadügyminisztereinek Tri- poliban tartott kétnapos csúcs- konferenciája véget ért. A konferencia résztvevői szerdán négyórás, csütörtökön délelőtt pedig háromórás ülést tartottak, majd elutaztak a líbiai fővárosból. Antoine Atallah jordániai külügyminiszter az újságírókkal közölte, hogy az öt arab ország — Jordánia, Szíria, Egyiptom, Szudán és Líbia — kétnapos tripoli csúcskonferenciájáról hivatalos közleményt dolgoztak ki, de „a líbiai hatóságoktól függ, hogy mikor hozzák azt nyilvánosságra’. Sajtóértekezletet tartott Tripoliban a palesztinai népi harci front és az El Fatah szóvivője is. Ismét kijelenMoszkvn tették, hogy nem fogadják el a tűzszünetet, sőt azt is mondták, hogy az ellenállási szervezetek a tűzszii- neti vonalaktól távol fogják tartani az ENSZ-theg- figyelőket. Közben a négy nagyhatalom képviselői hivatalosan is jelkérték Gunnar Jar- ringot, hogy folytassa a békés rendezést szolgáló erőfeszítéseit. A négy nagyhatalom képviselőinek ENSZ- küldöttei háromórás megbeszélésükön annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a feltételek ismét megértek Jarring missziójának felújítására. ENSZ-körökben egyébként abban reménykednek hogii néhány napon belül kihirdethetik a tűzszünet életbelépését. Folytatódtak a szovjet—nyugatnémet tanácskozások Csütörtök délelőtt Moszkvában újabb tanácskozásra ültek össze a szovjet és a nyugatnémet szakértők. A szakértői csoportot szovjet részről O. Hlesztov, a külügyminisztérium jogi osztályának vezetője, nyugatnémet részről pedig Bernd von Staeen, a bonni külügyminisztérium politikai osztályának vezetője vezeti. A moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalásokat Gromiko szovjet és Scheel nyugatnémet külügyminiszter újabb találkozójával folytatták. Uruguay Nem engednek a gerillák követelésének Az uruguayi belügyminisztérium hétfői közleményében megerősítette: szilárdan eltökélte, hogy nem enged a ggerilláik követeléseinek és nem hajlandó velük tárgyalni. Ugyanakkor a gerillák kedden. este. az általuk szabadon bocsátott Daniel Pereyra Mariéin vizsgálóbíró útján a hatóságokhoz eljuttatott üzenetükben szintén megerősítették, hogy Dias Gamáde brazil konzult és Dán Mitrione amerikai titkosszolgálati ügynököt csak akikor hajlandók szabadon bocsátani, ha a momte- videoi kormány kiengedi az őrizetben tartott összes politikai foglyot, akiknek számát mintegy százhatvanra becsülik. Megfigyelők szerint e két összeegyeztethetetlen álláspont között az a megoldás kínálkoznék, hogy a kormány száműzetés büntetésre változtatja át az összeg politikai foglyok börtönbüntetését. így teljesülne a gerillák követelése és a kormány sem lenne kénytelen tárgyalni az „emberrablókkal”, tehát a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna. Egyébként a Tupamaros- gerillák kedd esti üzenetükben hétfőig adtak „gondolkodási időt” a kormánynak. Közölték, hogy a két foglyot megölik, ha követelésüket nem teljesítik, Párizs Vietnami értekezlet A Vietnammal foglalkozó párizsi négyes értekezlet csütörtökön megtartott 78. ülésén mutatkozott be az amerikai küldöttség új vezetője. David K. E. Bruce nagykövet. Az új tárgyaló megjelenése — felszólalásából ítélve —. egyelőre semmi újat nem hozott. Bruce rövid felszólalásában gyakorlatilag csak megismételte és összefoglalta azt, amit elődei az elmúlt 18 hónap alatt tartott 77 ülésen elmondtak. Tagadta, hogy az Egyesült Államok a probléma katonai megoldását keresné, vagy katonai támaszpontokra kívánna szert tenni Dél-Vietnamban. Hangoztatta az Egyesült Államok tárgyalási készségét, A saigoni küldött, Pham Dang Lam nagykövet is szokásos érveit ismételgette és agresszióval vádolta a vietnamiakat, saját hazájukban. A csütörtöki ülésen a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány küldöttsége nevében felszólalt Nguyen Van Tien rámutatott, hogy az amerikaiak „jóhiszeműségről és jószándékról beszélnek” szakadatlanul. de fenntartják régi céljukat, hogy rákényszerítsék a vietnami népre az Egyesült Államok gyarmatosító feltételeit. Nguyen Minh Vy, a VDK képviselője azt hangsúlyozta, . hogy 18 hónapi munka és 77 ülés után a konferencia változatlanul holtponton van, s közben a háború nemcsak folytatódik Dél-Vietnamban, hanem kiterjed az egész indokínai félszigetre is. David Bruce nagykövet párizsi megjelenéséhez az előzetes kommentárok nem fűztek túlzott reményeket, s első megnyilatkozása ezeket igazolta: a nagykövet egyetlen új elemet sem vitt a tárgyalások menetébe. Ezzel kapcsolatban a párizsi Figaro cikkéből idézünk, amelyben ezt írja: „Nehéz elképzelni, hogy az új vezető megérkezése a Kiéber sugárútira, fellendítheti a tárgyalásokat. Kivéve persze azt az esetet, ha a Nixon által Bruce-nak titokban adott instrukciók eltérnek azoktól a kijelentésektől, amelyeket nyilvánosan lett. és amelyeket Saigon füleinek szánt.” Egyelőre azonban semmi jel nem mutat arra, hogy a „titokban” adott instrukciók tartalmaznának olyan elemet, amely előre is vinné a nemsokára századik ülését elérő tárgyalásokat. Róma Megalakult az olasz kormány •Saragat köztársasági elnök csütörtökön délután három órakor fogadta a Quirinale- palotában E-milio Colombót, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott kereszténydemokrata politikust. Colombo bejelentette, hogy kész megalakítani az új kormányt és egyúttal bemutatta az új kabinet listáját. Saragat válaszképpen hivatalosan is kinevezte őt a négypárti középbal kormány miniszterelnökének. Ez Olaszország háború utáni 32. kormánya, egyben a 10. középbal kormány. Colombo kabinettjében tizenhat tárcát kaptak a kereszténydemokraták, hatot a szocialisták, némtet a szociáldemokraták és egyet a republikánusok. Emiéküimepség az Országos Béketanácsnál a hírosimai atomkatasztrófa 25. évfordulóján A világtörténelem legkegyetlenebb katasztrófájának, a hirosimai atomtámadásnak a 25. évfordulójára emlékeztek csütörtökön azon az ünnepségen, amelyet az Országos Bc- ketanács és tudományos bizottsága rendezeti a Hazafias Népfront székhazában. 1945. augusztus 6-án, helyi idő szerint 8 óra 15 perckor egy Boeing 29-es mintájú bombázógép jelent meg Hirosima fölött tízezer méterre és ledobta az első atombombát. A gyilkos bomba tízezer font (mintegy öt tonna) súlyú volt. Az atomtámadás után megszámolták a lerombolt házakat: Hirosimában 90 százalékos, Nagaszakiban 30 százalékos volt a pusztulás. A későbbi vizsgálatok során megállapították, hogy a atombombától Hirosimában körülbelül 200 ezren, Nagaszakiban mintegy 73 ezren pusztultak el. Dr. Zsebők Zoltán profesz- szor, a radiológiai intézet igazgatója, a béketanács tudományos bizottságának titkára mondott beszédet az emlé künnepségen. A szíriaí Baath-párt küldöttsége Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a szíriai Baath-párt küldöttsége, j amelyet Ali Ben Akii, a párt nemzeti vezetőségének tagja vezet. A delegációt érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Jelen volt dr. Mohamed Zakaria Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete és Mánvik Pál, hazánk damaszkuszi nagykövete. * Hét ország — Egyiptom, Irak, India, Burma, Tanzánia, Etiópia és Ghana — 17 végzős hallgatója vette át csütörtökön a Nemzetközi. Újságíró Szervezet oktatási központjában a diplomát. * Harminc személlyel feldél- zetén csütörtök, reggel Rawalpindi és Lahore között lezuhant a pakisztáni légi- forgalmi társaság egyik utas- szállító repülőgépe, A katasztNövekedett az állami telekkínálat Ez év első felében a szokásosnál nagyobb ütemben növekedett az állami telekkínálat. A tanácsok 10 757 telket adtak át értékesítésre az Országos Takarékpénztárnak, így kereken másfél ezer telekkel, vagyis 17 százalékkal voltn - gyobb az állami telekkínálat, mint a múlt év első felében. Az értékesítésben mérsékeltebb a fejlődés. Az OTP ebben az időszakban 8 858 telket adott el, 6 százalékkal — többet, mint 1369 első hat hónapjában. A vásárlási kedv, a kereslet mérsékelt emelkedését meghaladó kínálat hatása a telekárakban is kifejezésre jutott. A múlt év első felében a félezerrel kevesebb telek is 4 millió forinttal többe került a vevőknek, mint az OTP-nél ez év első felében megvásárolt 8858 telek. Az. idén átlagosan 12 600 helyett 11 500 forintot fizettek ki a vásárlók egy-egy telekért. Az árak tehát 0 százalékkal csökkentek, az eladott telkek átlagos területe ugyanis lényegében nem változott. A tanácsok állapították meg a telkek eladási árát, s elsősorban a családi és társasházépítőknek. s a KlSZ-lakás- építkezéseknek ajánlották a szokásosnál kedvezményesebb telekárakat. A lakás- és üdülőépítés telekellátásának új rendszeréről egy évvel ezelőtt kiadott kormányhatározat, s a végrehajtására idén megjelent rendelkezések szerint a tanácsok .most befejezték az ú.i intézkedésekkel érintett telkek felmérését. Ezekben a hetekben küldik ki a tanácsi határozatot a telekadóról azoknak a tulajdonosoknak, akinek telkét vagy telkeit az új adóztatási rendszer alakján figyelembe kell venni. A magántelkek forgalmában, , kínálatában és árában tehát ezután már jobban érvényesülhet és hathat a telekspekuláció ellen és a lakomáéi építkezések telekellátásának javítására hozott kormányhatározat. (MTI) rófát, amely közvetlenül a rawalpindi repülőtérről való felszállás után történt, senki sem élte túl. Csütörtökön ünnepélyesen aláírták az amerikai fővárosban az új spanyol—amerikai egyezményt, amelynek értelmében az Egyesült Államok további 5 évre bérbe vett kát Spanyolországban lévő légi- támaszpontot és egy polaris tengeralattjáró-támaszpontot. Spanyolország ennek fejében katonai felszerelések vásárlására 125 millió dollár hitelt, 20 millió dollár közvetlen pénzsegélyt, továbbá — kölcsönként — kiselejtezett rombolókat és más hajókat kap az Egyesült Államoktól. * Csütörtökön reggel 30 izraeli repülőgép több hullámban támadta a Szuez, valamint a csatorna északi övezetében lévő egyiptomi állásokat. Az egyiptomi légelhárítás elűzte a támadó gépeket és lelőtt egy Skyhawk mintájú repülőgépet, amely lángolva zuhant le Isz- mailiátói keletre. Az egyiptomiakat nem érték veszteségek — hangsúlyozta az EAK szóvivője. * Massaschusetts állam (USA) egyik körzetében a fiatalkorúak bírósága csütörtökön megkezdte a kábítószer-fogyasztással vádolt ifjabb Robert Kennedy és ifjabb R. Sargent Shriver kihallgatását. A két 16 éves fiú a szülők — Ethel Kennedy, illetve R. Sargent Shriver volt párizsi nagykövet és neje kíséretében szenzációhajhász újságírók sorfala közt lépett be a bíróság épületébe. A kis csoport élén Edivard Kennedy haladt, érthetően rossz hangulatban, hiszen ez az eset sem öregbíti majd a Kennedy családnak a Kopechne-ügy által amúgy kissé megtépázott jóhírét. * Vadászbombázók szerdán is támadták a kambodzsai kor- mánybadsereggel szemben álló hazafias erőket, elsősorban Skoun város körzetében. A város, amely fontos közlekedési csomópont, továbbra is a népi erők kezén van és a harcok folytatódnak. Egy zászlóaljnak sikerült ugyan eljutnia Skoun határáig, de a város visszafoglalására kiküldött három zászlóaljat a hazafias erők Skoun északnyugati és északkeleti szélén feltartóztatták. * Lord Carrington angol hadügyminiszter, aki csütörtökön tért haza távol-keleti utazásából, kijelentette hogy Nagy- Éri tannj.a jelenléte a világ e térségébsn a jövőben „szerény, de hasznos” lesz.