Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-16 / 139. szám
Sífrkiizi líMkódolom 1970. „Ezt a lakodalmat tartjuk minden esztendőben, szép emléket vigyen "mindenki belőle” — mondta az egyik vőfély a sárközi lakodalom menyasszony-kikérőjében. A sánta népi rigmus nem túlzott. Valóban minden esztendőben feleleveníti Sárköz népe ezt a kedves hagyományt, s■ az is igaz, hogy a látogatok egy kellemesen telt vidám nap emlékét vihették magukkal.- . A lakodalom napjaiban úgy 8—1ÖÖ00 érdek- - lődő vett részt, o különböző rendezvényeken. A vendégek között volt Tóth József, az MSZMP Szekszárdi Járási Bizottságának első titkára és György József, a Szekszárdi Járási Tanács Vég-, rehajtó Bizottságának elnöke. Ott volt Terma, András, aki'a jugoszláviai Móhoi községből ér- : kezeit a bátaiak vendégeként, abból .az alkalomból, hogy a két község között testvéri kapcsolat van kialakulóban, Eljött többek között Benkő. Gyula színművész is, aki ugyan magánemberként érkezett, de az élelmes gyereksereg ellenállhatatlan rohamot indított körötte autogramért. De ki is . tudná valamennyi vendég' nevét felsorolni, aki a szombat—vasárnapját a Sárközben töltötte! A két ríap alatt, amint már az előzetes programban is ismertettük, lebonyolódott a népdal-'. éneklési verseny, önálló műsorral lépett fe\ a tápiószecsői népi együttes és a szekszárdi tánc- együttes. Egy műsor keretében bemutatkoztak gyermektánccsoportok, egy alkalommal pedig a felnőtt- táncosok mutattak be műsoraikból egy- egy számot. Decsen két kiállítást nyitottak meg. A decsi vadásztársaság pedig két meghívott előadó — dr. Andrásfalvi Bertalan pécsi néprajz- kutató muzeológus és dr. Koller Mihály a MAVOSZ főtitkára — vezetésével tanácskozást' tartott: A tanácskozáson részt vett Tolnai Ferenc az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, a‘ MAVÖSZ megyei szervezetének, elnöke is. A program legfontosabb része a menyasszony-kikérés, és a lakodalmi felvonulás volt. Vasárnap este pedig, kilenc óra tájban megkezdődött a lakodalom, amelyhez a talpalávalót a bajai katonazenekar szolgáltatta. Az idő napsugárba fonta a vidéket, a fellépő csoportok, együttesek pergő tánca megdobogtatta a sziveket, a zenekarok, táncosok vidám- ‘ sága jókedvre derítette a közönséget, az ízletes vacsora kívánta a sört, a bort, a bajai katona- • zenekar hangjaira pedig lehetetlenség volt ülve maradni. Úgyhogy a hagyomány-felújító kétnapos lakodalomban jól és jót mulatott mindenki. A lakodalmas menetben 4 röpülj páváé sfáb Decsún Táncos siker Vasárnap délelőtt a ■ gj'er- mektáricfcsdprirtoR,' Héltitári pedig- a felnőttegyüttesek -adtak műsort. Délelőtt is, áriáikor "a tápiszécsői, a bonyhádi, a báiai, a- dunafötdvári I-es számú , iskola, az őcsényi, a decsi és a szekszárdi művelődési központ gyermektá'nc- csoportja lépett színpadra, megtelt a nézőtér.. Délután azonban amikor a tápiószecsői, ózdi, csepeli, diósgyőri, szekszárdi és a helyi, a decsi, az őcsényi,’. az alsónyék! felnőtt táncosok léptek a színre, mindén talpalatnyi hely megtelt. Ülőhely híján nagy tömeg állva nézte végig , a közel kétórás műsort. Hogy melyik együttesnek volt nagyobb sikere, azt nem lehet tudni. Egy biztos: minden egyes táncot fergeteges taps követett. > 1 • Zsúfolt nézőtér előtt került sor -a -decsir, szabadtéri . színpadon! szombatom és te . 'a. Tytíjg-* ‘ fújojtn r-a •MviiíváHi, ’ héjául- - éneklési verseny dőfrtőA vetélkedő hangját. ftjsmqsafi^ ,a sok •jeléntkéé'á.:,—éSík szói^éne- . kés és' 7 • kaí;:íés'‘kbrűs' —■‘ ad- 1 ta meg, s nem is csak az, hogy Baranya megyei , énekesek is, indultgk, - hanem maga a '280«: A- • zsűriben’ ugyanis helyet, foglalt a -Röpülj, páva televíziós vetélkedői stábja- -és az ott látott zsűrik néhány-1* tagja is, akik valamennyien a magyar népzenei élet ismert személyiségei. Ott- Volt Baross Gábor, Béres ’! Jánös, Lértgyel- fi Miklós, OlsVai Imre és Vi- kár László is. A ’’megye szakemberéit Fértőszögi Béláné képviselte. 'A díjakat Vil-cár László adta, át. Néhány mondatos bevezető beszédében, a népzenéről, • a népdalról szólott. — Kodály Zoltán, ha ma este itt lehetett volna közöttünk, bizonyára nagyon örült volna az itt látható és hallható dalszeretetnek. Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet nem mondhattam — fejezte be mondanivalóját Vi- kár Béla. . .A zsűri helyezési sorrendet nem ..'állapított 5 még.L.h.a-''nem különdíjakat adott ki az eredményes versenyzőknek. A ..Magyar.. Tudományos Akadé- ■ mia Népzenekutató Csoportjának ’különdíját Kopj'as Éva, komlóii versenyző - vehette át. A többi különdíját megyei, járási intézmények. tsz-ek.- üzemek ajánlották fel. Különdí jban részesült László Zoltán, Cziráki Éva, Radcic Judit, Tóth Jánosrié, Mellár Béláné, Fábián Irén, Tamás Istvánné, Nagy Istvánná, Fodor Mihály, Fülöp La- josné, Kovács Katalin, Kuti István, Farkas Erzsébet, a bátai férfikórus, a szakályi éneklő csoport, a szedelényi menyecskekórus, a decsi férfikórus, a bátaszéki éneklő asszonyok ás az őcsényi kórus. ■ ßßen ifas&zon if ki kévés „Szépen kérjük tehát a kedves szülőket, bocsássák útra kedves gyermeküket." — kezdte a vőfély a kikérést, s a menyasszony, az őcsényi Lovas Erzsébet éppen úgy irult, pirult, mintha az igazi esküvőjén volna, s nem csupán a játék kedvéért öltözött volna az őcsényi menyasszonyok hajdani díszébe. „Kedves lány barátim elválok tőletek, nem lesz játszóhelyem már többet közietek” — folytatja a vőfély az ősi rigmuát és búcsúzkodik a menyasszony. A vőlegény pedig — akit idén ugyancsak őcsényi lakos, Kurdi Pál alakított — örömmel nézi a jövendőbeli hitvest. A kikérés után a menyasszony kísérete és azok, akik a vőlegény mögött érkeztek a helyszínre, a hagyományok, előírta sorrendben végigkísérik a most már egy hintán, az élen haladó fiatal párt. A fiatalokat követik a táncosok, egy-egy útkereszteződésnél megállnak, s ahol jobban összesűrűsödték a kíváncsiskodók, menettáncot mutattak be. A táncosok után a „rokonság halad. Ők már nem hejehujáznak, amint azt a fiatalok, a táncosok tették, tisztjüknek és a hagyománynak megfelelő komolysággal ülnek a kocsikon, A lakodalmi menetben több, mint négyszázan vettek ■részt„ , Megjelentek a vadászok is A gyerekeket alig lehet eí-í vonszolni a termekből. Meg- bűvölten állnak a trófeák, agancsok, őzek és madarait előtt. A felnőttek is hosszasan időznek itt. A férfiaki szakmai beszélgetésekbe merülnek, a nők pedig a „mi-j lyen jó lenne bundának”, sóhajjal a kiállított prémei? előtt sóvárognak s a „jaj, da kedvesek!” madarakat nézegetik. Az őzikéket mindenki megsimogatná, a táj ritkái madarát a túzokot gondosan megszemlélik, a hatalmas, falra kifeszített vaddisznóhprt pedig alaposan szemügyre véve méregetik asztalon álló kitömött újszülött nagyságú társával. „Hogy ilyen kis jószágból, mekkora lesz!” —^ mondják a szemek. A decsi vadásztársaság és elnökük Bödők - Bertalan ízléssel elrendezett kiállítással, — címe: sárközi vadászati és természetrajzi kiállítás — vett részt idén első ízben a lakodalom programjában. Egy csapásra- nagy sikert arattak! Vidám .láncolok. 4 szecsői hatagok — No, ezek már a szecsői hangok ... — szólt valaki a nézelődők között, amikor a lakodalmas menet végig vonult Decs főutcáin. A 60 tagú tápiószecsői népi együttes, amely a Sárköz fővárosában vendégeskedett ezekben a napokban, néhány óra alatt megszerettette magát a decsiekkel. Szombat délutáni önálló műsoruk „fináléját” végig tapssal jutalmazta a közönség. Gál Károlynét, a „röpülj pávás” népdalénekest szinte nem akarták leengedi a színpadról.. A tápiószecsőieknek meg akkora jókedvük kerekedett a siker nyomában, hogy nem tudtak a népdaléneklési verseny eredményhirdetése után sem nyugovóra, térni. Éjfél felé kezdték a programon kívüli ’bált néhányan, s oly jóízűek voltak a decsi kollégium termeibe behallatszó zene hangjai, hogy néhány perc alatt az együttes minden tagja talpon volt. S megelevenedtek a környék házai is. előkerült egy-két borral teli demizson is. így azután nem csoda, hogy a toronyóra az éjfél után kettőt még a vígadók feje felett ütötte el. Az alvásra nem sok . időt pazaroltak a szecsőiek. Hajnali ötkor zenés ébresztőt rendeztek, amúgy önszántukból, de nemcsak önmaguk szórakoztatására, mert az ablakokon át kinjmló pálinkás- butykosok, borosüvegek és leszelt kalácsok azt tanúsították, hogy a decsiek örülnek ennek a zenés, dalos zene-bo- nának. Ennek a jókedvű bemutatkozásnak köszönhették a tá- piószeesőiek, hogy a lakodalmas menetben már mint régi ismerősök köszöntötték őket a nézelődők. — No, ezek már a szecsői hangok — mondták többen, és y nevetve integettek a vidám és fáradhatatlan táncosoknak, jó torkú énekeseknek. Szöveg: Méry Éva Foló: Komáromi Zoltán