Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-10 / 134. szám

<­Ö »SLiti Kiam ' NÉPÚJSÁG 1 AKAOTHH gZOClAUSTA MTTHKASP ABT TOLNA MEOTT1 BIZOTTSÁGA fcg A KgQTP TA*AcS LAPJA j Miniszteri utasítás az 1970—71-es ta :iév rendjéről A művelődésügyi miniszter utasításban szabályozta az 1070—71-es tanév rendjét. A szorgalmi idő változatlanul két félévre oszlik. Az első félév szeptember első munka­napján kezdődik és a téli szünet utolsó napján ér vé­get. A második félév a téli szünetet követő első munka­napon kezdődik és a rendtar­tásban előírt napon zárul. A tanulók első félévi osztályza­tait — a december 19-i álla­potot alapul véve, — a téli szünetben sorra kerülő osz­tályozó értekezleten zárják le és a téli szünet utáni első tanítási napon az ellenőrző- könyv útján hozzák a szülők tudomására. A téli szünet 1970. decem­ber 21-töl 1971. január 6-ig tart. A tanévnyitó értekezletet 1970. augusztus utolsó heté­ben, a nevelési értekezletet novemberben és áprilisban, a félévi testületi értekezletet a téli szünidőben; a tanévzárá értekezletet az általános isko­lákban 1971. június 19-ig, a középiskolákban június 30-ig kell megtartani, az igazgató által kijelölt napon. Az írásbeli érettségi, képe­sítő vizsgák valamennyi kö­zépiskolában (gimnáziumban, szakközépiskolában, középfo­kú technikumban) nappali ta­gozaton 1971. május 11—18 között lesznek. Intézkedik a miniszteri uta­sítás a beiratásokról is Újdonság, hogy az általános iskolák 1. osztályos tanulóit — nyilvántartásba vételükkel egyidejűleg — 1971. március 1—15 között a városi (főváro­si) tanács művelődési osztá­lya (oktatási főosztálya), köz­ségekben pedig a községi ta­nács szakigazgatási szerve ál­tal kijelölt két munkanapon TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETR1TS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telelőn: 129—01, 125—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 16. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Előfizethető bármely Index-szám: .5 069 írják be. A középiskolák I. osztályos tanulóinak , beírási időpontja 1971. június 14— 15-e. 1971. július 15-től augusz­tus 24-ig bezárólag — a mi­niszteri utasítás értelmében — biztosítani kell a pedagógusok szabadságának zavartalansá­gát. (MTI) Fischer Annie zongoraestje Az Országos Filharmónia idei bérleti sorozatának utol­só estjére került sor vasár­nap este a Babits Mihály mű­velődési központ Színházter­mében. Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas művész műso­rát Händel G-dur chaconn- jával kezdte. Ezt a 21 egy­befüggő variációból álló mű­vet más jeles művészektől megszoktuk, hogy korrekten, „stílusosan” minden szenve­dély nélkül adják elő. Fischer Annie azzal tette helyére a művet, hogy felfogásában bensőség és drámaiság iz­zóit. Vagyis, ahogy az első­sorban drámai géniusz Hän­del műveit egyedül helyes előadni. Beethoven fiatalos lendüle­tet, derűt árasztó müve a Waldstein grófnak ajánlott C-dur szonáta a művésznő keze alatt olyanná született, amilyennek a Mester megál­modhatta. Ahogy például a borongás lassú tétellel beve­zeti, előkészíti a harmadik tétel boldogságot hirdető ron- dó-témáját, az már nemcsak magasrendű művészi zongo­rázás. hanem a zenei lélek­tan titka. Schumann Szimfonikus etű­dök című műve a romanti­kus irodalom legeredetibb al­kotásai közé számít. Az egy témára épülő 12 etűd tulaj­donképpen variációsorozat. Ez az érdekes formamegoldás Fischer Annie számára a han­gulatképek, a lélekrajz kime­ríthetetlen kincsesbányája. Hol álmodozóan ellágyuló, hol a lélek kétségeinek viha­rát átélő, vagy töprengő, vagy éppen diadalmas. De mindig fel fokozottan költői. Ez a Schumann-i interpretáció már nemcsak a nagystílű zongo­rázással nyűgöz le, hanem sokkal inkább döbbenetes in- zióival, szuggesztív látomá­saival. K1Y A\í *í Két eldobott élet Ölt a bánat és a szesz Kézimunka •tíiallíids Bátaszéken A helyi nőtanács kezdemé­nyezésére sikeres kiállítást rendeztek Bátaszéken a mű­velődési házban. A kézimun­kákat a község asszonyai ké­szítették. A hagyományos ké­zimunkák mellett nagy si­kert arattak a modern fali­szőnyegek és subapárnák. Sok ötletet adott a látoga­tóknak Simon Jánosné mun­kája. Kiemekedőek Szondi Józsefné sióagárdi hímzéses térítői, ruhákba ágyazott hímzett mintái. A sárközi fe­kete-fehér hímzéssel Nagy Mártonná remekelt. A szé­kely szőttesek mellett hor­golt ruhák színesítették a ki­állítást. Az alig három napja nyitott kiállításnak már eddig közel 500 látogatója volt. Szünet után Chopin h-moll szonátája következett. A fan­táziaszerű négytételes mű a szerelmi együttlét, a játé­kos udvarlás, a szivettépö vá­gyakozás poémája. A záróté­telben pedig a vulkán kitö­rését, a forradalom lendüle­tét véljük hallani. A mű­vésznő felfogásában ez a mű is nem elbeszélés, tolmácso­lás, hanem elsősorban átélés. Ha ábrázolás, akkor olyannak mutatja Chopint, mint Pető­fi. Nagy romantikus költő, aki két éles tőrrel jár szívében, a gyógyíthatatlan szerelem és a népszabadság eszméje fön- sénes géniuszának. Mondják, a jó zene jobbá teszi az embert. A szépre, jóra váró zenebarátok a so­káig emlékezetes élmény em­lékeként gondolnak Fischer Annie szekszárdi koncertjé­re. A legutóbbi huszonnégy órában tudósítóink két ön- gyilkosságot jelentettek. Gu­lyás Róza 20 éves nagykónyi leány hétfőn este szülei há­zának padlásán felakasztotta magát. Édesapja, Gulyás Bé­la talált rá. Az apa mester­séges légzés alkalmazásával kísérletezett, de eredménytele­nül. Az utóbbi hetek esemé­nyeiből arra lehet következ­tetni, hogy a fiatal lány azért vált meg az élettől, mert há­zasságkötése elé akadályok gördültek. Patakvíz folyt Dombóváron, a betonelemgyártó telep víz­vezetékéből. Ugyanis a beton­keveréshez a közeli Konda- patak vizét használták és rossz bekötés következtében az üzem ivóvízvezetékébe jutott az ipari víz. A szennyezett patak­víztől 28-an könnyebben meg­betegedtek, közülük egy dol­gozót kellett táppénzes orvosi kezelésbe venni. A Tolna megyei KÖJÁL in­tézkedésére azonnal kimosták jés fertőtlenítették az üzemi Ifjú Valki Pál nagybaracs­kai lakos tavaly ősszel he­lyezkedett el a mőcsényi Völgység Népe Tsz-nél. Nem túlságosan erőltette meg ma­gát: két és fél hónap alatt mindössze 34 napot dolgozott. A tsz-ben ennek ellenére megszánták, amikor három napra 4000 forintot kért köl­csön, nehogy gyermektartás­díj nem fizetése miatt a bí­Ozorán az 59 éves Firgi József vetett véget életének önakasztással. A férfit italozó életmódja miatt előbb át­helyezték, majd elbocsátották állásából. A szomorú esettel kapcsolatban ismét utalunk a mértéktelen italozás es az ön- gyilkosság szoros összefüggé­sére. Mint az Országos Kri­minalisztikai Intézet kimutat­ta: az orvosszakértői vizsgá­lat majdnem minden máso­dik öngyilkos vérében alko­holt mutatott ki. vízvezeték-hálózatot és szűrő- vizsgálatot tartottak az alkali mazottak között. Dr. Szemes Ferenctöl, a megyei KÖJÁL epidemiológus főorvosától ér­deklődésünkre megtudtuk, hogy a víz vizsgálata megtörtént, de súlyosabb kórokozót nem tud­tak kimutatni. Az eddigi vizs­gálati eredmények negatívok. A városi vízvezeték-hálózatba nem került be a szennyezett víz, s ebben az esetben az is szerencse, hogy a telepen nin­csen üzemi konyha. (-só) róság elé állítsák. A pénzt megkapta, — visszafizetés he­lyet azonban búcsút mondott a kapufélfának. Látva, hogy milyen könnyen lehet pénz­hez jutni, csavargásai során huszonhét jó szándékú embert károsított meg; különféle mondvacsinált okokra hivat - kozással kért kölcsön 30—400 forintot. A mesek között autó és traktor meghibáso­dása, építkezési kiadás, olcsó pálinka beszerzésének ígérete szerepelt. A bonyhádi járásbíróság az addig büntetlen előeletű Val- kit közveszélyes munkakerü­lés bűntettében is bűnösnek mondotta ki, s halmazati büntetésként egyévi és hat­hónapi szabadságvesztéssel és a közügyektől kétévi eltiltás­sal sújtotta. Húr. JÚNIUS Névnap: Margit 1 A Nap kél 3.46 órakor, itl nyugszik 19.40 órakor. A Hold kél 9.42 órakor, SZERDA nyugszik 23.42 órakor. Vízvezetékbe folyt a Konda patak 29 bűntettel kezdte — Emelkedő lakásépítési kedv a paksi járásban. 1966- ban 154, 1967-ben 197, 1968­ban 204, 1969-ben 251 új la­kás készült el a járásban. Az idei év is biztató perspektívát mutat. — Kommunális fejlesztés Faddon. Ebben az évben Fadd községben járda-, útépítésre 150 ezer, közművesítésre en­nek dupláját, 300 ezer forintot fordítanak. A tolnai bekötő,út mentén 48 házhely kiképzésé­vel siet a községi tanács az építkezni akarók segítségére. — A tamási iskola csapata nyer­te meg cr legutóbb megtartott ta­mási járási ifjú vöröskeresztesek vetélkedőjét. A járás 13 iskolájá­nak csapatai közül a második he­lyet a gyönki általános iskolások, míg a harmadikat az értényi csa­pat szerezte meg. — A Balaton partján, ahol a nyári hónapokban számottevően emelkedik a betegforgalom, bő­vítik a rendelőintézeti hálózatot. Siófokon és Balatonbogláron gyer­mekorvosi körzetet szerveznek, Balatonbogláron — Balatonlellé- vel közösen — négy munkahelyes körzeti orvosi bázist alakítanak ki. Fonyódon, Kőröshegyen új rendelőintézet épül. A nyári idényben megerősítik a déli part mentőszolgálatát is. Uj mentő- állomást építenek Nagyatádon, a lengyeltóti mentőállomást pedig áttelepítik Fonyódra. A tervek szerint a mentőszolgálat helikop­tert is kap. — Franciaországi útra indul jú­liusban a Szekszárdi Szövetkezeti Táncegyüttes negyven tagja, Ge­rat d-Nl ér e-be, ahol a Francia Kommunista Párt által szervezett rendezvénysorozaton vesznek részt. A csoportot Szcboszlay Jenő ve­zeti és szakvezetőként Szabadi Mi­hály kiséri. — Talált tárgyak! A Szek­szárdi Városi és Járási Rend­őrkapitányságra talált tárgy­ként egy férfikerékpárt és egy fürdőszobai lábrácsot szolgál­tattak be. Igazolt tulajdonosai ott átvehetik. — Első helyezést ért el az 1969—1970-es tanévi országos középiskolai tanulmányi ver­senyben, az ipari könyvvitel­ben Weller János, a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola IV, osztályos tanulója. — Államvizsgák Szekszár­dim. Tegnap (kedd) a megyei pártbizottság épületében há­rom évfolyam mintegy ötvenöt hallgatója tett sikeres állam­vizsgát a marxizmus—leniniz- mus esti egyetemének kiegé­szítő szakosító tanfolyamán. ZÁPOROK, ZIVATAROK Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhő­zet, szórványosan kialakuló zá­porral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli szél. A zivatar idején átme­neti szélerősödés. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24—28 fok között, egy:két helyen 30 fok körül. A Balaton vizének hőmér­séklete kedden 11 órakor Sió­foknál 16 fok volt. A Duna Budapestnél 480 cm. Négyezer éves levelek A saarvidéki egyetem kutató- intézete 1963 óto ásatásokat vé­gez Libanonban Kamid-EI-Loz környékén feltártak egy nagyobb épületet. Amikor a felső emelet roncsait eltakarították, három ékírásos táblára bukkantak: mindhárom részben tönkrement, de az egyes részletek olyan tö­kéletesek voltak, hogy lényegé­ben sikerült összeállítani. Mind­három agyagtábla esetében le­velekről van szó, közülük kettő­nek azonos a tartalma. A tu­dósok tisztában vannak azzal, hogy csakis valamelyik egyipto­mi fáraó írhatta őket. Az egyik levelet a „damaszkuszi Zalaja királynak" címezték, a másikat a Sazaena-i Abdi-Milki király­nak. A harmadik levél valószínű­leg egy dél-szíriai vagy Palesz­tinái város urától származik. En­nek a tartalmát még nem sike­rült megfejteni. Valamennyi ék­írásos levelet okkád nyelven ír­ták. A sémi nyelvet Mezopotá­miában használták, az időszá­mításunk előtti második évez­redben Egyiptom területein.

Next

/
Thumbnails
Contents