Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-24 / 146. szám
XZGTSi VTlÄO r nJEPUJ SAG g70CtALi8TA wpwkAspaj>t tolma wtqrci morrgAc* tg a wboto taj»ác8laF]Á4 Tizennyolc eu egy „kalandért *4 Elítélték Gyényit és Grófot Megkezdődött as idegenforgalmi idény Eddig több mint 800000 külföldi vendég járt az idén hazánkban Tegnap délelőtt autó- és mo- torlterékpár-tábor fogta körül a megyei bíróság épületét. Az első emeleti folyosón ember ember hátán tolongott, a 34. számú tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. A szekszárdi járásbíróság büntetőtanácsa, — mint jelentettük —, a múlt héten befejezte Gyányi András és Gróf József szekszárdi lakosok bűnügyének tárgyalását. A büntetőtanács elnöke ez alkalommal dr. Szigeth Ferenc, a járásbíróság elnöke volt. A tanács elnöke a hallgatóság temetői csendjében hirdette ki az ítéletet, a Népköztársaság nevében. A szekszárdi járásbíróság Gyányi Andrást tízévi börtönre és a közügyektől ötévi eltiltásra, Gróf Józsefet nyolcévi börtönre és a közügyektől ötévi eltiltásra ítélte. Az ítélet indokolásában dr. Szigeth Ferenc elmondotta, hogy Gyányi és Gróf ez év április 27-re virradó éjjel a szekszárdi Rákóczi utcában egy tizenhét éves, — számukra ismeretlen — leánnyal találkozott. Gyányi, — akit alvilági körökben Tüskének hívnak —, megfogta a lány karját és sértő szavakkal illette. Gróf szóban is kifejezte az úton- állók közös gondolatát: szerelmi kalandba bocsátkoznak a hazafelé siető leánnyal. A két huligán már a Rákóczi utcában megkezdte volna az erőszakoskodást, majd áldozatuk ellenállását tapasztalva egy félreeső közbe hurcolták. Előbb az elsőséghez ragaszkodó Gyányi, aztán Gróf, majd ismét Gyányi elégítette ki vágyait. A becstelen támadás ellen védekező, az igazságügyi orvosszakértői véleményből következtethetően ártatlan lány az erőszak és a bántalmazás következtében zúzott és horzsolá- sos sérüléseket szenvedett. Az elvetemült támadók elvették áldozatuk pénzét, kézitáskáját. Az utóbbit, valamint személyi igazolványát elégették. Ezután, mint aki a legjobban végezte dolgát, folytatták az italozást. A rendőrség, törvénytisztelő, becsületes fiatalok segítségével, órákon belül elfogta az éjszaka rémeit. Az ítélet indoklásában a járásbíróság elnöke részletesen ecsetelte Gyányi múltját. Említette, hogy korábban már elítélte a bíróság, mert tettleg bántalmazta feleségét, majd élettársát, hogy gyermektartásdíjat csak vonakodva fizetett. Enyhítő körülményként a bíróság csupán az elítéltek ténybeli beismerését, valamint Gróf büntetlen előéletét értékelhette. . Súlyosbító körülményként esett latba a bűn- cselekmény feltűnően brutális elkövetése, a pénz elvétele, a közokirat megsemmisítése, — ami halmazati büntetés kiszabását is szükségessé tette. A védtelen teremtéssel nagy- legénykedő Gyányi a teljesen megérdemelt büntetés hallatán sem tagadta meg magát. Tiszteletlenül belekiabált az ítéletet kihirdető bíró szavaiba, majd a vádlottakat a bíróságtól elválasztó korlátba verte a fejét. A tanácsvezető bíró elrendelte megbilincselé- sét. ítélethirdetés után a vádhatóság képviselője háromnapi gondolkodási időt kért; az elítéltek és védőik enyhítésért fellebbeztek. Az utóbbi napok legszomorúbb következménnyel járó közlekedési balesete Paksnál, a 6. számú főközlekedési úton, hétfőn történt. Tormási Béla tízéves helybeli fiúcska Kun Béla pécsi mérnök személygépkocsija elé szaladt. Az autó elütötte a gyermeket. Tormási Béla röviddel a szerencsétlenség után élétét vesztette. Megsérült az autó vezetője is. Miközben a balesetet el akarta hárítani, félrevágta a volánt, s az ütközés után kocsi'a az árokba futott. Ittasan vezetett segédmotorral felszerelt kerékpárt vasárnap Anta János bonyhádi (István-major) lakos. A géppel elütötte Bagos Katalin bonyhádi lakost. Mindketten Az iskolaév befejeztével és az igazi nyár beköszöntésével a Balatonon és az ország többi nyaralóhelyén megkezdődött az idegenforgalmi főszezon, bár a szállodákban június 30-ig még az előszezon árait számítják. A Balaton déli partján június 15. óta valamennyi szálloda, étterem, vendéglő teljes üzemmel dolgozik, sőt a napokban 350 emberrel megerősítették a személyzetet. Július első felében megnyílik a fo- nyódi 1500 személyes Delta étterem. Balatonbogláron pedig egy kastélyszerű épületben a Kinizsi udvar borozó-söröző. A rendkívül sikeres előszezon után forgalmas főidényre számítanak a Balaton északi partján is. Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Badacsonyban az év eddigi szakaszában 15 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly ilyenkor. s*a főszezonra a Balatonnál és a fővárosban a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat valamennyi szálláshelyét előre lefoglalták a külföldiek. A fővárosban is felkészültek a vendégek nagy tömegeinek fogadására. A Budapest Turist a közelmúltban a Baross téren új kirendeltséget nyitott, s kibővítette fizetővendég-szolgálatát, amely lemegsérültek. Ugyanazon a napon, a szedresi elágazásnál a jelzőtáblával felszerelt ponton nem adott áthaladási elsőbbséget Mészáros András bajai motorosnak Bálint Viktor palánki motorkerékpáros. A két jármű összeütközött, vezetőik megsérültek. Tegnap a bátaszéki Budai Nagy Antal utcában ifjú Zentai Lajos alsónyéki motorkerékpáros figyelmetlen vezetés következtében álló teherautónak ütközött. Súlyos sérüléseket szenvedett. Szintén tegnap a kétyi Rákóczi utcában Molnár Imre budapesti lakos személygépkocsival hajtott a járdára, s ott felborult. Utasa, Juhász Attila budapesti Iákos súlyosan megsérült. hetévé teszi, hogy a tavalyi 5000 helyett az idén 6000 vendéget helyezhessenek el egyszerre. Az IBUSZ-nak is igen sók külföldi jelezte érkezését, eszerint több vendég várható, mint tavaly. Bár a tavasz folyamán kedvezőtlen volt az időjárás, már az első öt hónap alatt összesen 821 373 külföldit fogadtunk, 1,7 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Az átutazókkal együtt 1 265 956-an lépték át — Kedden Szekszárdra érkezett a mintegy félszáz tagú sabáci „Biszernica” tambura- zenekar. A jugoszláv együttes Stankovic Dimitrije vezényletével kedden este Bogyiszlón mutatta be műsorát. Az együttes szerdán 17.30 órakor a dóm. bori KISZ-táborban, 20 órakor Tolnán; 25-én este Medinán, 26-án Öcsényben, 27-én 17.30 órai kezdettel Bátán, 20 órakor Decsen, 28-án, vasárnap este pedig a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban ad hangversenyt. — Sióagárd községnél fürdés közben a Sióba fulladt Nagy József 24 éves segédmunkás, bárdudvarnoki lakos. —Szennyvízcsatornát építenek a Láng Gépgyárhoz. A dombóvári Láng Gépgyár szennyvízhálózatának építését megkezdték. Az újdombóvári Fő utca., hatodik és hetedik utcai szakaszán, valamint a hetedik utcában és a Temető utcában csaknem három méter mélységben helyezik el a csővezetéket, melyet bekötnek a már kész derítő rendszerbe. A tihanyi Belső-tó, amely a félsziget ékességének számít, elvesztette természetes zöld foltjait. A tóba néhány évvel ezelőtt mintegy 3000 darab növényevő halat helyeztek el, amelyek felfalták a nádat és a sást. Az Országos Természetvédelmi Hivatal felszólította a horgász- szövetséget, hogy a tájvédelmi körzet eredeti képének visszaállítása érdekében, mielőbb intézkedjék a növényevő halak kihalászásáról. — Különleges gép Biritón. A Paksi Állami Gazdaság egy különleges munkához árokásó gépet kért a Vörös Csillag Traktorgyártól. A gyár ingyen bocsátotta a Halálos baleset büntetése Mint jelentettük, május 23- án reggel a 6. számú főközlekedési úton pótutast szállító motorkerékpárjával egy traktornak ütközött Fertői Miklós szekszárdi lakos. A baleset következtében a motoros életét vesztette; pótutasa, Rá- dai Nándor pedig súlyos — előre láthatólag — körülbelül félév alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. A karambol azért történt, mivel Necíkl Ferenc paksi lakos szabálytalanul kanyarodott balra erőgépével. Neckl a manőver előtt nem győződött meg arról, hogy az övé mögött közeledik-e más jármű. Tegnap délelőtt a szekszárdi járásbíróság Neckl Ferencet kétévi és tízhónapi szabadságvesztésre és a gépjárművezetéstől kétévi eltiltásra ítélte. az országhatárt, a tavalyi 1219 237-tel szemben. Áz IBUSZ prognózisa szerint az idén legalább 10 százalékkal lesz nagyobb az idegenforgalom a tavalyinál. A i apaszth- latak szerint ugyanis az egyéni utasoknak 71,4, a társas- utazások részvevőinek pedig 67,4 százaléka a főidényre várható. Olyan távoli országokból is jelezték érkezésüket IB USZ- utasok, mint például Japán és Costa-Rica, ahonnan az IBUSZ- szal eddig még nem járt Magyarországon vendég. 'MTI) gazdaság rendelkezésére a nagyteljesítményű különleges gépet — egy korábbi kölcsönös támogatási szerződés eredményeképpen. — Fejlesztik a háztáji sertéstenyésztést a szekszárdi járás közös gazdaságaiban. A tolnai Aranykalász Tsz 60, a várdombi Uj Tavasz 85 anyakocát helyezett ki a tagok háztáji gazdaságába, a tenge- lici Petőfi Tsz pedig 120 kocasüldő háztáji nevelésére kötött szerződést az Állatforgal- mi Vállalattal. — Csoportban haladó gyalogost ütött el személygépkocsii val Siklósi Zoltán paksi szál- lításvezető-helyettes. A súlyos sérülést okozó balesetért Siki lósit a szekszárdi járásbíróság háromhónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 600 forint pénz mellékbüntetésre ítélte. — Megtalálták Vajda Benő gerjeni lakos holttestét. A fiatalember, — mint jelentettük —, 13-án fulladt a Dunába. A felborult csónak vezetőie. Kardos József gerjeni matróa ellen eljárás indult. TOVÁBB TART A MELEG IDŐ Várható időjárás szerda estig: főként nyugaton és északon átmenetileg megnövekvő felhőzet.^ szórványosan előforduló záporesővel, zivatarral, egy-két helyen jégesővel. Gyenge, zivatarok idején átmenetileg megerősödő, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán; 30 fok körül. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 527 centiméter. A Balaton vízének hőmérséklete kedden 11 órakor Siófoknál 25 fok volt. i TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—1? Telefon: 129—01. 125—«1. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalata Szekszárd, Béla tér L Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám: «5 068 Gyermektragédia a hatoson JŰNIUS Névnap: Iván. O 4 A Nap kél 3,47, nyugszik 19,46 órakor. A Hold kél 23,03, nyugszik SZERDA 9,03 órakor. HALÁSZAT A BALATONON