Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-02 / 127. szám
t tom* Meant vhacp»outabiai eöVTsöiiftiäi NÉPÚJSÁG K * wAQTim szocialista mrwKAsrAAT TOLWA WTQTX1 ÍROTTRAQA fcf a waro TAcs LAFIA~"1 A jubileumi emlékserleg Eioiiyhádra került A ki minek mestere? első megyei döntője után Bonyhádon, a cipőgyárban rendezték meg május 30-án a Ki minek mestere? verseny első megyei döntőjét a cipőfelsőrész-készítő szakma legjobbjai részvételével. A döntőt megelőző házi versenyek során alakult ki az a rangsor, hogy a résztvevők közül kik képviselhetik legnagyobb eséllyel üzemüket, vagy kisipari termelőszövetkezetüket. A megyei döntő mezőnyében a verseny házigazdája a cipőgyár, a Szekszárdi Kövendi Sándor Ktsz és a Tolna megyei Árutermelő Ktsz cipőfelsőrész-készítői mérték cisz sze szakmai tudásukat. A gyár igazgatója. Cobler István nyitotta meg a versenyt, majd a gyakorlati vizsga következett. A versenyzők egy-egy pár cipő felsöMegváltozott a ma este sorra kerülő hangverseny műsora, mert az AKÖV a szegedi árvízhelyzet miatt nem tudott autóbuszt adni a Pécsi Zenekar és a Liszt F>- renc Kórus ma esti hangver* senyére. Ezért a zenekar vonaton érkezik Szekszárdra, a Liszt-kórus szerepléséről pedig le kellett mondani. A hangverseny műsora a következő lesz: 1. Bach: d-moll kettősverseny. Előadja Gyermán István és Vass Ágnes, a főiskola tanárfli. Ezűton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága édesanyánk, nagyanyánk, özv. MOLNÁR JM It ÉN fi temetésén megjelentek, s fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Eszenyi család részét készítették el három és fél óra alatt. Délután került sor az elméleti felkészültség mértékének bizonyítására. Itt a Ki minek mestere? vetélkedő résztvevői áruismereti, munkavédelmi és politikai tájékozottságukról adhattak számot. Az egész napos verseny eredményhirdetése délután négykor volt. A Ki minek mestere? verseny első helyezettje &ürr Katalin, a Bonyhádi Cipőgyár; második helyezettje Farkas Istvánná, a Kövendi Sándor Cipész Ktsz, és Schraub Magdolna, ugyancsak a Bonyhádi Cipőgyár felsőrészkészítője lett. Az SZMT jubileumi emlékserlegét a csapatversenyben a kitűnően felkészült cipőgyári csapat nyerte d. 2. Bach: f-moll zongora- verseny. Játssza: Jandó Jenő, a Magyar Rádió Beethoven- zongoraversenyének 3. helyezettje. 3. Rauta Vaura: Requiem 15 fúvós és ütőhangszerre. 4. Beethoven: C-dur zongoraverseny. Előadja: Jandó Jenő. Vezényel Antal György Liszt-díjas és dr. Döry Mii:- lós. A zeneiskola gondnoka este 7 órától bérletbefizetés, jegyek kicserélése vagy jegyváltás céljából rendelkezésre áll a művelődési ház pénztáránál. Bal kézzel nyúlt a falba Tegnap délelőtt hathónapi börtönre és 500 forint pénzmellékbüntetésre ítélte a szekszárdi járásbíróság Orbán Istvánná .szekszárdi lakost, — annak a Sersli Jánosnak élettársát, akinek elítél tetéséről a napokban adtunk hírt. Orbánná a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott takarítónőként. Munkaköréhez az étkezési jegyek kezelése is hozzátartozott. Az asszony a bizalommal — és a lehetőséggel — visszaélve olyan dolgozók nevére is váltott ki jegyet, akik a kedvezményes étkeztetést nem vették igénybe. Az így szerzett élelmiszert maga és csa'ádja részére hordta haza. Orbánná ezzel négyezer forintot meghaladó kárt okozott a társadalmi tulajdonban. Az, hogy cselekményét nem folytathatta tovább, az üzem- rendész éberségének köszönhető. Tűz Zom bán, Nagyinán vökön A zombai Kossuth Lajos utcában, Ilié® Béla portáján a kéménybe szabálytalanul beépített gerenda okozott tüzet. Tegnap hajnalban a nagy- mányoki Mező Imre utcában özvegy Tóth Sándorné portáján egészen leégett egy gazdasági épület, egy másiknak pedig tetőszerkezete pusztult el. A tüaet az okozta, hogy Nagyíjé a tűzrendészen előírások megsértésével: égetéssel fertőtlenítette a haromfió’lat. Mindkét tüzet a helybeli önkéntes tűzoltó^, oltották el, s így összesen 70 000 forint értéket mentették meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szeltszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 1—29—21 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla té.r J. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon : 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Index-szám: 25 069 Gyorslista ■ J oá 1970. június 1-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 18. heti lottószelvények vettek részt. 0 075 745 ismerd meg hazádat autó- busztúrci, 0 076 0I3 tv, 0 0S3 028 motorkerékpár, 0 084 609 tv, 0 084 651 éléskamra utalvány, 0 086 060 tv, 0 090 505 háztartási gép, 0 091 195 éléskamra utalvány, 0 092 844 háztartási gép, 0 094 975 éléskamra utalvány, 0 098 955 tv, 0 105 358 camping felszerelés, — 0 121 274 utalvány, 0 132 448 BÁV-utol- vány, 0 135 157 angliai társasutazás — BEA repülőgéppel. 0 135 853 tv, ■*- 0 136 712 hűtőgép, 0 152 309 hűtőgép, 0 175 548 lakástextil. 0 176 585 háztartási gép, 0 178 078 éléskamra utalvány, 0 776*329 ki mit választ. 0 794 315 éléskamra utalvány, 0 787 989 utalvány, 0 797 805 ruházati cikk, 0 798 241 háztartási gép, 0 798 397 tv, 0 815 123 ki mit választ, 0 817 114 lakástextil — 0 818 935 hűtőgép, 1 817 986 utalvány, 1 625 204 k> mit választ, 1 342 566 hűtőgép, 1 347 378 campinqfelszerelé-, ut, 1 3Q5 015 éléskamra utalvány. 2 010519 éléskamra utalvány, 2 0! 4 308 BÄV- utalváry, 2 022 935 bútor-'akberende- 7és, 2 027 541 tv, 6 605 260 tv, — 6 603 894 éléskamra utalvány, 6 618 690 ismerd meg hazádat autóbusztúra, — 6 624 002 háztartási gép, 6 625 570 ismerd meg hazádat autóbusztúra, — 6 634 202 hűtőgép, 6 636 558 utalvány, 6 644 491 háztartási gép, ó 646 723 éléskamra utalvány, ó 647 476 háztartási gép, 6 651 823 utalvány, 6 654 813 háztartási gép, 6 661 160 campingfelsze- relés-utalvány, 6 674 290 utalvány, — 6 676 946 háztartási gép, 6 679 011 ismerd meg hazádot autóbusztúra, — 6 687 387 ruházati cikk, 6 688 959 ruházati cikk, 6 689 193 háztartási gép. — 6 691 435 éléskamra utalvány, 6 694 021 éléskamra utalvány, 6 701 408 tv, — 6 706 586 varrógép, 6 716 092 utalvány, 6 721 316 OFOTÉRT-utalvány, 6 722 444 éléskamra utalvány, 6 725 167 tv, — 6 728 575 ruházati cikk. 6 735 672 külföldi körutazás, 6 738 270 háztartási gép, 6 750 1 49 ki mit választ, 6 751 959 éléskamra utalvány, 6 760 090 utalvány, 6 784 920 bútorutalvány, 6 791 438 rádió, 6 806 033 OFOTÉRT-utalvány, — 6 809 444 fényképezőaép, 6 810 756 tv, 6 812 824 ruházati cikk, 6 823 597 ismerd meq hazádat autóbusztúra, — 6 831 822 háztartási gép, 6 834 679 hűtőgép, 6 842 664 háztartási gép, — 6 857 361 háztartási gép, 6 894 743 hűtőgép, 6 895 017 éléskamra utalvány, — 6 008 218 lakástextil. 6 914 807 ismerd meg hazádat autóbusztúra, 6 918 845 mosógép, 6 919 316 hűtőgép, 6 921 061 háztartási gép, 6 924 332 bútor-lakbeMa este a Pécsi Zenekar hangversenye ellopott liorgászbotok esete Verseny a Csörgetónál Vasárnap délelőtt a Szekszárdi Horgász Egyesület eredményes halfogóversenyt rendezett a Csörgetónál. A felnőtt csoportban 1332 ponttal Mester János lett az első, az ifjúsági csoportban pedig Dávid Ottó. aki 1658 pontot ért el. .4 verseny sajnálatos szépséghibája volt az a meglepetés, mely a 4. és 5. helyezett ifjúsági versenyzőket érte. A részükre szánt tiszteletdijakat ugyanis — egy-egy horgászbotot — valaki az eredményhirdetést megelőző pillanatokban ellopta, őszintén reméljük, hogy a kárvallott versenyzőket nemcsak az általuk fogott halakból főzött halászlé kárpótolta. vagy kárpótolja, hanem netán a rendezőség, vagy a zsűri is: újabb horgászbotokkal. JÜNIUS Névnap: Irma. 2 A Nap kél 3.50. nyugszik 19.34 órakor. A Hold kél 2.15. nyugszik KEDD 18.21 órakor. — Levéltári látogatás. A szekszárdi Garay-gimnázium III. osztályának huszonhat tanulója ismerkedett tegnap délután a megyei levéltár kincseivel. A levéltár teljes anyagát, így voltaképpen megyénk írásos történetét bemutató körsétát: dr. Puskás Attila igazgató vezette. Az emlékek bemutatása az 1238-as oklevél, lel kezdődött és a tavaly felvett magnószalag lejátszásával fejeződött be. — A vándorgyűlés elmarad. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete közli a Tolna megyéből meghívott elvtár- sakkal, hogy Szarvason a június 3-ára és 4-ére hirdetett növénytermesztési vándorgyűlés az árvíz miatt elmarad. — Szabó Dezsőnek, Tolna megye legidősebb festőművészének jubiláns tárlatát szép sikerrel mutatták be a szekszárdi múzeumban. Az egy hónapig tartó kiállításnak csaknem háromezer látogatója volt, — Településtervezés. A községek fejlesztése nem történhet ötletszerűen, de nem megy máról holnapra sem. A paksi járásban, közel öt esztendő munkájával, elkészült Bölcske, Dunaszentgyörgy, Madocsa, Nagy dörög, Sárszentlőrinc és Paks módosított, egyszerűsített általános rendezési terve. Ugyanezt a munkát augusztus 30-ig Dunaföldvárral es Né- metkérrei kapcsolatban is befejezik. — Totótájékoztató. A Sportfogadási és Eottóigazga lóság közlése szerint a 22. fogadási héten 13 és 13 plusz egy találatom szelvény nem volt. 12 találatot, lö fogadó ért el, nyereményük egyenként Só 153 forint. II találata IFI fogadónak volt, nyereményük egyenként 1771 forint. A 10 találatos szelvények száma 1829 darab, ezekre egyenként 203 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere- ményiJieték levonása után értendők. a közölt, adatok tájékoztató jellegűek. A 23. hétre átvitt juta lom összeg 2?2 003 forint. rendezés, 6 926 894 mosógép, 6 935 658 éléskamra utalvány, 6 936 316 angliai társasutazás BEA-repülőgóppel, — 6 945 109 külföldi körutazás, 6 955 460 ki mit választ, 6 972 255 háztartási gép, 6 982 749 ruházati cikk, 7 006 279 hűtőgép, 7 011 061 éléskamra utalvány, — 7 029 218 hűtőgép. 7 031 761 tv, — 7 033 007 hűtőgép, 7 038 267 rádió, — 7 048 230 BÁV-utalvóny, 7 057 720 utalvány, 7 063 175 t/, 7 065 427 éléskamra utalvány, 7 079 571 tv, 7 084 090 méteráru, 7 089 043 hűtőgép, 7 097 732 utolvány, 7 098 081 rádió. 7 098 637 bútor, 7 099 305 hűtőgép, 7 102 513 külföldi körutazás, 7 107 963 magnetofon, 7 107 973 méteráru, 7 112 454 rádió. — 7 116 027 lakástextil. 7 129 465 bútorlakberendezés, 7 129 478 tv, 7 130 907 OFOTÉRT-utalvány, 7 147 959 külföldi körutazás. 7 205 689 háztartási aép, 7 823 639 BÁV-utalvóny, 7 826 473 bútorlakberendezés, 7 827 774 külföldi körutazás, 7 829 254 méteráru, 7 859 223 utalvány, 8 012 282 tv, 8 012 645 tv, — 8 019 675 ruházati cikk, 8 021 744 tv, — 8 026 780 éléskamra utalvány, 8 035 632 méteráru. 8 036 799 utalvány, 8 038 790 hűtőgép. A nyertes szelvényeket 1970. Június 20-lg kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. — A vezetőségválasztások előkészületeiről, valamint a vállalat dombóvári alapszervezetének pártéleti tevékenységéről tanácskozott hétfői ülésén a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat MSZMP Végrehajtó Bizottsága. — Tyúkot, üstházat, öntözőkannát lopott Sárközi János és felesége bátaszéki (Rózsa utcai) lakos. A szekszárdi járás- bíróság a visszaeső bűnözőket tegnap fejenként háromhónapi szigorított börtönnel sújtod ta. — Üj autórádió. A Videoton el*• Készítette az RD 3063 típusú személy gépkocsi-rádiót, melyet a közeljövőben hoznak forgalomba. A rádió, — hangszórókkal, tartozékokkal együtt — mintegy fele any- nyiba kerül majd. mint a most forgalomban lévő. — Szabályozták a magántervezési tevékenység díjazását. A2 építésügyi és városfejlesztési miniszter rendeletben szabályozta a magántervezési tevékenység díjazását. A tervezési díjat szabadon állapíthatják meg, ugyanakkora» egyes részdíjak összegét százalék- és összegszerűen is fel kell * öntetni. Az új rend el etet az Árszabályozás és Termékforgalmazás legújabb száma közli, FELHŐS IDŐ, ESŐ, ZIVATAR Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekvő felhőzet, többfelé eső, zivatar. Mérsékelt, napközben megerősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. Távolabbi kilátások péntekig: legalacsonyabb nappali hőmérséklet eleinte 8—12, később 15 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 18—22, később 23—27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az. ország területének húsz százalékán várható. LABDARÜGÖVILÄG BAJNOKSÁG. 1870 Mexikó—Szovjetunió 0:0 A nyárias melegben már órákkal a világbajnokság ünnepélyes megnyitója előtt özönlött a nézősereg az Azték-stadionba. 105 ezer néző tomboló lelkesedésének kíséretében pontosan — magyar idő szerint — 18 órakor a dobosok és a zenekar bevonulásával kezdődött a program. A FIFA-tagországok zászlóit díszegyenruhás katonák hozták, majd a részvevő csapatok mezeibe öltözött fiatalok vonultak a zöld gyepre. Sir Stanley Rous, a FIFA einöke, majd Gustavo Diaz Ordaz, Mexikó elnöke lépett a mikrofonhoz: megnyitották a világbajnokságot. A hagyomány folytatódott, mert ecdig már háromszor játszott 0:0-ás döntetlent a két csapat, s most a VB- nyitányon sem sikerült a csatároknak gólt lőniük A 90 perc alatt a közönség csak a labdarúgás küzdő jellegében gyönyörködhetett. A döntetlen eredmény valós. (? sO?6* A r. 1 «jy Hangverseny a zeneiskolában mókát: Székely Zoltán harmadik osztályos Szelivanov: Tréfácska című zongoraszámat, Kappelmayer Gábor klarinét- és Péterfi Gábor fagottjátékát. Hatásos volt a hangverseny befejező része Gastoldi: Jöjjetek barátaim című zeneszáma, amelyet a növendékek nyolctagú kamaraegyüttese adott elő. * Szekszárdon, a zeneiskola nagytermében a hét végén megtartották Varga Józsefné és Falussy Mária növendékeinek hangversenyét, A zenetanárok, szülök, vendégek együtt izgultak a hangversenyen fellépőkkel, kisdobos-és úttörőn ya k kend ős n ö ve ndé kekkel. A hangversenydarabok kiválasztását vagy gonddal végezte a műsort összeállító Varga Józsefné és Falussy Mária. Mozart- és Beetho- ven-müvekel. Bartók. Haydn, Glinka és Gluck műveit szólaltatták meg zongorán és fúvós hangszereken a növendékek. A hangverseny kedves színfoltja volt az első és második osztályos Simon- és Lo- ridon-testrérek négykezese és a továbbképzös Klézli-testvé- rek által előadott klarinét- duó. A lelkes közönség nagy tetszéssel fogadta az egyes szá-