Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-08 / 106. szám
Ki, minek mestere? 1966-ban hirdették meg első ízben a Ki minek mestere? versenyt. Ez volt az első országos vetélkedő, amely módot adott a versenyzőknek arra, hogy szakmájukban vállalati és országos szinten is összemérjék tudásukat. Az első vetélkedő — amit azóta számos kisebb nyilvánosságú verseny követett — nagyban hozzájárult a vasipari szakmák népszerűsítéséhez, bizonyította a magyar szakmunkásképzés magas színvonalát és segítséget nyújtott a pályaválasztás gondjaival küszködő fiataloknak is a pályaválasztásban. Megyénkben, hazánk felszabadulása 28. évfordulója tiszteletére hirdette meg a Ki minek mestere? versenyt a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága és az SZMT az érdekelt vállalatokkal, üzemekkel és kisipari szövetkezetekkel. A verseny során a cipőfelsőrész-készítők, kőművesek, ácsok, festő-mázoló szakmunkások mérhetik össze elméleti és gyakorlati tudásukat. A vállalati döntőkön túl, az adott szakmákban dolgozó fiatal szakmunkások a megyei döntő rangosabb, magasabb követelményszintű mezőnyében versenyezhetnek az elsőségért. Ebben a mezőnyben a szakmák legjobbjai képviselik üzemeiket, és pályázhatnak az ágazatonként kiírt három első díj elnyerésére, a kétezer, ezerötszáz és ezer forintos jutalomra. A Ki minek mestere? jubileumi versenyben az idén nemcsak egyéni vetélkedés folyik, a csapatok is — vállalatonként, szövetkezetenként három-három fő — versenyeznek. A csapatverseny legjobbja lesz az SZMT jubileumi emlékserlegének tulajdonosa. Májusi zászlók alatt... Párbeszéd — generációk között E párbeszéd talán egyidős az emberiséggel. Apa és fiú, a társadalom idősebb és fiatalabb korosztályai viszonyában meghatározó jelentőségű az a körülmény, hogy a jobbat akarás szándékával gyermekével mindenki szeretné elfogadtatni saját eszményeit, s hogy a gyerek ezt soha nem fogadja el teljesen, sőt, bizonyos esetekben fellázad, önérzetében érzi sértve magát. Az alapkonfliktus tehát — a világirodalom tanúsága szerint is — objektíve adott és látszólag feloldhatatlan. Csak a kosztümök változnak — vélhetik azok, akik állóképnek látják a társadalmat, s benne az ember szerepét a sorsszerűséggel helyettesítik. Mi azonban nem eshetünk ebbe a hibába, épp ellenkezőleg, a fejlődés alaptanulságát levonva fel kell ismernünk: a szabadságeszmények térhódítása és ezek sokfélesége főleg a fiatalokban növeli a cselekvésigényt. A technikai forradalmak annyi régebbi tudásanyagot átértékelő világformáló lendülete az ifjúságot ragadja magával elsősorban, mert a fiatalok könnyebben tudják felfogni ennek lényegét, alkatuknál fogva kevesebb erőfeszítéssel tudnak lépést tartani a szüntelen fejlődéssel. Sokan az idősebbek között a fiatalok önkényeskedésének tartják azt, ami magatartásukban, szemléletükben voltaképpen teljesen érthető, sőt szükségszerű. A fiatalok pedig? Akadnak közöttük, akiket a szélsőségek elragadnak. Közben pedig egyikük, másikuk elfelejtkezik arról az egymásrautaltságról, amely mindig fennáll az egymás mellett élő nemzedékek között. Pedig ha ezt világosan látnák mindjárt türelmesebben, csitultabb hangnemben folyna az a bizonyos, állandóan zajló párbeszéd. Lehetséges, hogy az idősebbekben kevesebb a célratörés energiája — viszont több a tapasztalat, a meglévő energia okos felhasználásának hajlama. Az az ifjúság, amely képes felismerni elődei nemes hagyatékát, olyan alaptőkéhez jut, amelyet köny- nyen kamatoztathat — már- csak azért is, mivel nem kell fáradoznia az „alapozással”, Kérdés: felismerte-e ezt a mi ifjúságunk, a ma élő fiatal nemzedék? Általában igen. Vannak, akik gondolkodva mondják ki a helyeslést. Mások csak azért, mert így divat. Egy eléggé nagy réteg viszont adottnak vesz mindent, ami van, megpróbál mindent elfogadni gondolkodás nélkül, megkímélve magát a fáradozástól, hogy kialakítsa saját meggyőződését. Az idősebbek a gondolkodó fiatalokat szeretik. Az ifjúság azokkal az idősebbekkel jut közös nevezőre, akiknek vannak gondolataik, nem fásultak el, s a hétköznapi egyformaságba is képesek emberi tartást, színt, életet vinni. Számunkra, és tegyük mindjárt hozzá: az ország jövője szempontjából, ez a legfontosabb közös nevező. A gondolkodásnak a jogaiba helyezése minden fórumon. A társadalom mindennapi életében elsőként. Van nekünk egy elég nagy tehertételünk. Az hogy bizonyos időszakokban sémákat erőszakoltak ránk olyan emberek, akik pedig maguk is gondolkodva jutottak el bizonyos igazságokhoz. Már régen túl vagyunk ezen az időszakon és mégis sok fiatal kézlegyintéssel intézi el az idősebbek egynémely állásfoglalását. Mint ahogy az idősebbek is sokszor legyintenek, ha mégoly gondolkodtató is a fiatal hévvel megfogalmazott vélemény. Ami azt illeti, egység ez is. De az ilyen, egymást lebecsülő “írvség a párbeszéd alapkérdéseire legyint, ezért nincs haszna, de a kár, amit okoz, annál több. Félrevezet mindnyájunkat az ilyen — nemtörődömségen,. közönyön alapuló — egység. Félrevezeti az ifjúságot, mert az idősebbekre való oda nem figyelés következtében olyasmit fedez fel, ami egyáltalán nem új. Hályog az idősebbek szemén az ilyen egység, mert vakká teszi őket saját régebbi eszményeikkel szemben, amelyekre talán valaha, valamikor ők is feltették, ki tudja talán az életüket is. Melyek a párbeszéd alapkérdései? Mindenekelőtt a szocializmusnak minden előző rendszernél masabb és meg- újultabb letisztultabb emberi viszonylatai. Valamit ezek közül már megfogalmaztak a régi görögök, folytatták a keresztény, a mohamedán és más vallási tanítások, de mindegyiknek elvette savát-borsát, a megvalósítás legkisebb lehetőségét is az osztálytársadal- mak minden oldalról bemerevített rendje, amit az elnyomó kisebbség szabott meg az elnyomott többség számára. Alapkérdés a munkához való megváltozott viszony. A társadalmi előmenetel, ennek feltételei. Az emberi egyenlőség tudat és a jövedelmi viszonyok differenciáltsága közötti ellentmondás feloldásának lehetőségei. A demokrácia és fegyelem összefüggései — kinek mit szabad és mit jelent a jogegyenlőség? A morális felelősség a család iránt meddig tűri meg a szerelmi élet szabadosságait? Ilyen és hasonló kérdőjel adja a generációk közötti párbeszéd indítékát, s ha a beszélgetés folyamán néha viták robbannak ki, ez nem okvetlenül idegeskedésből fakad. Más a mérce, a viszonyítási alap, szinte korosztályonként — ez a döntő ok. Akinek már a múlt rendszerről is közvetlen tapasztalatai vannak, az másként értékeli a mát, mint aki beleszületett. Akik szüleik, vagy bizonyos összeköttetéseik révén úgy érvényesülnek, hogy nem kell megküzdeniük a „sikerélményért”, gyakran lenézik azokat, akiknek életútja rögösebb. Azonkívül a két világ- rendszer egymás mellett élése is nehéz helyzeteket teremthet a . párbeszéd bizonyos pontjainál. Sőt, újabban már a szocialista országok fejlődési ütemének különbözősége is okoz ellentétes végletű állásfoglalásokat. Ez és még sok más tünet indokolja, hogy a társadalom vezetőereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt a gazdasági tennivalók mellett az utóbbi időben különös fogékonyságot tanúsít a nemzedékek közötti párbeszéd éti • '-sí- politikai vetülete iránt. Szükség is van erre, hiszen a szocializmus építését jelenti ez is — az emberi értelem és érzésvilágban. Azonkívül a társadalom nem mondhat le arról az igényről, hogy létrejöjjön az egyelvűség, bizonyos kérdések azonos megítélése, amely a nemzet cselekvési egysége szempontjából nélkülözhetetlen. A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdéséről legutóbb tartott központi bizottsági ülés állásfoglalása egyértelmű: „A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a társadalom intézményei és szervezetei nagyobb nevelő hatást gyakoroljanak az ifjúság életére az iskolában, a munkahe'-en és a szabad időben egyaránt... Minden állami, társadalmi intézmény és szervezet céltudatosabban törekedjék arra, hogy a felnőttek példamutatása, a tanulás és az élet nehézségeivel vívott küzdelem szocialista világnézetet és tulajdonságokat érleljen az if júságban ...” Erre az egyértelműségre, hasonlóan egyértelmű a válasz is: a gondolkodó ifjúság a maga részéről ezután is kész mindent megtenni a szocialista célokért. És ez a párbeszéd döntő része: a célok azonossága alánján, vitatkozva ugyan, de vállvetve küzdeni. KOVÁCS IMRE Jól felkészültek L enin születésévek 100. évfordulójára rendezett vetélkedőt Dunaföldváron a községi KlSZ-szerve- zet és az MHSZ az áfész klubjában. Hat KlSZ-dlapszervezet és a II. sz. általános iskola úttörői három-háromfős csapattal vettek részt a vetélkedőn, melynek kérdései politikai és honvédelmi jellegűek voltak. A vetélkedőt Dánó Lajos, a kulturális állandó bizottság elnöke vezette. A részt vevő fiatalok meglepő tájékozottságot bizonyítottak a vetélkedő során — mondotta Holmár József, a község KISZ-titkÁra. A II. sz. általános iskola úttörői sem szégyenkezhetnek; megálltak a helyüket a „felnőttek” között ®s dicséretet érdemelnek azon felül is, hogy értékes jutalmat kaptak a zsűritől. Iső a Dunaföldvá- ri Kendergyár KlSZ-alapszerve- zetét képviselő csapat lett, második az 505-ös Szakmunkásképző Intézet dunaföldvári KISZ- alapszervezete, míg a harmadik helyezett az MHSZ dunaföldvárj. lövészklubjának háromfős csapata lett. Az MSZMP községi szervezetének különdíját — egyéni teljesítménye alapján — Balogh Márta, a kendergyár versenyzője érdemelte és kapta meg. A község KISZ- és MHSZ-tagjai, vezetői remekül dolgoznak együtt. Több közös programom szerveznek és bonyolítanak le. Így május közepére egy nagyszabású honvédelmi bemutató lesz Dunaföldváron, a Duna melletti parkban melyen az úttörők. ' KISZ-esek, MHSZ-tagok és a szakmunkásképző tanulói, mintegy kétszázan vesznek részt. Délutánra tervezik a sportbemutatót és a sportvetélkedőt, majd az egész napos programot tábortűzzel és tűzijátékkal fejezik be. D. KOVÁCS JÁNOS ■i
