Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-23 / 197. szám

Az állattenyésztők ötéves terve

a ' egyáltalán szabad

**• ennyire ob-jókiív témái szubjektív indiiással kezdeni, akkor engedjék meg, hogy elmondjam egy élményemet.

A közelmúltban téesz-elnö- kök társaságában dániai es svédországi tanulmányúton vettem részt. A földeken még csak ment a dolog. A csoportunkban lévő elnökök — akik természetesen kiváló gazdaságokat vezetnek — minden további nélkül tudomásul vették a holdanként 30—3ö mázsás termésátlagokat. Ha nem is széltében, de akad már ilyesmi az ő gazdaságaikban is. Az istállókban azonban a szó szoros értelmében elakadt a szavuk. Minden különösebb formai túlzások nélkül felépített deszkaépületekben olyan gyönyörű állatokat, olyan magas hozamokat és olyan kifogástalanul működő, embert kímélő technológiát láttunk, amire hazai példát nem ismerünk.

Viszont éppen ebből a szubjektív érzésből táplálkozik az a megállapításom, hogy a mi ötéves terveink csak a naptárban — illetve később a történelemben — határolódnak el egymástól élesen. Az életben összefolynak, egyik követi a másikat, illetve pontosabban egyik következik a másikból.

Negyedik -ötéves tervünk most nyilvánosságra került irányelvei például a mező- gazdasági témán belül az állattenyésztést elsőrendű fontoságú kérdésként kezelik. Ez azonban nem valami átmenet nélküli dolog. Idén záruló ötéves tervünkben a növény- termelés valóságos csodát művel, gabonaproblémáról ma már nem beszélünk. Húsproblémáról viszont nem mi beszélünk, hanem elsősorban a háziasszonyok. Mi pedig egyre kínosabban érezzük a kiáltó ellentétet lassanként európai színvonalú növénytermesztésünk és a mérföldekkel utána kullogó állattenyésztésünk közölt. Ezt az ellentmondást fel kell oldani és a feloldás folyamata már meg is kezdődött. A közelmúlt időszakban ismét rendezték a felvásárlási árakat, szabaddá — és kielégítővé — tették a takarmányellátást, legalább két* tucat, különféle nagyüzemi állattenyésztő telepet próbáltak ki a gyakorlatban és a rendeletek csokra jelent meg a háztáji gazdaságok munkájának könnyítésére.

|7 nnek az előkészítő mun- kának a gyümölcsét alkarja learatni a negyedik ötéves terv. Az előbb, féligazságot mondtam, hogy az irányelvek az állattenyésztés kérdését a mezőgazdaságon belül elsőrendű témaként kezelik. A pontos fogalmazás az, hogy a népgazdaság egészén belül kezelik különös figyelemmel. Az irányelvek számokat alig tartalmaznak. A húsel'átéra'al. hústermeléssel kapcsolatban azonban megjelent egy' olyan fogadalom, amellyel mostanában találkozunk sűrűbben: ..az igényeknek megfelelő mennyiségben. "

Az idényeket kielégíteni pedig olyan nagy munka, amely sem előfeltételeit, sem . hatását tekintve nem fér . bele a mezőgazdasági problémakörbe:

Gondolkodjunk csak egy kicsit. Következő ötéves tervünk célja az életszínvonal emelése, a zavartalan élelmiszer-ellátás megteremtése. Másik nagy célja a termelékenység növelése, a népgazdaság korszerűsítése. Ehhez is kell az állattenyésztők munkája, hiszen az ipar automatizálásához, elektronizálásához, komputerizálásához nélkülözhetetlen dollárokat nem jelentéktelen mértékben éppen a húsexport révén teremtjük elő.

Annak, hogy mi „az igényeknek megfelelő mennyiségben" állítsunk elő húst, sok és sokféle feltétele van.

Elsőnek említeném a dolgok közgazdasági oldalát. Azt, hogy az érdekelteknek egyáltalán legyen kedvük húst termelni. Ennek érdekében az utóbbi időben sok minden történt, az árakat, a dotációkat, kereskedelmi módszereket illetően egyaránt. Reméljük. hogy ami még hiányzik, azt a következő évek meghozzák,

evesebbet tettünk még a műszaki-technikai tudományos területen. Hagyományos eszlközökkel ugyanis ezt a célt elérni nem lehet. Ehhez olyan állatfajták kellenek, amelyek megfelelő gyorsasággal és hatékonysággal értékesítik a takarmányt és gondozást. Olyan istállók kellenek, amelyek nem beton és üvevespdák. amelyek nem a szemnek, hanem a, praktikus célnak épülnek, és amelvek megfizethetők. Az istállókba p^dig berendezés szükséges. Emberkímélő, viszonvláe esv- szerű a célnak megfelelő. És működő. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni, mert sajnos a már beépített technológiák egy része éppen ezt a sajátosságot nélkülözi. Ez nem mezőgazdasági, hanem népgazdasági feladat. Reméljük építőiparunk — állami vagy szövetkezeti formában — hamarosan képes lesz elkészíteni a kereteket, gépiparunk pedig felismeri, hogy a mezőgazdaság kiváló piac és legyártja a megfelelő berendezéseket.

"V7’ an azután a dolognak ’ emberi oldala. Vasvillát emelgető, vödröt cipelő, kézzel tehenet fejő, naponta

16 órát dolgozó, azután istái- lószagúan hazaballagó embereink lassanként elfogynak. Hozzáértő, alig kevesebb, mim technikusi fokon dolgozó állattenyésztőkre van szükségünk, akiknek nem is „alig", hanem valóságos ipari munka- körülményeket kell teremtenünk. Szabályozott munkaidővel és rre'-eg vízzel, tisztességes keresettel és a falusi társadalmon belüli becsülettel.

És mindezeken kívül van még egy, szin-te ellentmondó követelmény. Miközben megteremtjük az állattenyésztő nagyüzemet, biztosítanunk kell a korszerű állattenyésztő kisüzem boldogulásának feltételeit is. Igen, a háztáji gazdaságokra gondolunk, amelyek nélkül elegendő húst nem termelhetünk. De nem kívánhatjuk a földművesektől sem. hogy a régi módon etessék disznaikat, fejjék tehenüket. Gépek. — aprócska, megvehető, nagyon praktikus gépek — módszerek, ösztönzések szükségesek ahhoz, hogy az embernek legyen kedve, ereje még odahaza is állatokkal bajlódni. És ez a bajlódás kifizetődjön számára.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelveiből félreérthetetlenül kicsendül a szándék, hogy az egyik fő célkitűzés teljesítésének mindezeket a feltételeit biztosítsa. Az egész nép. az egész népgzdaság érdekében. Amihez még hozzá kell tenni azt, hogy: az egész gazdaságpolitika és az ipar jelentős részének közreműködésével.

FÖLDEÁK! BÉLA

4 „La Renaissanpe,? Tolna megyéről

Jacques Cornu. Szekszárd testvérvárosának, Bezonsnak polgármesterhelyettese és az ottani kommunista lap igazgatója eljuttatta szerkesztőségünkbe lapjuk augusztus 15-i számát, melyben magyarországi tartózkodásáról számol be. Az itt nyaralt bezonsi csoportról, melyet Cornu elvtárs vezetett, annak idején a Népújság is megemlékezett. A francia lap első oldalán fotorioortsrünk, Cottvald Károly, egyik felvétele hívja fel a figyelmet, és a nyolcadik oldalon lévő tudósítást is az ő Regölyben készített képe illusztrálja. Jacques Cornu beszámolója ugyanis elsősorban regölvi kirándulásukról szól. ahol a vendégek a termelőszövetkezet vezetőinek jóvoltából, eseményekben gazdag lovastúrán vehettek részit. A francia újságíró pontosan feljegyezte azokat az adatokat, melyekkel Péti József elnök és Molnár Miklós főállatte- n vés z tő szolgált, és ezek alapjáh ismerteti olvasóival egy szocialista nagyüzem működését. Cikkében különös figyelmet szentel a kereseti viszonyoknak, a háztájiból elérhető jövedelemnek és annak. hogy Regölyben tulajdonképpen majdnem a falu egész lakosságának a Népakarat termelőszövetkezet biztosítja a megélhetést. Kitér a regölyiek közismert ló- szeretetére is. annál inkább, mert a cikkét illusztráló mindkét kép a csikótelepen, illetve lovastúra közben készült. A francia olvasó tájékozódását könnyítendő. írása befejező része után. külön közli a szerző a legfontosabb magyarországi élelmiszerek és szolgáltatások frankban kifejezet); árát.

Kiemelt fizetés

— Hatezeregyszázhúsz forint a havi fizetésem. Nem kértem, kaptam. Engedélyezett kiemelt fizetés. Igen, kapok eredményességi prémiumot is, azt nem lehet előre megmondani, hogy az idén mennyi lesz. A feleségem főkönyvelő az áfésznél, ő kettőezerháromszázat keres. Igazán nem panaszkodhatunk, megélünk. Nem vágott földhöz az autóvásárlás és most gondolkozunk azon, hegy házat kellene építeni, ötödik éve itt vagyok már ugyan, de a szolgálati lakásban valahogy átmeneti állapotban érzi magát az ember. Jobb is, ha a falu látja, hogy végérvényesen gyökeret akarunk verni itt. Meg aztán süketséggel sem vertek meg csak eljutnak a fülemhez az olyasfajta megjegyzések, hogy „Itt vonnak, vastagra keresik magukat, aztán odébb- állnak.” Eszembe se jut! Természetesen nevetséges lenne tagadni, hogy ebben a fizetésem is közrejátszik, de az épp annyira, hogy szeretem1 a munkámat, itt lehet dolgozni, meg . . . hát szóval negyvenhét éves vagyok, ebben a korban már nem szívesen táncol az ember.

Irigyeim? Hogyne leimének. A hatvanegy darab százasért, de azért már kevésbé, amit tenni kell érte. Esetleg a főmezőgazdászi titulusért is, bár azt el nem tudom képzelni, hogy egy címen mit lehet irigyelni. Igen, természetesen jogosnak érzem a keresetemet. En kereken nyolcvanmillió forintnyi értékért felelek és többek között azért is, hogy zárszámadásról zárszámadásra kiki többet vihessen haza. Az ütemtervek nem maguktól állnak össze, manapság pedig már nemcsak jó gazdának, hanem fúrt agyú kupec- nel; is kell lennie annak, aki előre akarja, vinni a gazdaságot. Nincs munkaidőm. Pontosabban, felesleges számolni, hogy mennyi, Nem, tudok máskor kelni, csak korán, négykor. Erre a negyedszázados praxis rászoktatott. Reggelizni többnyire hazaugrok a hajnali körséta után,

aztán megindul a délelőtti verkli. Este hatfelé szoktunk összeülni az elnökkel, meg a beosztottjaimmal. Utána persze hazamegyek, de nem is egyszer, se nem kétszer rángattak már ki a legszebb álmomból, mert hirtelen, valahol kiderült, hogy csak az én jelenlétemben tud megelleni egy tehén. Rossz üzemszervezés? Nem hinném, hogy az. Mennek nálunk a dolgok, elég szép olajozottan mennek, csak hát nekem olyan a természetem, hogy nem bírom megállni a tétlenséget.

Az emberek meg hozzászoktak. Ehhez már igen, a modoromhoz kissé nehezebben. És nem érzem a termelőszövetkezeti demokrácia megsértésének azt, hogy egy hétezer holdas nagyüzemet nem bókokkal és kunyerálással. hanem utasításokkal vezetek. Amit egyszer a vezetőség lerögzített, alapelveiben a küldöttek gyűlése jóváhagyott, az ellen nincs apelláta. Ezt csakugyan nehéz volt elkezdeni öt évvel ezelőtt, de szentül vallom,, hogy ha akkor engedek, ma nem állnánk ott, ahol vagyunk. Persze nem vagyok a római pápa, tévedhetek, tévedtem is már. Azt legjobb azon nyomban elismerni, mert még senkinek nem rombolta a tekintélyét, ha bevallotta, hogy marhaságot csinált.

Emberi érintkezés? Azt hiszem. hogy a napirendben, amit úgy nagyjából, vázlatosan elmondtam, épp elég emberi érintkezés akad. A szakvezetést a szakkérdések összefűzik, ha egyes részletekért olykor egymás hajának is tudnánk esni: — persze csak úgy képletesen. De ugyanez összefűz, közös nevezőre hoz minden ép érzékű taggal. Közösen tudunk gyönyörködni abban, amikor szép termést hoz a kender, lehalásszuk a tavat, tucatnyi gyönyörű tenyészbikát vesz át tőlünk az állatforgalmi. Rokona, sógora, lármája nem vagyok senkinek, az ország másik csücskéből származom, iMkásokra nem járok, pinceszerre még oly kevéssé, nagyon jól tudom, hogy miért. Lakodalomba mindig meghívnak, oda természetesen elmegyek, részben mert senkit nem akarok megsérteni, részben pedig mert nekem is jólesik olykor egy becsületeset nótízni. Bár már nem olyan a hangom mint fiatal gaz- dász koromban volt.

A kollégákkal? Mondja. mikor járjunk össze? Napközben épp eleget látjuk egymást, legfeljebb ha az asszonyok nagyon erősködnek, olykor egy- egy szombat esti ultipartira elmegyünk valamelyikükhöz. Hatan vagyunk agrármérnökök, az elnököm is az. egymáshoz. A tanácselnökhöz? Nem. Se az orvoshoz, se a gyógyszerészhez. Ok egymáshoz, a pedagógusok szintúgy, pedig azok valami tizenöten is vannak. Vagy húszán? Lehet. Persze szépen köszöngetünk egymásnak az utcán, de arra nem emlékszem, hogy a pedagógusföldek szántásán kívül lett volna egymással valami beszélnivalónk öt esztendő alatt. A nagylányom Pesten egyetemista, a fiam most tölti a tényleges idejét kinőttek a kezük alól.

Hiányzik? Miért éppen nekem hiányozzon? Örü'.ök, ha a feleségemmel néha jól kibeszélgethetem magam, vagy együtt nézzük a tévét. Bár a tévénél többnyire elbóbiskolok, mégsem vagyok már húszéves. Hagyja az ilyen újságba való kifejezéseket, hogy „szabad idő felhasználás”. Ha van véletlenül egy szabad órám. akkor olvasok. Újságot, könyvet, nem egyáltalán vem csak szakkönyveket. Regénykedvelő vagyok. De mikor vnn nekem szabad időm? A rendes évi szabadságunkat a feleségemmel mindig együtt vesszük ki. Olyankor beülünk a kocsiba és nyomás el, messzire, más környezetbe. Voltunk már a Keleti-tengernél, a Feketénél az Adriánál, a Földközinél. most azon spekulálok, hogy meg ke’lene nézni az Atlanti-óceánt. .

Még tizenhárom évem van a nyugdíjig, ez nem sok. Ahogy öregszem, úgy gyorsulnak az évek. mintha nem is háromszázhatvanöt napja lenne egynek-egynek. Akkor talán több időm lesz magamnak is, másnak is.

ORDAS IVÁN