Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-20 / 195. szám

minden Jiéppen megvalósul, Fiatal alkoto Gárdái László: NYÁRI mert /alahány programpont alapfeltétele mind az ifjúsá­gi szövetség kommunista vo­násai erősítésének, mind az eszmei-politikai nevelőmun­ka tartalmi fejlesztésének, az alapszervezeti ifjúkommunista közösségek összekovácsolásá­nak, a társadalmi aktivitás hatékonyabb kibontásának. Sommásan: az eddiginél dif­ferenciáltabb tevékenységé­nek. Az MSZMP KB határozata kimondja, hogy... „a taná­csok és más költségvetési szervek nyissanak külön költ­ségvetési rovatot, amelyet a fiatalok művelődésének, tá­Öt évben foglalkozzunk töb­bet a víziuttörők tevékenysé­gével. A víziúttörő-mozgalom meghonosítása és továbbfej­lesztése feltétlenül megéri az erőfeszítése és nem is kíván hatalmas anyagi áldozatot. A járási-városi váltótábo­rok építése — Fonyód-Bélate- lepen, Balatonfenyvesen, Ba- latonszabadi-Sóstón, Balaton­szepezden és Fadd-Dombori- ban — befejeződik 1972-re, biztosítva a kulturált tábo­roztatás, üdültetés lehetősé­geit, az eddigieknél maga­sabb szinten és jóval több fiatal számára. Az elkövetkező öt év so­rán várhatóan siker horonázha tja végre azt a törekvést, hogy a művelődési házak, otthonok kaput nyissanak a fiatalság előtt, közművelődési tevé­kenységüket úgy tervezve, hogy ezek tükrözzék a fiata­lok igényeit is. Fontos dolog ez? Igencsak fontos, hiszen napjainkban hányszor merül fel panaszként, hogy nincs biztosított hely a közös szó­rakozásra, művelődésre. Dom- bóvárott és Bonyhádon a já­rási tanács hozzá kíván látni egy-egy művelődési ház meg­építéséhez, mivel a meglévő­ket „kinőtték” az igények. Bi­zonyára elfogadják az építe­ni készülők azt a javaslatot, hogy ne csak művelődési há­zat, hanem művelődési és if­júsági házat létesítsenek és vegyék igénybe mindkét he­lyen a KISZ-fiatalok társa­dalmi munkakészségét is. Bonyhádon az új művelő­dési és ifjúsági ház megépí­tése után a régi művelődési ház, Dombóvárott a régi köz­ségi tanács épülete úttörő­házként funkcionál majd. Egyébként a negyedik ötéves terv során biztosítani kell minden 300 kisdobosnál és úttörőnél több gyermeket fog­lalkoztam úttörőcsapat részé­re az úttörőotthont. Éz a fel­adat, valamint a helyiségbiz­tosítás feladata a . területi KISZ-szervezetek részére, a községi tanácsokra hárul, az iskolai KISZ-szervezetek he­lyiség és diákklub alapításá­nak gondjait szintén ezen a szinten kell megoldani 1971 —72-ig bezáróan. Az ottho­nok, KISZ-helyiségek és klu­bok berendezését előrelátha­tóan a KISZ megyei bizott­sága tudja vállalni. A gyermek és ifjúsági tömegsport­létesítmények igen jelentős helyet foglalnak el a javaslatban. így például az, hogy az új lakótelepek tervezésénél eleve vegyék fi­gyelembe a tömegsport­igényt, továbbá, hogy az álta­lános, közép és szakmunkás- tanuló iskolák mellett, vagy közelében létesítsenek a ta­nácsok játszótereket, játszó­udvarokat, kispályás sportpá­lyákat, — ahol ezek még nincsenek. Az alkalmas hely- és anyagigényen túl az ifjúsági mozgalom itt is biz­tosítani tudja a fiatalok köz­reműködését a játszóterek, udvarok, kispályák megépíté­sében. Lényeges változásnak ígér­kezik, hogy 1971-től folyama­tosan művelődési és ifjúsági házakká alakulnak a már meglévő művelődési házak, amelyekben létre kell hozni az ifjúsági klubokat. Míg a tárgyi feltételek biztosítása a tanácsokra hárul, a klubok tervszerű működéséért a KISZ illetékes szervei a fele­lősek. Örömmel köszöntjük azt a javaslatot is, amely a jó ké­pességű munkás és paraszt származású általános iskolás tanulók segítését célozza. A költségek fedezése lehetővé teszi, hogy a diákok évente járási és városi váltótáborok­ban töltsenek bizonyos időt, s ezekben a szaktáborokban ké­szülhessenek tanulmányaik folytatására. Megvalósul ezen­kívül középiskolás szinten is az egyetemi felvételi sikerét elősegíteni kívánó szaktábo­rozás. Itt, szakítsuk meg a jövőbe tett látogatást, de abban a reményben, hogy a javasla­tokkal nem is olyan sokára , tervekként találkozhatunk. LÁSZLÓ IBOLYA (Gárdái László a Tamási Orion 17 éves ifjúmunkása) A jövőbe pillantás bűvös tudománya minden kor embe­rének titkolt, vagy bevallott vágya volt. Az mondjon csak ellent, aki nem szerette volna még soha előreforgatni az idő kerekét és megtudni teljes biztonsággal, mi következik holnap, holnapután, egy év, vagy öt év múlva. Hogy mi lesz öt év múlva ? Nem, nem titok, illetve alig titok, hiszen rövidesen elfo­gadást nyer, törvényerőre emelkedik a negyedik ötéves terv, amit országszerte a leg­kisebb faluban is a feladat­hoz illő komolysággal és el- mélyültséggel készítettek el. így készült az a tervjavaslat is, amely megyénk ifjúkom­munistáinak kívánja biztosí­tani -ötéves időtávon az MSZMP KB. februári és a KISZ KB márciusi határoza­tainak szellemében a jobb feltételek között folyó tevé­kenységet, leegyszerűsítve a bonyolultat: -a fölkészülést a szocialista építés cselekvő tu­lajdonba vételére. Az idézett állásfoglalás, il­letve határozat megjelenése óta eltelt időszak módot adott arra, hogy a párt ifjúsági tö­megszervezete a Kommunis­ta .Ifjúsági Szövetség nagy egésze, a legkisebb kollektí­vákig megismerje és megértse milyen feladatok hárulnak a szocialista építés jelenlegi szakaszában az ifjúságra; megismerje és értse azt is. mit jelent tulajdonképpen a társadalmi munkamegosztás, az ifjúság nevelésében, segí­tésében azért a nagyszerű cé­lért, hogy soraiból művelt, képzett, közösségi közéleti emberek kerüljenek ki. Itt talán szükségtelen ki­térni arra, miért emelkedett az ifjúság nevelése az össz­társadalmi ügy rangjára. Be­széljünk inkább arról, amit a KISZ Tolna megyei Végre­hajtó Bizottsága legutóbbi ülésén javaslatként elhang­zott. Vallassuk meg kicsi a jövőt, vállalva még azt a koc­kázatot is, hogy egyik, vagy másik, a tárgyi lehetőségek gyarapítását célzó program­pont módosul. Esetleg koráb­ban, vagy későbben Valósul­hat meg. De ... borozásának. klubéletének fejlesztésére, valamint az if­júsági mozgalom működési feltételeinek javítására kell fordítani.” Az öt évnyi időtávon érvé­nyes tervjavaslat már a fent idézetteknek megfelelően ké­szült el, s alapján elengedhe­tetlenül szükséges mindenek­előtt az, hogy az ifjúság speciális igényeit szolgáló lé­tesítmények az eddigieknél jóval nagyobb számban épül­jenek és az ezekre az építke­zésekre fordítható pénzössze­geket a tanácsok kezeljék kü­lön költségvetési rovaton, szá­mítva természetesen arra a társadalmi munkaértékre is, ami elvárható a fiataloktól, egy-egy nekik szánt létesít­mény megvalósításának mun­kájában. És mindjárt itt, a megyei létesítményekről szólnánk. Az ország 19 megyéje közül csupán • néhány nem rendel­kezik megyei úttörőházzal, amely tartalmi- munkája ré­vén centruma a párt gyer­mekszervezete, az úttörőmoz­galom -életének. Mi szükséges, hogy megvalósulhasson 1972- re ez a ház? 12—13 millió fo­rint -és beépítésre alkalmas terület. Az ifjúsági mozgalom kü­szöbönálló újjászületésének igen lényeges feltétele az is — töbek között — hogy a je­lenleginél több és jobban föl­készült ifjúsági vezető álljon a kollektívák élére. Fontos dolog tehát a vezetőképzés szélesítése, tartalmi gazdagí­tása. Az előbbi alig valósít­ható meg a megye Dombori- ban lévő vezetőképző táborá­nak teljes felépítése nélkül. A KISZ megyei bizottsága vállalja a lakóhelyiségek, foglalkoztató helyiségek épí­tésének befejezését, berende­zését, viszont el kell végezni a partvédelmi mű és a csa­tornázás kiépítését is ... Az öt év megoldandó fel­adatai között méltán foglal el előkelő helyet az a javaslat, amely a szekszárdi városi ta­nács és a KISZ megyei bizott­sága kezelésében lévő óbányai turistaház bővítését célozza. Erre miért van szükség? Hogy megyénk dolgozó és tanulóif­júsága egész éven keresztül használhassa ezt az üdülőbá­zist. Ezenkívül igen nagy hasznát tudnánk látni egy Szekszárd közeiében létesíten­dő ifjúsági kempingnek, hogy mind a Tolna megyei, mind a más tájakról érkező országjá­ró fiatalok elhelyezése lehe­tővé váljon. A megye termé­szeti adottságai teszik indo­kolttá, / hogy az elkövetkező k fóruma HADSEREG Látogatás a közeljövőben Megismerték, megértették — Közéleti, közösségi ember Lépéstartás az igények növekedésével r f

Next

/
Thumbnails
Contents