Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-19 / 142. szám
Az ifjúság mindenkié! A jövő azé, akié az ifjúság! Nemzeti céljaink megvalósításának, népünk további fel- emelkedésének, a szocialista haza anyagi és szellemi gazdagításának alapvető eleme és követelménye ifjúságunk céltudatos szocialista nevelése, a holnap feladataira való felkészítése. Az ifjúság az egész népé: magatartása, jelleme, gondolkodása össztársadalmi ügy. A Központi Bizottság februári ülésén a párt ifjúsági politikájának áttekintésén belül kiemelkedő hangsúlyt kapott a különböző állami és társadalmi szervek ifjúsági munkája, annak értékelése. Nemcsak országos, de gyári. községi, iskolai szinten is a közérdeklődés középpontjába került számos, az ifjúsággal kapcsolatos kérdés. Nem csupán és nem is elsősorban elmarasztaló, vagy kritikai oldalról. Egyszerűen arról van szó, hogy egész közéletünkben erősödik az a felismerés, hogy felnőtt szocialista rendszerünk első nemzedéke; új élményekkel, tapasztalatokkal, ideálokkal, ambíciókkal. Párt- szervezetek és gyári vezetőségek, szakszervezeti, bizottságok és tantestületek keresik, tanulmányozzák szerte az országban a módját, miként tudjuk minden eddiginél magasabb színvonalon megteremteni az ifjúságban levő tényleges értékek, valóságos alkotóerők, valamint mai lehetőségeink és céljaink szintézisét. Világosabban: ki-ki a saját területén erőteljesebben keresi a módját, mit tehet, mit segíthet a korszerű, szocialista szellemű, művelt ifjúságért. Három derűs történetet tartalmaz Gerő János új kötete. Témájukban, írói megformálásukban különböznek ugyan, de cselekményük időpontja mégis összekapcsolja mind a hármat. Ez az időpont 1944—45 fordulója. a Tiszántúl felszabadulásának ideje. Mindhárom írást átjárja a személyes élmény közvetlensége s a visszaemlékezés melege. A címadó kisregény cselekménye lényegét tekintve nem több, mint egy debreceni gimnázium érettségiző osztályának tanévkezdése. De mint minden cselekménymegjelöléssel, ezzel is alig mondottunk többet a semminél a regényről. Ez. a tanévkezdés ugyanis több szempontból kap önmagán túlmutató jelentőséget. Nemcsak egy osztály indult meg ekkor, nemcsak egynéhány fiatal indult neki az életnek, a felnőtté válás útjának, hanem egy egész ország. S az ébredező kamaszszerelmek, korai házasságok, diákcsínyek között a legerősebb szín, s a legnagyobb nyomatékú hangsúly arra esik: ,,mi lesz? mit kell tenni?" Egy új élet, s vele együtt egy új, közösségi szemlélet tört be az iskola falai közé, mely már ..nem középiskolás fokon” tanít, de az iskolai bizonyítványnál is nagyobb ajándékot ad: a cselekvő élet szép lehetőségeinek világát. Gyakran elhangzik ifjúsági körökben is az a pontatlan és igazságtalan általánosítás, hogy „senki sem segít, senki sem törődik velünk’... Ez így önmagában sohasem igaz! Vég nélkül lehetne sorolni, amit társadalmi méretekben a kormányzati szervek, a tanácsok, a szakszervezetek, a sportkörök tettek és tesznek ifjúságunkért. Az persze más kérdés, hogy ez a segítség menynyire hatékony, mennyire összehangolt. Ez utóbbi viszont már egyetlen esetben Sem független a konkrét helyi körülményektől, ezen belül is az ifjúsági szervezet erejétől, tekintélyétől. A különböző állami és társadalmi szervek ifjúsági munkájában akad formalitás, felszínesség, következetlenség és figyelmetlenség is. De nemcsak ez — és nem elsősorban ez van! Ahol nincs igény az állami és társadalmi szervekkel való okos és felelősségérzettől áthatott együttműködésre —, ott az egyik fél készsége, törekvése óhatatlanul terméketlen talajra hull. Mindezt azért kell elmondanunk és átgondolnunk, mert joggal kérünk több törődést, megértést, figyelmet, segítséget, bátorítást, elismerést a felnőttektől, de ugyanilyen alaovető. hogy értékeljük (becsüljük, hasznosítsuk is azt. . , A Központi Bizottság a társadalom valamennyi intézményében és szervezetében a kommunisták feladatául tette, hogy tevékenységükön, munkájukon keresztül nagyobb nevelőhatást gyakoroljanak ifjúságunkra. Ez egyfelől egyet jelent a felnőtt nemzedék növekvő felelősségével, példamutatásával, másfelől pedig azt a követelA következő írás, a Kicsi Biri királyság,» már sokkal harsányabb derűt vált ki. Magva valóságos történet. Idősebb tiszántúliak ma sem tudják nevetés nélkül említeni annak a falunak a nevét, amely a felszabadulás után önálló köztársasággá akart alakulni, külön minisztériummal, pénzverdével, biztonsági szervekkel. A falu itt Biharberettyói Köztársaság címen szerepel. Természetesen. az. hogy megtör-/ tént-e vagy sem. az írást aligha minősítheti. Gerő János azonban e komikus helyzet minden kínálkozó humorát . alaposan kiaknázta. Hőse egy eszehült cipész, aki a szovjet parancsnokság eltávozása után köztársasági elnöknek jelenti ki magát, a kommunista párt titkárát — aki közli vele, hogy amit csinál: „hülyeség” — lecsukatta. a szomszéd község elöljáróit fegyverrel kényszeríti a földek átadására, a belügyminiszter fegyvereseit be sem engedik a faluba. A harmadik történet naplószerű, az írót egy szovjet őrmester kinevezi a falu „titkárának”, szekreíárnak. A felszabadulás utáni falu gondjának-bajának bemutatása mellett az őrmester, Borisz, kitűnően megrajzolt alak. Történelmünk el nem felejthető sorsfordulójának világát, atmoszféráját teremtette újjá, idézte fel nekünk ez a három kedves, derűjével együtt is meggondolkodtató történet. BESSENYEI GYÖRGY ményt támasztja, hogy az egész nevelőmunka erőteljesebben építsen az ifjúság értékeire, jobban alkalmazkodjék átmeneti korunk ellentmondásos valóságához, ugyanakkor érveljen bátrabban, álljon ki szilárdabban ügyünk, igazunk mellett. Nem olyan régen egy gyári szociológiai felmérés alkalmából egy ifjúmunkás ezt mondta üzeméről: ....jól érzem itt m agam megtalálom a számításomat, de zavar a lépten- nyomon tapasztalható igénytelenség../’ IGÉNYESSÉG! Egész ifjúsági munkánkban ifjúságpolitikánkban egyre nagyobb jelentőséggel bíró követelmény. Minden eddiginél jobban kell számolnunk azzal, hogy a tanulás, az ismeretszerzés, a nevelés nemcsak a mának, hanem a holnapnak is szól, amikor — várhatóan — minden eddiginél gyorsabban növekednek az emberrel . szemben támasztott követelmények. Könnyű volna mindebből azt a következtetést levonni, hogy tehát minden egyes fiatal valamiféle szuperember legyen! Szó sincs erről! A holnap feladataihoz csupán ember csak ember kell. össztársadalmi, de ezen belül alapvető, ifjúsági érdek a mai ^fiataloknak olyan felnőttekké . nevelése, akik: tudják, miért élnek; tudnak küzdeni, lelkesedni a haladásért; készek dolgozni a közért; optimizmussal állnak helyt az élet nehéz kérdéseiben is. De ilyeneknek kell lenni a mai felnőtteknek is. Az egészséges közhangulat, a szocialista közélet érdekében természetesen sokat tehetnek a fiatalok is. Keressék az ifjúsági szervezetek, mikroközösségek azokat a pozitív erőket, melyek erősítik ifjúságunk hivatástudatát, munkaszeretét, felelősségérzetét. Olyan kérdések és követelmények ezek, amelyek alapvetőek és elengedhetetlenek ifjúságunk holnapi érvényesüléséhez. Sokszor elmondjuk, hogy az alapjaiban megváltozott társadalmi és anyagi körülmények következtében a fiatalok biológiai érése felgyorsult. Ifjúságunk a jobb táplálkozás, a nyugodt körülmények az ifjúságot védő törvények következtében biológiailag fejlettebb, mint apáink nemzedéke volt. Ez önmagában persze nem hiba és nem is jogcím. Az azonban össztársadalmi ügy, hogy ifjúságunk testi érettsége párosuljon mélyebb politikai, közéleti tapasztalatokkal. Ennek módja viszont ismét csak a munka, a több bizalom, a bátrabb megbízatás, de ezzel egyidőben a szigorúbb erkölcsi és politikai számonkérés lehet. A mi ifjúságunk nagy értéke az őszinteség, a nyílt- szívűség, az igazságszeretet — és az ezzel párosuló kritikai készség. Ez jó dolog. Az ifjúsági szervek a gazdasági és társadalmi szervekkel közösen bátrabban nyissák meg a fiatalok előtt azokat az utakat, ahol jobban, reálisabban megismerhetik az élet gondjait gyötrelmeit és a valóságos nehézségek leküzdése feletti örömérzést. Könyvespolc Gerő János: A megtizedelt osztály Magyar digest? A fenti alcímmel kezdte érdekes írását a Népszabadság kulturális jegyzetei között június 17-én E. Fehér Pál. Olyasféle témára tér vissza soraiban, melynek tavaly már e lap hasábjain is hangot adtunk. Jó lenne, ha valamennyi irodalomtanár olvashatná a Nagyvilág, Helikon, Kortárs, Űj írás, Élet és Irodalom, Művészet, Valóság, Századok, Társadalmi Szemle. Muzsika, Filmvilág — sőt, ezt mi tesz- szük hozzá — Kritika, Napjaink, Jelenkor, Alföld. Tisza- táj című folyóiratokat. Mikor és miből? Idő és pénz hiányában e jogos igény kielégítése lehetetlen. Addig jó. amíg az igény egyáltalán fennáll. E. Fehér Pál Németh Lászlóra hivatkozik, rangosabb szerzőre határainkon belül bajos lenne. Németh László már a harmincas években javasolta egy sommás. de eleven folyóirat kiadását, mely nem nyújtana többet annál, mint hogy felhívja a figyelmet a legszükségesebb elolvasandókra. Az angolszász nyelvterületen „digest” az , ilyen jellegű sajtótermékek gyűjtőcíme. Jó lenne ilyesmi . bizony Magyarországon is. hiszen — E. Fehér Pál helyesen írja — ez „havonta, kéthetente a magyar szellemi élet körképét nyújthatná”. A Népszabadság cikkírója által felvetett gondolat egy nagyon is súlyos, könyvtárnyi kötetek sorában feszegetett,. problémakörhöz tartozik. Az információk özönéhez, mellyel se átlagember, se kiváltságos képességeKkél rendelkező.. mi-* dós sem birkózhat meg. Dokumentációs központok, mikrofilmek, komputerek jóvoltából kezelhető adattárak, igyekeznek (és ez ideig tudnák) segíteni a segítségüket igénylőkön. A „digest” kiadványtípus mégis rejt veszélyt magában. Durva hasonlattal élve, majdnem annyit mint a képregény. Aki megelégszik azzal, hogy az „Egri csillagok”-at, vagy éppen a ,,Háború és béké”-t képregény formájában ismerje meg, az némi felületes vizuális élménynél nem . juthat többhöz. A „digestek”-nek épp az a veszélye, hogy az olvasmányosan kiválasztott, figyelemgerjesztésre szánt, szemelvények a teljes tudás érzését kelthetik az olvasóban, noha természetesen még résztudást sem adhatnak. Minden javaslattal, mely a magyar sajtó élénkítését szolgálja, egyet kell értenünk. Az élénkítés ugyanis ráfér a magyar sajtóra. A „digest”-szerű kiadványok azonban csak akkor szolgálhatják az — E. Fehér Pál által minden szempontból egyetértést érdemid módon megírt — célt, ha, olyasformán szerkesztődnéneks hogy a fentebb mondott veszélyt kizárják. A lapok, folyóiratok azonban nem „szerkesztődnek”, tehát ilyesfajta, nagyon céltudatos és szigorú szerkesztési elvek lerögzítéséröl lenne szó, És persze arról, hogy a kulturális jegyzetek írójának elképzelése.jrie maradjon vágyálom, ORDAS .VAN' DUNAFÖLDVÁR VÁRTORNYA ERB JÁNOS FELVÉTELE
