Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-21 / 144. szám

Mt«a usurer MMmMMB iái MM ui»rr»Si NÉPÚJSÁG | a >t>\ci?.nn szociálist n MtmuABPAyt tolna KEorEi 3izottraca fc» a wtqrg fÁWAca lapja j • • Udv a nyárnak ! Kedves Nyár! Üdvözlünk abból az alka­lomból. hogy ma este húsz óra negyvenhárom perckor megjelensz körünkben. A meteorológusok közismer­ten pontosaik, nem sértődnénk meg, ha követnéd példájukat. Ha már egyszer Tavasz test­véred olyannyira nem követ­te, hogy szinte folyton távol- 1 étével tüntetett. Ugyanis, ha előbbieknek hinni lehet, a nap ma három óra negyvenhárom perckor kel és esti háromne­gyed nyolckor nyugszik. Sok dolga lesz. főleg ha süt. Állí­tólag ezekben a napokban ti­zenhat órának kellene eltel­nie a felkelte és' lefekvése kö­zött. Megbocsájtanánk neki, ha nem tartaná be a nyolc óra munka, szórakozás és al­vás idejét. Boiygatatlanul süt­het szórakozásként ia. Kedves Nyár! Légy szívég közbejérni ez irányba. Az se baj, ha pro­tekció híján netán . szocialista összeköttetéseket veszel igény­be a szent cél érdekében. Vég­tére az öreg Nap Rád is süt és miért ne dicsérhetnénk majd Őszbe fordultad idején úgy. mint egy szép, napos, ve­rőfényes nyarat? Nem igaz? OI. VISSZHANG Kitiltották a visszaélőt Csütörtöki lapszámunkban „Feledékenység a bonyhádi Ezüstkalász Tsz-ben” címmel megírtuk, hogy Baki István, a Tolna megyed Gabonafelvásár­ló és -Földolgozó Vállalat bonyhádi telepének volt ke­reskedelmi vezetője megkáro­sította munkáltatóját, s hogy ezért fegyelmi büntetéssel súj­tották, és kártérítésre köte­lezték. Tegnap felkereste szerkesz­tőségünket Szakács Zoltán, a bonyhádi Ezüstkalász Tsz el­nökké és dr. Lövik Kálmán, a tsz jogtanácsosa. Vendégeink elmondták, hogy az említett manipulációt a tsz tagsága is, vezetősége is elítéli, effélét pártfogolni nem hajlandó. Ha­sonló esetek megelőzése véget! Baki Istvánt a tsz egész terü­letéről kitiltották. A vezetők azért határoztak így, mert megállapították, hogy Kaki visszaélt a tsz egyes beosztott dolgozóinak jóhiszeműségével, segí tőkészségével. A víz érték A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumban a megyei tanácsok elnökhelyet­teseinek, mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetői­nek értekezletén éppen az ár­víz okozta helyzet a téma. — Az árvíz súlyos károkat okozott a Tiszántúlon. Mint­egy 200 000 holdon ment tünk­re az őszí vetés.* Kukoricából 36'—40 000 vagon a kiesés — ítélethirdetés kedden A szekszárdi járásbíróság csütörtökön egész napon át tárgyalta Gyányi András és Gróf József szekszárdi lakos bűnügyét.' Gyányi és Gróf, — mint jelentettük —, a megye- székhelyen, a nyílt utcán erő­szakolt meg egy fiatal leányt. A bíróság zárt tárgyaláson foglalkozott az üggyel A bi­zonyítási eljárás befejeződött, a perbeszédek elhangzottak. Holnapután, kedden dél­előtt tíz órakor a megyei bíróság épületében, az I. eme­let 34. számú teremben hir­det ítéletet a bíróság. Az ítélethirdetés nyilvános; azon felnőttek minden korlátozás nélkül részt vehetnek. sorolja a súlyos tényeket dr. Soós Gabor miniszterhelyet­tes. És elpusztított a víz sok ezer lakóházat, gazdasági épü­letet. Az utóbbiak hiányát a vidék állattenyésztése sínyli majd meg ... Az értekezlet egyik résztve­vője közben cigarettára gyújt, majd szófakozóttan forgatja ujjai között a gyufásdobozt. Hirtelen meglepődik. A cím­ke felirata ugyanis a követke­ző: „A víz érték. Ne pazarol­juk!” Szomszédjához fordulva megjegyzi, a gyufásdobozt mu­tatva: — Tulajdonképpen ki paza­rolta azt a vizet... ? BI. Szárad a halászháló. Futó: Erb János Felhívás ! Szekszárd Városi Tanács VB mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztálya (elhívja a lakosság figyelmét, hogy 19'ÍÖ június 25—30-a közötti Idő­szakban a MÁV szekszárdi pálya fenntartása a vas áttölté­sen vegyszeres gyomirtást hajt végre. Ugyancsak vegyszeres védekezésre kerül sor június 2 Z—23-án a város területén, 21-én a régi bonyhádi út mentén. A végyszerezett területen levehetni, vagy takarmányt etetni, elvinni, továbbá ba­romfit kiengedni 14 napig ti­los. Esős idő tárás esetén a vé­dekezés a következő napok­ban kerül elvégzésre. Városi fanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya TOLNA MEGYEI NEPtJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PFTRIT^ FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 125—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 16. Telefon: 129-21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám: *5 069 A TOLNA MEGYEI TANÁCSI TERVEZŐ VÁLLALAT ÁLTALÁNOS MÉRNÖKÖT IRÁNYÍTÓ-TERVEZŐI BEOSZTÁSBA KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés: személyesen, vagy írásban a vállalat igazgatójánál, Szekszárd, Ybl Miklós u. 3. Útiköltséget felvétel esetén térítünk, (199) Óvatos ozoraiak Az ozorai Egyetértés Tsz- ben pénteken délután észre­vették. hogy a hagyományosan rakott lueernakazlak egyike ..pipál", azaz megsüppedt te­tejéről sűrű pára szálí fel. A veszély láttán a gazdák igen helyesen jártak el: értesítet­ték a tűzoltókat. A helyi ön­kéntesek és a dombóvári ál­lamiak készenléti sugárral, a dombóvári államiak fűrészmo­torral álltak a kazalhoz, hogy meggyulladása esetén azonnal beavatkozhassanak. Az elővi­gyázatossági intézkedések megtétele után a kazalból 5— 6 méteres szakaszt vágtak ki. Az előrelátás, helyes intézke­dés megmentette a körülbe­lül 200 000 forint értékű, az öngyulladás előtt álló takar­mányt. JÜNIUS Névnap: Alajos •71 A Nap kél 3.46 órakor, JLY nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 21.55 órakor, VASÁRNAP nyugszik 5.20 órakor. A gyilkossági ügy című magyarul beszélő amerikai filmet a Magyar Televízió június 21-én. vasárnap í 1,20 órai keídcUel mutatja be, Képünkön egy részlet a filmből. — Még kevesebb a mozilá­logató. Összegezték az első öt hónap eredményeit a MOKÉP szakemberei. Januártól május végéig 33 645 308 néző fordult meg az ország csaknem 4000 filmszínházában. Ez annyit je­lent, hogy csaknem két és fél millióval kevesebben vál­tottak mozijegyet, mint az el­múlt év hasonló időszakában. A szakemberek különösen a keskenyfilm-színházak láto­gatottságának mérséklődésé­re vezetik vissza a 7 százalé­kos nézőszám-csökkenést. — Oombóvárott a fiatalok­nak kevés lehetőségük van a szabadban! időtöltésre, moz­gásigényeik kielégítésére. A városi tanács határozatot ho­zott egy előkészítő bizottság létrehozására, mely felméri azokat a szabad területeket, ahol kézilabda-, kislabda-, jég­pályák, játszóterek kialakítá­sára van lehetőség. Az előké­szítő bizottság e hó 15-én ült össze és a hónap végéig elké­szíti javaslatait. — Motorkerékpárt vezetett ittasan Gyenei Ferenc szaká- lyí lakos. A tamási járásbíró­ság ezért háromhónapi, fel­függesztett szabadságvesztésre és 500 forint pénz-mellékbün­tetésre ítélte. — Egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől, és négy­hónapi végrehajtható szabad­ságvesztéssel sújtotta a tamá­si járásbíróság Teszler Ferenc tamási lakost. Teszler több mint egy liter bor elfogyasz­tása után vezetett vontatót. — Részegen karambolozott, Dombóváron emelőt lopott Lo- vistyek Mihály birjáni lakos. A dombóvári járásbíróság mél­tó szigorral sújtotta a vissza­eső bűnözőt: kétévi szigorított börtönre és a közügyektől há­romévi eltiltásra ítélte. — Negyvennégy szövetkezeti dolgozó indult 19-én észak­magyarországi túrára a paksi IBUSZ szervezésében. A Paksi Háziipari Szövetkezet tagjai — állandó munkások és be­dolgozók — a Jászberény— Miskolc—Aggtelek vonálat lá­togatják végig és ismerked­nek a vidék történelmi és természeti nevezetességeivel. —■ Garázsszövetkezetek lét­rehozásával enyhítenek a jár­műelhelyezési gondokon Győ­rött. A városban már két ga­rázsszövetkezet működik 54, illetve 90 taggal, s most újabb három, egy 196, egy 54, és egy 220 tagú alakul. NAPOS IDŐ Várható időjárás vasárnap estig: főként nappali felhő- képződés, legfeljebb a déli megyékben lehet futó zápor, esetleg zivatar. Mérsékelt időnként élénk északi, észak­keleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24—28 fok között. A MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT, SZEKSZÁRD, KESELYŰSI ÜT FELVESZ VILLANY- SZERELŐKET ÉS 1 FŐ AUTÖ-MOTOR SZERELŐT AUTÓBUSZ­VEZETŐI JOGOSÍTVÁNNYAL. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. (285) (t /^ÖYf>V * » V o

Next

/
Thumbnails
Contents