Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
Akadt egy testvérem. Helyesebben egy másik Háry. Levélben jelentkezett, Dombóvárról. Igaz, én már sok Háryval találkoztam az értekezleteken, de csak sejtettem róluk, hogy ők is erre a névre hallgathatnak. Nem mutatkoztak be. csak a felszólalásaik árulkodtak, hogy ők is a mi népes családunkba tartoznak. Akkorákat mondtak, hogy meg kelleti erősíteni az értekezlet színhelyén a mennyezetet, mert félő volt. hogy leszakad és agjonnyomja a nemhárykat is. De most nem erről van szó. hanem arról, hogy kaptam egri levelet, eoy dombóvári Háruló' Idézek a levélből: ..Tisztelt Vitéz Johannes Háry! Ez év augusztus 9-i Tolna megver Népújságban megjelent cikkére ' lenne egri-két megj-av-ésf'm. -Amit a szc^reérdi Tar- i Csay lakótelep hét munkásáról írt. az elfiéletidő. Ezt nem lehet köi'etendő néldateént dánlani. De, engedje meg, hogy én is ott kezdi"m. ahol On. Uny gondolom. hogy ezt a mnnk"'’,ilvs■ nem lehet éH.alánosíta- ni, mert a mi munkasr'nk vem ilyenek. Ellenben el- mdrasztalnám Önt. kedves Háry, hogy volt ideje há- ■ rom napig lesni azt a. h"t munkást. Úgy látszd:, ön egy írásáért obion összegér köp n szerkesztőségtől, hogy nincs szüksége arra. hogy a hét minden napját munkával töltse-* Álljunk meg itt! Igaza van oz én kedves Háry rokonomnak. Valóban három, nőmig lestem én ezeket az embereket. Persze másodállásban. A fő állásúak helyett. Azok helyett, akik valahol másutt söröztek. Mert ugye ők is emberek. Nekik is melegük volt. Es nekik is van másodállásuk. Ha pedig fő állásban azt tennék, amiért fizetnek nekik, okkor nem lenne erejük másodállásban azt tenni, amiért többet fizetnek nekik. így van ez az én esetemben is. Fő állásban megírtam a cikket, amiért kevesebbet kaptam, mint a mellékállásban való figyelésért. így jutott nekem három nap arra. hogy menfigyeljem mi történt a Tar- csay telepen. Ezután megírtam a cikket, ami egyúttal beszámoló is volt a háromnapi mellékállásos tevékenységemről. A cikkért megkaptam a honoráriumot — bőr annyit kaptam volna, hogy három napig megélhettem volna belőle — a beszámolóért pedig, amit az illetékes megbízóim is elolvashattak az újságban, megkaptam a megfigyelésért járó összeget. így aztán a vállalatnál is megtudták, hogy mit csinált az a hét munkás három napig. .. így kell ezt csinálni. Elvégre nálunk másodállásból él az okos ember. És most nézzük tovább a levelet: ..Nagyon szépen, ráérősen kiértékelte annak a hét munkásnak a magatartását De szeretném felhívni szíues figyelmét, ha hosszabb útra megy, nézzen be egy-két hivatalba. Nézze meg azokat az ide-oda sétáló embereket, beszélgető partnert kereső dolgozókat, a büfében támaszkodó elfáradt hivatalnokokat. ..” A levélnek ebből a részéből as derül ki. hogy az én kedves dombóvári rokonom is leskelődik. Csak ö másutt. A hivatalokban. A levélnek ez a része azt mutatja, hogy nálunk érvényesül a nagy népi ellenőrzés. Mindenki mindenkit ellenőriz, mindenki megnézi, hogy ki mit csinál, illetve nem csinál, illetve mit kellene csinálnia. Ezt mindenki tudatosan tudja, csak azt tudják kevesen, hogy nekik mit kellene tenniük. Ezért aztán állandóan folyik nálunk a nagy tapasztalatcsere. Mindenki megmondja mindenki másnak, hogy mit kell tenni, ezek a mások pedig megmondják nekünk, hogy mit kell tenni, és ennek eredményeként azt tesszük, amit akarunk. A munkás azt látja, hogy a hivatalnoknak mit kellene tenni, a hivatalnok azt. hogy a munkásnak mit kellene tenni. Az én kedves dombóvári névrokonom például ezt írja: ... ugye kedves Háry, látott már ön is olyan unatkozó hivatalnokokat, akik ha unatkoznak, hónuk alá csapnak egy aktát, és azzal sétálgatnak egy féi műszakot. Ugye, ez is elítélendő? Mert ön észrevette, hogy azok az emberek bementek az ÁBC-áruházba és sört ittak. Azt elfelejtette kedves Háry, hogy azoknak az embereknek sehol sem főznek kávét. Talán a vállalat még vízhordó leányt sem adott melléjük. Valamit inniok kellett. Ha kávét nem. hát sört... Nem volt szükség arra, hogy sört igyanak, de arra sincs szükség, hogy a hivatalokban csak kávét igyanak. Igyanak vizet. Távol áll tőlem. hogy a hivatali dolgozókat elmarasztaljam azért, mert nagyon elkényel- mesedtek. . De hol lehetne vajon most Magyarországon olyan vízhordó leányt kapni, aki olyan rövid idő alatt meghozná a vizet, hogy az t még meg is lehetne inni? Mint láthatja szerkesztő úr, a mi országunkban nincs titok. Minden a szemünk előtt játszódik le. Azaz mégis lehet, titok, mert azt írja az én kedves dombóvári komám: „Kedves Háry, ha vidéken jár, nézzen ue egy-két dombóvári üzembe. Vannak olyan korszerűtlen egészségtelen üzemek, ahol a munkás a legszükségesebb mosakodást sem tudja elvégezni. Csodálkozom, hogy még eddig nem tette tiszteletét ezekben az üzemekben. Tegye meg kedves Háry...” Ha jól értelmezem a dolgot, akkor az én kedves dombóvári komám arra bíztat engem: mondjam meg már azoknak, akik másoknak megmondják: mit kell tenniük, hogy nekik mit kellene tenniük. Egyelőre nem megyek. Várok. Arra várok, hátha eljön végre az idő, amikor mindenki csak azt tudja, amit neki és nem másnak kell tennie. Én nagyon örülnék, ha ennek az időnek eljöttét Dombóvárról jelentenék. Ennek reményében zárom soraimat. Tisztelettel: m A PATAK ÉS A FOLYO A tanítónő beírja a kis Alexandra ellenőrzőjébe: „A kislány túl sokat fecseg!” Otthon este Alexanra megmutatja ellenőrzőjét apjának, aki szól nélkül kiveszi a tollát és ír valamit az ellenőrzőbe. Másnap a tanítónő kinyitja és ezt olvassa: ,,Vajon mit szólna, ha ismerné az anyját?" A VÁLÁS OKA MEGTÉVESZTÉS Honoluluban Hawaii-szigetén a 22 éves Francois Nan- grunder két nappal az esküvője után benvúitotta a Váló- keresetet. A bíró előtt a következőket mondta: „Bíró úr, a férjem becsapott. Elhitette velem, hogy a közelségem anv- r.vira felizgatja, hogy dadogni kezd: most pedig megtudtam, hogy gyermekkora óta dadog!" ATYAI BÜSZKESÉG Pierre Brasseur fia Claude egy naoon beielentett- apjának'. hogy ő is színész akar lenni. „Baj fiam. baj! — kiáltott fel a híres francia színész fejét csóválva. „Miért?” „Azért, mert ha a rendező majd téged választ egv szerepre. mindenki azt fogja mondani. hogy ez azért van, mert a fiam vagy... ha viszont nem kapsz szerepet, akkor azt gondolhatod,, hogy ez nem azért '■an. mert tehetségtelen vagy. hanem mert nem akarnak ici- vételezni veled!” „Akkor megváltoztatom a nevemet!" •„Azt már nem! — mondta méltatlankodva Pterre Brasseur. — És ha sikered lesz. honnan fogják tudni, hogy a fiam vagy ?" AZONNALI CSATLAKOZÁS A szónok befejezi hosszú előadását: ... tehát, hölgyeim és uraim, remélem, hogy nincsen távol az a nap. amikor a borral és a szeszes italokkal teli palackokat a tengerbe vetik, amit teljes szívemből kívánok !” „Én is!” — kiált fel e"v úr a közönség köréből, „Köszönöm!" — szól vissza az előadó elégedetten. — „ön talán az alkoholellenes liga tagja'”’ „Nem, búvár vagyok!” NEM ALKALMAS LÁTOGATÁS Élete utolsó éveiben Ferenc József, Ausztria utolsó előtti császára mindennap fogadta orvosa, dr. Kerzl látogatását. Ez a császár családjának kívánsága volt. De az orvos látogatásai csupán rövid beszélgetésre korlátozódtak az időjárásról. Egy napon az orvos megjelent Ferenc József lakosztályának ajtajánál és szokás szerint azt kérdezte: „Beléphetek Felség?" „Oh. kedves doktor. Kerzl! — kiáltott fel a császár. — Nem veszi rossz néven, ha ma elhagyjuk a látogatást? Nem valami jól érzem magam. . .” IN ép rí jság 18 <«. augusztus .10. — Az állatorvos azt mondta, hogy nincs semmi komoly baj. egyszerűen megunta a régi étrendet. 1 Egyébként hogy van? — Jó, jó, első nap dolgozom itt. Békés egyezség. — Beadtam az uramnak azt a stimulálószert, amit a doktor úr irt, erre a gazember megszökött a szomszédasszonynyal. — Ejnye Kovács úr, u maga féltékenysége tényleg nem j ismer határt!
