Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-12 / 109. szám

Kettős győzelem az atlétikai NB 1 B-ben Események képekben Sz. Dózsa—Somogy 82:42, Sz. Dózsa—Bp. Vörös Meteor 80:43 Szombaton és vasárnap kétna­pos verseny keretében került sor az idei atlétikai NB I első fordulójára Budapesten, a Csö­möri úti pályán. A Bp. Vörös Meteornak a Szekszárdi Dózsa és a Somogy megyei válogatott volt az ellenfele. A kitűnő időben megrendezett viadalon fölényes győzelmet ara­tott a Szekszárdi Dózsa. A via­dalon egy új megyei csúcs is született a 4x400 méteres síkfu­tásban. ahol a Dózsa a Bártfay, Hollósy, Deé, Szuprics összeté­telben (Kovács Klári nem in­dulhatott) 4 :ll,5-re javította a megyei csúcseredményt. (A régi eredmény egy tizeddel volt rosszabb.) A viadal megmutatta, hogy Deé Márta, mint minden évben, úgy most is nehezebben lendül formába, mint a többiek. Ezzel magyarázható két második he­lye a vágtaszámokban. Megle-' petés Kovács Klári győzelme Szuprics ellen 400-on. 800-on az­tán Szuprics fölényesen vissza­vágott. Nem remekeltek a ma­gasugrók sem. Távolugrásban Deé Márta győzött. Jól szerepelt Kiss Eszter is a súlyszámokban. Fölényesen nyert a két váltó is. Hozzátartozik a verseny króni­kájához, hogy az egyenesben erős ellenszél volt, amely sokat rontott a vágtaszámok eredmé­nyén. Ennek ellenére a Dózsa versenyzői minden futószámot letaroltak. Az ügyességi szá­mokban meglepetésre távolug­rásban szerepeltünk jobban. Részletes eredmények: 100 m: 1. König 12.9. 2 Deé 13. 200 m : 1. König 26,1, 2. Deé 26,1. 400 m:l. Kovács 60.6,2. Szuprics 60,9, 800 m: 1. Szuprics 2:17,3, 2. Kovács 2:24,4. 100 m: gát: 1. König 12,7, . . .4. Hollósy 19, Magasugrás: . . .3. Kovács 148, 4. Petrits 140. Távolugrás: 1. Deé 528, . . .3. Kovács 497. Súlylökés: 1. Kiss 11,35, . . .3. Greif 11,16, Diszkosz­vetés : . . .2. Kiss 40.10, ... 4. Felföldi 34,70. Gerelyhajítás: ...2. Torma 32,32. . . .5. Szabadi 29.62. 4x100 m váltó: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Hollósi, König. Bártíai. Deé) 51,6. 4x400 m váltó: 1. Szekszár­di Dózsa (Bártfai, Hollósy, Deé, Szuprics) 4:11.5. új megyei csúcs- eredmény. (Régi csúcs 4:11.6.) Pontversenyben: Szekszárdi Dózsa—Somogy megye 82:42. Szekszárdi Dózsa—Budapesti Vö­rös Meteor 80:43. Somogy megye —Bp. Vörös Meteor 73:50. A negyei labdarúgó-liajiiokságérl Paks és Tamási a „tavaszi bajnok" — 11-esből kapta első gólját Paks A kétcsoportos megyebajnokság utolsó „tavaszi fordulóját ki­tűnő időben, 3200 néző előtt játszották le a csapatok. A legna­gyobb figyelem a keleti csoport szedresi rangadóját kísérte. Amíg bírta erővel Szedres, egyenlő ellenfél volt, de a második félidő közepén kiütközött a paksiak jobb erőnléte és a rangadót bizto­san nyerték. Már 3:0 arányban vezettek, amikor a hazaiak 11-es­ből szépítettek. Gólzáporos mérkőzés volt Tolnán. A hazai együttes már 8:l-re vezetett, amikor a védelem könnyelműsködni kezdett és Fadd Schuszter mesterhármasával az utolsó öt percben 8:4-re javított. A tapasztaltabb Tengelic Bölcskén hazai vezetés után is biz­tosan nyert, míg az Alpári és Ounaföldvár megosztozkodtak a bajnoki pontokon. A nyugati csoportban szoros küzdelmek után dőlt el a bajno­ki pontok sorsa. Bonyhád, Fornádot, Kisdorog Hőgyészt győzte le 1:0 arányban. Bonyhád gólját 11-esből lőtte. Kisdorogon viszont J :G állásnál Magyar révén ll-est hibázott Hőgyész. Dombóvári a raáza-szászvári tartalékcsapat is legyőzte. dunaföld var—alpári i:l (1:1) Dunaföldvár, 200 néző. Vezette: Varga. Dunaföldvár: Zsebeházi — Ludányi, Vidáts, idpták, Ben- csik, Nagy, Fekete, Bogár, Hosz- szú, Rivnyák, Tóth. Alpári: Vi­rág — Havasi, Lódri, Nagy, Tur­csik, Matus, Szabó, Digner, Tesz- ler. Rima Szabó I. A 10. percben Rivnyák egyéni játékkal a haza­iaknak szerezte meg a vezetést. 1:0. Utána változatos. közepes iramú mérkőzésen Bogár hagyott ki helyzetet. A 38. percben Sza­bó I. elfutott, Zsebeházi csak szabálytalanság árán tudott men­teni. A szabadrúgásból Teszler egyenlített. 1:1. A második félidőben a hazaiak eredménytelen támadásai során egymásután maradtak ki a hely­zetek, vagy Virág védte a lövé­seket. A játék alapján Duna­földvár győzelmet érdemelt vol­na. Jók: Bencsik, Nagy Rivnyák és Hosszú, illetve Virág, Lódri és Teszler. — Szegvári — TOLNA—F ADD 8:4 (2:0) Tolna, 500 néző. Vezette: Vára- di. Tolna: Kereki — Bildhéber, Beck, Parittya. Guld, Havasi, Schäffler, Pintér, Horváth, Strick, Isgum. Csere: somorjai és Vincze. Fadd: Fenyvesi — Oláh, Dénes, Horváth, Fenyvesi II., Bencze, Farkas, Papp, Schuszter, Kugli, Baros. Csere: Bitter. A labdarú­gás sava-borsa: a gól nem hi­ányzott ezen a mérkőzésen. Tol­na végig fölényben játszott. Csa­társora rengeteg gólhelyzetet dol­gozott ki. Az utolsó öt percben — 8:1 után — a hazaiak köny- nyelműen vették a játékot és en­nek eredménye lett, hogy öt perc alatt a vendégek három gólt lőt­tek. A vendégek lelkesedése di­cséretes. A gólok sorrendje: 40 perc: Schäffler 1:0, 42. perc: Pintér 2:0, II. félidő 5. perc: Horváth 3:0, 18. perc: Horváth 4:0, 22. perc: Pintér 5:0, 24. perc: Schuszter 5:1, 25. perc: Horváth 6:1, 30. perc: Schäffler 7:1, 32. perc: Horváth 8:1, 40. perc: Schuszter 8:2, 41. perc: Schuszter 8:3, 44. perc: Schuszter 8:4. Jók: Guld, Horváth, Schafflér, illetve Schuszter, Dénes és Ben­cze. — Saramó — TENGELIC—BÖLCSKE 4:2 (3:2) Bölcske, 500 néző. Vezette: Bencze. Tengelic: Kaspári — Muck, Dombi, Gáncs I., Jilling, Zsíros, Horváth, Huj bér, Molnár, Gáncs III., Gáncs II. Csere: Ba­logh. Bölcske: Kovács — Vigh, Papp, Hídvégi II., Sipos, Gárdái, Szauer, Pásti, Varga. Papp, Fercs. Csere: Máj rák, Hidvégi I. A má­sodik percben Bölcske gólt lőtt. 0:1. De nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mért a negyedik percben Zsíros, majd a hatodik percben Hujbert volt eredményes. 2:1. Bölcske a 23. percben 11- esből egyenlített. 2:2. A 27. perc­ben Tengelic kapushibából ismét megszerezte a vezetést. 3:2. A másolik félidő inkább a ven­dégeké volt. Bölcskének is vol­tak helyzetei, de ezeket nem tud­ták a csatárok • értékesíteni: A jobban játszó Tengelic Horváth révén állította be a végeredményt. 4:2. Tengelic jobb középpályásai ré­vén megérdemelten nyerte a mér­kőzést. Góllövők: Zsíros, Hujbert, Gáncs n.. Horváth, illetve Katz és Sipos ll-esből. Jók: Kaspári, Jilling, Zsíros, illetve Papp, Katz és Pásti. — Kovács — PAKS—SZEDRES 3:1 (0:0) Szedres, 750 néző. Vezette: Csor­dás. Paks: Márkus — Kiss, Vil- mányi, Németh, Váczi, Kővári, Kajári. Bányai, Kródi, Csorna, Ke­resztes. Csere: Frankó. Bese. Dö­mötör. Szedres: Lukács — Simon, Tornai. Tóth, Szabj án, Böcskei, Ferkelt, Koleszár, Acsádi, Nagy, Simon II. Csere: Horváth és Mesr tér. Paks az első percben már nagy helyzetet hagyott ki. A he­tedik percben ugyanez megismét­lődött a paksi kapu előtt, is. Ke­mény küzdelem folyt, de jobbára a két 16-os között. Szünet után, a 17. percben Bá­nyai 25 méterről védhetetlen gólt lőtt. 1:0. Két perc múlva Szedres már a negyedik kapufát lőtte. A 20. percben viszont Váczi a szed­resi kapuba fejelt. 2:0. A 30. perc­ben ismét Bányai volt eredmé­nyes. 3:0. A 40. percben szépített a hazai együttes. Váczi a 16-oson belül kezezett. A büntetőt Acsádi lőtte a kapuba. .3:1. A rangadón Szedres elvesztette. Paks megőrizte veretlenségét, de megkapta első gólját. Paks jobb erőnléte révén kerekedett felül. Jók: Bányai, Váczi, Vilmányi, il­letve Nagy, Szabj án és Simon. — Tibai — BONYHÁDI PETŐFI—FORNAD 1:0 (1:0) Bonyhád, 300 néző. Vezette: Ki­rály. Bonyhád: Kovács — Forrai, Kovácsi, Szász, Domány. Kuhi, Csordás, Läufer, Lili, Füredi, Tóth. Csere: Kolep és Baumann. For- nád: Kovács I — Buckó, Káló, Soós, Kovács III, Szalai, Molnár, Csik, Délczeg, Csuta, Kovács II. Csere: Németh. Az első félidőben nagy mezőnyfölényben játszott Bonyhád, azonban a gólhelyzetek kimaradtak. A18. percben Buckó kézzel érintette a labdát. A játék­vezető ll-est ítélt, amelyet Szász értékesített. 1:0. A II. félidőben kiegyensúlyozott játék folyt. Azonban már egyik csapat sem tudott komoly gól­helyzetet összehozni. Jók: Kovácsi, Szász, Kuhi, illetve Kovács II, Ko­vács I és Délczeg. — Réder — M.-SZÁSZVÁR II.—DOMBÓVÁR 2:1 (2:1) Szászvár, 200 néző. Vezette: Bi­hari. Máza-Szászvár II: Arnau (Gyimesi) — Bóvári, Hollósi, Deixler. Oláh, Kővári, Dá­niel. Frank, Cselenkó, Tak­sonyi, Széles. Dombóvár: Do­bos — Szabó II. Szabó III, Szabó 1, Pintér, Vida, Pál, Taksonyi, Bór, Pintér, Tóth. A 10. percben a máza-szászvári Taksonyi ordító helyzetben hibázott. Egy perc múlva viszont az ő góljával szer­zett vezetést a hazai csapat. 1:0. A 18. percben hazai támadás végén Cselenkó újabb gólt szerzett. 2:0. Továbbra is Máza-Szászvár maradt támadásban. Kővári azonban fölé- lőtt, majd Frank lövését védte Do­bos. A 38. percben Pintér II. lö­vése utat talált a hazai kapuba. 2:1. Szünet után már nem változott az eredmény, ánnak ellenére, hogy többet kezdeményezett már Dombóvár is. Jók: Arnau, Oláh. Hollósi. Deixler és Széles, illetve a dombóvári közvetlen védelem. — Sziklai — GYÖNK—SIMQNTORN YA 3 :l (2:0) Gyönk. 350 néző. Vezette: Szin- ger. Gyönk: Zsiga — Balázs. Zsi­linszky Laszk. Stefán, Tóth, Kiss, Molnár. Lázár, Péter, Császár. Csere: Habjanetz, Wolf. Simon­tornya: Andráskó — Jobbágy, Molnár, Ihász; Kara. Kardos, Por­dán, Csepregi, Szilizicsenkó. Baum, Pál. Az ötödik percben Császár nehéz szögből megszerezte a hazai csapatnak a vezetést. 1:0. A gól után sokáig mezőnyjáték folyt. A 19. percben Kiss fejese és Molnár lövése okozott némi izgalmat a nézőknek. A gyenge játék ellenére több gólhelyzetet dolgozott ki a hazai csapat. A 21. percben Kiss kapufát lőtt, a visszapattanó lab­dát Császár a hálóba fejelte. 2:0. Szünet után is támadásban ma­radt Gyönk. Először Molnár ka­páslövését bravúrral védte And­ráskó, majd Zsigának is bizonyí­tania kellett. Állandósult a hazai fölény, a csatárok tűzijátékot ren­deztek, de a vendégek kapusa ki­válóan védett. A 35. percben Tóth nagy gólt fejelt. 3:0. Majd két perc múlva szépítettek a vendé­gek, Zsilinszki öngóljával. 3:1. A gyönki csatárok határozatla­nok. körülményesek voltak, nem győztek nagyobb arányban. Jók: Péter, Balázs, Császár, il­letve Andráskó, Kardos és Baum. KISDOROG—HÖGYÉSZ 1:0 (1:0) Kisdorog, 400 néző. Vezette: At~ kári. Kisdorog: Stölkler — Már­ton, Sárkány. Antal, Kerekes. F>c- da, Cseke, Fazekas I., Domokos, .Klein. Fazekas II. Csere: Kontor. Hőgyész: Balaskó — Barabás I. Mag7/ar, Erdős. Barabás II, Hopp. Barabás III, Pintér, Vitzl. Asz­talos, Pilács. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. A 11. perc­ben Fazekas révén megszerezték a vezetést. 1:0. Pár perccel később ll-eshez jutott a vendégcsapat. Magyar azonban mellélőtte a bün­tetőt, amely egyenlítést eredmé­nyezhetett volna. A második félidőben csapkodó játék folyt, eredmény nélkül. A játék képe alapján megérdemelten győztek a hazaiak, mert több hely­zetük volt. Jók: Stölkler, de az egész kisdorogi csapat is, illetve Barabás II, Hopp, Asztalos. — Domokosáé — isnaaBsaBja Népújság 1970. május 12. Vasárnap délelőtt ismét magasba emelkedtek az őcsényi re­pülőtérről a vitorlázógépek. Bár az időjárás a repüléshez nem volt ideális, mégis aránylag sok felszállást hajtot­tak végre. Szekszárdon, a városi sporttelepen rendezték a megyei lég­puskás serdülő seregszemlét. A kézilaüdásokuál ás megye> seregszem.'éré került sor. Fel­vételünk a Mözs—Kocsola mérkőzésen készült. Sötét mezben Kocsola, világosban Mözs. A Szekszárdi Vasas női kosárlabdacsapata Kiskunfélegyháza ellen 1 pontos g'yőzéTniet aratott. Támad Szekszárd.

Next

/
Thumbnails
Contents