Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-21 / 144. szám
►rVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVYYVVVTVVVVVVVVVVVVVVYVVVV/VVVVVVVVVVVVVVVVV K ÜRTI ANDRÄS: Az aranyváros foglyai 17. Csavarognak a világban, főképp annak el- hagyatottabb, zordabb vidékein. Ismerik a kétkezi munka gyötrelmeit és ritka örömeit, a nyomort, az egyszerű emberek nehéz életét... Jó, ez kicsit patetikusan hangzott, de így van. Ami engem illet, ráadásul még azt is vallom, hogy abban a szép elvben, hogy „Amerika az amerikaiaké!”, az is benne van, hogy Dél-Amerika a dél-amerikaiaké. Érti, mire gondolok? A másik elgondolkozva bólintott. — Értem. Brazíliának, ennek a dúsgazdag és koldusszegény országnak az ipara félig külföld kezén van, negyedrészt éppen az ön honfitársai birtokában, ön úgy véli tisztességesnek, ha a brazilok húznának hasznot a felfedezéséből, méghozzá a dolgozó emberek. — Pontosan. Viszont fogalmam sincs arról, hogy ezt miként biztosíthatnám. Kinek jelentsem? Az én kormányomnak nem akarom, arról sem vagyok meggyőződve, hogy Manausban nem az lenne-e az illetékes hivatalnoknak az első dolga, hogy jó pénzért felkínálja idegeneknek a kiaknázás jogát. Itt jelentsem be, ennek a részeges disznónak, a különleges megbízottnak? Talán meg sem értené, hogy miről van szó! — Nem — mondta határozottan Honda —, ezt semmiképp ne tegye. Nem attól félek, hogy nem értené meg. Attól félek, hogy nagyon is megértené. És akkor Ciduróban elszabadulna a pokol. Az encarregador especial tudniillik vagy cinkosa, vagy akaratlan segítője Mülleréknek, ennek a mindenre elszánt gengszterbandának. De erről majd máskor. Ha rám hallgat, egyelőre senkinek sem szól a pirkolitról. Természetesen mi is titokban tartjuk. Higgye el, nem fogunk visszaélni a bizalmával. Ugye, Krecsmár kartárs? Az elnök buzgón helyeselt. Sok minden nem volt előtte világos, de azt tudta, hogy ha Honda ivott, neki van igaza. — Oké! — nyújtózott nagyot Emery Ewans. — Olyannyira megbízom önökben és oly szilárdan hiszek Honda úr lángelméjében, hogy ezennel felhatalmazom, amikor és ahol szükségesnek látja, ő közölje megfelelő helyen a felfedezésemet. őszintén szólva örülök, hogy ez a gond lekerül a vállamról. Csak az a kikötésem, hogy amíg ez az ügy megnyugtatóan le nem zárul, Honda úr, hogy is mondjam csak, állandóan legyen formában. Terhelje meg csak minél jobban az italszámlámat senhor Dias boltjában, vagy Madame Duval műintézetében. Akkor hát ezzel a problémával végeztünk. Főzzek még egy jó erős kávét? Vagy inkább ennének valamit? NAGY ESŐ — NAGY VEREKEDÉS A Floresta-szálló nagyterme — tizenkétszer nyolc méteres hodály. Esténként két égő világítja meg. Az egyik a bejárat előtt lóg és hármas célt szolgál. Hívogató fénye átszúrődik a háncsfüggönyön, utat mutat a sötétben a clavei- rára, a tisztásra, bocsánat, a Főtérre érkezőknek. Ez az egyik funkciója. Másodszor: lehetővé teszi a Madame számára, aki a terem baloldalán húzódó söntéspult mögött trónol, hogy tüzetesen szemügyre vegye a betérőt. Véletlenül, szórakozottságból nem hozott-e magával fegyvert? Az ösvények tisztelete mellett, fontossági sorrendben másodikként az is Íratlan törvény Ciduróban, hogy a Florestába sem puskát, sem pisztolyt, sem bozótvágó kést, semmiféle komolyabb lőfegyvert, vagy szúróeszközt bevinni nem szabad. Hosszú évek tragikus tapasztalatai alakították ki ezt a szabályt, nélküle az Aranyváros lakossága talán már rég kipusztult volna. Gyilkoló szerszámait kint, a tornácon mindenkinek le kell raknia, — az öreg Doido vigyáz rájuk. — Végezetül pedig a bejárati lámpa segít megtalálni a kijáratot azoknak, akik a „hangulat” tetőfokán jónak látják, hogy minél gyorsabban távozzanak. A másik égő a nagyterem közepéről csüng alá. Ha tekintetbe vesszük az ivó méretei h a mennyezetet tartó hat faoszlop árnyékvető szerepét, továbbá, hogy a két lámpa alig pislákolt, csak erős túlzással állíthatnánk, hogy alkonyat után a Floresta nagyterme fényárban úszik. Igaz viszont, hogy a fényárt itt még soha, senki nem is hiányolta. Három kisebb és két nagy asztal alkotja a terem bútorzatát, természetesen a szükséges lócákkal, székekkel. A hosszú söntéspult mögött húzódó italosállványt középütt alacsony, két- szárnyú lengőajtó szakítja meg, ez vezet a konyhába. Nagyon praktikus alkalmatosság ez a lengőajtó. Egyrészt az ajtó feletti résen szabadon szállhat be az ivóba a tűzhelyen sülő, fővő ételek ínycsiklandozó, csábító illata, másrészt a Madame és lányai, amikor székek, palackok és emberek repkednek a levegőben, hamar kimenekülhetnek rajta. Illetve a tulajdonosnő az alacsony lengőszárnyak mögül, a fejét kidugva, szorgalmasan jegyezheti, hogy kinek a számláját kell megterhelnie a különféle berendezési tárgyak pusztulása nyomán. És, hogy ki távozik fizetés nélkül. A bejárattal szembeni túlsó oldalon hat lépcső vezet fel a karzatra. Ez könyöklővel határolt, keskeny folyosó, az ivó szélességében, a Madame irodája, „lakosztálya” és a lányok szobácskái nyílnak innen. (Folytatjuk) AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAUAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA á A A A AAAAAA» // ^ '«-ír kMZOITU- Gl/űí **: Cf. HOW*1* T. JfÉHÍttv pexccet későm MJrmm, , AMIK Min Ftl CSOMOHF OSSZAJA.KFA'K HOGY Akt HOMED AWOMAKA JUSSANAK FELFEDEZTEK AZ AJULF MANC/HAF. Békés célú rakéta ££¥?*$& A szovjet meteorológusok és geofizikusok egyre korszerűbb eszközökkel végezhetik kutatásaikat, e célra ma már rakéták is rendelkezésükre állnak. A korábban használt kutatóléggömbök legfeljebb 20—30 km magasságig emelkedhettek fel, a rakéták segítségével fellőtt műszerek viszont a sokkal magasabban húzódó rétegek fizikai paramétereiről is tájékoztatást nyújtanak. A szovjet gyártmányú kétlépcsős meteorológiai rakéta 100 kilométerre képes eltávolodni a Földtől, de van olyan típus is, amely 200 km magasra emelkedhet. A kisebb rakétákból egyedül az Északi-sarktól ezer kilométerre fekvő Heiss-szigeti megfigyelő állomásról évente átlag százat bocsátanak fel, a nagyobbakból természetesen kevesebbet. E rakéták a nemzetközi tudományos együttműködés számára is rendelkezésre állnak, a közelmúltban például francia műszereket tartalmazó tartályokat juttattak fel velük 170—200 kilométer magasságba* Méhek — a krokodil gyomrában Különleges kaptárban — egy fakrokodil gyomrában — őrzi méheit Len- hGrdt György, a Beremendi Cementgyár dolgozója. A hatalmas faállat három nemzedék műve: a nagyapja kezdte faragni még a XIX. században, majd az édesapja folytatta és végül ő fejezte be a munkát. Az élénk képzeletű Lenhardt-ős ily módon áldozott be nem teljesülhetett szenvedélyének —1 az utazásnak, a világlátásnak — és így vált öröklődő családi emlékké ez a szép faragvány. A csaknem három méter hosslzú krokodil gőzölt bükkfából készült és ennek megfelelően nagy a súlya is: 65 kilogrammot nyom. Több ezer faragott pikkely borítja a sötétzöldre festett testét, a szájában levő hegyes fogakat marhacsontból készítették, élethű üvegszemeit Angliából hozatták. A fé lelmetes külső alatt azonban igen békés a beremendi krokodil, üreges belsejében húsz kis keret sorakozik, ide gyűjtik mézüket a méhek, amelyek az állat szájnyílásán közlekednek ki és be. A krokodil hátát fel lehet nyitni, mint egy ládatetőt és ezen keresztül kezelhetik a mézeskereteket. A remekbe készült fakrokodil, amellett, hogy szállást ad a méheknek, érdekes színfoltja Lenhardték kertjének, is Népújság 1970. június 21. UAAAAAAAAAAAAAAa, AAAAAAAA1 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
