Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-03 / 154. szám
A nők és a fiatalok helyzetéről tárgyalt a Szakszervezetek Országos Tanácsa Csütörtökön az ÉDOSZ- székházban ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Az értekezleten első napirendi pontként Somoskői Gábor, a SZOT titkára előterjesztette a SZOT Elnökségének jelentését és határozat- tervezetét a bérből és fizetésből élő nők és fiatalok között végzett szakszervezeti tevékenységről és a további feladatokról. Utalt arra, hogy a szakszervezeteknek a jövőben következetesebben kell foglalkozniok, s bátran kell küzdeniük azért, hogy a dolgozó nők és az ifjúság érdekei jobban érvényesüljenek. — Társadalmunkban — mondotta —, a nők politikailag és közjogilag egyenjogúak. Ezeket a jogokat azonban ma még nem minden nő realizálhatja. Az elmúlt 25 év rendkívül nagy fejlődése is kevés volt ahhoz, hogy ezen a területen megszűnjék a szemléleti elmaradottság. A legelső feladat tehát, hogy mind a vezetők, mind a dolgozók körében megszűnjék a helytelen szemlélet. Lényegesen jobbá kell tenni a dolgozó nők élet- és munka- körülményeit. Az iparban foglalkoztatott nőknek több mint 46 százaléka még ma is egészségre ártalmas munkahelyen dolgozik. Joggal merül fel a kérdés: miért tűrik a gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek, hogy rossz munkakörülmények között dolgozzanak a nők ezrei. Kevesebb magyarázkodást és kibúvót, de annál több és sürgősebb tettet várunk a szakszervezeti bizottságoktól és a munkavédelmi' felügyelőktől. A SZOT titkára ezután a a nők három műszakjának problémájáról szólt. Javasoljuk — mondotta —, hogy az iparban dolgozó nők éjszakai műszakját két ütemben szüntessük meg. Állami, gazdasági szerveink biztosítsák, hogy az első ütemben fokozatosan, minden sokgyermekes és egyedülálló anya mentesüljön a három műszak alól. Belátható időn belül pedig, — ha ennek feltételei megteremtődnek', és ezért a szakszervezeti mozgalom teljes erejével küzd —, ugyancsak fokozatosan szüntessék meg az iparban foglalkoztatott nők éjszakai műszakját. A továbbiakban azokról a vizsgálatokról szólt, amelyek feltárták, hogy elveinkkel ellentétben a nők egyenlő munkájukért nem kapnak a férfiakéval egyenlő bért. Ezután arról is szólt, hogy nem kevés a vezetésre képes nő. — Ugyanakkor sem az állami, gazdasági életben, sem a politikai, társadalmi vezetésben nincsenek megfelelő arányban képviselve. A továbbiakban a SZOT titkára arról tájékoztatta a tanácsülést, hogy a negyedik ötéves terv előkészítése során a szakszervezetek több javaslatot terjesztettek elő a nődolgozók helyzetének javítására. Indítványozzák a gyermekintézmények eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztését. Egy további javaslat az egyedülálló és gyermeket ne-r velő dolgozó nők és nagy- családosok helyzetének javítására irányul. Fejleszteni kell; szolgáltatásokat, mindenki számára elfogadható árakon megkönnyítve a háztartási munkát Az ifjúság fokozott segítéséről szólva az előadó kifejtette, hogy a szakszervezetei számára is rendkívül fontos a: ifjúság segítése, nevelése, mer tagjainak egyharmada kerekei egymillióan, az ifjúsági kor osztályhoz tartoznak. A szak szervezeteknek kötelességük hogy segítsék megoldani a fia talok anyagi, szociális, bérezési gondjait. Jobb feltételeké: kell teremteni, a mintegy 240 000 ipari tanuló érdekeinek, védelméhez, — határozottal. védeni kell általában a mun kásfiatalok érdekeit. Az i:l szükséges, hogy a fiatalok ta nulják meg jogaik gyakorlását — A párt Központi Bízott ságának ifjúságpolitikai irányelvei a szakszervezeti mozgalmat arra ösztönzi, hogy a jö- vőbep még céltudatosabbal segítsék ifjúságunkat a szó-, cialista emberré válás útján Abban, hogy a fiatalok hozzáértőbben élni tudjanak jogaik, kai, s felismerjék kötelességeiket. Tudatossá kell tenni a: ifjúságban, hogy a szocialisU ember nem egyszerűen a; anyagi javak bőségét, hanerr az erkölcsi és szellemi javakban is gazdag embert jelenti, A vita befejezése után So- moslcői Gábor bejelentette hogy az elhangzott javaslatokat a SZOT titkársága feldől-; gozza. s azokat a tanácsülés határozatába, illetve áliásfog- , lalásába iktatja. Második napirendi pontként Somoskői Gábor ismertette s szakszervezeti vezető szervek újjáválasztásáról szóló SZOT elnökségi határozatot, amelyet a tanácsülés most jóváhagyott. Eszerint 1970. november 15. és 1971. május 10. között újjá kell választani az összes választott szakszervezeti szerve! és tisztségviselőt, a szakszervezeti bizalmiaktól a Szak- szervezetek Országos Tanácsáig. A tervek szerint 1971. május 5. ég 9. között ülésezik a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa. Gál László, a SZOT titkára mondott zárszót, amelyben ismertette a kormány vezetői és a SZOT titkársága között május 25-én létrejött tanácskozás eredményeit. A titkárság a többi között javasolta a kormány vezetőinek, hogy a negyedik ötéves terv során a felhalmozás és a fogyasztás kedvezőbb arányait alakítsák ki, mint a harmadik- ötéves tervidőszakban,. Ezzel a véleménnyel a kormány vezetői is egyetértettek. A kormány vezetőivel abban is megállapodtak. hogy a termelői és fogyasztód árákat a negyedik ötéves terv során — amennyire ez gazdaságilag lehetséges — stabilizálni kell. elkerülve az inflálódást. Közéletünk Napirenden a háztáji fejlesztése és a vállalati fegyelem Fontos témákról tanácskozott július 2-án az MSZMP Bonyhádi Járási Végrehajtó Bizottsága, Daradics Ferenc első titkár elnökletével. A járás termelőszövetkezeteinek háztáji gazdálkodásával és fejlesztésével kapcsolatos beszámolót Prikk Imre a járási tanács vb-elnökhelyettese terjesztette elő. A tájékoztatót követő vita során elsősorban arra a differenciálásra hívták fel a tpz-ek figyelmét, amelyet az egyes községek, termelőszövetkezetek sajátosságai alapján a háztáji fejlesztésénél alkalmazni kell. A párf- alapszervezeteknék feladatul adták a mozgalom politikai alátámasztásának és a gazdaságpolitikai teendőknek az elvégzését. A Járási Népi Ellenőrzési Bizottság tevékenységéről Ba- ricz József elnök számolt be. Figyelemre méltó megállapításként hangzott el, hogy a járásban ebben az évben lényegesen javult a vállalati fegyelem, de különösen a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél sok még a javítanivaló. Egyes tsz-vezetők hajlamosak a fejlesztést célzó szabályzóik figyelmen kívül hagyására. Sok bírálatot kapott a vb- ülésen a vendéglátóipari vállalat, főként a hanyagságból eredő hibák ég hiányosságok miatt. Megállapították, hogy a járásban érződik a gazdasági reform kedvező hatása, de sok még a félreértés. így például a termelés növelését és a minőség javítását célzó törekvések helyett különböző fondorlatokkal aikarják növelni a nyereséget. Felelőtlen gazdasági döntések különösen ott fordulnak elő. ahol szabadosságba csap át a döntési szabadság, ahol helytelenül értelmezik a tsz-demokráciát és arra hivatkozva kívánnak mentességet biztosítani a szabálytalanságoknak. Ulánbátorban csütörtökön üzemibe helyeztek egy új ipari objektumot: egy ruhagyárat, amely a Magyar Népköztársaság pénzügyi és műszaki segítségével, magyar szakemberek közreműködésével épült fel. A gyár ünnepélyes felavatásán részt vett Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke. Szambu, a nagy népi hurál elnökségének elnöke, valamint a mongol párt és a kormány több más vezetője. Losonczi Pál. a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki hivatalos baráti látogatáson van a Mongol Népköztársaságban és a kíséretéhez tartozó személyiségek is részt vettek az ünnepségen. Luvszan. a minisztertanács első elnökhelyettese az ünnepségen elhangzott beszédében egyebek között kijelentette: e nagy vállalat felépítése és üzembe helyezése hűen érzékelteti azt az erősödő testvéri internacionalista barátságot és szoros együttműködést. amely a marxista—leiiunsta pártjaik vezetésével, a szocializmus építésének útján haladó mongol és magyar nép között kialakult. Washington Az ünnepségen beszédet mondott Bíró József, magyar külkereskedelmi miniszter is, aki megjegyezte, hogy a Mongol Népköztársaság, mint a KGST tagállama, tevékenyen kiveszi részét a szocialista országok gazdasági együttműködéséből. ]\ixon a tv-foen Orvosi vélemény a Szojuz—9 útjáról Nixon elnök szerdán, a késő esti órákban, magyar idő szerint csütörtökön hajnalban, egyórás tv-interjú keretében válaszolt a három legnagyobb amerikai tv-hálózat külpolitikai kommentátorainak kérdéseire. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok egyik legismertebb veterán diplomatája, David Bruce-t kinevezte a Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet amerikai küldöttségének élére. Nixon elnök a továbbiakban kambodzsai intervencióját iparkodott igazolni. Amikor megkérdezték, hajlandó-e az elnök kategorikus biztosítékot adni arra, hogy a jövőben semmilyen körülmények között nem ad parancsot újabb kambodzsai invázióra, Nixon először kitérően válaszolt, majd újabb kérdésektől sarokba szorítva, ezt mondotta: .,Nem jelenthetem ki most kategórikusan, hogy erre soha, semmilyen körülmények között sem kerülhet sor”. Nixon álomvilágban él, mondta George McGovern szenátor, az elnöki szavait kommentálva. Hozzáfűzte: Nixon azokat az illúziókat kergeti, amelyek eddig ötvenezer amerikai életét oltották ki. Nixon egyébként tv-nyi- latkozatában ismét kijelentette, hogy nem hajlandó a feltétel nélküli kivonulásra Vietnamból. $ ha ehhez hozzátesszük azt, amlt néhány napja Rogers külügyminiszter mondott, hogy nem mondanak le Kambodzsa bombázásáról, úgy világosan megmutatkozik, hogy az Egyesült Államok mitsem változtatott indokínai politikáján. A párizsi Vietnam- tárgyalások új vezetője így olyan katonapolitika. alapján kénytelen tárgyalni, amely ismételten megbukott. mint Edmund Muskie szenátor mondta, ami azt i$ jelenti, hogy a párizsi megbeszélésektől a jövőben sem lehet eredményt remélni. A Szojuz—9 űrhajó tizennyolc napos repülése sok új információt szolgáltatott a tudomány és a technika különböző ágazatai, valamint a népgazdaság szakemberei számára, — írja a Pravda csütörtökön. A lap tudósítója találkozott a repülés orvosi programjának egyik vezetőjével. A tudós kijelentette, hogy az űrhajósok sokkal könnyebben viselték el a repülést, mint az várható volt. A tornagyakorlatok, az űrhajó fedélzetén levő különleges tornaszerek megtették jótékony hatásukat. Andrijan Nyikolajev nyugodt és kiegyensúlyozott, Vitalij Szevasztyjanov emocionáli- sabb. A két ember különbözik természetében és temperamentumában — hangsúlyozta a tudós. — Nem volt világos, hogyan szoknak össze a repülés során. Feszült helyzetekben a természetükben megmutatkozó különbségek észrevehetőek voltak. Joggal lehetett vitatni azt, hogy érdemes-e összekapcsolni az ilyen „ellentéteket’’. A tudósoknak azonban maguk az űrhajósok segítettek. Sem Nyikolajev, sem Szevasztyjanov nem akarták, hogy a legénység összetételéről más döntést hozzanak. A két űrhajós megőrizte az együttérző összeforrott kollektívára jellemző kölcsönös kapcsolatokat. A felkészítés során az orvosok figyelmeztették az űrhajósokat: „Számítsanak rá, hogy a repülés második felében kitörhet rajtuk ez ingerültség, amelynek oka a kényelmetlen helyzet és a fáradtság”. Ez a feltételezés, általános megelégedésre, hibásnak bizonyult. Semmilyen konflikusra nem került sor a repülés idején. Ennek az útnak a során az űrhajósokra nehezedő terhelés szokatlanul nagy volt és a tudósok feltételezik, hogy ez fokozott érzékenységet válthat ki a különböző fertőzésekkel szemben. London A parlament ülésszaka Csütörtökön Londonban II. Erzsébet királynő kilencper- ceg trónbeszédével megnyílt a június 18-án megválasztott parlament első ülésszaka. A Heath-kormány által megírt trónbeszédben Erzsébet megemlítette a közös piaci belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat, hangsúlyozta, hogy a kormány folytatni fogja az EGK-hoz való csatlakozásért tett erőfeszítéseit, tovább kívánja erősíteni a NATO-t, de az európai kelet—nyugati feszültség enyhítésén munkálkodni óhajt. Megemlítette a királynő a közel-keleti és az indokínai konfliktust, amelyekben a brit kormány ..az igazságos és tartós békés rendezést” kívánja szorgalmazni, majd a rhodesiai kérdés „észszerű és igazságos megoldásának kísérletéről” beszélt. Az észak-írországi helyzetről szólva a királynő a belfasti kormány erőfeszítéseinek támogatását helyezte kilátásba és dicsérte a brit csapatok „helytállását”. Ulánbátor Losonczi Pál gyáravatáson