Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-05 / 182. szám
»W?Tf»V*VVVtVV¥YYVVy¥*VfV*Vy*V*Vf*>»VVv¥¥T rTWT¥»VVTTTVyyi^TTVVTryVT*TTVVV¥Vf»VfV»*V¥VTVyyyv*-?TYyVTrT» 4 ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Szabó László—Sólyom Józsefi Kémek a búvárhajón » : t ► ► ► 12. Éjjel 11 óra volt, amikor felkeltették az őt ügynököt, s közölték velük, hogy két óra múlva partra szállnak. Valamennyien felöltöztek, megvacsoráztak, majd koccintottak a kapitánnyal, aztán éjfél után készülődni kezdtek. Előhozták a tengeralattjáró raktárából a robbanóanyagokkal teli bőröndöket, a matrózzsákokat, bennük a civil ruhákkal, és egy nagy gumicsónakot készítettek elő. Néhány perccel hajnali egy óra előtt a tengeralattjáró kidugta periszkópját a víz fölé. De akkora volt a köd, hogy jóformán semmit sem lehetett látni. — Ez csak jó — nyugtatta meg Linder az egyre izgatottabb németeket. — Vízre bocsátani a gumicsónakot! Egy percet sem szabad most már veszíteni — hangzott a parancs. S amíg a matrózok vízre tették a csónakot, s berakták a holmikat, az ügynökök gyorsan elbúcsúztak Lindertől. — Ha valami baj történik, egy piros színű rakétát lőjenek fel — mondta, majd megnyugtatta őket: — Ha bajba kerülnek, ágyúimmal fedezem a visszajutásukat. Ha pedig minden jól megy, a mielőbbi viszontlátásra! Siessenek, nincs kedvem ilyen veszedelmes környéken sokat időzni! A gumicsónak már elindult, amikor a fregatt kapitánya a matrózok után kiáltott: — Álljatok meg! Eszébe jutott ugyanis, hogy olyan sűrű a köd, hogy valósággal elnyeli a tengeralattjárót, s a csónakban ülő matrózok nem fognak visszatalálni. Gyorsan egy hosszú kötelet hozatott, majd ledobatta a matrózoknak, akik ezt gombolyítva indultak a part felé. .. A sötétségben semmit sem láttak, de a parti hullámtörés zaja egyre erősebben jelezte, hogy közelednek a szárazföld felé. Rövidesen csendes vízen úszott a csónak. Dasch ugrott ki először a derékig érő vízbe, aztán partra vonszolta a csónakot. — Gyorsan kiszállni! — vette át most a parancsnokságot. — S ne feledjétek: e perctől kezdve egy szót se németül! A holmikat kiszállították a partra, aztán gyorsan öltözködni kezdtek. Szinte tépték magukról a német tengerész-egyenruhákat és magukra rángatták a civil öltözéket. Az egyenruhák egy kupacba kerültek, hogy a tengerészek visszavigyék a búvárnaszádra. Daschnak nem kellétt átöltöznie, ő már a hajón felvette ócska nadrágját és bőrzakóját. Miközben a többiek öltöz- tek-vetkőztek, a parancsnok megindult a közeli homokhalom felé. De alig ért a domb tetejére, a ködben megpillantott egy fénysugarat. Néhány pillanat múlva egy fiatalember toppant eléje, egyik kezében fáklyával, a másikban revolverrel. Dasch azonnal felismerte a férfi sötét egyenruháját, fehér sisakját: a partvédő szolgálat embere! — Kicsoda maga? Honnan jön? — kérdezte az egyenruhás fiatalember, kissé bizonytalan hangon. — Ne törődjön velünk! — felelte Dasch, rendkívül határozottan, szinte tiszteletet paran- csolóan. — De hát kicsodák maguk? Eltévedt halászok — faggatta tovább a náci ügynököt a fiatal őr. — Igen. De ismételten kérem, hagyjon bennünket békén. Ne törődjön velünk, hamarosan hallani fog rólunk, mégpedig Washingtonból. — Hát akkor legyen úgy. uram — szólt az őr bizonytalanul és engedékenyen, aztán leeresztette a revolverét. Dasch határozott fellépése válthatta ki belőle ezt a bizonytalanságot, s amikor Washingtont emlegette, nyilván arra gondolt, hogy ő, a kis közkatona, most valamilyen rendkívül titkos dologba ütötte az orrát, olyanba, amelyről egy egyszerű őrnek tudomást sem szabad vennie. — Tisztában vagyok a helyzetével, ne nyugtalankodjék. Na, fogja ezt! — mondta Dasch. aztán egy százdollárost nyomott az őr zubbonyának zsebébe. — S most nézzen meg jól, azt szeretném, ha később egészen pontosan rám ismerne. — Rendben van, uram — felelte az őr, akit Daschnak ez a felszólítása még inkább megnyugtatott. Szabályosan tisztelgett, majd eltűnt a ködben. — George, mi volt ez? — kérdezte Burger a parancsnokot, amikor visszatért. — Hallottam mindent. Valami baj van? — Dehogy van! Nehogy riadalmat kelts! Minden rendben van. A többieknek ne is szólj a dologról! — és karon fogta a csodálkozó Bürgert. aki, miután elkészült az öltözködéssel, elindult Dasch után, csak amikor a hangokat hallotta. akkor torpant meg. Gyorsan visszatértek a partra, ahol a másik három ügynök is elkészült az öltözködéssel. A tengeralattjáró négy matróza már türelmetlenül várt rájuk, hogy az egyenruhákat zsákokba gyömöszölhessék és visszatérjenek. Ebben a pillanatban azonban egy vörös rakéta emelkedett a magasba, a tenegeralattjáró hívójele. A matrózok egy szót sem szóltak, hanem futni kezdtek a gumicsónakok felé. (Folytatjuk) ______________________________________________________________________ _ * H irosima szemtanúi Testvérem sem ismert meg (Maeda Masahiro beszámolója) A A * * * 4 A, A K 4 A 4 A 4 A A. A 4 A A A A A A A A A A A4 A A A A A A A A A A AAA A AAA.4AA A A A * A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres az autószervizhez autófényezőket, akik szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek. és olajkályhagyártáshoz segédmunkásokat. Megfelelő jelentkező esetén a vállalat tanfolyamot indít és erről a résztvevőknek oklevelet biztosít, akik az olajkályha- gyártásnál betanított segédmunkásként dolgozhatnak. Bádogosrészlegünkhöz keresünk: bádogos betanított és szakmunkásokat Az igazgatási osztályra GYORS. ÉS GÉPÍROK jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, (Szekszárd, Rákóczi u. 13. sz. alatt). (101) hűtőszekrény legyártása alkalmából rendez. A sorsoláson minden gyártási szám részt vesz. Figyelje hűtőszekrényének gyártási számát! (1G) í. Nyolc esztendős voltam ak kor, a Misasa elemi iskola második osztályának tanulója. Bátyám is csak középiskolába járt még, de azért behívták egy hadiüzembe dolgozni. Nővéreim közül az idősebbik egy leánygimnáziumban tanult, a fiatalabbik az ötödik elemit végezte. Mindkét iskolát kilakoltatták, tehát vidékre kerültek. A mi iskolánkból is laktanya lett, osztályunk a közeli Koorjuuzsi templomba járt tanulni. Augusztus hatodika reggelén légiriadó volt, de csakhamar lefújták, és elindulhattam a templomiskolába. Altkor hirtelen észrevettem az égen egy nagy fehér labdacsot, még láttam, amint felcsillant, de máris elért a légnyomás és elfújt, akár a pelyhet. Eszméletemet vesztettem. Fölocsud- va romokat, széttépett villanyvezetékeket láttam körülöttem, a környéket sűrű porfelhő takarta. Az országúton rohanó menekülők, rongyosan, véresen. Az én ruhám is foszlányokra szakadt. Mindez a robbanás gyújtópontjából 1700 méterre történt. Valaki a segélycsapatból megszólított: „Siess ide!’ Gyorsan felszálltam a tehergépkocsira, elindultunk. Az út mentén égő házak. Fejfájást éreztem és megsimítottam a hajam: összegöndörödött a perzseléstől. Eljutottunk a Sinso hídhoz, de átkelni már nem lehetett rajta: gyalog gázoltuk át a folyót. Amikor megérkeztünk eev ismeretlen lány rám szólt: „Szegény gyermek! Menj abba a házba, ott kapsz kenőcsöt a fejedre.”, A házban bekenték olajjal a pejem. Jaj! Ismét légiriadó! Zúgtak a szirénák. Az ég elsötétült, mindenki rohant félelmében, én is eszemet vesztve futkostam ide-oda. míg végül beugrottam egy védősáncba. Aztán a légiriadó elmúlt, és elindultam gyalog Nagacuka irányába. De hirtelen meggondoltam magam: aggódtam otthonunk miatt, hát visszafordultam. És íme, a rémült tömegben véletlenül összetalálkoztam bátyámmal. De fejem annyira megdagadt az égési sebektől, hogy nem ismert rám. Hiába szólítottam: Bátyám! Ö tanácstalanul meredt rám: „Te lennél az, Masahiro?” Majd kiszakadt belőle: „Micsoda öröm!” Hátára vett és menekültünk tovább. Fejem sajgott az égésektől. Bár egy' katonától kaptam egy csomag kétszersül tét, képtelen voltam enni Sőt, hányinger fogott el, és éreztem, hogy egyre lázasabb vagyok. így érkeztünk meg Jasu faluba, az iskolába, ahová a sebesülteket, az ösz- szeégett embereket szállították. Nyögtek, ordítottak: Vizet, adjanak vizet! Többen már eszméletlenül fetrengtek. Az orvosok megműtötték sebeimet és bekenték kenőccsel, aztán rizsgombócot adtak, de még mindig nem volt semmi étvágyam. Ezután a falusiak elkísértek bennünket egy tanyára, és ott aludtunk. Bátyámmal és barátjával, akivel az iskolában találkoztunk egy dombon álló házban töltöttük az éjszakát. Bátyám másnap elmondta, hogy egész éljél hánykolódtam a láztól és vízért kiáltoztam. Már egy napja nem ettem semmit, fgy aztán nagyon legyengültem. Arcom teljesen bedagadt, szememet nem tudtam kinyitni. Szerencsére a házban volt egy gvógyszertár. itt kaptunk lázcsillapítót, a bátyám pedig a ház mögötti patakban benedvesített egy törölközőt, és ezzel hűsítette fejemet. Harmadnap reggei bátyám barátja, a faluból visszatérve közölte, hogy találkozott szüleimmel. Másnap aztán egymás után érkeztek meg, előbb édesapám, majd anyu» kám, végül nagymama és nővérem. Mikor látták, hogy élek, sírni kezdtek az örömtől. Én pedig a boldogságtól egy, szót sem tudtam szólni. ök mindnyájan épek, egészségesek voltak, csak a nagymamát sebezte meg a nyakán egy üvegszilánk. De az én ar». com tovább dagadt és szememet csak annyira tudtam ki-; nyitni, hogy homályosan láttam a körülöttem lévőket. Feledve fájdalmamat elmeséltem nekik, mi történt velem. Édesanyám rámszólt: „Még így is nagy szerencséd volt! De most pihenj, nyújtózkodj ki. Még nem szabad sokáig ülnöd”. Lefeküdtem, ám éjjel újra rámtört a láz. Családunk eredetileg Ja- mamoto faluba menekült, a rokonokhoz. Amikor ott megtudták, hogy a mi utcánk lakosait Jasu faluba irányították, akkor jöttek ide, hogy engem megkeressenek. Együtt voltunk tehát, idősebb nővérem kivételével, aki a végzetes napon éppen ügyeletbe ment. Édesapám mindennap, kora reggeltől késő estig őt kereste. Mi anyámmal „otthon” maradtunk. Ö gondozott engem. A többiek a szomszéd tanyán töltötték az éjszakát. A harmadik nap jcéső este jött haza apa. „ö volt. Megtaláltam őt.” — Hol van? — anyám meg én dermedten néztünk rá. De jaj! Nem láthattunk mást. mint nővérem egy kis dobozát. Apám csak ennyit tudott mondani: Meghalt! Ez maradt belőle... ez a doboz... Mi pedig nem tehettünk mást, mint sírtunk. S ma, annyi év múltán, amikor egészségesen élek, dolgozom, — kereskedelmi rajzoló vagyok Hirosimában — ezek a könnyek még újra meg újra fel fakadnak. (Fordította: Dr. Szerdahelyi István). Következik: A szennyesvíz Íz*
