Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-18 / 193. szám
Másfél évvel ezelőtt kezdődött a Dombóvári Uni- verzái Szövetkezet gumiprogramja. Lényegében egyeld munka áll az új üzem mögött, azóta teljes kapacitással dolgoznak itt. Teljes kapacitással — de ráfizetéssel. — Hetek óta vem alszoví — mondja a szövetkezet elnöke, dr. Samu Lajos. Valóban a helyzet súlyos. Hogyan jutott a szövetkezet gumirészlege eddig, s miként látják a kivezető utat, erről beszélgettünk az elnökkel. MIÉRT NEM TUD ALUDNI? Tizenhét filléres cumi-gumi — Negyedmillió forint veszteség — A gondok akkor kezdődtek, amikor elhatároztuk, hogy a szövetkezetnek új iparágat is szervezünk, ugyanakkor a város foglalkoztatási gondját is enyhítjük. OKISZ-pénzzel, tanácsi támogatással úgy terveztük, hetven személyt foglalkoztató gumi cikkgyártó üzemet létesítünk. Azt vártuk, hogy idén az első félévben a részleg 4,3 millió forint termelési programot valósít meg éis a nyereség 580 ezer forint lesz. Ezzel szemben a termelés 2 546 000 forint értékű volt és 267 ezer forint veszteséggel dolgozott az üzem, másik részlegek tartották el, lényegében tehát a nyereségkiesés az ötszáznyolcvanezer forinttal együtt több mint háromnegyed millió forint. — És ez a félévkor derült ki... — Pontosan. De április végén már vizsgáltuk az ügyet.' A negyedév során az üzem termelése 1,1 millió forint értékű volt, a veszteség 180 ezer forintot tett ki. A vezetőség májusban tárgyalta az ügyet, a háromtagú bizottság vizsgálati anyaga alapján. Külső szakértőket is felkértünk tanácsadásra és egy egészséges intézkedési tervet készítettünk. Az volt az elsőrendű cél, hogy a félévig legalább 140 ezer forint nyereséget érjünk el... Lezártuk a fél évet, és kiderült, hogy nagy bajok vannak... — Mi lett az egészséges intézkedési terv sorsa ? — Csak elenyésző és nem is lényeges részét valósítottuk meg. A veszteség nemhogy csökkent volna, még nőtt. — Tehát ott áll a szövetkezet a nagy kérdés előtt, mi legyen a gumiüzemmel? — A helyzet nem könnyű. Az ellenőrzési csoporttal utóvizsgálatot készíttettünk, alaposabban megnézték a rezsi, a költségek, és minden tényező alakulását. Augusztus 28-án a vezetőségi ülésen döntünk majd. — Nyilván, a szövetkezet elnökének van már elképzelése, programja a hibák megszüntetésére, arra, hogy az~ üzem nyereséggel dolgozzon. — Van. De nézzük a dolgokat sorjában. Megvizsgáltam, hogy a termeléshez szükséges feltételek megvannak-e? A válasz kedvező, gép. állóeszköz rendelkezésre áll. Az anyagellátás jó, egy esetben sem fordult elő hiány. A gumiáruk sablonjával — ezen égetik az árut — volt baj. Korábban műanyag formán készítették a gumiárukat, mi áttértünk a porcelánra. Ez gyakran törött, nehéz volt: egy formakeret műanyaggal 4,2 kilót, porcelánnal kilenc kilót nyomott, sok selejt képződött. Nem volt tartalék alkatrész. Elrendeltük, hogy be keli szerezni a műanyag formákat. Ez nem történt meg. — Az utóvizsgálat, az elnöki vizsgálódás nyilván nemcsak anyagi technikai kérdésekre terjedt ki. — Ezután sorra vettem a közgazdasági jellegű dolgokat. Kiderült, az üzemben az ösztönzés. a bérezés csapnivalóan rossz. A léggömböt gyártó részleget fizettük legrosszabbul holott ez volt a legnehezebb munka, forróság, nehéz, embert gyötrő munka volt itt, menekültek innen az emberek. Július elsejétől új normát, új fizetési rendszert vezettünk be, könnyítettünk a munkán, sőt ami eddig nem volt, selejtbérezést is alkalmazunk. Tehát ha valak-; a selejtnorma alatt dolgozik, prémiumot kap, ha e felett, akkor levonást. Ez tetszett a dolgozóknak. A termék árát is vizsgáltuk, kiderült, mi még a Palma-szisztéma szerint kalkuláltunk, holott Itt a viszonyok egészen mások. Mi tizenkét fillérért adtuk a gumi-cumit — a harmincötös szopókát —, ezt az OGV egy fillér rátevéssej adta a Baranya megyei vegyinagykemek, az harminc fillérért egy htsz-nek, ott szerelték a cumit, a ve- gyinagyker két forintért vette vissza és háromnyolcvanért forgalmazta . . . Szóval sokan belenyúltak néhány fillér haszonért a cum,i ügybe . . — Az ország közvéleménye is odafigyelt. — Persze nem a lényeges dolgokra, melyeket fentebb mondtam. Két Népszabadságbeli glossza. egy Népszava- glassza és egy Képes Újságcikk volt az ország közvéleménye. Ez a tény csak a feszültséget növelte, a probléma megoldásához nem vitt közelebb. Végül is megállapítottuk, hogy nekünk 21 fillérbe kerül a cumi-gumi. Ennyi a tényleges termelői ár. Arra gondoltunk, minek csinálja készáruvá más a mi termékünket. Gondolkodtunk szerveztük a kérdést é? a helybeli Vegyes K tsz-szel kooperálva megoldottuk. A vegyesben készítik a szirmot, meu a. duóét, mi . meg összeszerel lük. legalább tizenkét úi munkahelyet tudunk a városban ezáltal teremteni . . . — A fogyasztó meg változatlanul háromnyolcvanat fizet a csali-gumiért. .. — A dolog pikantériája, hogy húsz Pillérrel olcsóbban adjuk a csali-gumit, nem csalunk. — S lesz piaca az olcsóbb árunak? — Margaréta cuminak ne- vezzük szabadalmaztatjuk, a kötelező egészségügyi stb. vizsgálatot elvégeztetjük... A piac nem gond. Az OGV — mert ez a cég benne van az üzletben — korlátlan mennyiségben átvesz tőlünk árut. — És mi lett a többi veszteséges cikkel? Nemcsak a gumi-cumi, — most már margaréta cumi — volt ugyanis hiánycikk. — Az egészségügyi gumiáruk, szemcseppentő, ujjvédő stb. árát is rendeztük. Készen állunk, az árvetést átadjuk a kereskedelmi cégeknek. Mi azt akarjuk, hogy a nálunk bekövetkezett termelőiár-nö- vekedést ne a fogyasztó érezze. hanem valahol, kézen-kö- zön, közvetítőkön csapódjon le.. . Mondjam azt, hogy a célunk a félterméket késztermékké termi? Például a szem- cséppentő üvegrészét is itt gyártani, és itt összeszerelni? Ezek a mi kis távlati terveink, ügyeink, ezek megvalósítását készítjük elő. — Másutt tapasztaltuk, hogy nem volt tartalék, mondjuk így rejtett program, és ha megszűnt egy jól bevált termék iránt az igény, a termelő egység bajba került. Nyilván a gumiüzemnek is kell lenni biztonsági tartaléknak, valami új árucikknek. Hisz bekövetkezhetett volna a cumi-gumihiány esetén, hogy eay ügyesebb ktsz hirtelen piacra lép a keresett cikkel... — Szóval mondtam, hogy Vizsgálódtunk, több alternatívát állítottunk fel. az üzemét nyereségessé akarjuk tenni. Van új termékünk is, egyről már beszélhetünk, a többi maradjon még az üzemen belül. Ez az új cikik már sajtóképes, tehát publikálható. A tatabányai Mikrölin Ktsz-szel állunk kapcsolatban, harang cumit készítünk. Ennek az a jó tulajdonsága, hogy a cumi „bütykös”, jobban formálja a mellbimbót, és haranggal lehet lefedni védeni a szennyeződéstől használaton kívül. Mi készítünk a Mikrolinnak kétszázezer szopókát, kapunk százezer ehhez szükséges felszerelést, itt mi is összeállítjuk, és egyszerre dobjuk piacra a Mikrolmnal. Tehát mi is készáruval rukkolunk hí. Az üzlet már sínen van. Sőt, a szövetkezeti iparban talán egyedülálló dolgot csinál tünk: ötvenezer harang-cumit már „kidobtunk”, a lakosság véleményét összegyűjteni. Persze ennek is már most megvan a piaca. — A gumiüzem végül is egyenesbe jut. lekerül Dombóvár napirendjéről, mert eleddig sokat beszéltek erről. A mentők szinte naponta vitték az üzemből a rosszul lett asz- szonyokat, nagy értékű nyersanyagot tettek tönkre dolgozni nem akaró személyek, anarchia uralkodott. — Valóban, nem volt jé hűé a gumiüzemnek. Ide jöttök hozzám az asszonyok, követelték, csináljunk rendet, nem akarnak olyan körülmények és oílyan személyek között dolgozni. Rossz hírünk volt. — Samu elvtárs, megítélésem szerint az üzemben már az első negyedévben fel kellett volna figyelni a rossz munkát prezentáló jelenségekre, a lógásra, a sok selejtre stb. Az üzem vezetői mintha bekötött szemmel jártak volna. A számszaki eredmények jóval később mutatják az üzem hatékonyságát. De a gyakorlati ember már egy műszak után is tud következtetni, hogy hiba van, hol mit keli tenni. — Elsősorban mi. a szövetkezet vezetői vagyunk a felelősek, de a telep, a részleg vezetősége is súlyos mulasztásokat követett el. — Úgy vélem, személyi változásra is szükség lehet ilyen helyzet kialakulása után. Ehhez nem fér kétség. De mint beszélgetésünk elején mondtam, augusztus 28-án lesz a vezetőségnek ülése, akkor teszünk pontot a gumi- ügy végére. Tovább már nem akarjuk nyújtani. PALKOVACSJENŐ HASZNÁLT SZEMÉLYGÉPKOCSIT közületektől és magáneladóktól napi áron MEGVÁSÁROL, vagy , BIZŐMÁNYI ÉRTÉKESÍTÉSRE átvesz a itterkur. SZEMÉLYGÉPKOCSI ERTEKESITO VÁLLALAT SZÉKESFEHÉRVÁRI HASZNÁLT SZEMÉLYGÉPKOCSI KIRENDELTSÉGE Címe; Széchenyi út 94. Nyitva; hétköznap 8*14, szombaton 8-11,30óráig. (285) Kaposvári Közúti Építő Vállalat felvételre keres vontatóvezetőt, gépkocsivezetőt, különleges gépkocsi- vezetői vizsgával rendelkező gépjárművezetőt. Jelentkezés Szántó Imre u. 19. szám alatt a személyzeti vezetőnél, illetve a gépészeti vezetőnél, Császárréti telepén. Telefonon a 14—430, vagy a 11—068-as számon. (152)