Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-14 / 163. szám
A huszadik vasutasnap A tanácsi építők is elutaztak ünnepség a dombóvári vasúti csomóponton A dombóvári vasutasok szombaton ünnepelték a 20. vasutasnapot. Délután a csomópont gazdasági, párt'- és tö- megszervezetí. vezetői megkoszorúzták a temetőben' Levő vasutas mártírok emlékművét,, este pedig ünnpsógre került sor, a vasutasok ‘ művelődési otthonában. A díszünnepség elnökségéiben helyet foglaltak a csomópont üzemeinek vezetői, Gyu- ricza István, a városi, párt- bizottság első titkára. Ott voltak a MÁV, Pécsi Igazgatósága képviselői is. Kerbolt József, a?, építési főnökség szaikszer- yfezeti titkára köszöntötte- az ünneplő vasutasokat, a meghívott vendégeket, majd Ge- resdi István, az építési főnökség vezetője mondott ünnepi beszédet. Méltatta a vasutasok munkáját, külön szólott a szolggíati főnökségek tevékenységéről és eredményeiről. Az ünnepség második részében a gazdasági vezetők kitüntetéseket, jutalmakat és soron kívüli előléptetéseket adtak át legjobb dolgozóiknak. A forgalrni szolgálatnál 29 dolgozót tüntettek ká a kiváló dolgozó jelvénnyel, 23-at soron kívül előléptettek és 136 dolgozó között pedig 43 850 forintot fizettek ki. A vontatási' főnökségnél 29 dolgozót kiváló jelvénnyel tüntettek ki. 28-at pedig soron kívül előléptettek. s 50 300 forint jutalmat osztottak ki. A pályafenntartási főnökség vezetője 22 dolgozónak kiváló jelvényt adott, 23 munkást soron kívül előléptetett, és 150 000 forint pénzjutalmat fizettek ki. Kiváló dolgozókat jutalmaztak meg a szertár, az építési főnökség és a kisvasúin üzem vezetői is. Barabás István elő- rmmkásnak a kiváló vasutas, Sordell Henrik váltókezelőnek érdemes vasutas miniszteri kitüntetést adtak át. 'Halmai (Dombóvár) Élet a százalékok mögött Pillantás a ruhásszekrényekbe ,,Zakó nélkül járhat, nadrág nélkül- nem” Állítja- a hirdetés, amely az .elmúlt hetekben sűrűn volt látható a lapdk hasábjain. Van benne valami, bár... Hiszen 1950-ben mmctöSSzé 384 ezer ■ férfinadrágot' gyártott a hazai ipar. Nádrág, nélkül jártunk volna? Aljgha. Gíak éppen más gondunk volt, mint ruhatárunk bőűítésé. Elég volt egy nadrág. Jobb esetben kettő. Egy hétköznapi, meg egy ünneplő. Több lenne a, fér£i, vagy már npm elégszünk meg az egy- két.madrággal? Az ipar ugyanig 196(1 than 1 400 000, tavaly pedig 2*700 000 nadrágot gyártott,' s akkóf még ho! . van á szabóságok termelése!? ügy látszik, egy ruhásszekrénybe váló bepillantás is sokat mondhat húsz év változásairól. Matuzsálem az. ifjak seregében: a textilipar. A legrégibb gyáripar. Angliában kezdtek először csattogni a mechanikai szövőszékek, hogy azután megjelenjenek a világ minden táján. Hazánkban 1890-ben 4669 munkást foglalkoztatott a textilipar. Az igjári munkások húsz százaléka dolgozott ebben az ágazathat 1938-ban. Három évtized n.úlva, 1.968-ban e részesedés tíz százalék alá csökkent. A Matuzsálemnek fejére nőttek az ifjak, az új iparágak. Áz öreg azért így is 150 ezer embernek ad kenyeret, S persze, valamennyiünknek szövetet, fonalat, szőnyeget, függönyt, alsó- és felsőruhái. A. páncélingtől a perionig Az ember ősidők óta rengeteg dolgot fölhasznál öltözetéhez. Állatbőröktől kezdve, fqiytatta a füvek, pálmaros- tqk fonatával, hőgy - * azután eljusson a len, kender, gyapot, juta, selyem, gyapjú hasznosításáig. Ám textilipari anyag az azbesztszál is — tűzálló ruhák készülnek belője — az arany- meg ezüst- fonál, a kókusz rostja. A „textilipar” készített valaha páncélinget, s készít ma, már- níár alig látható vékony szálakból perionharisnyát... A textilipar, s ifjabb Öccse, a rúházati ipar világszerte elsősorban nem fejlődési dinamizmusával tűnik ki. hanem azzal, hogy a vásárlói igény és kritika hatására megpróbálja az újjászületést! Öreg ipar, nem megy könnyen, de: elkerülhetetlen. ■ . 'Egy rövidke táblázat áttekintése talán nem • - terheli túlságosan az olvasót. Néz- .zük csak, miként nőtt az ipari Ipar Textilip. Egyesült Államok 211 149 Japán 999 596 NSZK 318 223 Franciaország 219 125 Olaszország 395 149 Anglia, 160 89 Magyarország 449 284 A textilipar tehát a példaként említett, de más országokban is, lassabban növelte termelését, mint amilyen ütemben az ipar egészének produktuma emelkedett. Igaz, hazánk esetében ez a. „lassabban”, sem kicsiség. Hiszen 1930—1940 között, éves átlagban 156 millió m' pamut- és 22 millió m' gyapjúszövetet termeltek. 1969-ben namut- szöve bői 311, gyapjúszövetből 34,5 millió ms készült. Automaták és diszkrét ruhadar abok Napjaink embere egészen másként öltözik, mint elődei, harminc, ötven esztendeje. A vastag — kártolt — szövetfajták veszítettek népszerűségükből, előtérbe kerültek a fésűs gyapjúkelmék, a műszálak, a kötött textiliák. A hazai textiliparban 1960-ban mindössze 1,8 százalékot képviseltek a műszálak az anyagfelhasználásban. Arányuk ma már megközelíti a nyolc százalékot, igaz, a nemzetközi átlag 16—17 százaléknál tart... A hölgyek diszkrét fehérneműinek termelése 1950 és 1969 között 2 350 000 darabról 18 837 000 darabra nőtt, s ehhez nemcsak a vásárlók bugyellárisának kö- véredése kellett, de — például — az is, hogy az automata gépek aránya 30 százalékra növekedjék a gépállományon belül, mert csak azok birkóznak meg a hajszálnál is vékonyabb műszálakkal. A fésült, gyapjú típusú fonál mesterséges szálból, — amelyet a hölgyek jól ismernek, például Kasmilon néven, — még ismeretlen volt két évtizede, sőt 1968-ban is mindössze 17 tonnára futotta, kísérleti gyártásként. Ma egyike a legközönségesebb árunak a boltokban, s az ipar évente 1500 tonnát termel belőle. Ahogy a hatvanas évek elején ismeretlen -volt a nem szövött textília, a laminált kélme, nem folyt szintetikus selyemgyártás, nem készültek műszálból nagyobb mennyiségben női és férfi kötöttáruk. A „jó cuccok” külföldet járt turisták bőröndjében kerültek haza, ismerősök, barátok pukkasztására. Mígnem azután gyorsan leáldozott napjuk, hiszen a hazai ipar is termelni kezdte... Míg új anyagok karriert futották be, mások eltűntek a porondról. Ki venne fel a mai tizenéves bakfisok közül flór- harisnyát? 1950-ben még 21 millió pár pamutharisnyát termelt az ipar, napjainkban már mindössze hétmilliót, s ennek nagyobb része is exportra kerül. .. Viszont a műszálból készült harisnyák előállítása megkilencvenszerezódött, — nem tévedés: a kilencveriszere- se lett —, évente 28 millió pár kerül tasakokba. Vagy: ki gondolt volna a „löden-korszakban” arra, hogy az ipar hatalmas tömegben állít majd elő gyermekkabátokat és bundákat? Tömegesen? Igen, hiszen egyetlen évben 1 600 000 darabot készít az ipar. A sor folytatható. Húsz éve 455 ezer négyzetméter lakástextília került ki összesen a gyárakból, ma a tizennyolc- szorosa, s mégis, a vevő panaszkodik. Kevés, s szegényes a választék, többet, modernebbet követel. A szőnyegek termelése hússzorosa az 1950. évinek, mégis: nagy mennyiségű importra is szükség van. Mert ma egész egyszerűen nem lakás a lakás szőnyeg nélkül. Mert illik, kell, mert — delik rá... Száz forintból 18,30-at... összkiadásaink minden száz forintjából 18,30 jut ruházkodásra. Kiadott forintjaink fejében több férfi és női konfekcionált felsőruhát, kötött felsőruházatot, alsóruházatot, férfi- és fiúinget vásárolunk, s kevesebb pamutszövetet, lenes kenderszövetet, ágyneműt. Azaz: értékesebb, s egyre kevésbé nélkülözhetetlen dolgokat. Évente 583 ezer négyzet- méter gyapjúszövet, 800 ezer női kabát, 1 900 000 fiúruha, s közel tízmillió férfi- és fiúing talál vevőre a kiskereskedelem üzleteiben. (Az árakról, melyek 1969-ben, s most is szép csöndben emelkednek, kivételesen ne ejtsünk szót, bár érdemes lenne...). A munkásháztartások minden tagjára évente 1940 forint ruházkodási kiadás jut. Ugyanez az adat az alkalmazotti háztartások esetében 2556, a paraszti háztartásokban 1515, a kettős jövedelmű háztartásokban pedig 1923 forint. A ruházati cikkek forgalma 1950-ben nvolc, 1960-ban 16,6, 1965-ben 17.4, s 1969-ben 22.2 milliárd forintra rúgott. Igen, úgy látszik a bepillantás a ruhásszekrényekbe is sokat elmond a százalékok mögötti élet változásairól... MÉSZÁROS OTTÓ Tizenkét házat építenek Fehérgyarmaton A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat is részt vesz a fehérgyarmati újjáépítésben. T: zenkét családi ház felépítése szerepel a TOTÉV programjában. E munkához a felvonulást megkezdték. Július nyolcadikén utazott el az első csoport ők vitték a felszerelést, előkészítették a munkát. Kitűzték a házak alapját, megkezdték az alapozást. Tegnap, július 13-án reggel húsz személy indult építeni. Kőművesek, ácsok, gépkezelők és rakodómunkások képezik ezt a brigádot. Építő fiatalok Hétfőn elutazott a Fehérgyarmaton, az árvíz utáni újjáépítésben részt vállaló Tolna megyei szakmunkásfiatalok 129 tagú első csoportja, öt szakoktató kíséretében. A csoportba 63 kőműves, 11 ács és 55, az építkezést kiszolgáló szakmák, köztük lakatos, villanyszerelő stb. képviselői jelentkeztek. Az első turnus részvevői 24-ig dolgoznak Fehérgyarmaton, majd július 27-től augusztus 7-ig a második turnusban előreláthatólag 169, az augusztus 10- től 21-ig építő csoportban peA TOTÉV munkásai sátorban laknak, ugyanolyan ellátásban, bérezésben részesülnek, mint az állami építők emberej. Tizenegy naponként váltják le a harminc tagú brigádot. AZ előkészítésben részt vett tíz fő — ak!k korábban érkeztek ■— fehérgyarmati munkája hoszabb ideig tart. Mint az öt-hat csoporté, melyek követik a mostanit. Úgy tervezik, a TOTÉV vezetői, hogy a munkát őszig elvégzik, tető alá építik, lakhatóvá teszik á számukra kijelölt tizenkét házat. első csoportja dig 80 fiatal vesz részt a munkában. Ugyancsak hétfőn ment munkahelyére a palánk! es..á kölesdi téglagyárba, továbbá a Szekszárdi Állami Gazdaság leperdi barackszedő táborába az ott egy-egy hétig munkát vállalat fiatalok első csoportja is. Azonkívül sok Tolna megyei diákfiatal dolgozik más nyári gyümölcsszedő, — valamint építőtáborban is — a Tolna megyei KISZ Bizottság tájékoztatása szerint. Elkészült a menetrend Több mint eserötsxás arrises műssah A KISZ Tolna megyei Bizottságán a téglaipari árvizes munkáik egyeztetése megtörtént. Szabó Géza. a KISZ megyei bizottságának első titkára tanácskozott a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat képviselőivel. Elkészítették a nyári árvizes műszakok pontos menetrendjét. Eddig több félreértésre okot adó dolog történt, ezeket is tisztázták tegnap. Ugyanig egyes gyárvezetők nem akarták fogadni a fiatalokat, más helyre pedig nem jelentkeztek. A megyei koordinálás eredményeképpen minden hét végén fiatalok utaznak a Tolna megyei téglagyárakba árvizes műszakot tartani. Az első ilyen műszakra e hét végén kerül sor. Kölesd- ré, Dombóvárra. Alsómocso- ládra, Mázára, Palánkra, Csatárra utaznak majd a dombori KlSZ-vezetőképző táborból fiatalok egy-egy napi* műszak ledolgozására: Eddig; főíé'g'íT száraz nyerstégla kazalba rakása várta a fiatalokat. A gyári törzsgárda kímélése érdekében — eddig minden szombaton dolgoztak árvizes különműszaikon a .gyárak dolgozói — néhány fiatalt is beosztanak gép melles és lerakónak. , . . Egy-egy szombaton mintegy 150 fiatal fog majd a Tolna megyei tégla "várakban árvizes műszakot teljesíteni. így az év téglagyártási szezonjában, pontosabban a dombori tábor zárásáig összesen több mint 1500 műszakot dolgoznak a fiatalok árvízi felajánlásuk teljesítéseképpen. A tegnapi megyei értekezés után a téglaipar szákemberei megbeszélést folytatnak a téglagyárakban, megái lapít j ák' a munkaerőigényt és erről értesítik maid az illetékes KISZ- bizottságolkat. Közéletünk Tanácsülés volt tegnap Szekszárdon. Bevezetőben az előző tanácsülés óta eltelt időszak során a végrehajtó bizottság által tett fontosabb intézkedések ismertetésére került sor. Ez idő alatt a vb. megvizsgálta a megyeszékhely egészségügyi ellátásának helyzetét, a szövetkezetek állami felügyeletét, a tűzrendészetet, a városban működő szakcsoportok. társulások és kertszövetkezetek tevékenységét, a Garay gimnázium működését és helyszíni bejáráson győződött meg a folyamatban levő építkezések állásáról. A tanácsülés. következő napirendi pontja, dr. Nedók Pál elnök- helyettes előterjesztésében a közműfejlesztési hozzájárulásról hozott rendelet ismertetése és ennek a lakosság érdekeit szolgáló előnyeinek taglalása volt. Szekszárd esetében a közműfejlesztési mutatók közt jelentős eltérés van. Amíg a közműves vízellátásba' kapcsolt lakások aránya fővárosi szintet mutat, a csatorna- hálózat sajnálatosan el ma rar dott. Az új rendelet értelmében az állampolgárok tulajdonában levő lakó- és üdülőtelek után, új út, járda, víl- , lanyvezeték, szennyvízcsatorna, ivóvíz- és gázvezeték építése esetén egyszeri út-,' és közműfejlesztési hozzájárulás szedhető, ahol azokat 1970. január l. napját követőn létesítették, A rendelet részletes ismertetése és a teendők megvitatása után a tanácsülés a II. félévi munkatervvel- foglalkozott. termelés, s ezen belül a textilipar produktuma néhány országban 1967-ig, 1950-hez mérten. (Százalékban, 1950= 100.)